Kötet, Fezejet

 1    I,      I|                hidegvérrel viszonza:~ ~– Isten hozta a nagyságos urat nálunk;
 2    I,      I|                   s megcsókolta: „Hozott isten, kedves édes, jó barátom!”~ ~
 3    I,     IV|              neki csinos kis villája van isten kegyelméből.~ ~– És az én
 4    I,      V|            színpadtól, mert férje beteg? Isten neki, hát hivasson hozzá
 5    I,      V|                homlokod koszorúit, miket isten kezei fontak körüle. Idáig
 6    I,    VII|               lihegve imádkozik, hogy az isten megsegítse a fáradozókat.~ ~
 7    I,    VII|                kegyeskedő nem vagyok, de isten nevét szeretem, ha tisztelettel
 8    I,    VII|            Mabille-ből * állítottak fel, isten mindenható maradt, s csodái
 9    I,   VIII|          itt-amott felhányva a földet.~ ~Isten legyen irgalmas kegyelmes
10    I,   VIII|            szökőkutakra faragott tengeri isten lövellte szét egyszerre
11    I,      X|                magukon segíthessenek. Az isten őrizze meg őket attól, hogy
12    I,      X|                  is majd mutat dolgot az isten, és még bizonyosan mindnyájan
13    I,      X|                  tűnt volna fel, mint az isten madarainak a meglepett búzaföld,
14    I,      X|                az ő lelke romlatlan, még isten kezében van, én holtom napjáig
15    I,      X|                 szándokomban megsegít az isten. Jónak látom egyébiránt
16    I,      X|         számolhat bennem. – A bűnbocsátó isten kegyelme legyen önnel mindenha.~ ~
17    I,      X|           magához akarja venni, adja oda isten hírével, önnek marad még
18    I,      X|             családdal áldotta meg önt az isten, és az úr hogy tette őket
19    I,     XI|                  Szentírás.~ ~ ~ ~Boldog isten! Mennyivel közelebb vannak
20    I,     XI|                  kényszeríti őket, amire isten parancsa és a világ ítélete
21    I,     XI|             szorítá keblére a gyermeket. Isten megjutalmazá őt háromévi
22    I,     XI|              nézők előtt – mint énekelni isten templomában, rejtett rácsozat
23    I,    XII|                  fejében a terv.~ ~– No, isten velünk madame – monda. Többé
24    I,   XIII|                kaphatván Jancsi urat, az isten nevében úgy megdorgálá mindannyiszor,
25    I,   XIII|               összevissza talál dícsérni Isten fülei hallatára, hogy magam
26    I,   XIII|             esztendőt adjon a többiekhez Isten – sóhajta fel magában –,
27    I,   XIII|               egyszer megváltozik; ő már isten kegyelméből a tizedik hetest
28    I,   XIII|             sehol sem akadt meg.~ ~ ~„Az isten éltesse nagyságod sokáig,~ ~ ~ ~
29    I,   XIII|                Csűstül * szálljon reá az isten áldása,~ ~ ~ ~Kinek nincsen
30    I,   XIII|                  ott pártunkat.”~ ~ ~„Az isten éltesse a nagyságos urat,
31    I,   XIII|              amit illendőnek talál.~ ~– „Isten jóvoltából kívánom én kegyelmednek,
32    I,   XIII| bársonybugyogóban a kállai kettőst. – Az isten éltesse! Kívánom tiszta
33    I,     Sz|                 hal~ ~Adieu cher oncle – Isten vele kedves nagybátya~ ~
34    I,     Sz|                 férfiszépség (a föníciai isten neve után)~ ~aequatio –
35    I,     Sz|           szerzetes~ ~bon Dieu – (te) jó isten, jóságos isten~ ~bonhomme –
36    I,     Sz|                    te) jó isten, jóságos isten~ ~bonhomme – jó (pofa) ember;
37    I,     Sz|           hírhedett, pompás~ ~farewell – isten veled~ ~fatigál – fáraszt,
38   II,     XV|       védelmezője az ártatlanoknak, hogy isten éltesse sokáig, és jutalmazza
39   II,     XV|                tűrtem azt a szégyent, az isten csudája, hogy még egy szál
40   II,     XV|                 egy éber lélek pihen, ki Isten után legfigyelmesebb szemmel
41   II,     XV|               vagy bár vette volna el az isten amazokat tőlem, hogy csak
42   II,     XV|                az öreg Boltay él; bár az isten éltesse sokáig, pedig attul
43   II,     XV|                     Kisasszony, engem az isten úgy segéljen, ahogy életemben
44   II,     XV|              jutva felülnek, azzal aztán isten hozzád kapufélfa! Búcsúzzék
45   II,     XV|                 Szegény Fennimor, bizony isten sajnállak!~ ~Fennimor felkelt,
46   II,     XV|                 Szegény Abellino, bizony isten sajnállak. Ezer aranyommal
47   II,   XVII|               hanem a kereskedőt teremté isten a vevők szolgálatára; tehát
48   II,  XVIII|           bizalmat érezni; mert, ámbátor isten őrizzen engemet azon gondolattól,
49   II,  XVIII|                    István gróf után, kit isten segítsen minden törekvéseiben,
50   II,  XVIII|                 meg is jutalmazá őt érte Isten, mert ami legfőbb kincs,
51   II,   XXII|             család fátumát elfogták róla isten imádásához szoktatott kezek,
52   II,    XXV|                     Mármost édes Rudolf, isten veled! Kívánjunk egymásnak
53   II,    XXV|                 legnagyobb örömtől, amit Isten benned adott neki, visszatiltani.
54   II,    XXV|                  sehol sem talál senkit. Isten tudja, hova lettek valamennyien.
55   II,    XXV|                veszve, mert elhagyott az Isten. Egész életemben nem volt
56   II,  XXVII|                Áldom érte az Istent.~ ~– Isten nagy örömöt mért nagyságod
57   II,  XXVII|        keresztyén, és tanulja viselni az Isten kezét.~ ~– Ne kínozzon ön,
58   II,  XXVII|       gyermekkorában tanították még:~ ~– Isten. Én Istenem. Légy irgalmas
59   II, XXVIII|                   de félrefordítá arcát. Isten tudja, miért nem akarta,
60   II,   XXIX|                 küldtem érted. Hozott az isten! Nagyon köszönöm, hogy eljöttél. –
61   II,   XXIX|          mindenki mélyen elhallgatott. – Isten megszámlálta napjaimat,
62   II,   XXIX|               Azon földi javakból, miket Isten ő szent felsége kezeimre
63   II,   XXIX|              amely szerzeményem. Adja az Isten, hogy több áldás legyen
64   II,   XXIX|              imádkozzanak, hogy tegye őt isten boldogabbá a túlvilágon,
65   II,   XXIX|     alácsüggeszté:~ ~– Midőn elhozza rám Isten azon órát, melyben múlandó
66   II,   XXIX|                napjáig, melyet hozzon el Isten minden igazhivőre. Ámen.~ ~
67   II,   XXIX|         szavakkal. Ki előtt titkolóznám? Isten színe előtt állok. Akarom,
68   II,   XXIX|                erényeiért megbocsátja az Isten, megbocsátja a haza, amit
69   II,   XXIX|                 leírni, ügyvéd úr. Én az isten ítélőszéke előtt vádolom
70   II,   XXIX|         számlálom el azon vétkeit, miket Isten, a haza és énellenem elkövetett.
71   II,   XXIX|                 Bocsássa meg azokat neki Isten és a haza, miként én is
72   II,   XXIX|                  tettető és hazug volnék Isten előtt, ha azt mondanám ez
73   II,   XXIX|                mint akit sohasem láttam. Isten csapásának tartom rajta
74   II,   XXIX|               kereste, maga érdemelte, s Isten kezéből vette ki ez ostort,
75   II,   XXIX|                 derék hajadon férje, kit Isten nyugtasson meg a földben,
76   II,   XXIX|          gyermekem, ő leendett örökösöm. Isten akarta így, s ő hozta magára
77   II,   XXIX|                   melynek tagja lehetnem isten megengedte, az utánam következő
78   II,   XXXI|               nemzetünk történetében. Ha Isten erőt ad lelkemnek, egykor