Kötet, Fezejet

 1   II,     XV|       másnapra nagy estélyt rendez Kecskerey úr őnagysága szállásán,
 2   II,     XV|         üdvözletét küldi nagyságos Kecskerey úrnak.~ ~Hát ez a Kecskerey
 3   II,     XV|        Kecskerey úrnak.~ ~Hát ez a Kecskerey úr kicsoda? Még ezt is meg
 4   II,     XV|     lapokban mindent leírjon, amit Kecskerey úr estélyén látott, hallott,
 5   II,     XV|           finom társaságok, melyek Kecskerey úr estélyein össze szoktak
 6   II,     XV|            azt következtetné, hogy Kecskerey úrnak valami képtelenül
 7   II,     XV|        pénzt az estélyekhez, mikre Kecskerey úr hívja meg a vendégeket.~ ~
 8   II,     XV|        szót ejtené ki száján, hogy Kecskerey úr eszerint „kerítő”, az
 9   II,     XV|       illedelem szabályai ellen.~ ~Kecskerey úr nem biztat, nem szerez
10   II,     XV|            szokott történni.~ ~Óh, Kecskerey úr azt meg nem engedné!
11   II,     XV|   kifejezés – ugyanazon dologra?~ ~Kecskerey úrnál tehát nagy estély
12   II,     XV|         pedig már mind gyülekeznek Kecskerey úr termeiben, egymás után
13   II,     XV| sliffereket; * a háziúr, őnagysága Kecskerey, magas leereszkedéssel fogadja
14   II,     XV|           igazi vendégek volnának. Kecskerey úr éles orrhangja keresztülhangzik
15   II,     XV|          vezeti, és bemutatja.~ ~– Kecskerey barátunk, monsieur Griffard,
16   II,     XV|     elitjével megismertetni.~ ~Óh, Kecskerey úr nemcsak hogy megbocsát,
17   II,     XV|     valahára meghalni, vagy sem.~ ~Kecskerey úr a kitűnő férfiút a legkiválóbb
18   II,     XV|          érkezők elé, a házigazda (Kecskerey úr) az ajtóig megy eléjök,
19   II,     XV|         Így mosolygott most, midőn Kecskerey úr elé lépett, aki nem talált
20   II,     XV|            jött férfira mutatva.~ ~Kecskerey nem mondhatott egyebet,
21   II,     XV|     alarmírozott * képpel rohan be Kecskerey úr, s roppant imposant tekintettel
22   II,    XVI|        tudakozódott volna.~ ~ ~ ~A Kecskerey estélyén történt affront
23   II,    XVI|         ifjú), Abellinóé Konrád és Kecskerey.~ ~A felek eleinte hallani
24   II,    XVI|        tegyék le a kardot! – szólt Kecskerey határozottan.~ ~Fennimor
25   II,  XXIII|                     XXIII. A kém~ ~Kecskerey úr szállásán vagyunk.~ ~
26   II,  XXIII|      bebocsát egy férfit Juszuf, s Kecskerey úr kezdi hallani, mint beszél
27   II,  XXIII|            Ki az? Jusszuf! – kiált Kecskerey úr erre oly éles, hangon,
28   II,  XXIII|       barátok!” – mormogja magában Kecskerey úr, amidőn az ajtaján bebukó
29   II,  XXIII|  tisztelettel kell viseltetnünk.~ ~Kecskerey olyan ember, akinek mindenféle
30   II,  XXIII|          tekergetett, s szembe ült Kecskerey árral, hogy időközönkint
31   II,  XXIII|             én trubadúrom? – kérdé Kecskerey. – Bizonyosan szerelmes
32   II,  XXIII|          híre elébbi afféremnek?~ ~Kecskerey úr neheztelő arccal felel:~ ~–
33   II,  XXIII|         mit tudsz Kárpáthyékról?~ ~Kecskerey úr büszkén fúvá fel magát,
34   II,  XXIII|         Zsokó fejéhez; ismerte már Kecskerey úr szokását. Ő minden dehonesztáló
35   II,  XXIII|      érdekelten kezde hallgatni.~ ~Kecskerey pedig úgy tett, mintha nem
36   II,  XXIII|            nem tekerte a nyakát.~ ~Kecskerey ezalatt felöltözött, legalább
37   II,  XXIII|      hazugság, hogy csalás – szólt Kecskerey hidegvérrel véve térdét
38   II,  XXIII|           tűrnek el törvényeink.~ ~Kecskerey felkacagott.~ ~– Barátom,
39   II,  XXIII|        Ezen még nagyobbat kacagott Kecskerey.~ ~– Amióta elváltunk, nagyon
40   II,  XXIII|             kell azt előidéznem.~ ~Kecskerey neheztelő arcot öltött.~ ~–
41   II,   XXIV|           kellemetlen arccal. – Ez Kecskerey úr..~ ~Vajon mi hozta ide
42   II,   XXIV|           s akire szemei estek, az Kecskerey úr volt.~ ~– Mint a Karmel-hegyi *
43   II,   XXIV|       asszony titkolózik – gondolá Kecskerey –, hisz pesti palotájukat
44   II,   XXIV|     sétálni indultak a teremben.~ ~Kecskerey úr kedélyesen hintázta magát
45   II,   XXIV|           hogy Pestre menjünk.”)~ ~Kecskerey úr megragadá az alkalmat,
46   II,   XXIV|       emlékezetbe hozni, miszerint Kecskerey úr a legfigyelemreméltóbb
47   II,   XXIV|        tollakra.)~ ~A derék lovag (Kecskerey úr) éppen egy csillár alá
48   II,   XXIV|          Minő két asszony! – szólt Kecskerey elragadtatással. – Kinek
49   II,   XXIV|         szólt megütközve Rudolf.~ ~Kecskerey kedélyesen felkacagott.~ ~–
50   II,   XXIV|      elgondolta magában, hogy most Kecskerey ez estve legalább ötven
51   II,   XXIV|      elszennyezni.~ ~Ismerte ugyan Kecskerey szokását, hogy az szeret
52   II,   XXVI|              De legnagyobb zajt üt Kecskerey úr megérkezte. Hol volt,
53   II,   XXVI|   megérkezte. Hol volt, merre járt Kecskerey úr? – Műutazást tett a hazában.
54   II,   XXVI|       hivatás kell, s ez kiválólag Kecskerey barátunké. Mert minthogy
55   II,   XXVI|            minthogy az egész világ Kecskerey barátunknak hívja őt, illő,
56   II,   XXVI|  gavallérokkal fogunk összejőni.~ ~Kecskerey úr maga is ugyanazon érdekes
57   II,   XXVI|            érhette Abellinót, hogy Kecskerey barátunk ily könnyeden beszélhet
58   II,   XXVI|            rikácsol felé messziről Kecskerey barátunk meg sem mozdulva
59   II,   XXVI|               kiált éles orrhangon Kecskerey hosszú kezeit Abellino felé
60   II,   XXVI|            hangolva, s jónak látta Kecskerey barátunkat egy kissé gédelgetni,
61   II,   XXVI|          Bizony barátom – folytatá Kecskerey –, midőn legutóbb láttam,
62   II,   XXVI|          volna gratulálni? – szólt Kecskerey nevetve.~ ~– Ah, ez infámia! * –
63   II,   XXVI|        koldussá van avatva.~ ~Csak Kecskerey nem szánta. Ő nem szán senkit,
64   II,   XXVI|            vagy ezt az asszonyt.~ ~Kecskerey oly hangosan, ahogy torkán
65   II,   XXVI|            hogy kit szeret – szólt Kecskerey.~ ~– Kit? – kérdé Abellino
66   II,   XXVI|        embert szeretném ismerni!~ ~Kecskerey mulatságot csinált belőle,
67   II,   XXVI|         kiálta Abellino megragadva Kecskerey karját.~ ~– Szeretnéd tudni?~ ~–
68   II,   XXVI|      érdekel téged ez ügy? – kérdé Kecskerey elcsodálkozva.~ ~– Az, hogy
69   II,   XXXI|         igaz.~ ~Jerünk legelébb is Kecskerey úrhoz.~ ~Nagy táncestély
70   II,   XXXI|            szán alakú vasszéken.~ ~Kecskerey barátunk három pamlagvánkost
71   II,   XXXI|            illő travesztációkkal * Kecskerey barátunk.~ ~– Az öregúrtól
72   II,   XXXI|           Magam sem hiszem – szólt Kecskerey nevetve.~ ~– De hát mi lesz
73   II,   XXXI|       gondoskodott róla – viszonza Kecskerey fejét hátravetve –, mindennap
74   II,   XXXI|          János úr Rudolfot – szólt Kecskerey –, kikötve, hogy semmire
75   II,   XXXI|         Volt rá gondja! – nevetett Kecskerey – egészen más érzések között
76   II,   XXXI|            ingyen!~ ~ ~ ~Hallottuk Kecskerey urat, most hallgassuk a
77   II,    Meg| tányérnyalók, a pusztai kocsmáros, Kecskerey és a becsületes lelkek.~ ~