Kötet, Fezejet

1001    I,    XII|            magáért; úgy, de eltávozott, s nekem okaim vannak meg nem
1002    I,    XII|                mellén rettentő karjait, s az ifjú elé állva, csaknem
1003    I,    XII|                 lövöldöznek az emberre, s le lehet a golyó elől hasalni,
1004    I,    XII|           két-három gléda áll előttünk, s minket hátul semmi baj sem
1005    I,    XII|                az ember valamire céloz. S kezdett valóban emlékezni
1006    I,    XII|              hogy én a kihívót lelövöm, s azon esetre nem akarok még
1007    I,    XII|          tudósítják önt – monda Livius, s azzal vevék kalapjaikat
1008    I,    XII|            Sándor felszakítá a levelet, s mint szokás, legelébb is
1009    I,    XII|            előtt, ki magát jó hazafinak s felvilágosult, becsületes
1010    I,    XII|              tudja hol, ki tudja merre, s az imádó és az imádott egymással
1011    I,    XII|              embereket összeveszítsünk, s párbajokat siettessünk,
1012    I,    XII|                 halál minden félelmein, s mikor ijedtében már félig
1013    I,    XII|                 kell a szeme közé lőni, s több efféle. Hasonló indítványok
1014    I,    XII|                 szándékozott agyonlőni, s az sem igen volt valószínű,
1015    I,    XII|                 bontsa fel a borítékot, s a belül írt helyre küldje
1016    I,    XII|              legközönyösebb tárgyakról, s midőn a napirenden levő
1017    I,    XII|            Ifjaink megállíták a kocsit, s felszólíták Sándort, hogy
1018    I,    XII|              Meg találna rajtam érzeni, s még valaki azt mondhatná,
1019    I,    XII|              Komor, felhős reggel volt, s hasonló komor egykedvűség
1020    I,    XII|               négy tanú a középre ment, s halk beszéddel némi közös
1021    I,    XII|              Schneller * ) pisztolyait, s produkciókat tartott a társaság
1022    I,    XII|             hársfaleveleket a levegőbe, s ő azokat háromszor egymás
1023    I,    XII|                Miklós észrevevé a célt, s megnyugtató biztonsággal
1024    I,    XII|         mieinkkel, melyek egészen újak, s nem olyan könnyű velők bravúrlövéseket
1025    I,    XII|                vagy karját éri a golyó; s akkor, ha csontot sértett,
1026    I,    XII|               így ha a mellére célzasz, s a pisztoly lefelé rúg, a
1027    I,    XII|                bocsáttattak a csövekbe, s a kihívott választott belőlük.~ ~
1028    I,    XII|                távolságból elébb lőjön, s akkor, ha nem talált, egészen
1029    I,    XII|              megindult helyéből Sándor, s szilárd, meg nem szakasztott
1030    I,    XII|          lépésnyire saját sorompójától, s hüvelykujját elmozdítá a
1031    I,    XII|                    Egy lövés eldördült, s rá egy fél másodperc múlva
1032    I,    XII|              háttal volt felé fordulva, s kezét bal fülére tapasztá.
1033    I,    XII|             önkénytelen felkapta kezét, s az e percben elsült pisztoly
1034    I,    XII|                 oldalt vette az irányt, s Kárpáthy maga háttal fordulva
1035    I,    XII|             hogy fülhártyája megrepedt, s egész életén át nagyot fog
1036    I,    XII|              maga rendében ment véghez, s a törvényes öt perc már
1037    I,    XII|                 Sándor a tanúkhoz lépve s eléjök mutatva azon kihívó
1038    I,    XII|                jót nevettek az ötleten, s a legelső patzenhäusliban *
1039    I,    XII|               tanúinak szívességeikért, s gyalog visszatért a városba.~ ~ ~ ~
1040    I,   XIII|               úr őnagysága névnapja ez, s minthogy ugyanazon napon
1041    I,   XIII|            egyúttal születése napja is, s már hatvankilenc esztendő
1042    I,   XIII|                később pedig saját maga, s nagyon világtalan embernek
1043    I,   XIII|                 szép megköszöntő éneket s cifra népdalokat hármóniás
1044    I,   XIII|            gyántára valamennyi boltban; s vándor színésztársulat készíté
1045    I,   XIII|                tartsa-e fel nevenapját, s felvitesse saját költségén
1046    I,   XIII|                 embernek mutatni magát, s csak úgy apródonkint hordják
1047    I,   XIII|          körülmények idéztek elé benne, s midőn végre a nádor őfensége
1048    I,   XIII|              fejében támadt daganatból, s egyik fülére meglehetősen
1049    I,   XIII|                a bátyja iránti gyűlölet s a Fanny által történt megszégyenülés
1050    I,   XIII|             újabb inger volt reá nézve, s akinek megrontását egyszer
1051    I,   XIII|             magában, attól el nem állt, s ha tízszer elesett is, tizenegyedszer
1052    I,   XIII|          Szabolcs vármegyei főispánban, s mindjárt Dózsa vezér megsüttetése
1053    I,   XIII|          tiszteletre méltó maradványát, s ahogy állt, felállíttatá
1054    I,   XIII|              partján, palotája mellett, s jaj lett volna annak, aki
1055    I,   XIII|       harangokkal és orgonával ellátva, s alapítványt tett a pap fizetésére.
1056    I,   XIII|           diákra könyvtárral, múzeummal s más tréfaságokkal. De belehalt
1057    I,   XIII|          belehalt az óriási vállalatba, s öccse, a praktikus Kárpáthy
1058    I,   XIII|          költött sem magára, sem másra, s hogy vendégeket ne legyen
1059    I,   XIII|                 hogy maga elfért benne, s onnan soha ki nem mozdult.
1060    I,   XIII|          megmaradni a moslékszag miatt, s istállón és esztrangán *
1061    I,   XIII|   Berettyópartra divatos rondellákkal * s középen aranyos donjonnal, *
1062    I,   XIII|              nagyobb a tető homlokzatán s a víz felőli fronton kariatidákra *
1063    I,   XIII|              titkos ki- és bejárásokkal s alattomos csigalépcsőkkel,
1064    I,   XIII|            hosszú házat a füzek aljába, s egy csomó naplopót belekolonizált; *
1065    I,   XIII|       megrongálta a vérhas és váltóláz, s emberei lassankint visszaszökdöstek,
1066    I,   XIII|             tele szarvas- és dámvaddal, s azok számára téli rekesztékek;
1067    I,   XIII|                két akkorára építtetett, s befödete villogó bádoggal,
1068    I,   XIII|          szerinti színházat emeltetett, s voltak kóbor társaságok,
1069    I,   XIII|               lehúzatta a nagyságos úr, s olyan sort veretett rajta,
1070    I,   XIII|              szegényeket meg ne tépjék, s az új kenyérreli áldozat
1071    I,   XIII|              felveendő az úrvacsoráját, s onnan visszatérve, amit
1072    I,   XIII|          birtokán felezik a jövedelmet, s a nábob igen jól tudja,
1073    I,   XIII|    ellenségeivel van alkalma kibékülni, s éppen azért hozatja azokat
1074    I,   XIII|                az összes személyzetnek, s azért megint kár volna,
1075    I,   XIII|            többnyire gyermekes emberek, s aztán, akik utánok jönnének
1076    I,   XIII|                 volt Jancsi úr apjánál, s akit azért tartottak az
1077    I,   XIII|            Petike tanulja meg a leckét, s később a fiút elküldé tanulni
1078    I,   XIII|            napig híven meg is maradott, s ha megmondjuk, miszerint
1079    I,   XIII|             mert azt utálja szörnyen.~ ~S ha azután egy-egy olyan
1080    I,   XIII|             járnak, ezüstről ebédelnek, s kisasszonyaikat Bécsben
1081    I,   XIII|       üttethessen kordovány csizmájára, s egy ócska csézára tegyen
1082    I,   XIII|                hajdúk karjaiba támogat, s azután általuk előre bocsátva,
1083    I,   XIII|                előbbre ült karszékében, s kezét nyújtá felé; Péter
1084    I,   XIII|                 ejtse a nagyságos urat, s akkor is három lépésnyi
1085    I,   XIII|                távolban megállt előtte, s mély tisztelettel meghajtá
1086    I,   XIII|               csak megint felkelt róla, s állva maradt földesura előtt.~ ~
1087    I,   XIII|              volt borotválkozva simára, s a bajusza kétfelé simítva,
1088    I,   XIII|                 lázas veressége elmúlt, s képéről eltűntek a torzító
1089    I,   XIII|             viseli az emberséges ember, s köntösét maig is azon divatra
1090    I,   XIII|                 alul hátrafelé húzódik, s látni engedi a csípőn alul
1091    I,   XIII|             vénültek meg mind a hárman, s Palkó most is csak úgy bánik
1092    I,   XIII|               hátrafelé van az simítva, s lefogva görbe fésűvel, bajusza
1093    I,   XIII|             hegyesebb a csizmadiaárnál, s félelem gerjesztőn kétfelé
1094    I,   XIII|                valamennyit az asztalra. S nem állhatta meg, hogy ennyit
1095    I,   XIII|          végignézem az egész számadást, s te azalatt itt fogsz állva
1096    I,   XIII|                 markát bajuszos ajkára, s csak úgy azt öt ujja közül
1097    I,   XIII|            számadásait foglalá magában, s elkezde benne keresgélni
1098    I,   XIII|            néhol lekaszáltatni a sását, s majd nem dűlt volna meg;
1099    I,   XIII|          lehetett volna kármentesíteni, s ott van az irtóztató nagy
1100    I,   XIII|          forinttal kelt a sikeres búza, s könnyen el lehetett volna
1101    I,   XIII|               fülledt a betakart repce, s attól lett fekete és savanyodott
1102    I,   XIII|                 vitte odább a szörpnél, s a tarthatatlan madárlép
1103    I,   XIII|                 festő csülleng * hírét, s nagy mennyiséget vett belőle,
1104    I,   XIII|                  Állított üveghutát is, s készpénzen vette hozzá a
1105    I,   XIII|                 embernek a ködmen ujja, s megfesté kékre az alatta
1106    I,   XIII|                 volt itt egy kereskedő, s az megnézte a bányát, és
1107    I,   XIII|      agarászaton vagyok többedmagammal, s utolér az eső. Sebaj – mondám
1108    I,   XIII|              annak a nemzeti múzeumnak, s ha a kurucjáráskor el nem
1109    I,   XIII|           léhaságok, oktalan fitogtatás s ízetlen mulatságokban; közügyekre
1110    I,   XIII|         patrónusi szerepet viselhetett, s oly vállalatoknál, hol az
1111    I,   XIII|             kérte, zárva voltak markai, s dacára annyi pazarlás-,
1112    I,   XIII|               Ez is bolond, mint többi, s csak arra van rendeltetve,
1113    I,   XIII|              direktort és Matyi agarat, s ha meghalna, éppoly keservesen
1114    I,   XIII|               Pál huszáros rövidséggel, s megfelelő akcióképpen kettőt
1115    I,   XIII|              nadrágszíján egyet húzott, s csizmáját letörülte a kezével,
1116    I,   XIII|                 magával, mert írni fog, s ami itt van, az nem okos
1117    I,   XIII|                 egy született mókusnak, s mosdási ellenszenv miatt
1118    I,   XIII|            inventáriumokat * készíteni, s urbarialis * gyűléseken
1119    I,   XIII|                 pert condescendáltatom, s neki engedem a burjányosi
1120    I,   XIII|                  kiment, szappant kért, s félóráig mívelte a kezein
1121    I,   XIII|            akkor visszafordult a nábob, s mint aki jól tudja, hogy
1122    I,   XIII|                kezemet öcsémuramnak is, s remélve, hogy nem utasítja
1123    I,   XIII|               évre meg fog tőlem kapni. S reménylem, hogy ezentúl
1124    I,   XIII|                e sorok mondolása alatt, s ha egy komolyabb ember lett
1125    I,   XIII|           felébreszték a kopók vihogási s az udvarra bedöcögő társzekerek
1126    I,   XIII|                vetett fácányokat hoztak s hízott császármadarakat
1127    I,   XIII|                eléjök fehér kántusában, s elégült orcával tapogatta
1128    I,   XIII|               békülő kezet nyújta neki, s bár alig volt hihető, hogy
1129    I,   XIII|               barátságos poharat ivott, s már jól fenn volt a nap
1130    I,   XIII|                    felelt Pál durcásan, s úgy feladta urára a dolmányt,
1131    I,   XIII|                meresztett erre a szóra, s letette kezéből a bársonykefét,
1132    I,   XIII|               urat úgy megbántotta.~ ~– S mi gondja arra kendnek?~ ~–
1133    I,   XIII|                nagyságos urat bántotta, s ha a nagyságos úrnak az
1134    I,   XIII|                vacsora lesz az ebédből, s úgy összevissza talál dícsérni
1135    I,   XIII|        valamerre, de szemmel tartották, s látva félelmeit és szorongattatásait,
1136    I,   XIII|             lehajtván: „Elvégeztetett!” S olyan szónoklatot hevenyészett
1137    I,   XIII|              Istenhez nem emelé lelkét, s arcán ez alkalommal nem
1138    I,   XIII|              áhítat ült minden vonásán, s lesüté szemeit, midőn érdemeit
1139    I,   XIII|    elérzékenyülve hagyá el a templomot, s csak vendégei gratulációira
1140    I,   XIII|                 felszedett a szekerére, s midőn legjavában hajtatott,
1141    I,   XIII|            szekerekből a kerékszegeket, s Kalotai Fricin kellett a
1142    I,   XIII|               magával tisztelet jeléül, s annak belsejébe egy pár
1143    I,   XIII|            kilopta belőle a galambokat, s két szép darab patkányt
1144    I,   XIII|               birkás átnyújtá a sajtot, s levette a tetejét, galamb
1145    I,   XIII|                 kikergették a tornácba, s nem volt nekik szabad az
1146    I,   XIII|               szabad az étterembe menni s a vendégek tányérjáról elszedni
1147    I,   XIII|        legillendőbben viseljék magukat, s a pőre népnek tudtára adatott,
1148    I,   XIII|                 aranykulcsot is kapott, s most azért nem hagy magával
1149    I,   XIII|              mégis várt, számított reá, s ha cimborái valami felötlő
1150    I,   XIII|               tökéletesen leigya magát, s ezt a pohár bort már anticipálta *
1151    I,   XIII|         felköszönteni a nagyságos urat, s ezt meg is cselekedte volna,
1152    I,   XIII|             Miska hóna alatt nem kapja, s el nem hiteti vele, hogy
1153    I,   XIII|      parasztkölyök is mind neki uszult, s akármerre fordult, mindenütt
1154    I,   XIII|              minden jelenlevő cigányok, s két ősz hajú jobbágy járula
1155    I,   XIII|                éppen e napra hizlaltak, s a bátrabb közülök előállt,
1156    I,   XIII|              kalapját, egyet köhentett, s lenézett a csizmája orrára,
1157    I,   XIII|             lenézett a csizmája orrára, s elmondá nagy bizton a köszöntő
1158    I,   XIII|               ott sem a sarokban,~ ~ ~ ~S ha mi is itt hagyjuk e földön
1159    I,   XIII|                talpra állíták a hordót, s felállíták reá Marcit, a
1160    I,   XIII|                Ez aztán fogá a poharat, s megtöltvén, elköszönté a
1161    I,   XIII|                nélkül be tudja tanulni, s ki-ki told, fold hozzá,
1162    I,   XIII|               legyen piros egri borral, s valahányszor egyet iszik
1163    I,   XIII|                 járó angyali nemzetség, s ha netalántán csúz vagy
1164    I,   XIII|            kétfelül mogyorófa pálcával, s kergesse azokat, ahonnan
1165    I,   XIII|                 népét a Verestengerben, s ha pedig végtére eljön az
1166    I,   XIII|             minden embert szénának néz, s lekaszálja a nagyságos urat,
1167    I,   XIII|               érte hat másvilági lóval, s úgy vigyék be nagy trombitaszóval
1168    I,   XIII|                úr mellett az asztalnál, s más nő nem volt jelen a
1169    I,   XIII|                 a bor a fejekbe szállt, s az ismeretlen mámor megzavará
1170    I,   XIII|                 úr gazdagon kiházasítá, s az apjából hatökrös gazda
1171    I,   XIII|             lekuporodott a báránykához, s annak nyakát átölelte.~ ~–
1172    I,   XIII|         pofácskáját, megsimogatá fejét; s nyájasan kérdezé:~ ~– Mi
1173    I,   XIII|                    Zsuzsi fülig pirult, s eléggé érthető hangon válaszolá:~ ~–
1174    I,   XIII|                áldást és ötven aranyat, s rábízta Marcira, hogy jó
1175    I,   XIII|               révészeit, a gyűrűhajtást s más ártatlan mulatságot,
1176    I,   XIII|                volt bor és égett szesz, s az asszonyoknak volt mit
1177    I,   XIII|                 az útban megbetegedett, s kénytelen volt nálam megállapodni;
1178    I,   XIII|                 volna, de lovon jöttem, s az egész szekérrel van.~ ~
1179    I,   XIII|               hitte, hogy haragszom rá, s Kutyfalvit küldte előre;
1180    I,   XIII|     heveskedését, bocsánatot fog kérni, s azután jó rokonok leszünk,
1181    I,   XIII|              azután jó rokonok leszünk, s én nyugalommal térhetek
1182    I,   XIII|           Eközben a hajdúk szilvóriumot s tízesztendős őszibarackszeszt
1183    I,   XIII|            jelenté, hogy közel az ebéd, s széltére kelt az appetitórium, *
1184    I,   XIII|         vendégek közül szerteácsorogna, s azzal a hajdúk széttárták
1185    I,   XIII|                 átellenben ülők között, s cet nagyságú halak rengő
1186    I,   XIII|               megveregeté Palkó vállát, s azután minden vendégnek
1187    I,   XIII|                 kívánt a szomszédjának, s azután hozzálátott, hogy
1188    I,   XIII|              ereget el az asztal alatt, s ecetet önt a szomszédja
1189    I,   XIII|             háttérben levő szárnyajtók, s pompás tűzijáték fejezi
1190    I,   XIII|            Lokodi uram eleven képletei, s egyszerre széttárulván a
1191    I,   XIII|               szórtak a sötétkék éjben, s a tüzes cseresnyefa aranyesőben
1192    I,   XIII|        születésnapi ajándék volt eltéve s elhozva; feltevék azt az
1193    I,   XIII|             négy oldala négyfelé esett, s az asztalon állt – egy befedett
1194    I,   XIII|          irtózatos mosolyra torzult el, s lassankint félelmesen elkékülni
1195    I,   XIII|                felemelé az égre kezeit, s egyszerre homlokára csapva
1196    I,   XIII|             szemeit szomszédja arcáról, s az, mintha le volna bűvölve
1197    I,   XIII|        aranyserleget, mely előtte állt, s midőn az elősiető hajdúk
1198    I,   XIII|           egyszerre felugrott helyéről, s csattanó szózattal ordítá
1199    I,   XIII|              egy nyomorult orgyilkos!~ ~S azzal, ami bor a serlegben
1200    I,   XIII|                halavány arcáról a bort, s közbámulatra – ahelyett,
1201    I,   XIII|                 ütlegeken fog végződni, s evégett lovászának előre
1202    I,   XIII|            szomorú véget érjen a tréfa, s midőn Kiss szemébe vágta
1203    I,   XIII|            tagja, nem érzé a megbántást s megcsúfolást, csak a rémületet,
1204    I,   XIII|              szavakra szívében gerjedt, s nem gondolt egyébre, mint
1205    I,   XIII|               előbb nyergében ülhessen, s futhasson el innen, s kezde
1206    I,   XIII|         ülhessen, s futhasson el innen, s kezde az ajtó felé hátrálni.~ ~–
1207    I,   XIII|                 uram! – ordítá rá Kiss, s mint a veszett vad keresztülszökve
1208    I,   XIII|            rárohant a szökni készülőre, s megragadó annak mellén az
1209    I,   XIII|            iparkodott letépni melléről, s az ajtó felé törekedett;
1210    I,   XIII|        törekedett; de amaz útját állta, s acélkézzel tartá fogva.
1211    I,   XIII|                dühösen emelé fel öklét, s gyűrűjével egy veszett csapást
1212    I,   XIII|             egyszerre félrekapta fejét, s a másik percben Kutyfalvi
1213    I,   XIII|                 szálltak még a magasba, s óriási égő betűkkel kiírva
1214    I,   XIII|               örvendő tanúi lehessenek, s részvétüket tudtul adhassák.
1215    I,   XIII|                 bizonyosan elvész bele, s voltak többen, kik a barátságos
1216    I,   XIII|                kellett visszafordulnia, s jónak találta ezúttal biztosabb
1217    I,   XIII|             biztosabb híreket várni be, s csak a temetés hírére jelenni
1218    I,   XIII|                érdeklő kodicillust * –, s ez azon szomorú hírt hozá,
1219    I,   XIII|            írnokok, birkások, árendások s más afféle apróbb emberek,
1220    I,   XIII|            ezekkel nagy kurtán beszélt, s megértve tőlök, hogy ezentúl
1221    I,   XIII|               is a sok esztendeig ápolt s annyi viaszkot és faggyút
1222    I,   XIII|               férfias díszét arcaiknak, s megköszönték szépen a gombos
1223    I,   XIII|            együtt mulattak Abellinoval, s ha három nap összeragadt
1224    I,   XIII|            kukták, a tornácon a hajdúk, s aligha volt valaki annyi
1225    I,   XIII|                 tiszttartó a tornácból, s nevetve rákiálta:~ ~– No,
1226    I,   XIII|        tiszttartó felszakítá a levelet, s zöld karikát hánytak a szemei,
1227    I,   XIII|              jól tartottak vadkörtével, s hogy ne csak magát érje
1228    I,   XIII|                sodoríthatni a bajuszán, s ahol van ni! most már se
1229    I,     Sz|             colonel – ezredes~ ~comment s'appelle cela? – hogy hívják?~ ~
1230    I,     Sz|             Phüllisz hűtlenül elhagyta, s az ifjú ebbe belehalt, ill.
1231    I,     Sz|              Port Royal kolostora volt, s abból alakították át a gyermekágyas
1232    I,     Sz|                 az iskolai törvényeket, s az iskolai albumba a tanulmányi
1233    I,     Sz|            lesznek voltaképpeni diákok, s gyakorolhatják az ezzel
1234    I,     Sz|           viselés, dohányzás, korzózás, s megilleti őket az úr megszólítás~ ~
1235   II,    XIV|                találkoznak Abellinóval, s ilyenkor a nábob és a pünkösdi
1236   II,    XIV|                csak növelték az ingert, s minthogy a cél megközelítése
1237   II,    XIV|              játszószerül hivatott fel, s azalatt egészen urává tette
1238   II,    XIV|                  bírnia kell e hölgyet, s tán boldogítni. Óh nem,
1239   II,    XIV|               megittasodni szerelmétől, s azután látni őt elhervadni
1240   II,    XIV|            éppen kinn állt a kapujában, s hátratett kezében éppen
1241   II,    XIV|         ugyanakkor kényelmesen sétál ki s be az ajtón, mely aranyai
1242   II,    XIV|                abban áruló jelt házába, s ugyanakkor saját kaputja
1243   II,    XIV|            meglophatni és kinevethetni; s egyúttal megtanulhatjátok
1244   II,    XIV|                hogy morált prédikáljon, s a társadalom fenéit gyógyítgassa.~ ~
1245   II,    XIV|           ijedségben odavivé el Fannyt, s nagynénjével együtt ott
1246   II,    XIV|             mégis meglopta az őrizőket, s ha egyszer e nemes utánzói
1247   II,    XIV|             hová rejték előle a leányt, s néhány nap múlva már egy,
1248   II,    XIV|             vadászni falusi laka körül, s ezerféle furfangot gondoltak
1249   II,    XIV|              kiismerte ravasz képeiket, s odacsukta az ajtóhoz sarkaikat;
1250   II,    XIV|           udvarra, ha észre nem vették, s mulatságképpen kiveték a
1251   II,    XIV|                  nekem lábaimhoz borul, s kezemet csókolja, hogy emeljem
1252   II,    XIV|               hogy emeljem őt keblemre, s engedjem elkárhozni ott!
1253   II,    XIV|             közelít Boltay mester felé, s hajdújának intve, hogy maradjon
1254   II,    XIV|           egészen helyre gondolataiból, s abban a képzeletben volt,
1255   II,    XIV|                karját a mesterébe ölté, s kitűnő szívességgel szólítá
1256   II,    XIV|      unokaöcsémet, akit Bélának hívnak, s aki magát, bolond, Abellinónak
1257   II,    XIV|                   szólalt meg Boltay –, s hiszem istenemet, hogy nem
1258   II,    XIV|             halálos ellenségek legyünk, s minthogy nekem valószínűleg
1259   II,    XIV|                 neki ajándékba küldeni, s kívánom, hogy használja
1260   II,    XIV|                elszörnyedve a kézműves, s rábámult a főúrra, mintha
1261   II,    XIV|            megállt Kárpáthy beszédében, s hátraveté a karszékben magát,
1262   II,    XIV|                halk, alányomott hangon, s azzal egyszerre kitörő vidámsággal
1263   II,    XIV|                  nem fogja felkeresni – s ez az én házam.~ ~– Hogyan,
1264   II,    XIV|                gazdag úrhoz adtak nőül, s tegnap a Dunából vonták
1265   II,    XIV|                   Kárpáthy ülve maradt, s nyájasan fogá meg a kézműves
1266   II,    XIV|               előre gyámleánya számára, s az dicséretes öntől. Ön
1267   II,    XIV|                rossz tapasztalás, uram, s nagyon erős szív kell hozzá,
1268   II,    XIV|                 midőn a szív már ismer! S nincs a világnak oly bűvésze,
1269   II,    XIV|             rossz tanácsadóira hallgat, s ki fog akkor egy leányt
1270   II,    XIV|        vármegyében lakhattok egymástól, s egyébkor akár ne is lássad,
1271   II,    XIV|                   Ezzel fölkelt a főúr, s barátságosan megszorítván
1272   II,    XIV|                nyugtalanul kezde el alá s fel járkálni. Mit cselekedjék?
1273   II,    XIV|                 az? Ha férje sokáig él, s ő hű marad, szomorú hervadás
1274   II,    XIV|               már meguntam a bajlódást, s szeretném fiatalabb vállakra
1275   II,    XIV|                megkérem a leányt neked, s holnap, fogadom, olyan kézfogót
1276   II,    XIV|               Boltay mester szekerének, s lehúzva őt kocsijáról, vidám,
1277   II,    XIV|      kapaszkodva Boltay mester nyakába, s megcsókolva gömbölyű piros
1278   II,    XIV|              megcsókolá a mester kezét, s trallázva, szökdelve tűnt
1279   II,    XIV|                 széthordták az asztalt, s hárman maradtak együtt.~ ~
1280   II,    XIV|            Megfogá a leányka két kezét, s odavoná őt maga elé.~ ~–
1281   II,    XIV|            amellett deli, férfias alak, s ami legtöbb, téged régóta
1282   II,    XIV|                akárki előtt megállhat.. s téged mennyire szeret!~ ~–
1283   II,    XIV|                    Boltay felsóhajtott, s kis idő múlva alig érthető
1284   II,    XIV|          megsajnálta könnyező gyámjait, s térdre omolt Boltay előtt,
1285   II,    XIV|                hazudnám, hogy szeretem, s boldogtalanná tenném.~ ~
1286   II,    XIV|                izzadó homlokát kezével, s erőtetett nyugalommal szólt:~ ~–
1287   II,    XIV|                  kit önök is szeretnek, s akit annyi ok van szeretni.
1288   II,    XIV|              míg jószágain végigutazik, s jövedelme másfél millió.~ ~
1289   II,    XIV|                   Fanny lesüté szemeit, s fejét tagadólag csóválta.
1290   II,    XIV|                nem vagyok elég olcsó!~ ~S azzal büszkén felegyenesedve
1291   II,    XIV|            hiszen én nagyapád lehetnék, s most Jancsi urat mutatja
1292   II,    XIV|            gyermek lelke is lehet erős, s megvetheti a gazdagság ragyogványát
1293   II,    XIV|            összecsókolák mind a ketten, s jó éjt kívánva egymásnak,
1294   II,    XIV|              leányszív világát vezetik, s nem engedik kitanulni, mi
1295   II,    XIV|                   előjönnek berkeikből, s kereket hánynak a harmatos
1296   II,    XIV|              szedik a csillagok hamvát, s az a vén ember ott a holdban
1297   II,    XIV|                élő arc nem volt körüle, s oly jólesett azon megnyugodni.~ ~
1298   II,    XIV|           kórosról, ki sugarait követi, s szédítő örvények fölé hág,
1299   II,    XIV|                 ezen fényes világkörök, s annyira zárva minden út,
1300   II,    XIV|             megnyissák előtte ajtaikat, s ő egy rangban, egy légkörben
1301   II,    XIV|           tekintettel kísérni mindenüvé s titokban önelégülten szívni
1302   II,    XIV|             percig tartott az lelkében, s kitörülte onnan.~ ~Mit mondanának
1303   II,    XIV|           akarta; ki reá fogadást tett, s azt lenézhetni saját világában –
1304   II,    XIV|            Fogva vagy már.~ ~Nem szülői s testvérhajlam, nem bosszúvágy
1305   II,    XIV|          aggastyán kezébe tedd kezedet, s istent kísérteni mégy, midőn
1306   II,     XV|              legalább elteheti emlékül, s előveheti, ha néha-néha
1307   II,     XV|    megkeseredett szívvel az asszonyság, s odaveté magát Boltay úr
1308   II,     XV|            nekem áll az a legnagyobbik, s nagy pikantul még azt mondja,
1309   II,     XV|                enni; azokat vettem fel, s úgy szaladtam ki az utcára.
1310   II,     XV|               ma nem ettem egy falatot, s ha az úr kitilt a házából,
1311   II,     XV|             tányér boszorkánypogácsát * s egy pohár bort állíta elé
1312   II,     XV|                kényszeríté, hogy egyék, s ami legelső, mentse meg
1313   II,     XV|          rágalmazta leánya előtt senki, s Fanny sokkal jobb lelkű,
1314   II,     XV|               az érzékeny jelenés elől, s ott hagyta a szobában a
1315   II,     XV|            elment egy ruhaáruló boltba, s összevásárlott mindenféle
1316   II,     XV|             hogy azt meg ne szomorítsa, s egy egész teljes öltözettel
1317   II,     XV|           minden jó bő és meleg legyen, s hogy melyik esztendőrül
1318   II,     XV|                akkor a pénz útban volt, s éppen jókor érkezék Abellinónak
1319   II,     XV|                 Fanny számára teszi le, s mindketten biztosítva vannak
1320   II,     XV|                a szükséget látás ellen; s mit kell érte eladni? Ugyszólván
1321   II,     XV|             lovak elragadják a szekeret s több efféle; pedig voltaképpen
1322   II,     XV|                ostort a kocsis kezéből, s úgy elhajtott a városból,
1323   II,     XV|            értek, leszállt a szekérről, s lesütött szemekkel elmondá
1324   II,     XV|               hazakerül a kertek alatt, s mire a szekér odaér, ő is
1325   II,     XV|               mint a szekér megérkezik, s előre értesíteni fogja Terézt
1326   II,     XV|              Fannyt Mayerné jöveteléről s megkérni őket szépen, hogy
1327   II,     XV|                 e futásra kényszeríték, s mindezt oly rövidséggel
1328   II,     XV|           kapuban vendégét elfogadandó, s fölösleges buzgalommal kiabált
1329   II,     XV|                  hanem levették szépen, s úgy tették le a földre;
1330   II,     XV|                 a kis házi papucsoknál, s azon veszedelemben forgott,
1331   II,     XV|           hirtelen lehajolt Mayernéhoz, s mielőtt a botrány megtörténhetett
1332   II,     XV|             betuszkolni, ott leültetni, s megfoghatóvá tenni előtte,
1333   II,     XV|                 odakinn, falusi házában s maga fajtájú emberek iránt
1334   II,     XV|                hogy pipára gyújthasson, s azután engedé magának a
1335   II,     XV|                az ő életének története, s melynek előadásában célszerűen
1336   II,     XV|               fogá meg Fanny két kezét, s nyájasan tekintve szemébe,
1337   II,     XV|         restelli testvéreim életmódját, s csak az alkalmat leste,
1338   II,     XV|                 én gazdag férjet kapok, s azért csatlakozik hozzám,
1339   II,     XV|                 házasulandó vőlegényt), s nagy örvendezésére hallá
1340   II,     XV|             vannak.~ ~Boltay megígérte, s csak a főúr búcsúvétele
1341   II,     XV|             titoktartásra szólíták fel, s ez összevetést közölte Terézzel.~ ~
1342   II,     XV|               mindnyájan együtt lettek, s egymás titkait kémlelhették
1343   II,     XV|               akart sem enni, sem inni, s a harmadik tál után mindig
1344   II,     XV|          szegélyét, elkérte imakönyvét, s midőn visszaadta neki, Fanny
1345   II,     XV|              sóhajtott Fanny hallatára, s ha ez kérdezé, hogy mért
1346   II,     XV|          menyasszonyruhák után nézendő, s minthogy azok nem voltak
1347   II,     XV|                 ott aludt a benyílóban, s a két szoba ajtaját nyitva
1348   II,     XV|                 ajtaját nyitva hagyták, s nagy zivataros éjszakákon,
1349   II,     XV|                között, ugattak az ebek, s futottak, mintha valakit
1350   II,     XV|             elmélázva ült ágya szélére, s fésűjét kivonva hajából
1351   II,     XV|                és fényes, mint az acél, s kibontva annak többszörös
1352   II,     XV|              gömbölyű tükör előtte áll, s egyszerre véletlenül belepillant,
1353   II,     XV|              magát abban ily pongyolán, s keblén szűkebbre hurkolja
1354   II,     XV|           magára rántá fehér takaróját, s elfútta a gyertyát maga
1355   II,     XV|          sötéten keresztül is ránéznek, s még most is hallani vélte: „
1356   II,     XV|              hallgatja, amit beszélnek, s legfeljebb csodálkozó, szörnyűködő,
1357   II,     XV|               szörnyűködő, helybenhagyó s más efféle buzdító interjekciókkal *
1358   II,     XV|             százszor lehet változtatni, s a sötétben semmi módon nem
1359   II,     XV|                szeretője és több nincs, s ez aztán életszükségeiről
1360   II,     XV|              kárba vész drága ifjúsága, s akkor késő lesz azután sóhajtozni,
1361   II,     XV|                keresztül ravasz lelkét, s szemeit lehunyta, és füleit
1362   II,     XV|            volna Mayerné, hogy elaludt, s nem beszélt volna többé.~ ~–
1363   II,     XV|          háztartás költsége szaporodik, s ha férjhez is megy egyik-másik,
1364   II,     XV|              rossz gyerek a nyakára nő, s ha megvénül, kidobják az
1365   II,     XV|          férjhez juthatás nehéz voltát, s a házasélet kellemetlen
1366   II,     XV|                 derült gondolatai közt, s ő is megtalálta a gyanút,
1367   II,     XV|                  viszonza Fanny halkan, s rettegve várta, mi új fordulat,
1368   II,     XV|                  akkor kibékültek vele, s most valamennyien ott laknak
1369   II,     XV|                  mint akárhány asszony, s az az ember hűségesebb hozzá,
1370   II,     XV|            nagyságos asszonynak hívják, s akármely úri társaságban
1371   II,     XV|            társaságban szívesen látják, s nem kérdik, ki és mi. A
1372   II,     XV|       promenádon karonfogva sétál vele, s minden ember köszön neki;
1373   II,     XV|                más ember leánya fölött, s ha egyszer-másszor valaki
1374   II,     XV|               nagybátyját kiengeszteli, s az emberek elhiszik, és
1375   II,     XV|                  sietett azt elmondani, s úgy örült, hogy elébb kimondhatá
1376   II,     XV|              később más leányt vett el, s még alig háromesztendős
1377   II,     XV|            kártyázik, mindenét elkölti, s mindennap megveri a feleségét.
1378   II,     XV|                 történt a gyermekükkel, s abból lesz a legnagyobb
1379   II,     XV|                 téve minden ablaktábla, s reggel felé meg akarta tudni,
1380   II,     XV|               sajtos almáriomba lépett, s aztán azt felelte a társának,
1381   II,     XV|            Mayerné elkezdett sóhajtozni s Istent emlegetni, mint ki
1382   II,     XV|                az álmot érzi már jönni, s nyugodalmas eszmékre tér.
1383   II,     XV|                 akiről azt lefestették, s eljött hozzánk. Láttad volna,
1384   II,     XV|           kitudni, hol vagy, meglátott, s azóta még jobban odalett;
1385   II,     XV|           megtudta, hogy a te hímzésed, s óraszámra elnézte azt a
1386   II,     XV|                  Mindenütt utánad járt, s legalább így megtudtam,
1387   II,     XV|                 hogy oda ne jött volna, s számtalanszor mondá, hogy
1388   II,     XV|                 után megpihent Mayerné, s Fannynak ideje maradt magában
1389   II,     XV|                 kelle oltalmukba venni, s idegenek oltalmábul kelle
1390   II,     XV|                 csak elsápadt az ember, s leveté magát – ugyanarra
1391   II,     XV|        szerencsétlenné teheti a leányt, s örökre titokban hagyhatja
1392   II,     XV|          készpénzben letenni a kezembe, s ha ő olyan gyalázatos szószegő
1393   II,     XV|        akárkitől is nagy áldozat volna, s hamarjában nemigen tudok
1394   II,     XV|             különös álomlátásai voltak, s a felébredés pillanatában
1395   II,     XV|               fél, remeg egész éjen át, s midőn reggel azután felébred,
1396   II,     XV|                képeket átveszi az álom, s gyakran oly erős a képzelet,
1397   II,     XV|                 az álom jó tanácsot ad. S midőn reggel felébredünk,
1398   II,     XV|             füstölt paprikás szalonnát, s bevágott utána egy tele
1399   II,     XV|                kotyogós szilvapálinkát, s azzal ment ki a mezőre.
1400   II,     XV|            jónak, tündérinek elmondani, s erővel azt akarta, hogy
1401   II,     XV|              ujjacskáival az abroszrul, s kávéskanalával játszott.~ ~–
1402   II,     XV|                gondolá magában Mayerné, s kezeit dörzsölé örömében.~ ~
1403   II,     XV|            belépett, jó reggelt kívánt, s kérdezé, nem izennek-e valamit
1404   II,     XV|           pamlagülő úrnak az ajánlatát, s mily finoman adja tudtára,
1405   II,     XV|              érted?~ ~– Holnapután.~ ~– S mit feleljek ott?~ ~– Holnapután –
1406   II,     XV|           mosolyogva vevé íróeszközeit, s egy rövid levelkét írt,
1407   II,     XV|                 összehajtá, bepecsétlé, s átnyújtotta Boltaynak.~ ~
1408   II,     XV|                magát emelni a szekérre, s az víg ostorpattogás közt
1409   II,     XV|             leste már, mit fog végezni, s mindnyájan várták, midőn
1410   II,     XV|               leány szemérmes szörnyen, s el kellett vele hitetni,
1411   II,     XV|                 a kocsis elébb hazaért, s jöttét hírül adá. Első dolga
1412   II,     XV|                 Harmadszor is elolvasá, s ismét Boltayra nézett.~ ~–
1413   II,     XV|               Én sem értem. Nézze ön!~ ~S azzal Boltaynak nyújtá a
1414   II,     XV|               van vad idegen szavakkal, s elbámult, midőn ezt olvasá
1415   II,     XV|                 A vén Palkó már ismeri, s karonfogva cepeli be urához.
1416   II,     XV|          engedelmeskedni kellett nekik, s mind a négyen eltávoztak
1417   II,     XV|                felzároltattak az ajtók, s előjöttek mind a négyen.~ ~
1418   II,     XV|             ígéretteljes hangnyomattal, s szemök különös tűztől villog,
1419   II,     XV|                ajkaihoz is szorítá azt, s a leány nem haragudott érte.~ ~
1420   II,     XV|              egyszer Boltayt és Terézt, s azon vette magát észre,
1421   II,     XV|                 kinyitva annak ajtaját, s nem várva, míg Palkó lebocsátja
1422   II,     XV|                el nem mosolyodó képpel, s nagyot húzva azon a legelső „
1423   II,     XV|           sárkányok belekaptak az útba, s perc múlva messze porzott
1424   II,     XV|                 úr őnagysága szállásán, s arra Fannyt ünnepélyesen
1425   II,     XV|            Értve alatta anyját, nénjeit s más efféle pereputtyját.~ ~
1426   II,     XV|               való meghívást elfogadja, s üdvözletét küldi nagyságos
1427   II,     XV|              szerepet szokott játszani, s egy olyan korszükséget pótol,
1428   II,     XV|               énekesnőnek tart a világ, s ki szereti magát bámultatni;
1429   II,     XV|                megjelenhetésre jogosít, s tisztességes anyák, kik
1430   II,     XV|            rögtön kiálljanak a középre, s rettentő grimaszokkal elszavalják
1431   II,     XV|         elszavalják tulajdon verseiket, s végre két-három feuilletonista * ,
1432   II,     XV|        főurainkat, a derék bankárfiúkat s a galant öreg mágnásokat,
1433   II,     XV|           üríttetik a jelenlevő hölgyek s netaláni celebritások egészségére;
1434   II,     XV|           megint másik személy dolga. – S ha őt ezért valaki kerítőnek
1435   II,     XV|             Hivatalos volt az estélyre, s meg is ígérkezett mind a
1436   II,     XV|          bánátusi szellemdús földesurak s más efféle buzgó közbirtokosok,
1437   II,     XV|               elhagyja az erdő mellett, s gyalog megy Boltayék lakáig;
1438   II,     XV|              mintha a vetéseket néznék, s a bérkocsihoz jutva felülnek,
1439   II,     XV|                 még hajnalban elmentek, s ő csak pár óra múlva távozott
1440   II,     XV|              akarja az anyját játszani, s egyedül lát a nyereséges
1441   II,     XV|                vagy hátha mást gondolt, s most már nem fog eljönni.
1442   II,     XV|                szokásos felügyelet van, s a burnuszokat, sliffereket; *
1443   II,     XV|                  mintha igazi házigazda s igazi vendégek volnának.
1444   II,     XV|             jönnek az ifjú gentlemanek, s bemutogatják egymást a házigazdának,
1445   II,     XV|       mulassanak. Akik még nem ismerik, s ismerni kívánják egymást,
1446   II,     XV|              művészt zongorához ülteti, s állít háta mögé valakit,
1447   II,     XV|             mögé valakit, aki dicsérje, s mindenkinek tud valami lekötelezőt,
1448   II,     XV|              idegen férfiút hoz karján, s egyenesen a háziúr elé vezeti,
1449   II,     XV|             hajlongások, kézszorítások. S mindez oly komolysággal
1450   II,     XV|       valósággal az estélyt adó háziúr, s mintha nem tudná ezt minden
1451   II,     XV|              játszott, tovább is nyert, s kötekedő, kérkedő modorával
1452   II,     XV|               jöhet be, mert útról jön, s nem ért rá átöltözni.~ ~–
1453   II,     XV|         bosszúsan fogadá e kedves hírt, s otthagyta Mayernét az előszobában.~ ~–
1454   II,     XV|               fehér arcával találkozni, s gondolkozni kezdett róla,
1455   II,     XV|                megnyugtatá egy kicsint, s újra visszament a társalgási
1456   II,     XV|        visszament a társalgási terembe, s Mr. Griffardot igyekezett
1457   II,     XV|                teát kezdték felhordani, s X. grófné már elénekelte
1458   II,     XV|               nyomott a szolga markába, s azzal kissé rendbe szedé
1459   II,     XV|                  nyakravalója elragadó, s mellénye magasztos.~ ~„Quanta
1460   II,     XV|           Abellino csak a tükörből lát, s szaloni díszhangon jelenti
1461   II,     XV|                kitárja a szárnyajtókat, s belép rajta egy fiatal hölgy
1462   II,     XV|            szerint kissé rövidre hagyva s bámultatni engedve a parányi
1463   II,     XV|           fürtöket márványsima vállaira s elragadó szépségű kebelére.
1464   II,     XV|             nagybátyjához ment férjhez, s ezáltal örökre megközelíthetlenné
1465   II,     XV|           kifáradt, őreá tévedt vissza, s minden tekintet gúny és
1466   II,     XV|                 ütődve: Mr. Griffard-t. S hogy még most se tagadja
1467   II,     XV|              karjára fűzött hitvesével, s a legnyájasabb mosolygással
1468   II,     XV|               leány szívében született, s mely oly szikrázóvá tette
1469   II,     XV|              végig a társalgási termen, s nem látszott rá ügyelni,
1470   II,     XV|             széket húzott az asztalhoz, s közéjök ült.~ ~Miért nem
1471   II,     XV|              veszteni kezdi hidegvérét, s szeleskedik. Nem vigyáz
1472   II,     XV|           tételekre, a nyerőt húzza be, s a vesztőnek fizet. Másutt
1473   II,     XV|              fizet. Másutt jár az esze, s a folytatott tárgyra hárul
1474   II,     XV|                 egyszerre talpra ugrik, s az egész tucat kártyát Fennimor
1475   II,     XV|           felkapja a széket, melyen ül, s Kárpáthyra akar rohanni.
1476   II,     XV|           megölöm! – rikácsol Fennimor, s nem szabadíthatva kezeit
1477   II,     XV|           képpel rohan be Kecskerey úr, s roppant imposant tekintettel
1478   II,     XV|                 El is távoznak azonnal, s a társaság azért nem zavartatik
1479   II,     XV|                félrehívja a házigazdát, s nagy titokban megkéri, hogy
1480   II,     XV|              szerelmesedve oszlik haza; s otthon mindenki a furcsa
1481   II,     XV|                hajtja fejét nyugalomra, s ha van valaki, aki nyugtalan
1482   II,    XVI|           sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.~ ~
1483   II,    XVI|                féltik a saját bőreiket, s inkább olyan fegyvert adnak
1484   II,    XVI|                 nem engedik őket menni, s ebben meg kellett nyugodniok.~ ~
1485   II,    XVI|              kétfelől állnak a segédek, s amelyik e szabályok ellen
1486   II,    XVI|           hívassanak önök egy borbélyt, s amelyikünk feketét húz,
1487   II,    XVI|              egyszer szemközt álljanak, s legyenek a kardok kézben,
1488   II,    XVI|            kezdék a két vívó szándokát, s ismét összesúgtak, mielőtt
1489   II,    XVI|             összemérték a vívókardokat, s egyenlőnek találva, átnyújtják
1490   II,    XVI|              újra szemközt állíttattak, s most már szép óvatosan mérték
1491   II,    XVI|           köszörült kardok csesszenése, s mely nagyon különbözik az
1492   II,    XVI|         Fennimor gyöngülni érzé karját, s emiatt hátrálni kezde. Abellino
1493   II,    XVI|                 bajjal bírt elhárítani, s azon percben visszaadott.~ ~–
1494   II,    XVI|           ordíta Konrád. – Le és fel!~ ~S azzal egyszerre mind a négy
1495   II,    XVI|           kardjaikat le- és felcsapták, s ismét szétválaszták őket.~ ~
1496   II,    XVI|          legfeljebb kihallik az utcára, s elfognak bennünket.~ ~Úgy
1497   II,    XVI|                 míg Amerikába mennének, s jobbnak találta csak itt
1498   II,    XVI|          belefutott ellenfele kardjába, s elvégre dühének tetőpontján,
1499   II,    XVI|               elintézettnek tekintetik, s mi ki fogjuk nyilatkoztatni,
1500   II,    XVI|                le fogja tenni a kardot, s azzal a párbajnak vége.~ ~
1501   II,    XVI|                volt szavaiknak engedni, s megfordult, hogy a kezében
1502   II,    XVI|              álló ellenfelére rohanjon, s kardjával hátulról megszúrja.~ ~
1503   II,    XVI|            Kárpáthy a döfés fájdalmára, s egyszerre visszafordulva
1504   II,    XVI|            egészen keresztülment rajta, s úgy nézett egy ideig egymás
1505   II,   XVII|               egyik szélétől a másikig, s valamennyi háznál sorba
1506   II,   XVII|            csendes, békességes alakját, s a líceumi és akadémiai ifjak
1507   II,   XVII|              előtt hintajából kilépni – s ki ne ismerte volna őt,
1508   II,   XVII|               őt, a leggazdagabb férfit s a legszebb asszony férjét
1509   II,   XVII|          generózus nábob saját nyelvén, s legalább annyit a főfőkereskedő
1510   II,   XVII|       sejtelmeket a magyar nyelv felől, s voltak előre gondoskodó
1511   II,   XVII|             feljőnek az országgyűlésre, s keresni fogják, ki beszél
1512   II,   XVII|                 Fanny elhagyá rokonait, s midőn elvált tőlök, azt
1513   II,   XVII|         könnycsepp jelent meg szemében, s csendesen végiggördült erős,
1514   II,   XVII|          szemeiben is megeredt a sírás, s Fanny halaványabb lett a
1515   II,   XVII|             Teréz nem felelt rá semmit, s Fanny oly kínos helyzetben
1516   II,   XVII|           készen álló útihintóba ültek, s Pál gazda becsapva az üveges
1517   II,   XVII|            parancsot adott a kocsisnak, s a hintó kerekei robogtak
1518   II,   XVII|                hajdút és a vén bohócot, s valamennyi között a legmulatságosabb
1519   II,   XVII|                komolyan magasztaltatik, s örökké furcsaságokon töri
1520   II,   XVII|                 alól örökváltság útján, s más, magához hasonló urakkal
1521   II,   XVII|            nagyobb részét Pesten tölti, s biztatja a többi főurakat
1522   II,   XVII|                forint, áldozatul hozni, s mikor kérdezték tőle, hogy
1523   II,   XVII|        társaságokat látogatja János úr, s azóta gyakorta figyelmezteti
1524   II,   XVII|            rendkívül lelkesülve vannak, s úgy látszik, hogy az agarakra
1525   II,   XVII|                  alapszabályokat írnak, s nagyszerű mulatságokkal
1526   II,   XVII|            minden jeleivel szeretetének s férje részérőli legszívesebb
1527   II,   XVII|              kedves rokonait ölelhesse, s ezzel bezárja a levelet.~ ~
1528   II,   XVII|                 színből hátasparipának, s rábízta Marcira, hogy az
1529   II,   XVII|               kordovány csizmában járt, s meszelt falú, zsúrolt padlatú
1530   II,   XVII|              tekintettel a helység felé s oldalablakaival az angolkertnek *
1531   II,   XVII|                  kiszedettek rámáikból, s helyettök szép tájfestmények,
1532   II,   XVII|              magukat tisztességesebben, s legalább egy kötényt festetett
1533   II,   XVII|        festetett a pongyola gráciáknak, s Apollónak, * Bacchusnak *
1534   II,   XVII|            fürdőszobából télikert lett, s a vízvezető csövek az úrhölgy
1535   II,   XVII|              hálószobája mögé vitettek, s a régi múzeum alakult fördőteremmé.~ ~
1536   II,   XVII|              diófaasztal kivándoroltak, s elfoglalta helyöket a családi
1537   II,   XVII|         folyosórul nyíltak, áttörettek, s lett valamennyiből egy hosszú
1538   II,   XVII|                szilaj lovakra ültetett, s ittas vendégei gyönyörködésére
1539   II,   XVII|           poéták szoktak versbe szedni, s tisztújítások, követválasztások
1540   II,   XVII|          kéziratból a másikra másolnak, s jobban ismernek, mint a
1541   II,   XVII|                 át, Kutyfalvi Bandihoz, s ekként leginkább ismeretes
1542   II,   XVII|           rajtamenjen Kutyfalvi Bandin, s poétájával együtt ott saját
1543   II,   XVII|            szelet érett penészes sajtot s egy darab jól behamuzott
1544   II,   XVII|           közelítő kutyákat gyógyítani, s azokat egy külön borítékba
1545   II,   XVII|              legjobb futó lovára üljön, s le ne szálljon róla, amikor
1546   II,   XVII|             kiugrott a bőréből dühében, s cséplőinek ordítva parancsolá,
1547   II,   XVII|        egyenesen átugratott a palánkon, s Varga uram nagy szatiszfakciójára *
1548   II,   XVII|        becsülettudó, jámbor ember volt, s midőn legelső úri barátai
1549   II,   XVII|                 mikor nénjeivel lakott, s gyermekésszel együtt nevetett
1550   II,   XVII|                kezdenek odakapni hozzá, s van kilátás, hogy bizalmukkal
1551   II,   XVII|            társulatokba beíratta magát, s szívesen vevé, ha itt-amott
1552   II,   XVII|               Ha jobb szerette a vizet, s nem akart a szárcsákat nyugtalanító
1553   II,   XVII|            szuperintendencia * nevében, s ha három alól kibújhatott,
1554   II,   XVII|                calabriai vendégfogadót, s aki véletlenül találkozott
1555   II,   XVII|        gőzkörhöz * nem szokott jó fiúk, s reszkettek azon gondolattól,
1556   II,   XVII|                 magas míveltségű delnő, s vannak emberek, akik az
1557   II,   XVII|            hallhatott minden bohóságot, s nem neheztel meg, ha véletlen
1558   II,   XVII|                  rögtön felkelnek mind, s otthagyják az embert a faképnél.~ ~
1559   II,   XVII|               volt is azoknak jelvénye, s nevezték légyen magukat
1560   II,   XVII|                 megkezdetése napjaiban, s közlelkesedésre gyújtó érdekéből
1561   II,   XVII|          zongora alatt, a karszékekben, s mentül gazdagabb valaki,
1562   II,   XVII|          nemzeti jólétünknek hévmérője, s egyszersmind egyike fajunk
1563   II,   XVII|              ojtványok kérgét lerágják, s ekként gyümölcstenyésztésről
1564   II,   XVII|             ostoba újságok olvasásától, s a nemzeti kedélyt azon ősi
1565   II,   XVII|                 nyughatatlan tudományok s feszengő költészet nem cserélték
1566   II,   XVII|           öt-hatszáz p. forinton * kel, s ha minden magyar földesúr
1567   II,   XVII|                 hazánkban az agarászat, s mily büszkék lehetünk mi
1568   II,   XVII|          kereskedés, tudomány, művészet s furcsa találmányokon törik
1569   II,   XVII|             magyar akadémia kérdésével, s csak akkor engedé át annak
1570   II,   XVII|      ígérkezések e nevezetes alkalomra, s nagy a feszültség és várakozás;
1571   II,   XVII|             mely mezőségi közbirtokosé, s melyért magyarországi urak
1572   II,   XVII|                 de tulajdonosa nem adá, s most erősen köti az ebeket
1573   II,   XVII|                  kiben minden bohóságai s bizarr eszméi dacára annyi
1574   II,   XVII|              férfit fog együtt találni, s egymás rovására ígérkezik
1575   II,   XVII|              látta felkelni maga előtt, s előre sejtett csengő tiszta
1576   II,   XVII|          egyszerre ővele elbuknék a ló, s leesnék, meghalna előtte,
1577   II,  XVIII|               kétszer egy nap a hajnal, s a világ minden kincsei birtokosának
1578   II,  XVIII|             könnyebb, mint őt elejteni, s egyszer megbuktatva nem
1579   II,  XVIII|          inggallérát az orráig ereszti, s maga is azt hiszi magáról,
1580   II,  XVIII|                 romantikus képeket vág, s amellett csak úgy iszik
1581   II,  XVIII|             viszontszerelmet érezhetne, s efölötti tépelődéseiben
1582   II,  XVIII|            úrnépet az adandó vigalomra, s a meghívottak neveit feljegyeztetvén
1583   II,  XVIII|                 nejéhez, hogy nézze át, s ha történetesen kifelejtett
1584   II,  XVIII|               kopogtatott minden ajtót, s ki nem nyitott egyet is,
1585   II,  XVIII|      tisztelettel állt meg a küszöbben, s nagyon szerette volna, ha
1586   II,  XVIII|              eléje ment, megfogá kezét, s dacára az öregúr azon törekvésének,
1587   II,  XVIII|                leültette egy karszékbe, s hogy fel ne állhasson, gyermeteg
1588   II,  XVIII|             hogy elég vakmerő beleülni, s előrehajlott, hogy nagyon
1589   II,  XVIII|                e rendkívüli kegyeletre, s egyszersmind sietett átnyújtani
1590   II,  XVIII|                hozzá János úr izenetét, s azután iparkodott búcsút
1591   II,  XVIII|      előkészületekből, hogy menni akar, s megelőzte benne.~ ~– Maradjon
1592   II,  XVIII|             kezébe vevé a névsorozatot, s végigolvasá azt. Szíve elszorult
1593   II,  XVIII|                sokáig fognának tartani, s ehelyett azt találta ki,
1594   II,  XVIII|               komoly, erényeikre büszke s állásukat jól érző hölgyek
1595   II,  XVIII|       felsóhajtva tevé azt le maga elé, s kérő tekintetét a jószágigazgató
1596   II,  XVIII|              mintha ön édesatyám volna, s most nekem mint leányának,
1597   II,  XVIII|             közelebb voná hozzá székét, s a névjegyzéket egész hosszában
1598   II,  XVIII|                barátomnak, barátnémnak, s ki előtt zárjam el szívemet?
1599   II,  XVIII|            zsúrolta talpaival a padlót, s a tarka gyapot zsebkendővel
1600   II,  XVIII|            akadva mai nap a köhögéssel, s valami olyanforma óhajtásnak
1601   II,  XVIII|              ezeregyéjszakai szellemek, s valaki mást ültessenek a
1602   II,  XVIII|                 kell fogni feladatához, s vevé a lajstromot, melyet
1603   II,  XVIII|            észrevevé a jó öreg zavarát, s buzdító nyájassággal fordult
1604   II,  XVIII|      megerősödve érzé szívét a jó öreg, s még egyet bátran és elhatározottan
1605   II,  XVIII|                 gyávaság kísérteteinek, s azzal megkeményítve lelkét,
1606   II,  XVIII|                mert megint zavarba jön, s elfeledi, hogy mit akart
1607   II,  XVIII|           megállt a neveket kísérő ujj, s Varga uram feltekintett,
1608   II,  XVIII|            hangjának tisztaságot adjon, s még egyszer visszatekintve
1609   II,  XVIII|                ismét csak mást gondolt, s jónak találá azt illedelmesen
1610   II,  XVIII|         mindjárt a vége felé fog járni, s maga is ijedten veszi észre,
1611   II,  XVIII|             mellőzött már hallgatással. S homloka a legőszintébb izzadságcseppjeit
1612   II,  XVIII|               őket lelkökben is ápolja, s ilyenformán nemcsak a kunyhókban,
1613   II,  XVIII|         terjeszt ez úrhölgy maga körül, s áldást visz minden házhoz,
1614   II,  XVIII|               helyre állíthassak mellé, s nem volna rám nézve nagyobb
1615   II,  XVIII|              nagyon életunt ember volt, s hazájával is keveset törődött,
1616   II,  XVIII|         visszajött vele Magyarországba, s a dicső **István gróf után,
1617   II,  XVIII|            valakit nagy örömmel fogadna s rá egy pillanat múlva Marci,
1618   II,  XVIII|              közelebb jöttek ajtajához, s hallá, hogy Kárpáthy mily
1619   II,  XVIII|     karmantyúkkal * vannak felékesítve, s miután kezeit nem tudja
1620   II,  XVIII|             valamit ne beszéljen hozzá, s ha beszél, akkor szokott
1621   II,  XVIII|             mögött, kit előrebocsátott, s maga enyelegve hátul maradt
1622   II,  XVIII|            kisasszony a legtökéletesebb s minden kifogáson felyülálló
1623   II,  XVIII|              oly elfogódottnak látszék, s annyira el volt merülve
1624   II,  XVIII|        hangyafészekre ültettek volna.~ ~S ezen tekintetben tehát csak
1625   II,  XVIII|           legtávolabb rejtezkedőket is, s a ruhán és a páncélon és
1626   II,  XVIII|                 még nem határozott meg, s mely örökké azt a gyanút
1627   II,  XVIII|                 odahajolhatni Fannyhoz, s gyöngéd, biztató hangon
1628   II,  XVIII|                kegyeddel találkozhatni, s naponként készültem ide.~ ~
1629   II,  XVIII|                aligha emlékezik valaki, s én hajlandó vagyok attól
1630   II,  XVIII|                 hízelgő gyanúsításokra, s a legkellemesebb édes, kedves,
1631   II,  XVIII|                 köhögési intermezzóból, s magához ragadta ismét a
1632   II,  XVIII|               eleven társaságban élünk, s előre örültünk, hogy társnéink
1633   II,  XVIII|               emberek közt nevelkedtem, s szerfelett hálásnak érzem
1634   II,  XVIII|                meg az ifjú hölgy kezét, s mintha ugyanazt a beszédet
1635   II,  XVIII|                elég vágás volt őellene, s a következő battéria * már
1636   II,  XVIII|                 Hiába, ez a mi sorsunk. S ebben igaza van önnek, kedves
1637   II,  XVIII|     karmantyúkkal a nábob karjába ölté, s a legtökéletesebb, hibátlanabb
1638   II,  XVIII|            mindkét kezével Flóra kezét, s mielőtt annak ideje lett
1639   II,  XVIII|           cselekszik ön? – szólt Flóra, s azután, hogy megakadályozza
1640   II,  XVIII|               önrül hallottam beszélni, s azokból, amiket hallottam,
1641   II,  XVIII|          érezett. Ezt ő jól átgondolta, s örült neki, hogy magánál
1642   II,  XVIII|              majd nekem ismét segíteni, s egy hétig te leszesz nálam.
1643   II,  XVIII|                női munkákra, kézművekre s egyéb apróságokra, amik
1644   II,  XVIII|                 gondolatnak ne találja, s egészen őszintén nevetni
1645   II,  XVIII|              őszintén nevetni kezde rá, s miután a nevetés ragadós –
1646   II,  XVIII|          dolgozik a bosszantásukon.~ ~– S meddig fog – tartani – azzz –
1647   II,  XVIII|          elbújtak a szemei az orcájába, s midőn ismét napvilágra jöttek,
1648   II,  XVIII|              illetlenséget követett el, s törte magát a távozó kisasszony
1649   II,  XVIII|        kísérteté magát végig a lépcsőn, s minthogy rangján alóli dolognak
1650   II,  XVIII|                 túl el ne árultassanak, s azzal egy lebbenéssel a
1651   II,  XVIII|            karjára a jámbor János urat, s dalolva táncolva viszi fel
1652   II,  XVIII|          asszony az ő két leánya volna, s hívnák őt atyámnak.~ ~Az
1653   II,  XVIII|          áthallja azokat az archívumba, s úgy megjön-megy, úgy megjárkál
1654   II,  XVIII|             elegyednék, ha volna kivel, s csak az esik neki nehezen,
1655   II,    XIX|             beszélni az ő jelenlétében, s a divatvitézek, a szelíd
1656   II,    XIX|           egészen más szemmel tekinték, s úgy tetszék, mintha János
1657   II,    XIX|        ilyesekben. Mindenre emlékezett, s ha kellett valamit végezni,
1658   II,    XIX|                 midőn egyedül maradtak, s volt idő beszélgetni, mennyi
1659   II,    XIX|               szobaleányaikat kiküldék, s egymásnak kölcsönösen segítének
1660   II,    XIX|           segítének az esti toalettnél, s azután szabadon, vidáman
1661   II,    XIX|          odavonta a barátné szép fejét, s azután elővették a lajstromot,
1662   II,    XIX|           ismerni a világ gyöngeségeit, s azokat ártatlan téveteg
1663   II,    XIX|          országos renoméjának érzetére, s a lehető legkényelmetlenebbül
1664   II,    XIX|                 nyilatkozatokra készül, s mikor legtüzetesebben ostromolna,
1665   II,    XIX|         négyszer magasabb más embernél, s akinek nem szabad onnan
1666   II,    XIX|                 Szépkiesdy Imre gróf. – S utána írá: – Nagy és tiszteletre
1667   II,    XIX|              hozzád, midőn ő nálad van, s azon valaki nálánál rangra
1668   II,    XIX|                 valamelyikre haragszik, s akkor azt hiszi, hogy kiszámított
1669   II,    XIX|                de szerencsére szíve jó, s a jó szívhez vannak kulcsaink.
1670   II,    XIX|             eszmék számára meghódítani, s úgy hiszem, hogy ha mi szövetkezünk
1671   II,    XIX|                hatalommal e győzelemre; s miután mind a kettő a másikra
1672   II,    XIX|                  akiket egyszer látunk, s azután elfelejtünk, mint
1673   II,    XIX|           elégedve; a tréfát felveszik, s örömest visszaadják, nem
1674   II,    XIX|             képet, ahol mindenki vigad, s nem nevetkéreznek, ahol
1675   II,    XIX|               sétálni, tehát ismerősök, s talán csak Flóra nem vette
1676   II,    XIX|                    szólt Flóra nevetve, s gyermeteg játszisággal ragadta
1677   II,    XIX|              asztalról a hosszú iratot, s a pamlagvánkosra vetve magát,
1678   II,    XIX|              elé tartá azt kiterjesztve s onnan kandikálva elő mosolygó
1679   II,    XIX|             tartom őt az egész világon, s nem ismerek férfit, ki vele
1680   II,    XIX|            lelkét is látom magam előtt, s imádom mind a kettőt. Mégsem
1681   II,    XIX|          tartott minden férfiak között, s arra gondolt e percben.~ ~–
1682   II,    XIX|             Igen, igen – suttogó Fanny, s iparkodott belenézni az
1683   II,    XIX|          kötekedve vont el szemei elől, s nagy komolysággal olvasá
1684   II,    XIX|               Most értette át a tréfát, s elszégyenlé magát, hogy
1685   II,    XIX|        reményről, hogy őt valaha lássa, s iparkodott barátnéja jókedvét
1686   II,    XIX|             barátnéja jókedvét osztani, s maga is kacagott szórakozottságán.~ ~–
1687   II,    XIX|              valami öklelő vadállattól, s ha meglát egy férfit, akinek
1688   II,    XIX|                 belezavar a beszédjébe, s mikor elkezd nevetni, szinte
1689   II,    XIX|       Megregulázza az egész társaságot, s ha valakire megharagszik,
1690   II,    XIX|              kiveszi kezéből az ostort, s a nyelével jót rak a hátára.
1691   II,    XIX|              aminőt csak kívánni lehet, s igen könnyű kegyébe jutni.
1692   II,    XIX|              jutni. Csókolj neki kezet, s nevezd asszonynénémnek,
1693   II,    XIX|             azontúl aztán ne félj tőle, s csak te magad ne adj ellenkezőre
1694   II,    XIX|               és kardot ránt melletted, s ha valahol hátad mögött
1695   II,    XIX|                sokat fog róla beszélni, s ha azt mind végighallgatod,
1696   II,    XIX|                    Szegény asszony!~ ~– S még az a kín járul hozzá,
1697   II,    XIX|              nagy szépségnek tartották, s tíz év alatt egészen megvénült
1698   II,    XIX|               mert téged igazán szeret, s téged soha elárulni, rágalmazni,
1699   II,     XX|                ott ült a szekéroldalon, s végigmuzsikálta valamennyi
1700   II,     XX|              mind megismerkedtek volna, s csak úgy meredeznek egymásra,
1701   II,     XX|              erős oldalait vendégeinek, s magát azokhoz alkalmazva
1702   II,     XX|      legkomolyabb tisztelettel fogadja, s biztosítja róla, hogy mint
1703   II,     XX|            haját, hogy erősebben nőjön, s most kopasz fejével rémíti
1704   II,     XX|                 asszony körül legyenek, s kívánalmait teljesítsék,
1705   II,     XX|                örömmel fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná,
1706   II,     XX|           megfogja két vaskos markával, s eltartja magától messze,
1707   II,     XX|              azután odaragadja magához, s megveregeti nagytenyerével,
1708   II,     XX|   kimondhatatlanul meg voltak elégedve, s általában azt imádták legjobban
1709   II,     XX|          térhetett a sok kínálás miatt, s az egész reggeli alatt esküdött
1710   II,     XX|                 képtelen lesz ebédelni, s szerette volna látni azt
1711   II,     XX|               csupán ambrózia lenne is; s amellett akármi került az
1712   II,     XX|                egyhangúlag megszavazta, s e határozat legeslegvégül,
1713   II,     XX|                 szép szemek néznek reá, s ugyanezen szép szemek jótékony
1714   II,     XX|         kényszerül a durvább szenvedély s az unalomgerjesztési törekvés.~ ~
1715   II,     XX|              hatással van szellemünkre, s bennünket a haladás korszerű
1716   II,     XX|            mindezeket nagyon helyeslem, s magam is részvevő vagyok
1717   II,     XX|           szükség önök előtt említenem, s hiszem is, hogy mindenkinek
1718   II,     XX|            hallott hazaérkező kutyákat, s valamennyin diadalmaskodott
1719   II,     XX|               vitték el Horvátországba, s fél esztendő múlva a Dráván,
1720   II,     XX|               eszik és nem iszik többé, s hetednapra – – (itt elkezdé
1721   II,     XX|              meghal” vagy „megdöglik”), s hetednapra elpatkol”.~ ~
1722   II,     XX|              ott sírtak, ott szűköltek, s ha beszökhetett egy, azt
1723   II,     XX|                 is hagyott a pátosszal, s indítványa formulázására
1724   II,     XX|                minden nyomtatandó betű, s ámbár utoljára János úr
1725   II,     XX|             jellemet ősi sajátságaiból, s megrontják nyelvünket, hogy
1726   II,     XX|               az egész éhenkórász fajt, s nem tartom érdemesnek rá,
1727   II,     XX|                 el lángra hevült arcát, s szeretetre méltó ingerültséggel
1728   II,     XX|           egyszerre egymásnak rohantak, s a tanácskozók lábai közé
1729   II,     XX|  agárhallgatóság kiveretett a teremből, s a társulat a kérdéses pontok
1730   II,     XX|               tizenkét tagú bizottmány, s mindez annak rendi szerint
1731   II,     XX|          nevezetes társulat megalakult, s nekünk nincsen egyéb hátra,
1732   II,     XX|                buzgóságot fejtsenek ki, s azzal mi is csatlakozhatunk
1733   II,     XX|          délutáni négy óráig tartottak, s Málnay Georges, kivel csak
1734   II,     XX|             látszott keresni szemeivel, s bár jól látta, hogy Flóra
1735   II,     XX|                 mi megbuktathatjuk önt, s ön elveszti népszerűségét
1736   II,     XX|              rózsaajkairól, mint Flóra, s erre bármelyikünk is azzal
1737   II,     XX|            felelne, hogy megadná magát, s kézcsókolva kérné irgalmas
1738   II,     XX|           népszerűség az aranybornyúja, s aki azt meri állítani, hogy
1739   II,     XX|          pazarlás volt amennyi kellett, s amennyi a nábob hírének
1740   II,     XX|               és élvezhető volt minden, s borokban nem volt mód választani.
1741   II,     XX|               tisztáknak minden tiszta, s aki már tudja, hogy miért
1742   II,     XX|        szomszédjaikkal kezdve beszédet, s nem törődtek vele, hogy
1743   II,     XX|          eredeti fiú felrúgta a széket, s kiment a cigányok közé,
1744   II,     XX|                 kiment a cigányok közé, s táncolt egymagában; benn
1745   II,     XX|            háziúrért és háziasszonyért, s azután mindenféle absztrakt
1746   II,     XX|   kifogyhatatlan volt a tósztivásokban, s ha e részben egy igen tisztelt
1747   II,     XX|             István gróf, másika Rudolf, s elmagasztalván mind a kettőnek
1748   II,     XX|            hölgyek is poharat ragadtak, s kocintottak vele.~ ~A sugárzó
1749   II,     XX|             lépett oda Szentirmaynéhoz, s egy levelet adott, melyet
1750   II,     XX|             szívéhez szorítá a levelet, s e nehány sort olvasák belőle:~ ~„
1751   II,     XX|       előlegezni akarna e küldeményből, s azután elrejté keblébe,
1752   II,     XX|             egészen a levél tartalmára, s újra el kellene azt olvasnia,
1753   II,     XX|                az holnap ide fog jönni, s hogy addig is nejének örömet
1754   II,     XX|              kiről annyit gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte
1755   II,     XX|                 beszédes kék szemeivel, s oly csodás, oly édes hangon
1756   II,    XXI|         magukkal még egy félórácskában, s csak egy kicsi kis álmocskát
1757   II,    XXI|           csizmát húz, más sipkát tesz, s azzal azt hiszi, hogy ez
1758   II,    XXI|              ajtaját, azt felénekelték, s nehogy történetesen valamely
1759   II,    XXI|                 ellenszenve lett volna, s közös ez a gyermekekkel,
1760   II,    XXI|      gyermekekkel, úgy mint a vénekkel, s a nőkkel, mint a férfiakkal.~ ~
1761   II,    XXI|            piros, kurta farkú frakkban, s nagyon kért minden embert,
1762   II,    XXI|             vitézek rá ne gázoljanak.~ ~S ki lett volna most is szebb,
1763   II,    XXI|            vékony csipkebodrot szorítá, s elöl egyszerű gyémántcsattal
1764   II,    XXI|              Korhelyleves, villás étkek s megfelelő szeszes kortyok
1765   II,    XXI|               János úr is nyeregbe ült, s megmutatá, hogy ő sem utolsó
1766   II,    XXI|               sem utolsó a lovaglásban, s valahányszor nejére tekintett,
1767   II,    XXI|            nyeregben, térdeit felhúzva, s mind a két kezében lóbálva
1768   II,    XXI|                elkap a próbálgatott ló, s beleviszi a ménes közé,
1769   II,    XXI|              fiúk közé tévedve lovával, s majd leverte Horhi Miskát
1770   II,    XXI|            mindenki lovaglása módjáról, s mint a futótűz terjed el
1771   II,    XXI|           mellett lovagló két hölgyhez, s különös ügyességgel sikerül
1772   II,    XXI| Szerencsétlenségére Fanny őt félreérti, s mindazt, amit neki beszélni
1773   II,    XXI|          kapitális bohóságoknak tartja, s érdemeiken felül nagyokat
1774   II,    XXI|                ugrott Fanny lova mellé, s szíves készséggel ajánlá,
1775   II,    XXI|            addig tegye vállára a lábát, s nagy tisztelettel feljebb
1776   II,    XXI|                nem dörzsölné azt onnan, s mihelyt hazamegy, leveti
1777   II,    XXI|         mulatólak közepéből emelkedett, s honnan az egész síkságot
1778   II,    XXI|              két tiszta hófehér agarat, s egy füttyöt vetve nekik
1779   II,    XXI|             agarait név szerint ismeri, s annak is igen örült, hogy
1780   II,    XXI|              elkészültek az agaraikkal, s miután azt az egyetlenegy
1781   II,    XXI|               mely a magyarban létezik, s mely rókafogások alkalmával
1782   II,    XXI|            maradni, eléggé megviselték, s különféle tajtékpipákba
1783   II,    XXI|             helyét. Lemegy lovászaihoz, s ott találva az öreg Pált,
1784   II,    XXI|              felugrott János úr lovára, s Kárpáthy felment ismét az
1785   II,    XXI|              mind nagyon messze voltak, s az űzés tétova irányából
1786   II,    XXI|             El-elbukik a buckák között, s el hagyja maga mellett rohanni
1787   II,    XXI|               mellett rohanni üldözőit, s akkor egyszerre oldalvást
1788   II,    XXI|            irtóharc van izenve fajának, s azzal rászánja magát a futásra,
1789   II,    XXI|               rászánja magát a futásra, s a legelső dombra felkapva,
1790   II,    XXI|        széttekint, honnan jön az ellen, s azzal nekiveti magát az
1791   II,    XXI|              száz lépéssel előzött meg, s midőn vevé észre, hogy a
1792   II,    XXI|              Ordas, Kiss Miska Fecskéje s Gergely gróf Armidája voltak
1793   II,    XXI|                 melyből kiugrasztották, s neki-nekifutott egy-egy
1794   II,    XXI|              rákászati tapasztalataiból s nyári fürdések után ismert
1795   II,    XXI|           örömest; de odáig megkerítik, s lehúzzák a bundáját, mielőtt
1796   II,    XXI|                 farkát maga alá csapja, s összecsattogtatva fogait
1797   II,    XXI|         nyifogással vetve meg lábaikat, s sebesen csóválva felkunkorodott
1798   II,    XXI|               fordítja az üldözött vad, s egy oldalszőkéssel kisikamlik
1799   II,    XXI|           kisikamlik a két fehér közöl, s jobb felé próbál menekülést.~ ~
1800   II,    XXI|                 róka egyszerre lelapul, s Armida keresztülugrik rajta,
1801   II,    XXI|            Armida keresztülugrik rajta, s csak húsz lépésnyire futtában
1802   II,    XXI|              annyi üldözőjét kijátszani s oldalréshez jutni. Az agarak
1803   II,    XXI|              csap hozzá, mint a villám, s azon pillanatban csak azt
1804   II,    XXI|                 fogva felhajította azt, s alig ért vissza a földre,
1805   II,    XXI|                 megkapta hátán a bőrét, s egyet rázott rajta a levegőben,
1806   II,    XXI|               rázott rajta a levegőben, s azzal ismét elhajította,
1807   II,    XXI|                már az is megfogná őtet, s a rókaharapásról igen sajátságos
1808   II,    XXI|             egyszerre oldalt csap újra, s egy falka ökröt pillantva
1809   II,    XXI|     kétségbeesés némaságával fordul el, s nyargalni kezd visszafelé.~ ~–
1810   II,    XXI|       Kárpáthyné! – szól ijedten Flóra, s korbácsot ad lovának, hogy
1811   II,    XXI|               keskeny gátra kapott fel, s azon nyargal végig, túlnan
1812   II,    XXI|             hirtelen megragadja karját, s izmos kézzel odaöleli magához,
1813   II,   XXII|            mindenütt, ahol semmi sincs, s elnéz minden ismerőst ismeretlen
1814   II,   XXII|               szoktak lenni a halállal, s hamarább elhanyatlik, mint
1815   II,   XXII|            kórállapotja jobbra fordult, s Flórát felváltotta az ápolásban.~ ~
1816   II,   XXII|              veszélyen kívül nem tudja, s néhány napig még ott szándékozott
1817   II,   XXII|            hírét kénytelen szégyenleni, s melynek minden tagja örömest
1818   II,   XXII|                 a barátnő boldog arcát, s hallgassa édes örömeinek
1819   II,   XXII|                 még imádnia sem szabad, s ne merjen szólni felőle,
1820   II,   XXII|           sajátja, emez idegen és másé, s unalmas kedélye óhajtja
1821   II,   XXII|                 egyik nap a másik után, s valahányszor egy nap feljő,
1822   II,   XXII|                 kellett hogyléte felől, s míg kétséges volt meggyógyulása,
1823   II,   XXII|         rendeletét szigorúan megtartsa, s minden indulatoskodástól
1824   II,   XXII|            sokáig nem lesz neki szabad, s majd egy hét múlva, ha szép
1825   II,   XXII|              akkor is melegen öltözzék, s több efféle, ahogy azt a
1826   II,   XXII|                 úr kapott e megbízáson, s elébb megtudva Teréztől,
1827   II,   XXII|         Teréztől, ha Fanny ébren van-e, s nem lesz-e rá nézve alkalmatlan,
1828   II,   XXII|         hűvösebb lesz e forró homlokon, s gyöngéden tapasztá azt oda.~ ~
1829   II,   XXII|                mindkét kezével e kezet, s ajkaihoz voná azt.~ ~Kárpáthy
1830   II,   XXII|             hivé, hogy el akar távozni, s még közelebb voná magához.~ ~–
1831   II,   XXII|           Minden percben elfoglalhatod, s ha nem tetszik az, és szebbet
1832   II,   XXII|                esett neje ágya mellett, s annak kezét csókjaival,
1833   II,   XXII|           kedves beteg apró kívánatait, s boldog volt, hogy ő nyújthatá
1834   II,   XXII|            Midőn megcsókolá néma ajkát, s aztán kocsira ült, önkénytelenül
1835   II,  XXIII|                renoméja most is a régi, s minthogy a társadalom ez
1836   II,  XXIII|               jönni.)~ ~Még reggel van, s az érdemes úr még nincs
1837   II,  XXIII|            roppant csibukot harapdálva, s fújva maga körül a füstöt,
1838   II,  XXIII|          burnuszban, szinte csibukozva, s szinte egy átelleni tükörben
1839   II,  XXIII|              szerelmes levelek hevernek s lábbal tapodott versezetek,
1840   II,  XXIII|         tapodott versezetek, hangjegyek s más afféle veszendő dolgok;
1841   II,  XXIII|           ajtócskákat engednek sejteni, s az ablakok mind kettős függönyökkel
1842   II,  XXIII|             bebocsát egy férfit Juszuf, s Kecskerey úr kezdi hallani,
1843   II,  XXIII|             fickó saját kaffer nyelvén, s nagyon örül neki.~ ~– Ki
1844   II,  XXIII|             bebukó férfit megpillantja, s nagy megelégedésére szolgál
1845   II,  XXIII|                 egy perc múlva ráismer, s határozott vígsággal kiált
1846   II,  XXIII|                válla körül tekergetett, s szembe ült Kecskerey árral,
1847   II,  XXIII|             hogy ezentúl Pesten lakjék, s most azoknak a kedvéért
1848   II,  XXIII|           akkora a köd, mint Londonban, s illúzióra ennyi is elég.~ ~–
1849   II,  XXIII|               fel magát, mint egy béka, s torkának feszített hangján
1850   II,  XXIII|            házibarátokat Kárpátfalvára, s gyönyörködik benne, ha neje
1851   II,  XXIII|              falvakra látogatóba járni, s más effélét; mi gondom nekem
1852   II,  XXIII|            hagyott a látogatójegyeknek, s érdekelten kezde hallgatni.~ ~
1853   II,  XXIII|                 az ő kedvéért beszélne, s azért is a kis szerecsenre
1854   II,  XXIII|                     A kis fickó futott, s hozta a nagy sárga csizmát.~ ~–
1855   II,  XXIII|             éreztetni szupremáciáját, * s nagyon örült neki, hogy
1856   II,  XXIII|               padlat mázába tapodhatta, s addig meg nem nyugodott,
1857   II,  XXIII|               öltve karját Abellinóéba, s elkezdett vele sétálni a
1858   II,  XXIII|            sétálni a tágas teremben alá s fel –, nem kétlem, miszerint
1859   II,  XXIII|                fogsz körünkben maradni, s estélyeimet jelenléteddel
1860   II,  XXIII|         felmondta a további hitelezést, s nekem meg kell tanulnom
1861   II,  XXIII|        kiszakítva karját Kecskereyéből, s haragosan vágta magát egy
1862   II,  XXIII|               véve térdét két keze közé s hintázva magát egy szán
1863   II,  XXIII|     feltolakodjék egy előkelő családba, s egy életroskadt férj oldala
1864   II,  XXIII|                előtt kompromittálhatja, s ha nincs ilyesmi, kell azt
1865   II,  XXIII|             vigyáztass minden lépésére, s add a dolgot furfangos prókátorok
1866   II,   XXIV|               szemben kell majd állania s tűrni, hallgatni belül vérező
1867   II,   XXIV|                 kőhalmi jószágocskámra, s iparkodom e néhány napot
1868   II,   XXIV|             házánál szép szomszédnőjét, s rajta volt, hogy kényelméről
1869   II,   XXIV|              akármely közönséges ember, s nem tartják magukat mindig
1870   II,   XXIV|           minőnek a távolból hitte azt, s nyugodtabban látta Rudolfot
1871   II,   XXIV|             akin semmi különös nincsen, s ez nagy jótétemény volt
1872   II,   XXIV|              természetesebbnek találni, s többé nem volt előtte oly
1873   II,   XXIV|            nagyon sok ezreket pazarolt, s amellett, hogy ex nobili
1874   II,   XXIV|                 ült a nyitott hintóban, s szép, nemes arcán valódi
1875   II,   XXIV|              gyűlésteremben áll Rudolf, s nemes, lelkesült beszéddel
1876   II,   XXIV|                hozzá, kézzel és fejjel, s minden arravaló tagjaival
1877   II,   XXIV|               mely idegeit összezavará, s valahányszor odatévedt pillanata,
1878   II,   XXIV|                 lovag egy körfordulóra, s ő egyedül ült ott.~ ~Rudolf
1879   II,   XXIV|                udvariasan járult eléje, s délceg meghajtással hívta
1880   II,   XXIV|             hogy nem lehet szerencséje, s azzal hátrahúzódott.~ ~Fanny
1881   II,   XXIV|                Végre sokára föltekinte, s akire szemei estek, az Kecskerey
1882   II,   XXIV|          chapeau bas-jával * köszöntve, s bizalmasan lépett hozzá
1883   II,   XXIV|                el kell rejtenie lelkét, s hideg mosollyal fogadá az
1884   II,   XXIV|                impertinens hízelgéssel, s bizalmasan helyet foglalt
1885   II,   XXIV|             foglalt Kárpáthyné mellett, s frakkját kétfelé csapta,
1886   II,   XXIV|              Rudolfhoz közel juthatott, s karjába ölté karját, s mint
1887   II,   XXIV|                  s karjába ölté karját, s mint akik legjobb barátok,
1888   II,   XXIV|              sétált vele kar-karban alá s fel a pompás gyülekezetben.~ ~
1889   II,   XXIV|          tartatott a magasabb körökben, s vele bárminemű viszonyban
1890   II,   XXIV|        Kárpáthyné is igen szép asszony, s lehetnek ízlések, melyek
1891   II,   XXIV|                valahogy a leány kezébe, s ez azt oly modorban vágta
1892   II,   XXIV|                mert párbaj lett belőle, s Abellino ellenének én voltam
1893   II,   XXIV|                már ráállt az ajánlatra, s édesanyjának, a derék Mayernénak
1894   II,   XXIV|           iránti bosszúból meg is tett, s a leány tudott választani
1895   II,   XXIV|        választani a két ajánlat között, s az övét fogadta el. Hanem
1896   II,   XXIV|      kedélyborongás látszott meg arcán, s valahányszor nejével találkozott,
1897   II,   XXIV|             egész társaság fogja tudni, s látni fogják az ő nejét
1898   II,   XXIV|              akarta emelni ez asszonyt, s nem gondolt reá, hogy azon
1899   II,   XXIV|             jutott kirugtatni a középre s eljárni a kállai kettőst,
1900   II,   XXIV|                minden hölgy eltávozott, s csak a vidám fiatalság maradt
1901   II,   XXIV|                távozott. Bekocogtatott, s szavát hallatva, bebocsáttaték.~ ~
1902   II,   XXIV|              Rudolf megállva az ajtóban s bekukucskálva rajta.~ ~A
1903   II,   XXIV|              Flóra szelíden mosolygott, s inte szobaleányának, hogy
1904   II,   XXIV|                 hogy őt ölébe ne vonja, s egy forró, szerető csókot
1905   II,   XXIV|              meg hagyta magát csókolni, s csak azután jutott eszébe,
1906   II,   XXIV|        fenyegető kis kezecskék egyikét, s előbb ajkához, azután kebeléhez
1907   II,   XXIV|              veté magát Rudolf keblére, s merészen, dacosan átölelé
1908   II,   XXIV|             átölelé gömbölyű karjaival, s számtalanszor összevissza
1909   II,   XXIV|         félresimítva hajfürtéit arcából s iparkodva igen komolyan
1910   II,   XXIV|       megmondanod. Látod, én haragszom, s azt mondják, hogy ne menjen
1911   II,   XXIV|             felállt, meghajtotta magát, s egész komolyan úgy tett,
1912   II,   XXIV|                 kérdezek tőled valamit, s te felelsz rá csintalanul.
1913   II,   XXIV|       kényelmesen végigdűlve a pamlagon s fejét Flóra ölébe hajtva,
1914   II,   XXIV|                 akartalak vele zavarni; s magad légy tanúm, hogy csak
1915   II,   XXIV|            imádat, amit érezek irántad, s azt akarom, hogy mindenki,
1916   II,   XXIV|               ellened véteni senki.~ ~– S adok-e az ellenkezőre okot?~ ~–
1917   II,   XXIV|            rossz, jellemtelen némberek, s hogy őt magát attól, hogy
1918   II,   XXIV|          büszkévé, elégedetté tesz!~ ~– S hátha magával talál rántani?~ ~–
1919   II,   XXIV|                 az egész világ te vagy. S ám tartson mindenki könnyelmű
1920   II,   XXIV|               többivel nem törődöm.~ ~– S ha én is annak tartanálak?~ ~
1921   II,   XXIV|          csengettyű zsinórjához lépett, s azt háromszor hevesen megrántá.~ ~
1922   II,   XXIV|                 belül neje hálószobája, s magában szidta az egész
1923   II,   XXIV|         bocsánatot kérve, és elismerje, s keze írását adja róla, hogy
1924   II,   XXIV|            legerősebb lények a világon, s nem is volt, nem is lesz
1925   II,   XXIV|              életében is fordulnak elő, s mondhatjuk, hogy ezek által
1926   II,   XXIV|                 között aludt el Rudolf, s még az a bosszúsága volt
1927   II,    XXV|               ajkairól, mint ez órában, s ami többet ért ez ajkakról,
1928   II,    XXV|            megkezdett harc győzedelmét, s nagylelkű volt, és ez édes
1929   II,    XXV|            végre ittas volt az örömtől, s kezeit összefonva tartá
1930   II,    XXV|            szelíden kifejlék karjaiból, s odahajolva vállára, fülébe
1931   II,    XXV|          kezével hálószobája ajtajából, s Rudolf hallá, mint fordul
1932   II,    XXV|                lefekvéshez készültében, s bosszújában elővette Hugo
1933   II,    XXV|             lehet az igazi férfi előtt, s ha neki úgy tetszik, ha
1934   II,    XXV|              azt megmutathassa nejének, s elmondhassa neki: „Lásd,
1935   II,    XXV|              kétkedve rázta szép fejét, s összevissza csókolá férjét,
1936   II,    XXV|             összevissza csókolá férjét, s még azután, hogy a hintóba
1937   II,    XXV|              pedig kihajolt a kocsiból, s úgy integettek egymásnak
1938   II,    XXV|              volt e magánnyal elégedve, s ha megmondjuk, hogy csaknem
1939   II,    XXV|            mandulával; odamentek hozzá, s tenyeréből evék az édes
1940   II,    XXV|                 evék az édes ajándékot, s kísérgették az úton alá
1941   II,    XXV|                 kísérgették az úton alá s fel, amidőn egyszerre kocsizörgés
1942   II,    XXV|      kocsizörgés hangzik az országúton, s Kárpáthy a kerítésen áttekintve
1943   II,    XXV|             megkeményíté szívét, arcát, s férje karján az érkező elé
1944   II,    XXV|             földnek kell alatta inogni, s a vén palota, oszlopaival
1945   II,    XXV|            Rudolf figyelmesen nézte őt, s különös fogalmai voltak
1946   II,    XXV|          kiszámított kacérságnak vette, s azt hivé, könnyű munkája
1947   II,    XXV|               férfiak együtt tölték el, s csak ebéd felett találkozának
1948   II,    XXV|                rendesen aludni szokott, s már ez őnála oly múlhatlan
1949   II,    XXV|                lépteket hall közeledni, s amint föltekint, Rudolfot
1950   II,    XXV|           nyájasan üdvözölve lép hozzá, s valami átalános tárgyon
1951   II,    XXV|             úrnőjük közellétét éreznék, s nem akarnának hátramaradni
1952   II,    XXV|            költők ábrándjai mindenikhez s át jelentést, apró regéket
1953   II,    XXV|                 Ezzel elveté az íriszt, s egy amarántot * szakasztott
1954   II,    XXV|        megdörzsölé Rudolf az amarántot, s számtalan apró fekete mag
1955   II,    XXV|                 egy diófa mellé ülteté, s az neki nem párja; milyen
1956   II,    XXV|                 Fanny –, néha szédülök, s azzal kezét minden tétovázás
1957   II,    XXV|              magas toronyból alátekint, s úgy szeretne leugrani, s
1958   II,    XXV|                s úgy szeretne leugrani, s alant összezúzni magát.~ ~
1959   II,    XXV|             szépnek találta a példányt, s bizonyítá, miszerint szebbet
1960   II,    XXV|               Schönbrunnban * látott.~ ~S beszéltek ismét apró közönyös
1961   II,    XXV|             tárgyakról, és sétáltak alá s fel a kertben. És Rudolf
1962   II,    XXV|               hogy már megnyerte e nőt, s a nő azt hivé, hogy már
1963   II,    XXV|             Rudolffal egy hosszú óráig; s azalatt beszéltek jelentéktelen,
1964   II,    XXV|              felszökik nyugvó fektéből, s zavarodottan bocsánatot
1965   II,    XXV|           olvasott, hirtelen félretett, s zsebkendőjét rávetette,
1966   II,    XXV|                vethetni e nő jellemébe, s tudnia kellett, minő könyv
1967   II,    XXV|              Messaline * -t * olvassák, s szeretnek mellette szigorúaknak
1968   II,    XXV|                a könyvről a zsebkendőt, s felnyitá a könyvet. Az egy
1969   II,    XXV|          könyvet. Az egy imakönyv volt. S amint a könyv magától szétnyílt
1970   II,    XXV|               szótlanul tekinte a nőre, s ez vissza rá. Oly szép,
1971   II,    XXV|               Rudolf elfeledé szerepét, s megindulva rebegé:~ ~– Én
1972   II,    XXV|             Fanny könnyeit visszatartá, s elkezdtek azok szép arcain
1973   II,    XXV|                leleplezett imakönyvről, s megtörölve könnyes szemeit,
1974   II,    XXV|                 hogy kezét nyújtá neki, s engedé, hogy azt könnyeivel,
1975   II,    XXV|       kétségbeesésében keblére omoljon, s zokogva, fuldokolva ölelje
1976   II,    XXV|                  Rudolf elhagyta a nőt, s alig várva, hogy Kárpáthy
1977   II,    XXV|          felébredjen, búcsút vőn attól, s visszautazott Szentirmára.~ ~
1978   II,    XXV|                 kedves nő futott eléje, s édes csókjaival letörlé
1979   II,    XXV|            Flóra öröme határtalan volt, s azt a kis felleget, amit
1980   II,    XXV|              azokat az égető könnyeket, s fülében, lelkében hangzottak
1981   II,   XXVI|               többen Pestre gyülekezni, s itt alakítanak köröket,
1982   II,   XXVI|            Szentirmayék is megérkeztek, s a szép hölgy és a derék
1983   II,   XXVI|            velök ismeretséget köthetni, s elég delnő és lovag akad,
1984   II,   XXVI|                  tulajdon hivatás kell, s ez kiválólag Kecskerey barátunké.
1985   II,   XXVI|               most kaszálónak nevezünk, s keresztülesve azokon az
1986   II,   XXVI|                 ugyanazon érdekes alak, s midőn délesti óráiban felteszi
1987   II,   XXVI|    tekeasztalaikat, whistpartijaikat, * s körüle gyülekeznek.~ ~–
1988   II,   XXVI|          Abellino szelídebben hangolva, s jónak látta Kecskerey barátunkat
1989   II,   XXVI|             jött ide, hogy nevetni fog, s így könnyebben kitalálta
1990   II,   XXVI|              körülállók szánni kezdték, s az érzékenyebb szívűek széledeztek
1991   II,   XXVI|            hurokkal való gyilkolásoknak s a corpus delicti hogyan
1992   II,   XXVI|              mulatságot csinált belőle, s nyakát vállai közé húzva
1993   II,   XXVI|              mert Rudolfnak igaza volt, s mert ő erkölcsi tekintéllyel
1994   II,   XXVI|               pedig megtudta az esetet, s örömében, gyönyörűségében
1995   II,  XXVII|             helyrehozza apjának hibáit, s ifjú erényekkel váltandja
1996   II,  XXVII|               hozzá az új világpolgárt, s odatették kezébe, hogy ölelje,
1997   II,  XXVII|                  hogy apró kezecskéinél s nyakánál szinte ránc támadt
1998   II,  XXVII|           hasonlítani, annál nagyobbak, s ha olykor lecsukta azokat,
1999   II,  XXVII|          gyöngeség milyen nagy szégyen, s midőn János úr elragadtatással
2000   II,  XXVII|      elragadtatással emelé őt ajkaihoz, s szúrós, tövises bajuszával