Kötet, Fezejet

2001   II,  XXVII|                 még mosolyogni kezdett, s vígan kiáltott egypárszor,
2002   II,  XXVII|                egyszerre a szeretgetés, s kivették őt János úr kezéből,
2003   II,  XXVII|            odalopózott a mellékszobába, s ott hallgatózott, ott fülelt,
2004   II,  XXVII|            ismét kijött hozzá az orvos, s kérte őt, hogy menjen át
2005   II,  XXVII|               orvos hideg tekintetétől, s gépileg követte őt a szomszéd
2006   II,  XXVII|            ordíta fel ijedten Kárpáthy, s arca elkékült.~ ~– Lám,
2007   II,  XXVII|           tegyen erőszakot indulatjain, s jöjjön be hozzá, s búcsúzzék
2008   II,  XXVII|         indulatjain, s jöjjön be hozzá, s búcsúzzék el tőle, mert
2009   II,  XXVII|         kinyújtja reszkető forró kezét, s megfogja vele férjeét, s
2010   II,  XXVII|                s megfogja vele férjeét, s odavonja azt lihegő ajkaihoz.~ ~…–
2011   II,  XXVII|           tekintetét megérti a barátné, s ölében tartott kisdedét
2012   II,  XXVII|                 nagy, sötétkék szemeit, s ismét lehunyja, és alszik
2013   II,  XXVII|           visszateszi őt Flóra keblére, s megszorítja a delnő kezét,
2014   II,  XXVII|             térdre hull az ágy mellett, s arcát a holt párnáiba temetve,
2015   II, XXVIII|          alföldi síkon minden oldalról, s már délután négy órakor
2016   II, XXVIII|            fénylettek ablakai estenden, s víg vadászcsoportok hánykódtak
2017   II, XXVIII|            két-három ablakban ég világ, s csak a kémények kék füstje
2018   II, XXVIII|               gyakran feláll a szánban, s mintha keresne valamit,
2019   II, XXVIII|          kárpátfalvi vadaskert erdejei, s amint egy dobogó hídra fölérnek,
2020   II, XXVIII|           leszállt az idegen a szánról, s fokosát kezébe véve, a hómezőn
2021   II, XXVIII|           éltében-haltában úgy imádott, s kinek most már a föld alatt
2022   II, XXVIII|             bevallhatta, hogy szerette, s hűlt szívéhez éppen annyi
2023   II, XXVIII|              idején útnak indult a fiú, s leírás után, melyet Teréztől
2024   II, XXVIII|                 hóban, ha vigyázunk rá, s még elfoghatjuk, mielőtt
2025   II, XXVIII|             Menj te egyenesen a nyomon, s adj át két agarat nekem,
2026   II, XXVIII|                 kettőt az agarak közül, s kísérőjét előrebocsátva,
2027   II, XXVIII|                 megváltoztatta irányát, s gyors poroszkálással tartott
2028   II, XXVIII|                 agarát a nyeregkápához, s átmászott a széles árkon.~ ~
2029   II, XXVIII|                 mind a ketten eljöttek, s a sors úgy akarta, hogy
2030   II, XXVIII|                 a fehér emlékoszlophoz, s megdöbbenve állt meg, midőn
2031   II, XXVIII|                visszanyerve hidegvérét, s közelebb lépett a térdeplőhöz.~ ~
2032   II, XXVIII|           Megfogá a szegény ifjú kezét, s megszorította azt.~ ~– Ön
2033   II, XXVIII|             egykor a jázminlugas alatt, s beszélt előtte gyermeteg
2034   II, XXVIII|                kézműves levevé fövegét, s áhitattal, tisztelettel,
2035   II, XXVIII|                 azt nemsokára utolérte, s félóra múlva Kárpáthy János
2036   II,   XXIX|             amióta az úrnőt eltemették, s a tükrök és címerek a szobákban
2037   II,   XXIX|          magánszobájában várt Rudolfra, s amint belépni látta őt,
2038   II,   XXIX|             helyéből, és eléje sietett, s megrázta forrón az érkező
2039   II,   XXIX|                 éjjel felkölt álmomból, s a különös öröm miatt, vagy
2040   II,   XXIX|                 itt, ezeken a helyeken, s visszagondoltam magamban
2041   II,   XXIX|              cselédség, fekete ruhában, s azóta nagyon drága szó az,
2042   II,   XXIX|               ami az ő száját elhagyja, s akármiről beszél, mindig
2043   II,   XXIX|             farag minden ember számára, s azokat félszárig veri a
2044   II,   XXIX|                 nagyságos és méltóságos s főtisztelendő ismerősei
2045   II,   XXIX|             sietett a végintézkedéssel, s tanúkul a legigénytelenebb
2046   II,   XXIX|      legtávolabb végére ült Varga uram, s elrakott maga elől minden
2047   II,   XXIX|                 megszámlálta napjaimat, s múlandó éltemet dicsőbbel
2048   II,   XXIX|            miket „ő” annyira szeretett, s azokkal feledhetlen nőm
2049   II,   XXIX|              leírt, János felsóhajtott, s fejét alácsüggeszté:~ ~–
2050   II,   XXIX|                jöjjenek el Debrecenből, s énekeljék fölöttem ugyanazon
2051   II,   XXIX|            ügyvéd is összerágta tollát, s nem látta a betűket, melyeket
2052   II,   XXIX|               polgár, jó hazafi legyen, s nemessége ne csak címerére,
2053   II,   XXIX|              rossz rokon, rossz hazafi, s csak bolondsága menti rosszaságát.
2054   II,   XXIX|             neki, mint lettem volna én, s ha nem fogja is őt szerethetni
2055   II,   XXIX|             Rudolf felszökött helyéről, s keblére borult és átölelte;
2056   II,   XXIX|               kit Bélának kereszteltek, s ki magát Abellinónak nevezte.
2057   II,   XXIX|                kereste, maga érdemelte, s Isten kezéből vette ki ez
2058   II,   XXIX|               nyugtasson meg a földben, s dicsőítsen meg az égben,
2059   II,   XXIX|             örökösöm. Isten akarta így, s ő hozta magára veszedelmét.
2060   II,   XXIX|              kit valóban így nevezhetek s nem puszta szokásból. Az
2061   II,   XXIX|               fizetéseikben maradjanak, s ha elnyomorodnának, vagy
2062   II,   XXIX|              földében őseim nyugszanak, s melyben én is nemsokára
2063   II,   XXIX|            minden mívelt nemzetek közt, s nevét tanulják becsülni
2064   II,   XXIX|         nyugodalmas megoszlattatásomat, s Istenben vetett bizalommal
2065   II,   XXIX|              felolvasá a végrendeletet, s azzal Kárpáthy János után
2066   II,   XXIX|            aláírták, megpecsételék azt, s még azon éjjel másik példányban
2067   II,   XXIX|                 egyházfit.~ ~Bejött az, s a kis gömbölyű ébenfa asztalra
2068   II,   XXIX|               egy aranyserleget borral, s egy aranytányérkát hosszúra
2069   II,   XXIX|               egyszerű szertartás után, s azután jámbor megnyugvással
2070   II,   XXIX|                volna. János kivette őt, s karjára emelé. A gyermek
2071   II,   XXIX|                úgy látszott rá ügyelni, s az öreg érzékeny csókja
2072   II,   XXIX|                  kis kezeivel vergődve, s nagyokat sikongatva, mint
2073   II,   XXIX|           közönséges ételekkel ellakni, s holnapig nem eszik semmit.~ ~
2074   II,    XXX|              túl elült ott a tűz előtt, s múltról és jövőről gondolkozott.
2075   II,    XXX|              futkostak a folyosókon fel s alá. Rudolf még fel volt
2076   II,    XXX|            Rudolf még fel volt öltözve, s kilépett a tornácra. Szemben
2077   II,    XXX|            benyargalá az egész vidéket, s miként amaz ünnepély napján,
2078   II,    XXX|            legelőbbkelő férfiai vitték, s a legtiszteletreméltóbb
2079   II,    XXX|                fájdalom nélkül esik át, s új atyát és anyát nyer helyettök.~ ~
2080   II,   XXXI|                 már senki sem várt reá, s születésével nagy zavart
2081   II,   XXXI|        egyszerre koldussá lett ezáltal, s bukása megérzett egész az
2082   II,   XXXI|          nyújtott az öreg nábob halála, s ha e sok beszédet mind összeszedjük,
2083   II,   XXXI|             szép énekesnő tetszett meg, s azzal kíván ott mulatni.~ ~
2084   II,   XXXI|                 a fehér papírszivarral, s délcegen hintázva magát
2085   II,   XXXI|       posztószélből varrott tarisnyával s nagy szegesvégű bottal;
2086   II,   XXXI|                majorátustól * elmaradt, s rá lesz szorulva azon egypár
2087   II,   XXXI|          parasztnótákat húztak fölötte, s körülrakta magát tokaji
2088   II,   XXXI|                 szőlőkoszorút tegyenek, s ezt a nótát húzzák a cigányok,
2089   II,   XXXI|           halála napján összegyűljenek, s ott a sírja fölött igyanak
2090   II,   XXXI|             Egész nap zsoltárt énekelt, s megtanult vénségére franciául
2091   II,   XXXI|                a részegség bűnébe esni, s megtiltotta a bormérést
2092   II,   XXXI|               aki az ő jószágain lakik, s valahány csapodár asszony
2093   II,   XXXI|             emlegettek előtte, odalett, s mikor érezte elközelgetni
2094   II,   XXXI|                 állított az ágya körül, s meghúzatott minden harangot,
2095   II,   XXXI|                 még sokáig a menyecske, s kaptam volna én oda a házhoz,
2096   II,   XXXI|               nem mertek előtte állani, s nem tudtak egy okos szót
2097   II,   XXXI|                 okos szót váltani vele, s most halála után jut eszükbe
2098   II,   XXXI|              világot az erkélyszobában, s ha kifogytak a közel levőkből,
2099   II,   XXXI|           valaki Mayerné asszonysággal, s kérdezé, kit gyászol.~ ~–
2100   II,   XXXI|                e sötét színű kelmékhez, s eziránt tudakozódni kezde,
2101   II,   XXXI|                gazdag Kárpáthy Jánosné, s ámbár miránk nem hagyott
2102   II,   XXXI|             százszor összecsókolhasson, s hogy ez milyen nagy keserűség
2103   II,   XXXI|                jó asszonyság kívánatát, s küldött neki emlékül – tízezer
2104   II,   XXXI|             emlékül – tízezer pengőt.~ ~S Mayerné oly kegyes volt,
2105   II,   XXXI|           azután nem bánja, ha meghal – s a többi, s a többi.~ ~Szentirmayné
2106   II,   XXXI|                  ha meghal – s a többi, s a többi.~ ~Szentirmayné
2107   II,   XXXI|                 levelével eldicsekedni, s azt nem akarta, hogy kezének
2108   II,   XXXI|          Mayeréké, hányódjék, vetődjék, s közszemlére legyen kitéve.~ ~
2109   II,   XXXI|              Szentirmayné okos nő volt, s kedélyének leleményességében
2110   II,   XXXI|           barátnéja iránti szeretetből, s töltsön nála néhány hetet.~ ~
2111   II,   XXXI|                bocsátá őt többé vissza, s a jó polgárnőnek sohasem
2112   II,   XXXI|                 szenvedélytelen arcával s azokkal az elevenig látó
2113   II,   XXXI|             amíg az új vendég ott lesz, s minthogy ez a néhány hét
2114   II,   XXXI|              vele a fenyőfák ligetéhez, s meglátogatni azt a sírkövet,
2115   II,   XXXI|               tanulta nevezni anyjának, s fecsegve tett hozzá százféle
2116   II,   XXXI|               nagyon szerették egymást. S hogy a csalódás annál nagyobb
2117   II,   XXXI|                 is úgy hasonlít hozzá – s azzal ölibe kapta a gyermeket,
2118   II,   XXXI|                ölibe kapta a gyermeket, s összecsókolá szemeit és
2119   II,   XXXI|                 mint egy gyermek szíve, s még a fogalom is hiányzott
2120   II,   XXXI|        mindegyiket egyiránt kényezteti, s Rudolf mindegyikhez egyiránt
2121   II,   XXXI|               komolyan hallgatta végig, s midőn hazavitték, összegyűjté
2122   II,   XXXI|      összegyűjté Rudolf apró gyermekeit s több kis pajtását a gyermekszobába,
2123   II,   XXXI|              pajtását a gyermekszobába, s ott megyegyűlést játszva
2124   II,   XXXI|            jeles párbaj óta nagyothall, s abba kis hallócsiga van
2125   II,   XXXI|               nők ellene nem állhatnak, s most is életre-halálra udvarol
2126   II,   XXXI|                 minden fiatal leánynak, s azt hiszi, hogy azok őrjöngnek
2127   II,   XXXI|              hogy azok őrjöngnek utána, s ha kinevetik, azt hiszi,
2128   II,   XXXI|               aranyat kap, és elutazik, s addig vissza nem jön, amíg
2129   II,   XXXI|        magasztal mindent, ami külföldi, s ócsárolja az itt levőt.
2130   II,   XXXI|                 komikus alaknak tartja, s a főbb körökben csak azért
2131   II,    Veg|               csak a valódi míveltséget s az ősszokásokból csak a
2132   II,    Veg|           honfiúságot látjuk elfogadva; s egyik által sem leszünk
2133   II,    Veg|        megrovásait elébb meghallhassam, s szólhassak művem hibáiról.~ ~
2134   II,    Veg|               csipán valót szabad írni, s költői alakokul felhasználni
2135   II,    Veg|           vagyok a régieket visszakérni s használatban tartani mindaddig,
2136   II,    Veg|               nem tudományos műszavakat s nem azoknak alkotóit értettem,
2137   II,    Veg|             szeretem úgy, ahogy vannak; s szent borzalommal emelek
2138   II,    Veg|            bonckés alá szerény művemet, s ami hibáit még én nem ismerem,
2139   II,     Sz|          Brever-féle nyomdában készült, s a naptári részen kívül apró
2140   II,    Meg|         csináltam, mert eddig nem volt, s szükség volt rá. Írókra
2141   II,    Meg|               és azt, hogy „brütet * ”. S ez a kettő az írói működésnél
2142   II,    Meg|                iparkodva azt kikölteni, s maga sem tudja, hogy mi
2143   II,    Meg|                 hévmérő szerint aláfűt, s bizonyosra működik.~ ~Hát
2144   II,    Meg|              ragadta magával a másikat, s az erősebb önkényével vitte
2145   II,    Meg|           vállalta magára a megköltést, s mikor a magyar történelmi
2146   II,    Meg|           álmában egy akkordot meghall, s fölébredtében az egész szimfóniát
2147   II,    Meg|                 tovább akartam ballagni s szedegetni az élő virágot:
2148   II,    Meg|                    magyarul „kacsi * ”! s azzal a kiadóm tizenöt ív
2149   II,    Meg|           barátom letűnt a láthatárról, s az én fantáziám is kivándorolt
2150   II,    Meg|                aztán meg a régi Rómába, s ha már éppen valami magyart
2151   II,    Meg|             mert a feleségemtől kaptam, s csupán az első akkordot.~ ~
2152   II,    Meg|               kopáncsaiban * bemutatom, s azután megtisztulva állítom
2153   II,    Meg|             mind a kettő élő alak volt, s én nem tartottam jó ízlésnek
2154   II,    Meg|       népszokásnak.~ ~A pozsonyi diétát s a honatyák nemzeti pompáját
2155   II,    Meg|                városról városra kísért, s akire a fél vagyonát elköltötte;
2156   II,    Meg|                 a negyedik még gyermek. S ahány, annyiféle szépség.
2157   II,    Meg|          Lisznyai Kálmán odajön hozzám, s beavat a legmélyebb titkába.~ ~–
2158   II,    Meg|           férjhez ment egy földesúrhoz, s példás életű tekintetes
2159   II,    Meg|             tegyek. Ő lett a „Fanny”.~ ~S milyen csodája a sorsnak!
2160   II,    Meg|                 grófné. Még most is él, s a nevét nimbusz veszi körül.
2161   II,    Meg|             tartom a kedvenc munkámnak, s midőn a jelen kiadásnál