Kötet, Fezejet

 1    I,     II|      legalább évenkint még kétszer annyi összeg. Jó. Én azt is kész
 2    I,    III|        egykedvűség, mely nők előtt annyi ingerrel bír és oly veszedelmes.
 3    I,     IV|          kiről senki sem tenne fel annyi mozgékonyságot, annyi könnyűséget;
 4    I,     IV|          fel annyi mozgékonyságot, annyi könnyűséget; úgy tudja kezeivel,
 5    I,     IV|          vigyáznék kifejezéseimre. Annyi kétségtelen, hogy a derék
 6    I,     IV|      felelt azt mondva, hogy nincs annyi pénzem, amennyiért azt megvehessem.
 7    I,     IV|           egy szegletben.~ ~– Ahol annyi a játszó személy, nézőnek
 8    I,     IV|      Rudolf hallgató társától.~ ~– Annyi bizonyos, hogy tégedet elviszlek
 9    I,      V|           művészete.~ ~A hír éppen annyi dicsőt beszélt Mainvielle-ről,
10    I,      V|           is cserélhette volna fel annyi diadal emlékével összekötött
11    I,     VI|       színház első művésznőjét, ki annyi éven keresztül a közönség
12    I,     VI|           pisszegni. De mi volt ez annyi taps ellen? Szélfúvás, mely
13    I,     VI|           kiálta elhatározottan.~ ~Annyi esze volt, hogy az excellens
14    I,    VII|            óriások sohasem mondtak annyi ízetlenséget, mint ma; kín,
15    I,     IX|        gróf, kinek ifjú lángeszét, annyi agg bölcsességgel párosulva,
16    I,     XI|           e polgári körökben nincs annyi ok félteni a leányokat,
17    I,    XII|            Szegény Sándor…~ ~Teréz annyi évek fáradalmainak romjain
18    I,    XII|       figyeltek e csendre, melyben annyi indulat zivatarja volt rejtve.~ ~
19    I,   XIII|            voltak markai, s dacára annyi pazarlás-, oktalanságnak,
20    I,   XIII|     miszerint csalják? Hát nincs-e annyi pénze, hogy el sem bírja
21    I,   XIII|      kegyre, lehetetlenség énnekem annyi előkelő vendég társaságában
22    I,   XIII|           kérdése a szolgához.~ ~– Annyi, mint a szemét – szólt ez,
23    I,   XIII|        hogy ezúttal ne kövessen el annyi ostobaságot, mint máskor
24    I,   XIII|       ideig éppen ötödfűben, *~ ~ ~Annyi esztendeig terjedjen élete;~ ~ ~ ~
25    I,   XIII|       legyen,~ ~ ~ ~Sohse költstön annyi pénzt a patikára,~ ~ ~ ~
26    I,   XIII|        kegyelmed hajszálait, hanem annyi áldással öntse kegyelmedet
27    I,   XIII|           a sok esztendeig ápolt s annyi viaszkot és faggyút felemésztett
28    I,   XIII|        álló Kárpáthy János mellett annyi jó barát, hivatalnok, cseléd
29    I,   XIII|       hajdúk, s aligha volt valaki annyi nép között, kinek eszébe
30    I,     Sz|        enfer – idejönni Párizsból, annyi mint égből a pokolba pottyanni~ ~
31   II,    XIV|          önök is szeretnek, s akit annyi ok van szeretni. Nem, senkit,
32   II,    XIV|            világot akarva deríteni annyi ellenmondó mozzanat közt,
33   II,     XV|      előadást.) Ezt érdemlettem én annyi keserves álmatlan éjszakáért,
34   II,     XV|           rebegé a leány. Nem bírt annyi ravaszsággal, hogy felelet
35   II,     XV|         amiben Fannyra nézve mégis annyi vigasztaló volt, hogy ez
36   II,     XV|       földet a szegény ember, amíg annyi jövedelemre szert tesz.~ ~–
37   II,     XV|          csak mama, volt a papának annyi jövedelme?~ ~– Dehogy volt,
38   II,   XVII|   bohóságai s bizarr eszméi dacára annyi fogékonyság van minden jó
39   II,   XVII|           ragyogó látvány lesz az. Annyi szépség, ifjúság, gyönyör
40   II,  XVIII|        világ estélyén Kecskereynél annyi önbizalommal, annyi diadallal
41   II,  XVIII|   Kecskereynél annyi önbizalommal, annyi diadallal tudott fel1épni,
42   II,  XVIII|        alig ismerhetni hazafit, ki annyi jót tett volna kevés idő
43   II,  XVIII|         jobb, szebb lélekre akadt; annyi rút, önző piszok lélekkeli
44   II,  XVIII|        előkészületekben. Óh, úgyis annyi dolgod lenne, hogy nem győznéd
45   II,  XVIII|         hol vettek ezek az emberek annyi jókedvet, mikor ő olyan
46   II,    XIX|   névsorozatot, mely Varga uramnak annyi izzadást és szorongattatást
47   II,    XIX|      szövetkezünk ellene, a diadal annyi, mint bizonyos.~ ~Itt egy
48   II,    XIX|          tovább, amit hallunk.~ ~– Annyi, mintha nem is szólnánk,
49   II,    XIX|        elkényeztetett dáma, akinek annyi elájulni, mint más embernek
50   II,     XX|   fiatalember, akinek még nem volt annyi esze, hogy inkább a karzatot
51   II,     XX|        lett volna ott mit bámulni, annyi szépség, annyi báj közepett
52   II,     XX|            bámulni, annyi szépség, annyi báj közepett egymás mellett
53   II,     XX|            sem jutott eszébe, hogy annyi millió és millió főre terjedő
54   II,     XX|           kell őt dicsérnünk, hogy annyi ivó között neki jutott legelébb
55   II,     XX|            férfit, akiről mindenki annyi jót, annyi szépet beszél,
56   II,     XX|         akiről mindenki annyi jót, annyi szépet beszél, és az holnap
57   II,    XXI|        majd elszédült ijedtiben.~ ~Annyi gyöngédség volt János úrnak
58   II,    XXI|         Sikerült a ravasz fickónak annyi üldözőjét kijátszani s oldalréshez
59   II,   XXII|           világban, mely reá nézve annyi ijesztő képpel bírt, melyből
60   II,   XXII|       ijesztő képpel bírt, melyből annyi nyájas szó hívta, amennyi
61   II,   XXII|          gondolok most. Óh, nekünk annyi kötelességünk van, miknek
62   II,   XXIV|       órában úgy, mint a másikban, annyi mindenféle unalmas politikus
63   II,   XXIV|          unalmas politikus hazafi, annyi dohányszagú kortesvezér,
64   II,   XXIV|           dohányszagú kortesvezér, annyi bölcs főbíró, nótárius,
65   II,    XXV|            volt, mint valaha. Soha annyi elmésség, gyöngéd hízelgés
66   II,    XXV|           nem voltak csókjai, soha annyi ittas öröm nem sugárzott
67   II,   XXVI|            szeretetreméltó legyen, annyi kedves csípős anekdotát
68   II, XXVIII|    szerette, s hűlt szívéhez éppen annyi joga van most, mint akárkinek
69   II, XXVIII|          kézműves vagyok, kihez ön annyi szívességgel volt egykor;
70   II,   XXIX|    nemesebb, eszesebb kor. Én csak annyi jót tehetek, hogy helyet
71   II,    XXX| érzésfoghatóságot minden lélekből. Annyi nagyságos, méltóságos, főméltóságú
72   II,    Veg|            hiszem, és nem állítom; annyi bizonyos, hogy engemet még