Kötet, Fezejet

 1    I,      I|             És én gentleman vagyok, kit refüzírozni * nem lehet.~ ~–
 2    I,      I|         vagyok az a Kárpáthy János, kit a köznép Jancsi úrnak csúfol,
 3    I,     II|         életre támad, s ideáljokat, kit tizenhat éves korában el
 4    I,     II|             gazdagabb gentlemanről, kit köznyelven ördögnek szoktak
 5    I,    III|             mire az ifjak közül az, kit Istvánnak neveztek, karjába
 6    I,     IV|       címszerepet Catalaninak adni, kit a fiatal óriások pártolni
 7    I,     IV|     természetesen magával vivé.~ ~– Kit? Saint-Michelt?~ ~– Éppen
 8    I,      V|          legragyogóbb szellemeinek, kit a természet gazdag szívvel,
 9    I,      V|             férje karján jelen meg, kit éveken át makacsul szeret –
10    I,      V|          legrégibb kedves cselédje, kit utóbbi időkben minden munkától
11    I,    VII|            pólyában fekvő csecsemő, kit bizonyosan a szobában feledtek;
12    I,    VII|             kis unokalyány” arcára, kit eleget látott évek előtt,
13    I,    VII|       viszonza felhangoltan Rudolf, kit Eszékiné azért tüntetett
14    I,   VIII|           ittak.~ ~Kutyfalvi pedig, kit a cselédek e kis tréfa után
15    I,   VIII|            erőteljes társulatokban; kit egy, kit más hivatás kiragadott
16    I,   VIII|             társulatokban; kit egy, kit más hivatás kiragadott a
17    I,      X|           jól van – monda Mayer úr, kit e levél egészen megnyugtatott –,
18    I,      X|             venni.~ ~Első ismerőse, kit legközelebb talált, volt
19    I,      X|         képű, szelid kedélyű ember, kit éppen a kertjében talált,
20    I,     XI|            mondák, Boltay kedvence, kit úgyszólván örökbe fogadott,
21    I,     XI|          alacsony, fürgenc emberke, kit közönségesen nem a nevén
22    I,     XI|        egyike az ismerős dandyknek, kit mi Fennimor néven szoktunk
23    I,    XII|          hevével szeret egy ideált, kit jóltevőjével ugyanazon alaknak
24    I,    XII|             városban, keresve, hogy kit hívjon ki párbajra, de senkit
25    I,    XII|            kell párbajra kihívni.~ ~Kit? Boltay uramat? Az asztalosmestert?
26    I,    XII|              roppant atlétai alkat, kit emiatt minden kihívó fél
27    I,   XIII|           mellett, hogy legyen neki kit ütni-verni. Ami tudományt
28    I,   XIII|            előre, mint egy gyermek, kit valami rég óhajtott mulatságba
29    I,   XIII|         kend!~ ~– Hát mit tudom én, kit vár a nagyságos úr! – felelt
30    I,   XIII|       hevenyében nem is tudta, hogy kit szidjon, Abellinót-e, hogy
31   II,    XIV|        Önnek fiatal gyámleánya van, kit Abellino üldöz, kire kortársai
32   II,    XIV|        ismertem egy szegény leányt, kit szüléi tavaly gazdag úrhoz
33   II,    XIV|           Hiszen azt is tudom, hogy kit szeretsz. No kimondjam?
34   II,    XIV|           az bizonyosan ő volna, ő, kit önök is szeretnek, s akit
35   II,    XIV|          szívében. Azon férfi arca, kit szeretett, kinek alakját
36   II,    XIV|            virágaival felkoszorúzá, kit nemesnek, nagynak, dicsőnek
37   II,     XV|        mester szedte fel a földről, kit nagyon bosszantani látszék,
38   II,     XV|             Mindent tudok. Azon nő, kit anyámnak nevezni irtózom,
39   II,     XV|        valami cselédféle egyéniség, kit Mayerné küldött a hímzett
40   II,     XV|          delnő a magasabb körökbül, kit nagy énekesnőnek tart a
41   II,     XV|       vendégeket jelentő komornyik, kit Abellino csak a tükörből
42   II,     XV|        Elgondolni, hogy azon leány, kit ő szerelmével oly kitartón
43   II,   XVII|         János úr szép neje számára, kit soha el nem hagyott magától,
44   II,  XVIII|           családból eredett leányt, kit ez máskint tán elcsábított
45   II,  XVIII|                Az ifjú Darvay Jenő, kit a megyei szabadelvű párt
46   II,  XVIII|           nő, egy jó barátnő közel, kit lelkébe hagyna pillantani,
47   II,  XVIII|         féljek, kihez ragaszkodjam, kit nevezzek barátomnak, barátnémnak,
48   II,  XVIII|           dicső **István gróf után, kit isten segítsen minden törekvéseiben,
49   II,  XVIII|            tiszteletőr háta mögött, kit előrebocsátott, s maga enyelegve
50   II,  XVIII|            is egy szegényre talált, kit jótéteményeiben részesítnie
51   II,    XIX|       kedvezőbb lett azon nő felől, kit Szentirmayné barátságában
52   II,    XIX|      mellőzve, megbántva, ki mit és kit szeret, kik nem szeretik
53   II,    XIX|          megbántottad. Az asztalnál kit ültess mellé és vele átellenbe?
54   II,    XIX|            ő névtelen ideálja volt, kit ő szinte legszebbnek, legnemesebbnek
55   II,    XIX|          kedves anyókám, jó öregem, kit ismerjünk még meg?~ ~– Itt
56   II,    XXI|         Kárpáthyné mellé juthasson, kit azonnal elkezd minden tétovázás
57   II,   XXII|         magasztos arcát az ifjúnak, kit még imádnia sem szabad,
58   II,   XXIV|      elmenjen azon férfinak házába, kit jobb volna oly messze kerülnie,
59   II,   XXIV|           hazafit, mint tekintélyt, kit nő és férfi egyaránt imád,
60   II,    XXV|           észrevette, hogy e férfi, kit anélkül is oly őrülten imád,
61   II,   XXVI|          elgondolni, hogy ez ember, kit beléptekor milliók urának
62   II,   XXVI|          bizonyossággal tudom, hogy kit szeret – szólt Kecskerey.~ ~–
63   II,   XXVI|       szeret – szólt Kecskerey.~ ~– Kit? – kérdé Abellino villogó
64   II, XXVIII|         megholt kedves sírhalmához, kit éltében-haltában úgy imádott,
65   II, XXVIII|           helyre ily órában, hát ön kit keres itt a halottak között?”
66   II,   XXIX|          fogja okosabban…. E férfi, kit fiamnak törvényes gyámul
67   II,   XXIX|        óráit okozta: unokaöcsémről, kit Bélának kereszteltek, s
68   II,   XXIX|           én e derék hajadon férje, kit Isten nyugtasson meg a földben,
69   II,   XXIX| felszámítanom, csak hármat ismerek, kit valóban így nevezhetek s
70   II,   XXXI|           asszonysággal, s kérdezé, kit gyászol.~ ~– Az én feledhetetlen