Kötet, Fezejet

 1    I,      I|            látszik e szemekben, mely tán döntő nagy eszmékre volt
 2    I,      I|            amelyik asszony volt?~ ~– Tán az anyja?~ ~– Úgy ni! Az
 3    I,      I|             ha ki nem fizetem, akkor tán háborút indít?~ ~– No édes
 4    I,      I|                   Előlegezést? Mire? Tán a tulajdon bőrömre:~ ~–
 5    I,     II|              azután nehány évig, azt tán ő maga sem tudja. A hírrel,
 6    I,    III|           van, nem dolgozunk.~ ~– De tán valamely találkozástól vonjuk
 7    I,    III|                 Haza Magyarországba? Tán rossz dolga van Párizsban?~ ~–
 8    I,    III|          azért mégis hazamegyek.~ ~– Tán rokonai vannak otthon? –
 9    I,    III|           hagyva, sohasem volt kész, tán azért nevezték bölcsesség
10    I,     IV|     Petit-pas-nál – nevetett Iván –, tán éppen az volt, ki a múltkor
11    I,     IV|            István –, csak nem fördik tán tejben, mint az asszonyok?~ ~–
12    I,      V|              gondolatra jöttem, hogy tán valami bosszantó irat, valami
13    I,      V|              ha a tisztelt művésznőt tán családi bajok tartóztatnák,
14    I,     VI|            Kinek a műve? Áruló volna tán közöttünk? Ah, ez a taps
15    I,     VI|             ma rossz aratás lehetne, tán egy erős chut hasonló szolgálatot
16    I,    VII|         enfants (kisgyermek-evő), ki tán öt vagy hat embert gyilkolt
17    I,    VII|         szörnyűködének kísérői. – Ön tán nem akarja maga odahajtani
18    I,    VII|               talán szerelemből vagy tán csak szeszélyből.~ ~A delnő
19    I,    VII|            kioszkot, melyben lakott. Tán hallotta ön valaha e nevet: „
20    I,   VIII|             ugyé? – mondta Márton. – Tán biz azt gondolod, hogy majd
21    I,   VIII|     nekihajtatott parasztszekerével. Tán azt hitte, hogy őiránta
22    I,   VIII|            barátságba; ki tudja, még tán egy grófkisasszony is beleszerethet
23    I,     IX|            voltak birtokosi: idegen, tán soha nem hallott volt előttük
24    I,      X|              amit azok; emellett még tán uzsoráskodik is, és senki
25    I,      X|     valamelyik egy rossz szót tőlem? Tán bizony én valami országos
26    I,      X|             mértékben alkalmazva még tán használt volna e megintés;
27    I,     XI|             leggyöngédebb szűz lett. Tán testvérei nem lettek volna
28    I,     XI|             ki semmit el nem néz, ki tán még álmában is vigyáz; hanem
29    I,     XI|          leánnyali beszélgetésben.~ ~Tán gondoltak felőlök valamit?~ ~
30    I,     XI|             ki, kinek gyöngéd szívét tán egy ábrándozó ifjonc számára
31    I,    XII|       elcsodálkoztak rajta; a mester tán azt akarja, hogy a fűrész
32    I,    XII|     kézművessel párbajt víni, ki még tán nem is nemesember, de ha
33    I,   XIII|        Jancsi úrnak, kinek a világon tán egyedül ő adta meg a valódi
34    I,   XIII|              sem bírja költeni? Vagy tán éppen perlekedjék azok ellen,
35    I,   XIII|       fölötti elégültségből nevetett tán? Nem. Neki ez is csak olyan
36    I,   XIII|              Pál hátratéve kezeit. – Tán éppen ki akar vele békülni
37    I,   XIII|       egymástól a tünemény okát.~ ~– Tán vesztit érzi az öreg, hogy
38    I,   XIII|          monda Horhi Miska.~ ~– Vagy tán most tisztul az esze. A
39    I,   XIII|          átlátni, hogy fontos ember, tán aranykulcsot is kapott,
40   II,    XIV|             bírnia kell e hölgyet, s tán boldogítni. Óh nem, ez nem
41   II,    XIV|             a fejével bólintott.~ ~– Tán éppen magával az érdemes
42   II,    XIV|        megvetendő birtokát, üzletét, tán egy derék, becsületes, munkatudó,
43   II,    XIV|         másba szerelmes, és azon más tán ismét reménytelenül eped,
44   II,    XIV|           bámulhatják, tisztelhetik; tán van közöttük választottja!
45   II,    XIV|              éji hideg szellő futott tán végig gyöngéd tagjain?~ ~
46   II,    XIV|         gyalázattól, késő nyomortól, tán kárhozattól mentene meg:
47   II,     XV|        meghal. Addig, míg Boltay él, tán kárba vész drága ifjúsága,
48   II,     XV|        hagyta volna e kérdést; akkor tán azt hitte volna Mayerné,
49   II,     XV|            cseppet sem vagyok álmos. Tán hogy ismeretlen vagyok a
50   II,     XV|        nagyon különös mosollyal.~ ~– Tán ismered?~ ~– Láttam egyszer,
51   II,     XV|             volt a megijedésnek.~ ~– Tán az öregek vitték be?~ ~–
52   II,     XV|             a nyereséges üzlet után? Tán csak nem világosította fel
53   II,  XVIII|       eredett leányt, kit ez máskint tán elcsábított volna.~ ~Az
54   II,  XVIII| ismeretlensége, balfogásai, hiúsága, tán majd később kalandjai, sőt
55   II,  XVIII|         vetélytársa megelőzte volna. Tán azért, mert lábai elég hosszúak,
56   II,    XIX|         látni ez életben többé? Vagy tán ő is ott van e névsorozatban,
57   II,    XIX|             okulni saját kárán! Vagy tán szenvedni és mégsem okulni,
58   II,   XXII|       ilyennek képzelhetné Rudolfot, tán akkor várhatna tőle szerelmet.
59   II,   XXII|        mennyire szereti az asszonyt! Tán ha meghal, túl nem bírta
60   II,   XXII|             azt hivé, hogy az ő keze tán hűvösebb lesz e forró homlokon,
61   II,  XXIII|              rá; jó életrendet tart, tán ügyes orvosai vannak. Azután
62   II,    XXV|          földbe gyökerezett volna.~ ~Tán jobb is leendett rá nézve,
63   II,    XXV|          kötelesség úgy parancsolja. Tán mulattatni is? Mulattatni!~ ~
64   II, XXVIII|            sokat szenvedett nőre, ki tán ott alant is róla gondolkozik.
65   II,   XXXI|           arra gondolhatni, hogy itt tán nem eléggé becsülik; az
66   II,   XXXI|      szeretett boldogtalanul, és még tán a túlvilágon is szeret,