Kötet, Fezejet

 1    I,      I|             és hogy azt nemesembernek mondani, még ha kocsmáros is, valóságos
 2    I,      I|           székre, s onnan búcsúztatót mondani fölötte.~ ~A nagy úr kacagott,
 3    I,      I|              vált az „r” betűt ki nem mondani, s ez egész Coblenzig terjedt,
 4    I,      I|                Merje nekem még valaki mondani, hogy az én kedves onklim
 5    I,      I|             plaisanterie? * Minek azt mondani: „Ki nem fizetem”? Une bagatelle: *
 6    I,      I|          diable! * Hát hogy mer ilyet mondani?~ ~– A ház azé az úré, aki
 7    I,     II|            ilyen jó újságot tud nekem mondani, tudok én önnek mondani
 8    I,     II|               mondani, tudok én önnek mondani különbet, de rosszat.~ ~–
 9    I,     II|              szegénység. Én meg tudom mondani minden idegennek az állását,
10    I,     II|            lőtte magát?~ ~– S mit fog mondani, ha nehány rongyos százezer
11    I,    III|               hogy nagyon sokat akart mondani.) Rudolf mosolygott az utóbbi
12    I,     IV|          tudott róla valami anekdotát mondani.~ ~– A minap az orosz követségi
13    I,     IV|            ennél nagyobb gorombaságot mondani? Hát úgy nézek én ki, uraim,
14    I,     IV|          uraim, mint akinek azt lehet mondani, hogy nincsen pénze? – Hah! –
15    I,     IV|             érte.~ ~– Egyet hagyj még mondani – szólt István, mi később
16    I,     VI|              Hát érdemes ennek igazat mondani? – szólt Rudolf szemüvegét
17    I,    VII|       műszerein, míg e nevet ki tudja mondani:~ ~„Chataquéla.”~ ~Pedig
18    I,   VIII|             akkor magyarul nem tudták mondani), melyet azonnal zsibongó
19    I,      X|             van, könnyű lesz neki azt mondani, hogy az más Mayer leánya,
20    I,      X|            udvariasságokat jöttem ide mondani – beszélt száraz hangon
21    I,     XI|              ábrándok után azt szokta mondani nénjének, hogy egykor ő
22    I,     XI|             egyszer ki találta előtte mondani, hogy titkos jóltevője nem
23    I,    XII|            nekem okaim vannak meg nem mondani sem azt, hogy hová, sem
24    I,   XIII|               talpadi erdőm! Meg kell mondani annak az embernek, hogy
25    I,   XIII|              ki? Mit fognak egymásnak mondani?~ ~Még egy kicsinyt lefeküdt
26    I,   XIII|        mutatni a verset, amit el akar mondani asztal felett, ha nincs-e
27    I,   XIII|               hogy akarna még valamit mondani, de az csak egy hosszú,
28   II,    XIV|         erényt, valótlanságokat fogsz mondani, és nem segítesz rajta.
29   II,    XIV|         mintha várná, hogy mit fog rá mondani a kézműves. Az csak fejével
30   II,    XIV|      Bizonyára a világ őrültnek fogná mondani, aki ezt visszautasítná.~ ~
31   II,     XV|             akarnám azt az iszonyatot mondani, ami az én házamban naponta
32   II,     XV|         beszéde van a zsidóval, akará mondani a göröggel, csak tessék
33   II,     XV|              van, el nem tudtam volna mondani szájjal.~ ~Teréz felbontá
34   II,     XV|        Boltayék lakáig; ott azt fogja mondani, hogy vásárosokkal érkezett.
35   II,     XV|             Ezúttal nem paradoxon azt mondani: természethű prozopopea. * ~ ~
36   II,     XV|          lekötelezőt, valami érdekest mondani, frissen sült újdonságokat,
37   II,     XV|            lépett, aki nem talált mit mondani.~ ~Fanny üdvözlé őt.~ ~–
38   II,   XVII|           akadt a szó, midőn ki kelle mondani:~ ~– Barna Sándor.~ ~És
39   II,  XVIII| asszonyságokról ítéletet és véleményt mondani, mint akiknek a nevei itt
40   II,  XVIII|              elfeledi, hogy mit akart mondani.~ ~Azután vevé is a hosszú
41   II,  XVIII|              szegény. Alig tudott mit mondani, oly zavartnak, oly elfogódottnak
42   II,    XIX|           nehéz. Könnyű a férjnek azt mondani, én holnap vagy egy hónap
43   II,    XIX|         gorombának, neveletlennek fog mondani, hanem ez a legszelídebb
44   II,     XX|       iparkodik több szépet és okosat mondani, mert szép szemek néznek
45   II,     XX|       végiggondolva a frázist, melyet mondani fog:~ ~– Asszonyom! Próbálták
46   II,     XX|            hogy még furcsábbat tudjon mondani. Egypár buzgó bámulója a
47   II,     XX|             hogy nők is vannak jelen, mondani szoká: castis sunt omnia
48   II,   XXII|             nők meg szoktak egymásnak mondani. Hallja dicsőített nevét,
49   II,  XXIII|      mindenféle gorombaságot el lehet mondani, de ki aztán mindenféle
50   II,   XXIV|              sem akarok semmi rosszat mondani felőle; ő egy feddhetlen
51   II,   XXIV|            ötven ember előtt el fogja mondani ugyanezen szép hírt; egy
52   II,   XXIV|             önre igen sok elméncséget mondani?~ ~– Képzelem, hogy azok
53   II,   XXIV|             kellemetlen.~ ~Mást akart mondani, de rajtakapták.~ ~– Ah,
54   II,   XXIV|                  Flóra nem tudott mit mondani a csodálkozás miatt. Akármi
55   II,   XXIV|                Ha azt fogják rólad is mondani, amit őróla, hogy könnyelmű,
56   II,    XXV|             pedig a férj jelenlétében mondani egy nőnek nem gentleman
57   II,  XXVII|            tudná ő jól, hogy mit akar mondani, de nem találná rá az igazi
58   II,  XXVII|             mi az, amit ön nekem akar mondani, hogy mások meg ne hallják?~ ~–
59   II,  XXVII|            tenni azt.~ ~– Mit akar ön mondani? – ordíta fel ijedten Kárpáthy,
60   II,   XXIX|          napjaiban is – fogják egykor mondani az utódok, akik végrendeletét
61   II,   XXXI|        boldogabb, aki bolondabbat tud mondani.~ ~– Megtért az öreg vénségére –
62   II,    Meg|       munkáimnál is őszintén el fogom mondani, hogy honnan jutottam az