Kötet, Fezejet

 1    I,      I|          félrevágva szájában, elnézte boldog nyugalommal, mint kárhozik
 2    I,    III|         minden tudósnak a föld alatt. Boldog barbárok ti, kiknek nincsenek
 3    I,    III|                 Ha minket értesz azon boldog barbárok címzete alatt,
 4    I,    III|               a réginek meghal; lehet boldog nép, de nem lesz magyar,
 5    I,    III|         tartom azt lehetetlennek.~ ~– Boldog fiatalember, hány éves vagy
 6    I,      V|          tőlem? Híremet? Akkor leszek boldog, ha azt elfeledtem. Te enyim
 7    I,    VII|        ragyogtak, arca derült volt és boldog. Hogy fogják áldani majd
 8    I,    VII|           láthatni újra?” Most milyen boldog lehetne, ha e két kérdés
 9    I,    VII|            hazafi, jó férj, egyszóval boldog ember. Lássa Rudolf – és
10    I,    VII|               maradjak.~ ~S azzal egy boldog ember szelességével meghajtva
11    I,     IX| parasztkötelességnek, s éltek abban a boldog öntudatban, hogy ők nemcsak
12    I,      X|           dolgai után.~ ~Vannak olyan boldog emberek, akik sohasem akarják
13    I,      X|            elmondá nekik, hogy milyen boldog ő, hogy becsületes hírnevét
14    I,      X|             az én leányaim! – mondá a boldog családfő magában.~ ~Születése
15    I,      X|            lett volna, mint a hajdani boldog időkben szoká, midőn még
16    I,     XI|                      Szentírás.~ ~ ~ ~Boldog isten! Mennyivel közelebb
17    I,     XI|               kézimunkája mellett oly boldog tudott lenni.~ ~Teréz nem
18    I,   XIII|           batkát sem adok. Addig volt boldog az ország, amíg tudósok
19   II,    XIV|             feleletére. Ön bizonyosan boldog, nyugodalmas sorsot készíte
20   II,    XIV|               elfogadja. És nem leend boldog. Mi által lenne az? Ha férje
21   II,    XIV|           keresztül, és senki sem tud boldog lenni, és így fut egyik
22   II,    XIV|        tanácsot ad.~ ~Te lásd magadat boldog unokákkal játszó örömapának,
23   II,     XV|             Mayerné volt. A leány nem boldog. Ezt gondolá. A leányt nagyon
24   II,     XV|            volna soha, hogy még olyan boldog lehessek valaha, hogy teveled
25   II,     XV|            más beszédet.~ ~– Te ugyan boldog vagy ennél a háznál. Látom,
26   II,     XV|              egyetlen leányom. Jaj be boldog vagyok én, hogy melletted
27   II,     XV|         másvilági kincset nyertem ma. Boldog vagyok. Semmi szükségem
28   II,    XVI|               Kárpáthy János pedig, a boldog, a túl boldog nábob szép
29   II,    XVI|          János pedig, a boldog, a túl boldog nábob szép feleségével elutazott
30   II,  XVIII|        korából való.~ ~– És házassága boldog? – mondá inkább magában,
31   II,  XVIII|               nem úgy van; engedjen e boldog hitben maradnom – engedje,
32   II,  XVIII|             Kedves hitelesítő pecsét! Boldog okirat, mely benne részesül.~ ~
33   II,  XVIII|          nagyon sírt, akkor igen-igen boldog volt.~ ~Flóra pedig mosolygott,
34   II,   XXII|               ez?~ ~„Ha te nem volnál boldog, nem volnék én boldogtalan!”~ ~
35   II,   XXII|             Lássa mindennap a barátnő boldog arcát, s hallgassa édes
36   II,   XXII|             forrósága támad!~ ~Milyen boldog volna most, ha soha nem
37   II,   XXII|         könnyek felszárításában. Légy boldog azon áldások által, miket
38   II,   XXII|          tehát megígéri ön nekem?~ ~– Boldog vagyok valamit kedvedre
39   II,   XXII|              beteg apró kívánatait, s boldog volt, hogy ő nyújthatá neki
40   II,   XXIV|             nő szerelme által lehetne boldog, még tűrhetlenebbé tette
41   II,    XXV|            útfélről.~ ~– Íme, itt egy boldog család. Három férj és három
42   II,    XXV|             boldogsága. Ezek itt mind boldog szerelmesek.~ ~Ezzel elveté
43   II,    XXV|             színe mutatja, hogy élete boldog.~ ~Itt megdörzsölé Rudolf
44   II,    XXV|       behintve látszik lenni. Ezek is boldog szeretők; de most tekintsen
45   II,    XXV|              megérdemelte volna, hogy boldog legyen. Csak egy percig
46   II,    XXV|          legyen. Csak egy percig volt boldog életében. Midőn zokogva
47   II,   XXVI|              szerencsétlen; neki csak boldog emberekhez van köze.~ ~–
48   II,   XXVI|             dicsekedhetnek Kárpáthyné boldog hajlandóságával.~ ~E percben
49   II,  XXVII|           dereng. Most már álmodhatik boldog szerelemről – a föltámadásig…
50   II, XXVIII|          mennyire szeretteték! Milyen boldog lett volna, ha ez ifjún
51   II, XXVIII|          senkit; még most is élne, és boldog volna. Mennyi nemesség,
52   II,   XXIX|           hogy szállhassak sírba azon boldog gondolattal, hogy őmellette
53   II,   XXIX|              őmellette fogok alunni a boldog feltámadás napjáig, melyet
54   II,   XXIX|              Én azt akarom, hogy fiam boldog legyen. Mi a boldogság?
55   II,   XXIX|         bírtam mindezt, és nem voltam boldog. Lelke legyen gazdag. Eszes,
56   II,   XXIX|             Légy atyja gyermekemnek!” Boldog gyermek! Milyen jó atyát,
57   II,   XXIX|      nemsokára nyugodni fogok, örökké boldog legyen és viruljon, hogy
58   II,    XXX|          mintha valódi anyja volna.~ ~Boldog gyermek!~ ~A legnagyobb
59   II,    XXX|              utána.~ ~Most már örökre boldog!…~ ~ ~ ~
60   II,   XXXI|             találkozandunk vele, mint boldog édesanyát látandjuk, angyalszép