Kötet, Fezejet

 1    I,      I|    megcsókolta: „Hozott isten, kedves édes, jó barátom!”~ ~A kacaj
 2    I,      I|               az ilyenfajta beszédet, édes uramöcsém, nem szeretem
 3    I,      I|             tán háborút indít?~ ~– No édes onkli, minek ez a plaisanterie? *
 4    I,      I|                Mi az magának?~ ~– Már édes úröcsém, nagyon sajnálom,
 5    I,     II|                kik sokat foglalkoztak édes tészták gyúrásával.~ ~Amint
 6    I,      V|              nyelvén beszélt, a hazai édes barbár nyelvet pedig édesatyjától
 7    I,    VII|            kell, pedig mily könnyű és édes az ő bírhatása!~ ~Ez ád
 8    I,    VII|         honvágytól lelkesülhetni.~ ~– Édes Rudolf – szólt komolyan
 9    I,    VII| hasznavehetetlen vagyok.~ ~– Nem úgy, édes Rudolf, azt én jobban tudom.
10    I,    VII|          komolyan megbotránkozék.~ ~– Édes Rudolf, nem jólesik öntől
11    I,   VIII|                   Hát azt számolod-e, édes öcsém, hányszor mentek kárba
12    I,   VIII|           mint kérdezős ködnek gondos édes mamák a derék ifjú körülményei
13    I,     IX|              lehet képzelni, mikor az édes unokabátyja ellen feltámad,
14    I,      X|                   Sohase civódjék ön, édes barátom, testvérével ily
15    I,   XIII|              alatt a vendégszerető fa édes gyümölcseivel.~ ~Kárpáthy
16    I,   XIII|           akárkit meglepett volna.~ ~„Édes öcsémuram!” – kezde az öreg
17   II,    XIV|               ha a könnyelműség és az édes bűnök kerítőjévé szegődött,
18   II,    XIV|          hiába töröd rajta a fejedet, édes poétám, miként szabadítsd
19   II,    XIV|             és a keserűre, hogy ez az édes. Talán meglehet, hogy ha
20   II,    XIV|    Megváltoztatta életrendét.~ ~– Ah, édes gyámapám, ez ugyebár csak
21   II,    XIV|          töviseé, és azután mindig ez édes fájdalomról gondolkozni,
22   II,     XV|                óh, lelkem jó leányom, édes szép leányom te – így kezdé
23   II,     XV|       visszaadni. Attól őrizkedjél ám édes leányom; hogy ha valamely
24   II,     XV|             gyorsan!)~ ~– Nagyon sok, édes leányom, annak háromezer
25   II,     XV|                Egy percig várjon még, édes bátyám – szólt Fanny –,
26   II,  XVIII|    boldogságot, szerelmet, nyugalmat, édes öntudatot.~ ~És az előkelő
27   II,  XVIII|            azonnal felállt.~ ~– Ugyan édes Varga bácsi, maradjon ülve,
28   II,  XVIII|                 Hát mit hozott nekem, édes jó Varga bácsi? – kérdé
29   II,  XVIII|         akárki szóland hozzá, bárminő édes nyelven, a nyájas szavak
30   II,  XVIII|      jószágigazgató felé fordítá.~ ~– Édes Varga bácsi, megbocsásson,
31   II,  XVIII|              Tessék.~ ~– Nem szóltam, édes barátom – felelt Fanny,
32   II,  XVIII|              fordult ismét hozzá.~ ~– Édes barátom. Tekintsen engem
33   II,  XVIII|            Helyesen, nagyon helyesen, édes barátom. Ön csak azokat
34   II,  XVIII|    gyanúsításokra, s a legkellemesebb édes, kedves, csengő hangon iparkodott
35   II,  XVIII|                mint Rudolf. Bocsánat, édes szomszéd; érzem, hogy önt
36   II,  XVIII|          látja.~ ~– Mondja ön – szólt édes vonzalomtól reszkető hangon
37   II,     XX|           mondva: „Tetszünk egymásnak édes öcsém, tetszünk egymásnak”.~ ~
38   II,     XX|          szemeivel, s oly csodás, oly édes hangon tudott beszélni hozzá.
39   II,    XXI|          egyszerre talpra ugrottak ez édes hangokra; mások, kik szerettek
40   II,    XXI|               volna még a hétalvót is édes nyugalmából. Ki várhatna
41   II,    XXI|               a szíjat.~ ~– Köszönöm, édes barátom – szólt édes hangon
42   II,    XXI|        Köszönöm, édes barátom – szólt édes hangon a delnő megszorítva
43   II,   XXII|             boldog arcát, s hallgassa édes örömeinek titkait, miket
44   II,  XXIII|           neheztelő arccal felel:~ ~– Édes barátom, nagyon sokat teszesz
45   II,  XXIII|               hitte magáról.~ ~– Nos, édes barátom, tehát visszajöttél
46   II,  XXIII|           neheztelő arcot öltött.~ ~– Édes barátom. Én meg nem foghatom,
47   II,   XXIV|               belül vérező szívvel az édes, őszinte hízelgést, a gyöngéd
48   II,   XXIV|          lelkét, kikből e ragyogó, ez édes, e biztató szavak hallatára
49   II,   XXIV|                Nőm szebb… – felelt rá édes önelégültséggel Rudolf.~ ~–
50   II,    XXV|          átadó szerelem, az egyetértő édes szövetség, a bizalmas órák
51   II,    XXV|               s nagylelkű volt, és ez édes órában nem akarta azt nejének
52   II,    XXV|              fülébe súgá:~ ~– Mármost édes Rudolf, isten veled! Kívánjunk
53   II,    XXV|           hozzá, s tenyeréből evék az édes ajándékot, s kísérgették
54   II,    XXV|             kedves nő futott eléje, s édes csókjaival letörlé a keserű
55   II,  XXVII|              hallja, hogy figyelhetne édes gagyogásira, hogy mondhatna
56   II,  XXVII|               a halál halaványságával édes ajkai körül, a halál megtört
57   II, XXVIII|              omlott keblére, hogy ott édes kín és fájó gyönyör között
58   II,   XXIX|              Ő tudja, hogy miért.~ ~– Édes barátim, jó feleim! – kezdé