Kötet, Fezejet

1001   II,    XVI|                  ifjú), Abellinóé Konrád és Kecskerey.~ ~A felek eleinte
1002   II,    XVI|             megállapított egyezményekkel és megszorításokkal.~ ~Kibékítésről,
1003   II,    XVI|              vívnak.~ ~Kivétetnek a fej- és hasvágások. Arcot, kart,
1004   II,    XVI|         hasvágások. Arcot, kart, mellett és lábat vágni szabad. Cselvágások
1005   II,    XVI|         osztaniok.~ ~A kardok szikráztak és a szemek még jobban.~ ~Egy
1006   II,    XVI|        kardjaikat! – ordíta Konrád. – Le és fel!~ ~S azzal egyszerre
1007   II,    XVI|             közbeszaladt, kardjaikat le- és felcsapták, s ismét szétválaszták
1008   II,    XVI|    erőpazarlással veté magát Abellinóra, és sűrű, de ügyetlen, kiszámítatlan
1009   II,    XVI|                 nem törődve szabályokkal és segédekkel, egyenesen nekidöfött
1010   II,    XVI|             percben senki sem állt közte és Fennimor között.~ ~Csak
1011   II,    XVI|                 elfeledkezhetett magáról és minden lovagiasságról, hogy
1012   II,    XVI|                kinek sok hitelezője van, és szeret zajt csinálni, hanem
1013   II,   XVII|         Szétoszlottak a tekintetes karok és rendek, vége volt az országgyűlésnek,
1014   II,   XVII|             jurátusok fekete atilláikkal és csörömpölő kardjaikkal,
1015   II,   XVII|                  azon néhány bennszülött és bennvénült törzsvendég,
1016   II,   XVII|          békességes alakját, s a líceumi és akadémiai ifjak kezdtek
1017   II,   XVII|                  azért, mert ami szemnek és szívnek tetsző dolog, kelme,
1018   II,   XVII|              fogják, ki beszél magyarul, és annál vásálnak; minélfogva
1019   II,   XVII|              siettek nagyreményű fiaikat és leányaikat tisztességes
1020   II,   XVII|            Somorjába, mely igen egyszerű és legkevesebb költséggel járó
1021   II,   XVII|              odahaza beszélhetünk diákul és németül, mint amely két
1022   II,   XVII|                az akkori társalgásokban; és ez erélyesség sokkal több
1023   II,   XVII|                   jólelkű lényt: gyámját és nagynénjét. Hidegen, szótlanul
1024   II,   XVII|                 veté magát nagynénjének, és alig bírta e szót elrebegni:~ ~–
1025   II,   XVII|               szerettelek – monda Teréz, és szemei égni látszottak,
1026   II,   XVII|             mondani:~ ~– Barna Sándor.~ ~És akkor akarata ellen két
1027   II,   XVII|                  tetszik feljövök magam, és elviszem magammal. Szeret-e
1028   II,   XVII|              megismertetni, a vén hajdút és a vén bohócot, s valamennyi
1029   II,   XVII|              mint a többi indítványokban és közintézményekben, gőzhajókban,
1030   II,   XVII|                 töltésekben, akadémiában és lóversenyen egyéb, mint
1031   II,   XVII|                  agarakra boldogabb jövő és fényes hivatás kezd felderülni;
1032   II,   XVII|                 az ő nevében, amit jónak és üdvösségesnek lát.~ ~A derék
1033   II,   XVII|     illendőséggel fogadják az úrhölgyet, és maguknak többé semmi kivételes
1034   II,   XVII|        engedtetett, mely idő alatt arcát és kezét tisztességesen megmosni
1035   II,   XVII|  freskófestményeken levő hamis isteneket és istenasszonyokat is perszvadeálta, *
1036   II,   XVII|           helyöket a családi régi pénzek és festmények gyűjteménye,
1037   II,   XVII|          gyűjteménye, melyeket eddig por és pókháló lepett. Az ittas
1038   II,   XVII|         kurjongató hajdúk. Volt nevetség és jókedv, mikor egy-egy a
1039   II,   XVII|               mindezen leveleket elfogni és megtartani magánál, mert
1040   II,   XVII|                 Kutyfalvi a hamus kenyér és érett sajt láttára majd
1041   II,   XVII|          akárkivel találkozott palotában és udvaron, az mind becsülettudó,
1042   II,   XVII|                 mint mondják, igen finom és magas míveltségű delnő,
1043   II,   XVII|                  az embert a faképnél.~ ~És így sohasem bizonyos róla
1044   II,   XVII|         okvetlenül egyike a legfontosabb és figyelemre méltóbb tüneményeknek
1045   II,   XVII|            valaki, annál nagyobb számban és általánosabb kiterjedésben,
1046   II,   XVII|     nemesembernél is hasonló előjogokban és legalább két példányban.
1047   II,   XVII|   nemzetgazdászati tekintetben is fontos és jelentékeny tényező az agár,
1048   II,   XVII|                  pártolandó lótenyésztés és nemesítésnek mi a legerősebb
1049   II,   XVII|                 eszmecserék, higgadt ész és nem higgadt erszény kívántatnak;
1050   II,   XVII|                  átláthatod, mily fontos és életbevágó kérdés hazánkban
1051   II,   XVII|                  sokkal erősebb fantázia és lelkesültebb toll kívántatnék,
1052   II,   XVII|                aprócseprő indítványokat, és sok ideig kétséges versenyt
1053   II,   XVII|              egyike leend a legfényesebb és legérdekesebbeknek, miután
1054   II,   XVII|           alkalomra, s nagy a feszültség és várakozás; vajon a kitűzött
1055   II,   XVII|               fogja magát a versenyen.~ ~És ezen leveleket János úr
1056   II,   XVII|              miket egy nyughatatlan gróf és más, bőrükbe nem férő hazafiak
1057   II,   XVII|           igénybe vették Fanny figyelmét és szívét.~ ~Szívét is?~ ~Sokan,
1058   II,   XVII|               minden jó iránt, hogy nagy és nemes vállalatoknál éppoly
1059   II,   XVII|            elismerni, melyre a szerencse és egy bohó vénember szeszélye
1060   II,   XVII|                  annak homályos eredetét és undok dicsőségét?~ ~A férfiak
1061   II,   XVII|          legmerészebb fogást tett, arany és gyönggyel kivert nyeregtakarót
1062   II,   XVII|                kik egymásra mosolyognak, és szíveikben nem gondolnak
1063   II,   XVII|                  őreá mosolyogni?~ ~Most és mindig és örökké ott lebegett
1064   II,   XVII|             mosolyogni?~ ~Most és mindig és örökké ott lebegett lelke
1065   II,   XVII|                  gyűlés asztalánál ülni, és óhajtott elveszni sóvár
1066   II,   XVII|              hallá az áldomást ajkairól, és elgondolá, hogy milyen szép
1067   II,   XVII|              pohár méreggel volna telve, és azt kiinni az utolsó cseppig,
1068   II,   XVII|                kiinni az utolsó cseppig, és meghalni, és ő ne tudná
1069   II,   XVII|             utolsó cseppig, és meghalni, és ő ne tudná azt meg soha.
1070   II,   XVII|                arccal, sebesen, sebesen, és elgondolá, hogy milyen szép
1071   II,   XVII|                leesnék, meghalna előtte, és az ifjú sohase tudná meg,
1072   II,   XVII|             miért halt meg. Őt látta itt és ott és mindenütt, bárhova
1073   II,   XVII|                 meg. Őt látta itt és ott és mindenütt, bárhova gondolt,
1074   II,   XVII|                  kép állt mindig előtte, és követte azon gondolat, hogy
1075   II,  XVIII|                 éktelen nagy gazdagságot és egy roppant nagy nevet kapott.
1076   II,  XVIII|             nyugalmat, édes öntudatot.~ ~És az előkelő név?~ ~Az egész
1077   II,  XVIII|                   A leány okvetlenül hiú és nagyravágyó… Várnak reá.~ ~
1078   II,  XVIII|                többé nem a nábob jó bora és rossz tréfái, ripőkjei és
1079   II,  XVIII|                és rossz tréfái, ripőkjei és menyecskéi csalnak oda,
1080   II,  XVIII|                aki úgy táncolja a mazurt és keringőt, ahogy ő.~ ~Egy
1081   II,  XVIII|              tud-e egyáltalában írni.)~ ~És azután egy csapat szemét
1082   II,  XVIII|              kergetni mind igen alkalmas és jó; meg egy másik csoport
1083   II,  XVIII|                  amellett csak úgy iszik és kártyázik, és fut a szobaleányok
1084   II,  XVIII|                  úgy iszik és kártyázik, és fut a szobaleányok után,
1085   II,  XVIII|         szobaleányok után, mint a többi; és még egy harmadik légió apró
1086   II,  XVIII|          közelebb jöjjön, hanem felkelt, és eléje ment, megfogá kezét,
1087   II,  XVIII|                   amint Fanny elereszté, és leült, ő azonnal felállt.~ ~–
1088   II,  XVIII|                azt, jaj neki, ha elérti, és el nem tudja titkolni. Jaj
1089   II,  XVIII|                ha vissza nem tudja adni, és jaj neki, ha visszaadja. –
1090   II,  XVIII|         amilyennek képzeli azt az ember) és sok érzelemdús lyánka, ifjú,
1091   II,  XVIII|            vannak jegyezve, vegye sorba, és mondja el őszintén, nyíltan
1092   II,  XVIII|             legrövidebb idő alatt teljes és tökéletes genealógiáját
1093   II,  XVIII|               uraknál így: méltóságos ez és ez őnagysága, erdélyi uraknál
1094   II,  XVIII|               pedig így: nagyságos ilyen és ilyen őméltósága; és most
1095   II,  XVIII|               ilyen és ilyen őméltósága; és most ő mondjon bírálatot,
1096   II,  XVIII|                 találjon.~ ~Végre zavara és kétségbeesése tetőpontján
1097   II,  XVIII|                  barátom – felelt Fanny, és mosolyogva tekintett a becsületes
1098   II,  XVIII|                 öreg, s még egyet bátran és elhatározottan köhintett,
1099   II,  XVIII|           nagyságod határtalan kegyelme, és én kimondhatatlan boldognak
1100   II,  XVIII|                 kimondhatatlan boldognak és szerencsésnek érzem magamat,
1101   II,  XVIII|                  szolgálatot is tehetek. És ámbátor gyűlöletes dolog
1102   II,  XVIII|               olyan nevezetes férfiakról és asszonyságokról ítéletet
1103   II,  XVIII|                 asszonyságokról ítéletet és véleményt mondani, mint
1104   II,  XVIII|                 Meghalt régen, fiatalon. És az nagyon szeretett engem;
1105   II,  XVIII|                 öreg elárasztandja hála- és magasztalással.~ ~– Tehát,
1106   II,  XVIII|               hogy ilyen nagyúri emberek és asszonyságok életében valami
1107   II,  XVIII|                  érzékeny szívvel tudják és fogják visszafizetni. Akiket
1108   II,  XVIII|                  is a hosszú lajstromot, és elkezde rajta végigmenni,
1109   II,  XVIII|                  Hm, hm. Egyet köhintet, és lábaival súrolta a padlót.~ ~
1110   II,  XVIII|                 maga is úgy kívánta ezt, és mikor ő hagymázbeteg volt,
1111   II,  XVIII|         nagyságod bizodalmát helyezheti, és csalatkozni nem fog.~ ~Fanny
1112   II,  XVIII|            éheznek, fáznak, szűkölködnek és sínyledeznek, kenyeret,
1113   II,  XVIII|              kenyeret, ruhát, orvosságot és jó szót osztva közöttük;
1114   II,  XVIII|               Kárpáthyné érdekelten.~ ~– És valójában így ismerik őt
1115   II,  XVIII|               állítani, hogy boldogságot és megelégedést terjeszt ez
1116   II,  XVIII|                 mert családi boldogságot és erényeket honosít meg azokban,
1117   II,  XVIII|              nagyságod korából való.~ ~– És házassága boldog? – mondá
1118   II,  XVIII|              egymáshoz illő párt, mint ő és gróf Szentirmay Rudolf úr
1119   II,  XVIII|                   Mindenki bámulja eszét és nagy lelkét, az egész ország
1120   II,  XVIII|                kevés idő alatt a hazával és az emberiséggel. De meg
1121   II,  XVIII|               szinte példabeszéddé vált, és ha valaki együtt látja őket,
1122   II,  XVIII|                   most nyílik az ajtó.~ ~És belép rajta – nem azon arc,
1123   II,  XVIII|               arcszínnel, hamis fogakkal és hamis szemekkel, viseletében
1124   II,  XVIII|               láttatni a sovány vállakat és a nyak perec kiülő csontjait;
1125   II,  XVIII|               szokott mindég mosolyogni, és ha mosolyog, akkor nemcsak
1126   II,  XVIII|            lekötve tartani könyöke, ínye és vállperecei iránti borzalommal.~ ~
1127   II,  XVIII|                 jól kiszámított célszerű és célba találó lövés, vágás
1128   II,  XVIII|                célba találó lövés, vágás és szurkálás, mellyel egy egész
1129   II,  XVIII|              rejtezkedőket is, s a ruhán és a páncélon és a szíven keresztül
1130   II,  XVIII|                  s a ruhán és a páncélon és a szíven keresztül képes
1131   II,  XVIII|               hatszor meghajtotta magát, és igen alázatosan köszönt
1132   II,  XVIII|           köszönöd, hogy bennünket látsz és a pernek, nem Rudolfné jóságának,
1133   II,  XVIII|                 jóízűen nevetett e vidám és hízelgő gyanúsításokra,
1134   II,  XVIII|                  ültessék bele Rudolfot, és őt szívénél fogva mindenütt
1135   II,  XVIII|                 ilyesmit, ő ugyan vastag és nehézkes élceket szokott
1136   II,  XVIII|                 nem olyan férj, mint egy és más férfi, teszem föl János
1137   II,  XVIII|              férfi, teszem föl János úr, és te szegény, szerencsétlen
1138   II,  XVIII|              folytatná, monda:~ ~– Való. És az anyát nem pótolja ki
1139   II,  XVIII|               van önnek, kedves Flóra.~ ~És ezt oly hangon mondá el,
1140   II,  XVIII|               archívumba, hol a fiskális és Varga uram tiszteletteljes
1141   II,  XVIII|             szorítá a parányi kis kezet, és csókjaival forró, szívtől
1142   II,  XVIII|                csókjaival borítá el azt, és ismét csókjaival halmozá
1143   II,  XVIII|             ismét csókjaival halmozá el, és nem bírt egy szót szólani.~ ~–
1144   II,  XVIII|          tettében, odaölelte őt magához, és arcát csókolta meg, és kényszeríté
1145   II,  XVIII|                   és arcát csókolta meg, és kényszeríté őt is arra.
1146   II,  XVIII|                fog tévedezni a világban, és gondolá magában, gyerünk
1147   II,  XVIII|                 ki rám gondolt, megszánt és boldoggá tett.”~ ~– Óh,
1148   II,  XVIII|                 odaborult Flóra keblére, és sírt, és sírt, és mikor
1149   II,  XVIII|                  Flóra keblére, és sírt, és sírt, és mikor olyan nagyon
1150   II,  XVIII|               keblére, és sírt, és sírt, és mikor olyan nagyon sírt,
1151   II,  XVIII|                  Flóra pedig mosolygott, és mosolygott, és úgy örült
1152   II,  XVIII|               mosolygott, és mosolygott, és úgy örült neki, hogy ezen
1153   II,  XVIII|             kezdje az örömkönnyeket.~ ~– És azután segítek neked a közelgő
1154   II,  XVIII|                  bajon, ami előfordul.~ ~És előre is sokat nevettek
1155   II,  XVIII|               óvást teve mindennemű hála és köszönet ellen –, a legkiszámítottabb
1156   II,  XVIII|                  nevettetni! Egyet szól, és akkor sír az ember, másikat
1157   II,  XVIII|                  az ember, másikat szól, és akkor meg nevet.~ ~Fannynak
1158   II,  XVIII|                elszedni kalapot, köpenyt és minden zálogba vehető portékát,
1159   II,  XVIII|                fejét, amint Flórát kalap és köpenyke nélkül látta. –
1160   II,  XVIII|                  távozó kisasszony után, és sikerült is neki azt megállásra
1161   II,  XVIII|                  úr még most is hajlong, és bókokat hány utána az udvar
1162   II,  XVIII|               úgy megjárkál örömében alá és fel kezeit összevissza dörzsölve,
1163   II,    XIX|                kerültek között a legtöbb és legszigorúbb kritika alá
1164   II,    XIX|              legnagyobb biztosíték erény és illedelem felől; az agarásztársulat
1165   II,    XIX|             százszorta szebbnek, jobbnak és kedvesebbnek képzelte őt
1166   II,    XIX|                 mosolyogni. A munka nagy és nehéz. Könnyű a férjnek
1167   II,    XIX|                  környék, akiket ismerek és olyanok is, akiket sohasem
1168   II,    XIX|                 ami szükséges, hogy fény és megelégedés legyen minden
1169   II,    XIX|              mellőzve, megbántva, ki mit és kit szeret, kik nem szeretik
1170   II,    XIX|                Fannytól: „Ugye, most ezt és ezt kell tenni? Ma nemde
1171   II,    XIX|            házakban nevelkedett volna.~ ~És mikor eljött az est, midőn
1172   II,    XIX|             Varga uramnak annyi izzadást és szorongattatást okozott. –
1173   II,    XIX|                most teljes elszántsággal és hozzákészüléssel elkezdjék
1174   II,    XIX|               Ámde különbség van rágalom és rágalom között. Valaki felől
1175   II,    XIX|        kavicsokra, sikányokra, * békákra és vermekre, ez már ismét helyes
1176   II,    XIX|                itt felyül mind nagyságos és méltóságos urak. A nagyságos
1177   II,    XIX|             méltóságos urak. A nagyságos és méltóságos urakat sokkal
1178   II,    XIX|      tulajdonságokon kívül még nagyságos és méltóságos erényeik és hibáik
1179   II,    XIX|         nagyságos és méltóságos erényeik és hibáik is vannak. Itt van
1180   II,    XIX|                nagy hazafi, neve ismerve és bámulva van, tehát tisztelni
1181   II,    XIX|              erősen fog neked udvarolni, és te nem utasíthatod őt el,
1182   II,    XIX|                 tartja őt; én próbáltam, és sikerült. – Valahányszor
1183   II,    XIX|              gróf. – S utána írá: – Nagy és tiszteletre méltó férfiú.~ ~
1184   II,    XIX|                  fölséges étvággyal bír, és mindig azon panaszkodik,
1185   II,    XIX|               nem kínálod, megharagszik, és éhen marad. Ezzel legkevesebb
1186   II,    XIX|               angolt, spanyolt, franciát és zsidót állít elé. A legkevésbé
1187   II,    XIX|           korából. Mindenkire figyelmez, és követeli, hogy mindenki
1188   II,    XIX|                   hogy mivel bántod meg. És azután elharagszik esztendőkig,
1189   II,    XIX|                 elharagszik esztendőkig, és nem mondja meg, hogy miért;
1190   II,    XIX|                nálánál rangra alábbvaló, és te azon hibát találod elkövetni,
1191   II,    XIX|                mégy, Louis megharagszik, és azt mondja, hogy őt megbántottad.
1192   II,    XIX|               asztalnál kit ültess mellé és vele átellenbe? Ez meg éppen
1193   II,    XIX|              álnokságból ültetted mellé, és férjednek ellensége lesz.
1194   II,    XIX|             afelől, hogy neki mi tetszik és mi nem. Hanem tessék azon
1195   II,    XIX|                szívhez vannak kulcsaink. És nem volna utolsó vállalat
1196   II,    XIX|          hölgynek bír nagyobb előnyökkel és hatalommal e győzelemre;
1197   II,    XIX|             kérdés eldöntetlen maradt.~ ~És azután még egy csomó nagyságos
1198   II,    XIX|                  még egy csomó nagyságos és méltóságos úr következett,
1199   II,    XIX|                 Most jöttek a tekintetes és tiszteletes urak, természetesen
1200   II,    XIX|             senki címét el nem felejtik, és a magukéval meg vannak elégedve;
1201   II,    XIX|            esztendő óta köszörüli a napi és heti sajtó fegyvereit, tarkabarka
1202   II,    XIX|                   hogy abban magyar elem és nevetnivaló legyen, és ami
1203   II,    XIX|              elem és nevetnivaló legyen, és ami a legsajátságosabb,
1204   II,    XIX|                  e könyveket vásárolják, és olvassák, mert ha ők nem
1205   II,    XIX|           tréfásan kérdezé Flórától:~ ~– És – nem hagytál ki senkit?~ ~–
1206   II,    XIX|                  kell ölelni barátnéját, és őt megcsókolni; az ideál
1207   II,    XIX|                igazat mondunk róluk.~ ~– És az nem emberszólás, és mi
1208   II,    XIX|                   És az nem emberszólás, és mi csak egymás előtt beszélünk,
1209   II,    XIX|               keresztül megérzi a szagát és elájul, úgyhogy abban a
1210   II,    XIX|                mint akármely professzor, és amellett folyvást beszél
1211   II,    XIX|             prókátort, iszik hatalmasan, és gyönyörűen dohányzik; a
1212   II,    XIX|          ellenkezőre okot, szeretni fog, és kardot ránt melletted, s
1213   II,    XIX|                egészen megvénült a bánat és gond miatt.~ ~– Szegény
1214   II,    XIX|             történt volna, ölel, csókol, és el van ragadtatva. Legjobb,
1215   II,    XIX|                kárán! Vagy tán szenvedni és mégsem okulni, mert hiszen
1216   II,    XIX|                 olyan. Ez természet nála és nem szokás.~ ~– Hát még
1217   II,    XIX|                őt összeölelve, csókolva, és azután még sokáig nevettek,
1218   II,     XX|               udvarára, mindenféle fajai és nemei a négykerekű állatoknak
1219   II,     XX|                   ki tudná, hány emberre és lóra számítva, hátul két
1220   II,     XX|          számítva, hátul két álló bakkal és kettős fogantyúkkal, oldalt
1221   II,     XX|               csak réz. Ezek a nagyságos és méltóságos urak földi mozdonyai.
1222   II,     XX|                 úton elhullatott kalács- és kuglófmorzsák miatt, ezen
1223   II,     XX|                utazott ide nyolc ökörrel és hat agárral; hat cigány
1224   II,     XX|          procedúrán, miszerint a hölgyek és férfiak különváltak, azonban
1225   II,     XX|                 hibáit, erényeit, gyönge és erős oldalait vendégeinek,
1226   II,     XX|          szívűeket. Gróf Sárosdy főispán és neje előtt alázatos hallgatagan
1227   II,     XX|        elragadtatva legyen, mind a pompa és ízlet, mind az ügyes elrendezés
1228   II,     XX|                    Végül minden pástétom és sütemény után, miken az
1229   II,     XX|            tanácskozmányok megkezdésére. És ez valóban nem rossz gondolat
1230   II,     XX|                sokkal könnyebben beszél, és könnyebben hallgat.~ ~A
1231   II,     XX|                csodás fegyverek, zászlók és más diadaljelek, miket nagyban
1232   II,     XX|                 ifjú delnője: Kárpáthyné és Szentirmayné; ha török poéta
1233   II,     XX|         legeslegvégül, minden paragrafus és statútum * elejébe jegyzőkönyvileg
1234   II,     XX|                hogy hallgathassák ők is, és nyilatkozhassanak.~ ~Milyen
1235   II,     XX|           mindenki iparkodik több szépet és okosat mondani, mert szép
1236   II,     XX|         részesültek:~ ~„– Van-e nemesebb és férfiakhoz illőbb foglalkozás
1237   II,     XX|                  méltóságos, tisztelendő és tekintetes urak, az eszme
1238   II,     XX|                meghonosulva ne volnának? És íme, eddigelé senkinek sem
1239   II,     XX|                eszébe, hogy annyi millió és millió főre terjedő osztálynak
1240   II,     XX|                 elkezde egymásra morogni és csaholni; Gergely gróf hangja
1241   II,     XX|                  méltóságos, tisztelendő és tekintetes urak, korunk
1242   II,     XX|                 ápolásával foglalkoznak, és mások, melyek a juhokat
1243   II,     XX|     selyembogarak tenyésztését óhajtják, és én mindezeket nagyon helyeslem,
1244   II,     XX|              kérdem egyszersmind, kérdem és újra kérdem, mi ok tarthatna
1245   II,     XX|              osztályai számára az emberi és nem emberi társaságoknak
1246   II,     XX|        kisdedekben, tudósokban, juhokban és selyembogarakban bírunk,
1247   II,     XX|             valamennyi kisdedei, tudósai és egyéb gondviselésre szorult
1248   II,     XX|              hogy mindenkinek van szíve, és átlátandja, miszerint az
1249   II,     XX|                  a Dráván, Dunán, Tiszán és mind a három Körösön keresztül
1250   II,     XX|                 ott lefekszik, nem eszik és nem iszik többé, s hetednapra – – (
1251   II,     XX|                hű barátom nem hagyott el és az agaraim. Odajöttek azon
1252   II,     XX|              alól ki nem lehetett verni, és a többi ordított az udvaron
1253   II,     XX|                 statútumokat kidolgozza, és azokat ismét egy hatvantagú
1254   II,     XX|             melyre a megkívántató telket és épületet én bármelyik jószágombul
1255   II,     XX|              ágazatában tett haladásokat és felfedezéseket ismertesse,
1256   II,     XX|                  évben egyszer közgyűlés és legalább egyszer versenyfuttatás,
1257   II,     XX|            vissza helyére.~ ~Mint szokás és rendes dolog, rögtön oppozíció *
1258   II,     XX|              hogy miért tartassék gyűlés és iskola Kárpáthy jószágán,
1259   II,     XX|                megalázza magát könyveket és hírlapokat írni, őt is pedig
1260   II,     XX|                azt mondanám, hogy utálom és gyűlölöm az egész éhenkórász
1261   II,     XX|                  mondanak, az mind jeles és derék dolognak tartatik.~ ~
1262   II,     XX|                 nyakán megragadá a bőrt, és leteperné a földre; erre
1263   II,     XX|             pártfelek is, agár-guelfek * és ghibellinok * egyszerre
1264   II,     XX|               azonban kacaj, szitkozódás és mennykőemlegetés; e heveskedése
1265   II,     XX|           Gergely gróf azon komolysággal és lélekjelenléttel, melyet
1266   II,     XX|                  folyvást egymásra morgó és csaholó pártokat.~ ~– Uraim!
1267   II,     XX|               jegyző, aljegyző, fiskális és orvos, hatvan választmányi
1268   II,     XX|                  hatvan választmányi tag és tizenkét tagú bizottmány,
1269   II,     XX|              alapkő le volt téve, a nagy és nevezetes társulat megalakult,
1270   II,     XX|               tagjai egymást kölcsönösen és méltán megtisztelik.~ ~A
1271   II,     XX|                össze a vendégek; a viták és tanácskozások délutáni négy
1272   II,     XX|        buzogánnyal felelni. Olyan képpel és állással, mintha a zöld
1273   II,     XX|                   de velök nem harcolok, és tőlök nem félek.~ ~Ily mondások
1274   II,     XX|              nagy férfiúnak megfordulni, és tovamenni, mintha nem hinné
1275   II,     XX|                   a társaság nagy zajjal és kedvvel elfoglalá az asztalokat,
1276   II,     XX|          megtartóztatom magamat, először és másodszor azért, mert az
1277   II,     XX|        mesterséges teremtményéig kapható és élvezhető volt minden, s
1278   II,     XX|                 iszonyú jelenet érte őt, és látta most maga mellett
1279   II,     XX|                ülni a szép, a bájoló nőt és víg, eleven társaságot,
1280   II,     XX|                 kiváltképpen a háziúrért és háziasszonyért, s azután
1281   II,     XX|             harmadszor egy megyegyűlésen és most az agarásztársulat
1282   II,     XX|               elolvasandó. Felkelése jel és felszabadítás volt az egész
1283   II,     XX|                  a többi termekbe. Flóra és Fanny észrevétlenül félrelopták
1284   II,     XX|                   azután ismét elővette, és újra elolvasá, mintha nem
1285   II,     XX|               hogy tökéletesen megértse, és azután újra meg újra összecsókolá
1286   II,     XX|                mennyi hiányzik belőle.~ ~És Fanny is teljesen osztá
1287   II,     XX|                  szerető szív képzelhet, és nem fogja azt irigyelni;
1288   II,     XX|                jót, annyi szépet beszél, és az holnap ide fog jönni,
1289   II,     XX|                az utolsó hang is elhalt, és azután aludt mindenki, és
1290   II,     XX|                és azután aludt mindenki, és álmodott szép dolgokat.
1291   II,     XX|              álmában a szűz keblű delnő, és Fanny álmodott arról a szép
1292   II,    XXI|           iszonyúan kopogni, mikor megy, és egészen más hangon beszélni,
1293   II,    XXI|           tornácokra, megmutatni magukat és megnézni az időt.~ ~Az eredeti
1294   II,    XXI|               fekete selyem volt uszálya és dolmánya, mely nyakig fedé
1295   II,    XXI|                 hintókban ülő éltes urak és hölgyek; maga János úr is
1296   II,    XXI|           nyeregbe, mikor a lova felrúg, és a lova nyakába, mikor az
1297   II,    XXI|              kinek egy perc jönni, látni és győzni – Kiss Miska.~ ~A
1298   II,    XXI|         tétovázás nélkül istenasszonynak és lovon ülő angyalnak nevezni.~ ~
1299   II,    XXI|                 társalg Gergely gróffal, és ma mulatság napja van, kissé
1300   II,    XXI|            leveti azt a mentét, elcsukja és soha fel nem fogja venni
1301   II,    XXI|        kiosztatni. A nem lovagló hölgyek és férfiak is leszálltak felhágva
1302   II,    XXI|              nejéhez.~ ~– A két legszebb és legderekabb agár az egész
1303   II,    XXI|                 meg tud hódítani, embert és állatot!~ ~– Hát a Matyi
1304   II,    XXI|                szorítá a nyújtott kezet, és sokáig kezében tartva azt
1305   II,    XXI|                 tőnek, elkezdik a kürtök és ostorok segedelmével sürgetni
1306   II,    XXI|                  mint egy tábor, derekat és szárnyakat képezve, indulnak
1307   II,    XXI|           egymásnak a mulatóka tornyából és vissza, azután a nyargaló
1308   II,    XXI|                őket kíséri legtöbb szem, és gyönyörködik bennök. Most
1309   II,    XXI|        Szentirmayné merészen nekivágtat, és keresztülszökell rajta,
1310   II,    XXI|                  gróf, a pünkösdi király és néhány lovász. Az erkélyről
1311   II,    XXI|                 nyargalna sebes paripán, és látná őt vágtatva rohanni
1312   II,    XXI|              előre, míg leomlana előtte, és meghalna ott, és senki sem
1313   II,    XXI|                 előtte, és meghalna ott, és senki sem tudná, miben halt
1314   II,    XXI|                egyszerre szemközt jönne, és őt meglátná – és újra belészeretne.~ ~
1315   II,    XXI|                  jönne, és őt meglátná – és újra belészeretne.~ ~Most
1316   II,    XXI|                 után ismert mint jó mély és széles vizet. Jó volna most,
1317   II,    XXI|                  most, ha ez a víz közte és az agarak közt lehetne,
1318   II,    XXI|                 a rókát, még néhány perc és elérték.~ ~A róka itt egyszerre
1319   II,    XXI|              Fecske! – kiált Kiss Miska. És Fecske csakugyan elkapá
1320   II,    XXI|                az öreg Palkó, Kiss Miska és Gergely gróf hasztalan vágtatnak
1321   II,    XXI|                Berettyó vize. Egy bukás, és vége van. De Rudolf utolérte
1322   II,    XXI|                 alatt; arca oly halvány, és keble úgy hullámzik. Itt
1323   II,    XXI|         lebbenése az ő orcáját legyinti, és neki százszor több oka van
1324   II,   XXII|            szenved-e jobban, aki tombol, és üvölt, akit megkötöznek
1325   II,   XXII|                  aki fogait csikorgatja, és nehéz tusájában vérverítéket
1326   II,   XXII|                izzad – vagy aki hallgat, és mosolyog, és érzi azt az
1327   II,   XXII|                aki hallgat, és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől
1328   II,   XXII|                  volt ő, mivé lett most, és mi lesz belőle?~ ~Ivadéka
1329   II,   XXII|              keresett, mely őt megértse, és egy férfiarcot, mely ideálja
1330   II,   XXII|          férfiarcot, mely ideálja lőn.~ ~És megtalálta mind a kettőt.~ ~
1331   II,   XXII|               mint minőt remélni tudott, és a bálványozott ifjat, kinek
1332   II,   XXII|              lelkéről, szívéről több jót és szépet beszélt a világ,
1333   II,   XXII|                  lelkében reá pazarlott. És e nő és e férfiideál a legboldogabb
1334   II,   XXII|          lelkében reá pazarlott. És e nő és e férfiideál a legboldogabb
1335   II,   XXII|                nem idegen boldogságot.~ ~És utoljára, ha akarna is,
1336   II,   XXII|             midőn amaz oly szép, oly jó, és olyan eszes? Csupáncsak
1337   II,   XXII|                 már sajátja, emez idegen és másé, s unalmas kedélye
1338   II,   XXII|            kétségbeejtő, kétségbeejtő!~ ~És ilyenkor látni maga mellett,
1339   II,   XXII|           részvéttel ülnek ágya mellett, és kezeit kezeikbe tartják,
1340   II,   XXII|                 kezeit kezeikbe tartják, és nem gondolnak arra, hogy
1341   II,   XXII|               agg nőre hallgatott volna, és ülne most is otthon a csendes,
1342   II,   XXII|                  kitett verítékes kezét, és sírt, mint a gyermek.~ ~
1343   II,   XXII|        megsimogatta, kezét kezébe vette, és kérdezé: Hogy van?~ ~– Igen
1344   II,   XXII|               Igen jól – felelt a beteg, és iparkodott mosolyogni.~ ~
1345   II,   XXII|      elfoglalhatod, s ha nem tetszik az, és szebbet óhajtasz, télen
1346   II,   XXII|                ahol Szentirmayék laknak, és sohasem jönni többé vissza.~ ~–
1347   II,   XXII|                 miatt.~ ~– De ez nagyobb és nehezebb kívánat a többinél.~ ~–
1348   II,   XXII|                ön mindenüvé velem jönne, és együtt volna velem, és sohasem
1349   II,   XXII|                   és együtt volna velem, és sohasem hagyna el.~ ~Ah,
1350   II,   XXII|            asszony szomorúan mosolygott, és sokáig, sokáig nem bocsátá
1351   II,   XXII|         figyelemmel kísérte a jelenetet, és kezdé sejteni, hogy mi az.~ ~
1352   II,   XXII|                  felüdült, magához tért. És azután egész napokat férje
1353   II,   XXII|                 hogy rosszul érzi magát, és azalatt ott benn ült férjénél,
1354   II,   XXII|           azalatt ott benn ült férjénél, és kényszeríté magát őt boldogítani,
1355   II,  XXIII|                 nem szabad egyszer látni és azután elfeledni.~ ~Most
1356   II,  XXIII|               fújva maga körül a füstöt, és egy átelleni nagy állótükörből
1357   II,  XXIII|                  merő nevezetes férfiak- és delnőktől.~ ~A szőnyegek
1358   II,  XXIII|                 az ember pisztolyt hord, és lelövi az ilyen ocsmány
1359   II,  XXIII|             Azonban jer, ülj ide mellém, és tedd magadat kényelembe!
1360   II,  XXIII|                 azoknak a kedvéért mások és mások kedvéért ismét mások
1361   II,  XXIII|            minden dehonesztáló megbízást és kérdést a legnagyobb méltatlankodással
1362   II,  XXIII|              hanem azért elvégzi azokat, és ad feleletet.~ ~– Bánom
1363   II,  XXIII|                látszott volna.~ ~– Ördög és pokol! – kiálta fel dühösen
1364   II,  XXIII|                  asszonyt eltántorítsák, és azután rávalljanak, rakd
1365   II,  XXIII|               békét, én gentleman vagyok és sem kém, sem fizetett mefisztó,
1366   II,  XXIII|               keletkezni; vevé kalapját, és azzal barátságosan elbúcsúzott,
1367   II,   XXIV|                  mint tekintélyt, kit nő és férfi egyaránt imád, kinek
1368   II,   XXIV|                 reá várt, ha e férfiúval és annak nejével szemtől szemben
1369   II,   XXIV|            amivel azok majd elhalmozzák, és azalatt mosolygó arcot mutatni
1370   II,   XXIV|              keresztülszenvedni lemondás és elrejtett szenvedély fájdalmai
1371   II,   XXIV|               kisasszony felpakoltatott, és útra készült.~ ~Rudolf kérdé
1372   II,   XXIV|                  Rudolf is udvarias volt és szíves irányában – de egyéb
1373   II,   XXIV|                 főbíró, nótárius, esküdt és fiskális jött-ment Rudolf
1374   II,   XXIV|                lehetett őt másként látni és hallani, mint szüntelen
1375   II,   XXIV|               szüntelen körülvéve komoly és tanulságos eszmékkel.~ ~
1376   II,   XXIV|            Emberek, kikben az érzés való és nem szenvelgés, rendesen
1377   II,   XXIV|            tömérdek népség, mely utcákat és háztetőket ellepett, és
1378   II,   XXIV|                  és háztetőket ellepett, és a díszes hintók hosszú sorai,
1379   II,   XXIV|                 a gyönyörű keleti köntös és keleti komolyság. Többen
1380   II,   XXIV|            ellenségnek, oltalma a népnek és szerelme a nőnek.~ ~Kárpáthyné
1381   II,   XXIV|              lett volna őt nem látni így és nem hallani. Most már nemcsak
1382   II,   XXIV|                integet fel hozzá, kézzel és fejjel, s minden arravaló
1383   II,   XXIV|              Együtt volt a környék szépe és java. Leghíresebb férfiai,
1384   II,   XXIV|                  tekintélynek tartottak, és azután, mint illett, sorban
1385   II,   XXIV|          mosollyal fogadá az üdvözletet, és úgy tett, mintha nem félne
1386   II,   XXIV|                 frakkját kétfelé csapta, és egyik lábát a kezébe vette. –
1387   II,   XXIV|            boldoggá tett, aki hallá.~ ~– És az?~ ~– És ez, hogy nagysád
1388   II,   XXIV|                aki hallá.~ ~– És az?~ ~– És ez, hogy nagysád a jövő
1389   II,   XXIV|           bálványa, a deli Csendey Rezső és a zseniális kalandhős Kiss
1390   II,   XXIV|                 karjára ölté barátnéját, és sétálni indultak a teremben.~ ~
1391   II,   XXIV|               hintázta magát a pamlagon, és okoskodott.~ ~(– Miért volt
1392   II,   XXIV|               közül kellene választania? És ők karöltve járnak. Igazi
1393   II,   XXIV|                  lehetett volna venni.~ ~És azután elgondolta magában,
1394   II,   XXIV|            imádott, bálványozott nejére; és e gondolat felháborította.~ ~
1395   II,   XXIV|              gyönyörű termetet átölelje, és azután hogy állhatta volna
1396   II,   XXIV|               tízszer elmentem mellette, és aki engem észre nem vett,
1397   II,   XXIV|        összevissza csókolá arcát, ajkait és szemeit, amennyi elég volt
1398   II,   XXIV|               Nem, nem, egy cseppet sem. És minden nemet egy új csók
1399   II,   XXIV|                 elfeledett, amiért jött, és nem bánta volna, ha soha
1400   II,   XXIV|           Ezekkel az átlátszó szemekkel? És énelőttem akarsz te hazudni,
1401   II,   XXIV|              asszony nálánál.~ ~– Tudom. És te szánalomból szíveddel
1402   II,   XXIV|               vagy, te sokat nem értesz, és nem is fogsz érteni. Vannak
1403   II,   XXIV|             addig ő nincs elkárhoztatva. És lásd, ez engem büszkévé,
1404   II,   XXIV|               használnak egy nő hírének. És te Kárpáthyné által ugyanazokkal
1405   II,   XXIV|                mosolyogva csókolt kezet, és szobájába távozott.~ ~Hallá,
1406   II,   XXIV|           visszatérjen bocsánatot kérve, és elismerje, s keze írását
1407   II,   XXIV|                   látta, beszélt, sétált és táncolt vele… Hogy szidta
1408   II,   XXIV|                 pedig én téged oly régen és oly nagyon szeretlek!”~ ~ ~ ~
1409   II,    XXV|                  gondolá magában Rudolf, és titkosan mosolygott.)~ ~
1410   II,    XXV|                ajkakról, mint gyöngédség és hízelgés, soha oly szenvedélyesen
1411   II,    XXV|           győzedelmét, s nagylelkű volt, és ez édes órában nem akarta
1412   II,    XXV|         irányodban sem, pedig szeretlek, és nem tiltja senki, hogy szeresselek.~ ~
1413   II,    XXV|                egy tekintet kellene még, és azon nő, kinek szívedet
1414   II,    XXV|        utánafutott, hogy megcsókolhassa, és azután kiállt az erkélyre,
1415   II,    XXV|               azután kiállt az erkélyre, és utána nézett, Rudolf pedig
1416   II,    XXV|                akart lenni Szentirmáról, és Pestre sem kívánkozott többé,
1417   II,    XXV|            csigára léptem – felele a nő, és elhalványult.~ ~– Bohó te,
1418   II,    XXV|                  vén palota, oszlopaival és kőalakjaival táncol, forog
1419   II,    XXV|                   vágya, hajlama, bánata és örömei, fájdalma és szerelme,
1420   II,    XXV|               bánata és örömei, fájdalma és szerelme, mint minekünk.
1421   II,    XXV|                  közt sok igen szép van. És valóban sok érdekest találni
1422   II,    XXV|                boldog család. Három férj és három nő; mindenik férj
1423   II,    XXV|              kezdjen.~ ~Odasimult hozzá, és karját karjába ölté; hogy
1424   II,    XXV|                apró közönyös tárgyakról, és sétáltak alá s fel a kertben.
1425   II,    XXV|            sétáltak alá s fel a kertben. És Rudolf azt hivé, hogy már
1426   II,    XXV|       boldogságot érze szívében ezalatt! És mit használ neki, hogy senki
1427   II,    XXV|                   úgy az rettentő játék, és ha való, akkor még rémítőbb.~ ~
1428   II,    XXV|                  addig foglaljon helyet, és maga addig kifut a szobából.
1429   II,    XXV|               nők a moderne jeunesse-t * és a nouvelle Messaline * -
1430   II,    XXV|                 lapjai között – az írisz és az amaránt…~ ~Rudolf egyszerre
1431   II,    XXV|        ugyanazonsága annyira megzavarta, és elvonta figyelmét, hogy
1432   II,    XXV|                  A titok el volt árulva. És akié volt, éppúgy megijedt
1433   II,    XXV|       öntudatlanul összekulcsolá kezeit, és keblére szorítá, hogy könnyei
1434   II,    XXV|              nyomorultan. Nyomorultan.~ ~És kezeibe rejté arcát, és
1435   II,    XXV|                  És kezeibe rejté arcát, és sírt.~ ~Rudolf nagyon megbánta,
1436   II,    XXV|                ölelje át, mondhatlan kín és mondhatlan gyönyör között?~ ~
1437   II,    XXV|             mondhatlan gyönyör között?~ ~És midőn kisírta magát keblén,
1438   II,    XXV|                 nő, elhagyta a zokogást, és suttogó, de szilárd szóval
1439   II,    XXV|            Szentirmára.~ ~Nagyon szomorú és megilletődött volt az egész
1440   II,    XXV|                mindig érzeni vélte arcán és szívében azokat az égető
1441   II,   XXVI|            közönségnek, azalatt fördőkre és bivalyvadászatra járván,
1442   II,   XXVI|              megérkeztek, s a szép hölgy és a derék férfi ideáljai a
1443   II,   XXVI|      ismeretséget köthetni, s elég delnő és lovag akad, ki a férj vagy
1444   II,   XXVI|                 elbájolt, elragadtatott, és emléke örökre feledhetetlen
1445   II,   XXVI|              kísérve a szívély-, kedély- és nedélydús delnőket és delkisasszonyokat,
1446   II,   XXVI|            kedély- és nedélydús delnőket és delkisasszonyokat, kik őt
1447   II,   XXVI|                 be, ahol csak igen jeles és kitűnő gavallérokkal fogunk
1448   II,   XXVI|               igen sok szívély-, kedély- és nedélydús családhoz nem
1449   II,   XXVI|               mert hisz az ügyében járt, és bizonyosan kedvező híreket
1450   II,   XXVI|            nagynéni beteg, nagyon beteg, és alkalmasint még betegebb
1451   II,   XXVI|                 meg is hal ez asszony. – És mi baja?~ ~– Hja! nagyon
1452   II,   XXVI|             ismernél. Az a szép rózsaarc és az a karcsú őzike termet!
1453   II,   XXVI|               milliók urának tartottunk, és maga is annak tartotta magát,
1454   II,   XXVI|                  abban mindenféle nemeit és fajait meg fogod ismerhetni
1455   II,   XXVI|                  a mérgezéseknek növényi és ásványi méreggel, a késsel
1456   II,   XXVI|               ásványi méreggel, a késsel és baltával, pisztollyal és
1457   II,   XXVI|                 és baltával, pisztollyal és hurokkal való gyilkolásoknak
1458   II,   XXVI|                  a corpus delicti hogyan és miképpen való eltüntetésének,
1459   II,   XXVI|                      Nézz körül barátom, és fogd rá valakire.~ ~– Legalább
1460   II,   XXVI|                 azt szeretném megismerni és megölni.~ ~– Én egész bizonyossággal
1461   II,   XXVI|               ölelkezni, nyakába borulni és megcsókolni.~ ~– Ki az?
1462   II,   XXVI|            valakit gyalázatos átadással. És ez a vén gazember tudja,
1463   II,   XXVI|                 ez a vén gazember tudja, és eltűri, csakhogy rajtam
1464   II,   XXVI|                 Kitudom, ha az ördög, is és gyalázatos pert indítok
1465   II,   XXVI|             veszik észre, hogy helytelen és nemesemberekhez nem illő
1466   II,   XXVI|                Az, hogy én férfi vagyok, és nem engedem, hogy előttem
1467   II,   XXVI|                  is, mert ő legjobb vívó és lövő a környékben, és hidegvérű
1468   II,   XXVI|               vívó és lövő a környékben, és hidegvérű és szerencsés.~ ~
1469   II,   XXVI|                 környékben, és hidegvérű és szerencsés.~ ~A klubban
1470   II,  XXVII|                  Kárpáthy család hazának és emberiségnek tartozik.~ ~
1471   II,  XXVII|           szavakat, miket az megtanuljon és ne felejtsen el soha, hogy
1472   II,  XXVII|               hogy majd ha egykor a nagy és nemes eszmék ünnepelt hőse
1473   II,  XXVII|               megint?~ ~Az orvos azonban és a tudós asszonyok jónak
1474   II,  XXVII|                 csinál, hogy van azóta – és minden bemenőtől izent neki
1475   II,  XXVII|    mellékszobából; legyen ön keresztyén, és tanulja viselni az Isten
1476   II,  XXVII|              azon a helyen maradt állva, és egy hang nem repült el szájáról.~ ~–
1477   II,  XXVII|         szemeiben.~ ~Odaállt ágya mellé, és nem szólt egy szót is. Szemei
1478   II,  XXVII|               mond csupán: „– az írisz * és az amaránt… * a sárga jávor –
1479   II,  XXVII|               szemeit, s ismét lehunyja, és alszik tovább.~ ~Az anya
1480   II,  XXVII|               megszorítja a delnő kezét, és suttogva rebegi:~ ~– „Légy
1481   II,  XXVII|                  elvonja kezeit a beteg, és összetéve keblén, elrebegi
1482   II,  XXVII|           Szegény bűnös leányodnak. Most és mindenkoron. Ámen…~ ~Azzal
1483   II,  XXVII|              lehunyja szemeit csöndesen, és elalszik.~ ~– Elaludt… –
1484   II,  XXVII|             orvos bánatos tekintettel.~ ~És a jó öreg nábob térdre hull
1485   II,  XXVII|               keservesen…~ ~A nő alszik, és álma örök. Arcán túlvilág
1486   II, XXVIII|                az ég boltozatán összeér, és éjszaka van. Csak a sík
1487   II, XXVIII|      Kárpáthy-család temetkező helye az. És a jövevény, ki azt ez órában
1488   II, XXVIII|         legszegényebb kézműves felesége, és sírja talán még elhagyatottabb,
1489   II, XXVIII|                  hadd vigye oda bánatát, és felejtse ott; talán majd
1490   II, XXVIII|              akkor is, midőn minden holt és fehér.~ ~Elhagyta a szánt,
1491   II, XXVIII|                Megtudta, hogy az Rudolf, és nem bírta megérteni, hogy
1492   II, XXVIII|                hogy hagyjon itt egyedül, és ne kérdezzen tőlem semmit.~ ~
1493   II, XXVIII|                 e nőt, szeretem most is, és sohasem fogok mást szeretni.~ ~–
1494   II, XXVIII|                senkit; még most is élne, és boldog volna. Mennyi nemesség,
1495   II, XXVIII|              látogathatja őt meg újra.~ ~És a kézműves nem kérdé a főúrtól: „
1496   II, XXVIII|         gazdasszony fog ő lenni egykor!… És midőn homlokát a hideg márványra
1497   II, XXVIII|                gondolat, hogy ő meghalt, és én még csak közel sem lehettem
1498   II, XXVIII|                ne szorítsa kezét forrón, és meg ne ölelje.~ ~Sándor
1499   II, XXVIII|              fehér emléket. Ott megállt, és gondolt a sokat szenvedett
1500   II, XXVIII|               keblére, hogy ott édes kín és fájó gyönyör között kisírja
1501   II, XXVIII|            éveken át elrejtve hordozott. És amidőn ezekre gondolt, szép
1502   II, XXVIII|                 szenvedett – szeretett – és meghalt? Meghajtá ő is térdét
1503   II, XXVIII|                  is térdét ez emléken.~ ~És olvasá azt a nevet…. Mint
1504   II, XXVIII|         gondolkozott…~ ~Végre odahajolt, és megcsókolá sorba az öt betűt....
1505   II,   XXIX|             úrnőt eltemették, s a tükrök és címerek a szobákban még
1506   II,   XXIX|              látta őt, felkelt helyéből, és eléje sietett, s megrázta
1507   II,   XXIX|                  lapjai közt egy írisz * és egy amaránt * és egy jávorfa-levél.
1508   II,   XXIX|                 írisz * és egy amaránt * és egy jávorfa-levél. Nagyon
1509   II,   XXIX|                 beszélsz.~ ~– Neked fáj, és nekem jólesik. Egész napokat
1510   II,   XXIX|              együtt. Menjünk, menjünk.~ ~És könnytelenül, mosolyogva,
1511   II,   XXIX|                  kell meghalni, ami szép és ami jó, csak mi élünk sokáig –
1512   II,   XXIX|                   A fiskális is ott van, és tollakat farag minden ember
1513   II,   XXIX|                  jelen a nábob nagyságos és méltóságos s főtisztelendő
1514   II,   XXIX|               hívta össze.~ ~Amint János és Rudolf beléptek, az együtt
1515   II,   XXIX|                az érkezőket, mint szokás és illő ilyen alkalmaknál,
1516   II,   XXIX|             legkedvesebb volt a világon, és aki már a sírban nyugszik.
1517   II,   XXIX|               nyugszik. Ez a sír kezdete és vége életembeli intézkedéseimnek,
1518   II,   XXIX|         gondolatom ez, midőn felébredek, és legutolsó, midőn lefekszem,
1519   II,   XXIX|              legutolsó, midőn lefekszem, és örökkévaló, midőn majd nem
1520   II,   XXIX|               tavasztól késő őszig írisz és amaránt virágokat tenyészteni,
1521   II,   XXIX|             egész délutánokon keresztül… És ültessen a kertész egy másik
1522   II,   XXIX|                  a menyasszonyi koszorút és az összeget, azután menjenek
1523   II,   XXIX|            sírhoz, szórjanak rá virágot, és imádkozzanak, hogy tegye
1524   II,   XXIX|      hálószobámban, mindennap látom azt, és megszoktam rágondolni, gyakran
1525   II,   XXIX|         rágondolni, gyakran belefekszem, és elgondolom, hogy milyen
1526   II,   XXIX|           lelkész. – Ki olvasott az élet és halál könyvében, hogy kettőnk
1527   II,   XXIX|                 János megcsóválta fejét, és folytatá.~ ~– És azután
1528   II,   XXIX|                  fejét, és folytatá.~ ~– És azután felnyitván a sírboltot,
1529   II,   XXIX|                 ne legyen az én koporsóm és az ő koporsója között semmi,
1530   II,   XXIX|               minden igazhivőre. Ámen.~ ~És a nagy komoly férfiak mind
1531   II,   XXIX|                 körül az asztal mellett, és egyik sem szégyenlé magát
1532   II,   XXIX|                lelkem reménye itt marad. És ez fiam.~ ~E szóknál jelent
1533   II,   XXIX|                amit ellene vétettünk, én és őseim és azok mind, akik
1534   II,   XXIX|            ellene vétettünk, én és őseim és azok mind, akik hozzám hasonló
1535   II,   XXIX|               sem az. Én bírtam mindezt, és nem voltam boldog. Lelke
1536   II,   XXIX|             kezéből kihullott a buzogány és a kézíj, a körülálló ivadéknak
1537   II,   XXIX|                 önzőknek, mint erényeik. És elborzadok azon gondolattól,
1538   II,   XXIX|                 vezetni fogja a becsület és honfidicsőség útjain, mely
1539   II,   XXIX|               helyéről, s keblére borult és átölelte; és igen sokáig
1540   II,   XXIX|              keblére borult és átölelte; és igen sokáig tarták egymást
1541   II,   XXIX|                  nem felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „
1542   II,   XXIX|                  míg újra erejéhez tért, és folytathatá:~ ~– Most emlékezzünk
1543   II,   XXIX|             vétkeit, miket Isten, a haza és énellenem elkövetett. Bocsássa
1544   II,   XXIX|           Bocsássa meg azokat neki Isten és a haza, miként én is megbocsátom!
1545   II,   XXIX|                  megbocsátom! De tettető és hazug volnék Isten előtt,
1546   II,   XXIX|            legyen az! Nem kívánom. Éljen és maradjon ideje megtérni
1547   II,   XXIX|          mindennap saját maga vegye fel, és senkinek másnak az rajta
1548   II,   XXIX|                   az az ügyvédnek marad, és senki azt adósság fejében
1549   II,   XXIX|              fejében le nem foglalhatja, és soha egy napot is előlegezni
1550   II,   XXIX|               napnak minden esztendőben, és megemlegesse azt évrül évre.~ ~
1551   II,   XXIX|               hagyom öreg szolgámat Pált és öreg Vidra bohócomat és
1552   II,   XXIX|                  és öreg Vidra bohócomat és a lapáji pusztát, melyet
1553   II,   XXIX|         emelésére szolgálandnak; kívánom és óhajtom Istentől, hogy az
1554   II,   XXIX|              fogok, örökké boldog legyen és viruljon, hogy a nemzet,
1555   II,   XXIX|                 az utánam következő jobb és okosabb ivadék alatt méltó
1556   II,   XXIX|              adok nálamnál jobbaknak.~ ~…És most lelkemet Istennek,
1557   II,   XXIX|                 asztal elé, melyen a bor és a kenyér volt. Kárpáthy
1558   II,   XXIX|                  téged testének sebeibe! És nyújtá a poharat:~ ~– Az
1559   II,   XXIX|              imádkozzanak az új életért. És most menjünk fiamhoz.~ ~
1560   II,   XXIX|                tiszteletreméltó férfiak, és midőn Rudolf is kezébe vette,
1561   II,   XXIX|               János úr semmit sem evett, és nem ivott.~ ~Ő azt mondá,
1562   II,   XXIX|                  nem akar a szent kenyér és bor után közönséges ételekkel
1563   II,    XXX|               ott a tűz előtt, s múltról és jövőről gondolkozott. Elmondani
1564   II,    XXX|           remegett, mint aki sírni akar, és nem tud. Végre kitört a
1565   II,    XXX|                  tud. Végre kitört a szó és a könny ajkán és szemein,
1566   II,    XXX|            kitört a szó és a könny ajkán és szemein, zokogva monda:~ ~–
1567   II,    XXX|          Lehetetlen az! – kiálta Rudolf, és sietett János hálószobájába.~ ~
1568   II,    XXX|                 vele egy szobában aludt, és csak midőn a nagy nesztelenség
1569   II,    XXX|            sietett őt még egyszer látni, és mindenki azt mondá, hogy
1570   II,    XXX|               Szentirmayné vitte keblén. És mindenki, aki látta, azt
1571   II,    XXX|               nélkül esik át, s új atyát és anyát nyer helyettök.~ ~
1572   II,    XXX|                  méltóságos, főméltóságú és excellenciás, főtisztelendő,
1573   II,    XXX|               főtisztelendő, tisztelendő és tiszteletes, tekintetes,
1574   II,    XXX|              tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő urak, kiktől egy
1575   II,   XXXI|                előtáncos Csepcsy Aladár, és ki tudna emlékezni a többire,
1576   II,   XXXI|      végrendeletet kíséri kommentárokkal és illő travesztációkkal *
1577   II,   XXXI|           valóságos gyilkossággá avatta, és azért semmiféle erdejében
1578   II,   XXXI|               volt, mikor megházasodott, és így sem házassága, sem az
1579   II,   XXXI|           tanítsa a fiút, mint lovagolni és pipázni. Képzelem, Rudolf
1580   II,   XXXI|                      Hahhahha! Franciául és németül.~ ~– Utolsó nap
1581   II,   XXXI|                  fojtassék a Berettyóba, és amely iskolásleány az iskolásfiúkkal
1582   II,   XXXI|                kiáltának valamennyien.~ ~És nincs senki itt, aki vagy
1583   II,   XXXI|                  Az ismerős seigneurök * és lordok most is ott szólják
1584   II,   XXXI|             északi herceg, marquis Debry és többen, kikre semmi gondunk.~ ~
1585   II,   XXXI|                egész bizonyossággal.~ ~– És azt sem, hogy nagybátyjának
1586   II,   XXXI|               szakasztott gyermekemet.~ ~És azután sírt, mint a záporeső.~ ~
1587   II,   XXXI|           naponta százszor elővonhasson, és százszor meg százszor összecsókolhasson,
1588   II,   XXXI|         asszonynak, adja tudtára, hogyan és miképpen láthatná ő meg
1589   II,   XXXI|           bizalmas ismerőitől, Boltaytól és Sándortól, mint aki bizonyosan
1590   II,   XXXI|                  a háztól Teréz ottléte. És ez Marion kisasszony.~ ~
1591   II,   XXXI|                  vegzálni a kasznárnékat és ispánnékat.~ ~És azután
1592   II,   XXXI|            kasznárnékat és ispánnékat.~ ~És azután egyik esztendő a
1593   II,   XXXI|              Nagyon szeretett egy ifjút, és annak nevét sem mondta soha
1594   II,   XXXI|                vitte magával a titkot.~ ~És Flóra meghitt órákban elmondá
1595   II,   XXXI|                 szeretett boldogtalanul, és még tán a túlvilágon is
1596   II,   XXXI|                  a túlvilágon is szeret, és kényszeríté férjét igen
1597   II,   XXXI|                   s összecsókolá szemeit és száját.~ ~(Ez a nő hígvelejű! –
1598   II,   XXXI|          édesanyát látandjuk, angyalszép és angyaljó gyermekektől körülrajongva,
1599   II,   XXXI|                 hogy az nekik testvérük, és Terézről, hogy az nekik
1600   II,   XXXI|                 egyszer hallott beszédet és oly gyermeteg lelkesüléssel,
1601   II,   XXXI|                 nemes neve, kiket István és Miklós név alatt ismerénk
1602   II,   XXXI|               termettel csalja a világot és magát. Szakállát, bajuszát
1603   II,   XXXI|              egyszerre száz aranyat kap, és elutazik, s addig vissza
1604   II,   XXXI|               nem érez, nem gondolkozik, és mégis óhajt élni.~ ~
1605   II,    Veg|                  a vagyont, értelmiséget és nemzeterőt. Ez az egyik
1606   II,    Veg|          nemzeterőt. Ez az egyik tény.~ ~És a magyar nemzet ez időben
1607   II,    Veg|           szegény, oly míveltség nélküli és oly erőfogyott volt, miként
1608   II,    Veg|                fordítani, hogy nagyobbak és erősebbek társaságában csak
1609   II,    Veg|        hazaszeretet, a nemzeti míveltség és az okszerű gazdálkodás példáit
1610   II,    Veg|             magyar nemzet tagjának. Nagy és nemes elődök példája megmutatta,
1611   II,    Veg|               torzalakoknak? Nem hiszem, és nem állítom; annyi bizonyos,
1612   II,    Veg|         visszaadni, miket jókori nevelés és korszerű míveltség mindmegannyi
1613   II,    Veg|                 értve a szót) véleményét és illető megrovásait elébb
1614   II,    Veg|                időkből senki hálátlanság és ismeretlenség vádja nélkül
1615   II,    Veg|        hőskölteményt a római írók Mars * és Minerva * nélkül; a különbség
1616   II,    Veg|                 valódi értelmű, kifejező és magyar hangzású műszavakat
1617   II,    Veg|              aminőket Czuczor, Széchenyi és Szemere Pál tudtak helyettesítni;
1618   II,    Veg|         felfedezni. Tanulni nem szégyen, és én szeretem tudni halottaimról,
1619   II,     Sz|            műterem~ ~ ~ ~Bacchus – a bor és a vidámság istene az ókori
1620   II,     Sz|           vidámság istene az ókori görög és római mitológiában~ ~balanszíroz –
1621   II,     Sz|        misztérium – Démétér, Perszephoné és Dionüszosz titkos kultusza,
1622   II,     Sz|            mitológiában; ő dobta Péleusz és Thetisz lakodalmán „a legszebbnek”
1623   II,     Sz|              ítélte az almát; ezzel maga és honfitársai fejére vonta
1624   II,     Sz|            fejére vonta a csalódott Héra és Athéné bosszúját~ ~établíroz –
1625   II,     Sz|            személy Olaszországban a pápa és a német-római császár közötti
1626   II,     Sz|                  XIII. században, a pápa és a német-római császár közötti
1627   II,     Sz|              teljesen eltemette; a XVII. és XVIII. századi ásatások
1628   II,     Sz|              indiai) szigetcsoport Ázsia és Ausztrália között~ ~infámia –
1629   II,     Sz|                 ótestamentumi hős, Jákob és Rákhel első fia~ ~jurium
1630   II,     Sz|             tartózkodás az idegen szavak és kifejezések használatától;
1631   II,     Sz|            használatától; a nyelvi hibák és idegenségek üldözése~ ~ ~ ~
1632   II,     Sz|                bőszárú női nadrág Közel- és Közép-Keleten~ ~sardonicus –
1633   II,    Meg|                   azt, hogy „dichtet * ” és azt, hogy „brütet * ”. S
1634   II,    Meg|   galambköltésnél felváltja egymást a nő és a hím a fészken. A nő a
1635   II,    Meg|      ingoványokon, szalonokon, csárdákon és emberi szenvedélyeken keresztül,
1636   II,    Meg|                az egész történetet, nagy és apró alakjaival együtt;
1637   II,    Meg|            rajtam, mikor a Csataképek-et és a Bujdosó naplójá-t írtam:
1638   II,    Meg|             legyenek a magyarok szabadok és hazaszeretők – az obi pusztán?~ ~
1639   II,    Meg|               regényemben István grófnak és Miklós bárónak nevezek.
1640   II,    Meg|            alakjaimat: Széchenyi Istvánt és Wesselényi Miklóst. Ifjúkori
1641   II,    Meg|               Zsigmond a Magyar szónokok és államférfiak életrajzai
1642   II,    Meg|                     Az a párbaj Abellino és Fennimor között is valódi
1643   II,    Meg|             pusztai kocsmáros, Kecskerey és a becsületes lelkek.~ ~Még
1644   II,    Meg|             grófnőnek a mintáját, arcban és lélekben.~ ~Végül a Mayer
1645   II,    Meg|         szemöldök, kék szem, nevető száj és fitos orr, rózsaszín lüktető