Kötet, Fezejet

 1    I,      I|             az nincs.~ ~A nagy úrnak annyira megtetszett e körülírása
 2    I,      I|   verekesznek.~ ~– Hát aztán?~ ~– És annyira különc a magaviseletében,
 3    I,     II|      lateiner és filiszter osztályok annyira bámulnak, és nem tudnak
 4    I,     II|            alkalmazott érvágás által annyira magához jönni, hogy önnek
 5    I,     II|            révén áll, s életműszerei annyira teljes felbomlásban vannak,
 6    I,     IV|              miután szegény még csak annyira sem ment, hogy a kis Petit-pas-nak *
 7    I,     IV|      társaságnak lovagolt egy széken annyira elnyújtva a lábait, hogy
 8    I,      V|             maga a hangversenyben, s annyira elragadtatott a kedves hangok
 9    I,      V|     fogyasztó a rumot, neje még csak annyira sem méltatá, hogy a közönség
10    I,      V|            Nem kellett volna engemet annyira szeretned – sóhajta Mainvielle. –
11    I,     VI|             opera igazgatónéja volt, annyira vitte a dolgot, hogy társaságának
12    I,     VI|            ami szerepében volt írva, annyira átfűzé azt tetszése szerint
13    I,     VI|            félbeszakasztá, ami végre annyira dühbe hozta a művésznőt,
14    I,    VII|            ezért őrjöngnek a férfiak annyira utána.~ ~Különben mindezekből
15    I,    VII|         tehát megtudva, hogy a tréfa annyira komoly, miszerint ha Rudolf
16    I,     IX|              tudományok után, ha már annyira elszaporodtak, hogy az ősi
17    I,     IX|              a magyar országgyűlésre annyira azon gondolat, hogy ott
18    I,     IX|              elég azt tudnotok, hogy annyira haladtam, miszerint ma a
19    I,      X|     feleleteket adjanak, sőt egyszer annyira ment a nyughatatlanságban,
20    I,      X|     összevissza bonyolult ügybe, azt annyira sajátjává tevé, hogy egészen
21    I,     XI|            sóhajtozott utánuk. Végre annyira jutott, hogy midőn egyszer
22    I,     XI|           látni is szándékoznék, aki annyira óvatos, annyira fél becsületes
23    I,     XI|    szándékoznék, aki annyira óvatos, annyira fél becsületes ajándékával
24    I,    XII|              elmondani társai előtt, annyira érzé, hogy bárminő verzió
25    I,    XII|             pedig azt állítá, hogy ő annyira meg van elégedve ezzel a
26    I,   XIII|              haza.~ ~János úr ő maga annyira szokva volt az ezen nap
27    I,   XIII|         fizetésére. Sőt buzgalma még annyira vitte, hogy egy irtóztató
28    I,   XIII|      neveltetik, ő pedig alig tudott annyira menni, hogy egy pár ezüstsarkantyút
29    I,   XIII|            úr reszketett az örömtől. Annyira magába disputálta már unokaöccse
30    I,   XIII|      cselédjeivel, hogy méltóztatott annyira magához térni, miszerint
31   II,    XIV|             ment át a nábob; termete annyira megcsappant ez idő alatt,
32   II,    XIV|               uram?~ ~A megszólított annyira el volt gondolkozva, hogy
33   II,    XIV|            ezen fényes világkörök, s annyira zárva minden út, melyen
34   II,     XV|            nő lábaihoz, akik azáltal annyira meg voltak lepetve, hogy
35   II,     XV|           valót a költészettel, néha annyira belebonyolódott a jó asszonyság,
36   II,     XV|                Egy úr, igen nagy úr, annyira beleszeretett abba a képbe,
37   II,    XVI|              e pillanatot használva, annyira elfeledkezhetett magáról
38   II,   XVII|       kastély padlására. E buzgalmát annyira vitte Varga uram, hogy még
39   II,   XVII|           találhatá. A küldött poéma annyira túl volt halmozva frivol,
40   II,   XVII|             vetni, vajon a hazánkban annyira pártolandó lótenyésztés
41   II,  XVIII|           Sietünk kimenteni, e gyanú annyira alaptalan, hogy még az is
42   II,  XVIII|             elfogódottnak látszék, s annyira el volt merülve Marion kisasszony
43   II,  XVIII|       kisasszony –, maga János úr is annyira belejött a jókedvbe, hogy
44   II,     XX|         miatt az utóbb érintett agár annyira megfeledkezék a vendégi
45   II,   XXIV|              ünnepélyes arcok kozül, annyira más alakot adott azoknak
46   II,   XXIV|             bátorságom a purizmust * annyira vinni, hogy a szalonzsargon
47   II,    XXV|              két virág ugyanazonsága annyira megzavarta, és elvonta figyelmét,
48   II,   XXIX|     virágokat tenyészteni, miket „ő” annyira szeretett, s azokkal feledhetlen
49   II,   XXIX| végintézetének elmondá, a nagy érzés annyira erőt vett rajta, hogy alig
50   II,   XXXI|           meggyászoljuk.~ ~Egy napon annyira vitte az anyai elérzékenyülés
51   II,   XXXI|        behizelgő modorban, mely neki annyira sajátja volt, kérte meg
52   II,    Veg|        akarnék, azt mondhatnám, hogy annyira bele voltam merülve azon
53   II,    Veg|         jellemét nem értő nyelvészek annyira elszaporították a rossz