Kötet, Fezejet

 1    I,     IV|   bocsássa szabadságidejére, mert férje beteg, s fürdőkre kell vele
 2    I,     IV|          morózus, hypochondriacus férje mellé, a legderekabb gavallérokat
 3    I,     IV|        magát azt vetve okul, hogy férje beteg, azt kell ápolnia.
 4    I,     IV| felemeltünk!~ ~– Hátha az asszony férje fel talál lépni ellenetek? –
 5    I,     IV| természetesnek találta volna.~ ~– Férje? Que diable? * Mit léphetne
 6    I,      V|     elvonulhat; ha szüntelen csak férje karján jelen meg, kit éveken
 7    I,      V|          magát a színpadtól, mert férje beteg? Isten neki, hát hivasson
 8    I,      V|        érzi magát énekelni, midőn férje halálos beteg, s ő, ha egy
 9    I,      V|        szabadságidejét kéri, mert férje csak úgy gyógyulhat meg,
10    I,      V|          gondolatja van, az, hogy férje meggyógyuland.~ ~Kezében
11    I,      V|          csak azt érzi most, hogy férje meg fog gyógyulni.~ ~Néha
12    I,      V|       amiért imádkozott az éghez: férje meggyógyul; hadd vesszen
13    I,      V|           zörejt ne okozzon, mert férje alszik.~ ~– Ah, madame,
14    I,      V|           volna az: egy színésznő férje, ki összevész azokkal, akik
15    I,    VII|           bércei neveltek.~ ~Első férje egy angol colonel * volt,
16    I,    VII|         nem hazudott soha.~ ~Neki férje van. Ez európai fogalmak
17    I,    VII|          élvezet. Ámde Chataquéla férje iránti hűségéről csak következő
18    I,    VII|          hűségéről csak következő férje iránti szerelemből mond
19    I,    VII|         asszony csecsemője, kinek férje az idén halt meg, s kinek
20    I,    VII|           kérdéses nő képes magát férje halála esetén megölni.~ ~–
21    I,    VII|          Chataquéla meg tud halni férje után – vagy fogadni – fejet
22    I,    VII|    abszurdum. Egy nő, kinek ötven férje volt már, s azok közül akárhány
23    I,    VII|        minden mulattat, s még sem férje, sem imádói nincsenek, hogy
24    I,    VII|    meghalt? Igen! Megégette magát férje után. Tehát ön megnyeré
25    I,     XI|     Szentirmay Rudolf volt, Flóra férje, a legboldogabb, leghívebb
26   II,    XIV|     boldog. Mi által lenne az? Ha férje sokáig él, s ő hű marad,
27   II,   XVII|           jeleivel szeretetének s férje részérőli legszívesebb üdvözleteknek
28   II,  XVIII|         fogja, vezesse, utasítsa. Férje legkevésbé.~ ~János úr minden
29   II,  XVIII|          vonzódjék, kitől féljen? Férje, mint mindenben bizarr,
30   II,    XIX|    semmivel sem lehet megbántani; férje hozzászoktatta már, hogy
31   II,    XIX|        fájdalmat fog okozni, mert férje az ő jelenlétében is udvarol
32   II,     XX|    szívvel ismeré meg a borítékon férje kézírását, azonkívül is
33   II,    XXI|         legkedvesebb barátnéjának férje.~ ~Rudolf kénytelen a nekivadított
34   II,   XXII|  megtagadva magától az álmot, meg férje látását, dacára Marion ijesztgetésinek,
35   II,   XXII|     sokáig, sokáig nem bocsátá el férje kezét kezéből. Kárpáthy
36   II,   XXII|        felkelni ágyából, akkor is férje vállára támaszkodva sétált
37   II,   XXII|           És azután egész napokat férje közelében tölte, hímzését,
38   II,  XXIII|           az nem lehet, hogy erre férje képes volna, ez hazugság,
39   II,   XXIV|      megígérte barátnéjának, hogy férje beiktatási ünnepélyén a
40   II,   XXIV|   Szentirmayné Kárpáthynéval, hol férje számára a megyeháznál volt
41   II,    XXV|       bájoló volt, mint egyébkor, férje irányában kifogyhatlan szívesség,
42   II,    XXV|          ki jön más?~ ~– Ez Flóra férje – szólt Fanny kezét kivonva
43   II,    XXV|         szólt Fanny kezét kivonva férje karjaiból.~ ~János kacagni
44   II,    XXV|     megkeményíté szívét, arcát, s férje karján az érkező elé sietett.~ ~
45   II,    XXV|       János úr –, hiszen barátnéd férje, úgy nézesz rá, mintha sohasem
46   II,    XXV|       érinté kezét, önkénytelenül férje vállára hajtá szédülő fejét.~ ~
47   II,    XXV|        előtt? A világ előtt? Nem. Férje vagy Rudolf neje előtt sem.
48   II,    XXV|          azt a kis felleget, amit férje homlokán észrevett, nemsokára
49   II,   XXVI|         Akarom tudni!~ ~– Hát – a férje.~ ~– Ez ostoba gúny! – szólt
50   II,   XXIX|          volna én e derék hajadon férje, kit Isten nyugtasson meg