Kötet, Fezejet

 1    I,      V|        ekkor énekelt. Jelen volt Sándor cár maga a hangversenyben,
 2    I,      V|          császár között, s ekkor Sándor cár rögtön kitiltott birodalmából
 3    I,     XI|          tanúsítanak afelett, ha Sándor (most említjük először az
 4    I,    XII|       válik emlékétől.~ ~Szegény Sándor…~ ~Teréz annyi évek fáradalmainak
 5    I,    XII|        azután hozzájok valaki.~ ~Sándor megtudott mindent, nagyon
 6    I,    XII|          segített a kutatókon.~ ~Sándor minden vasárnap meg szokott
 7    I,    XII|       sietett ki a csarnokból.~ ~Sándor utána. Tehát végtére meglelé
 8    I,    XII|    sietve ment az utcaszegletig, Sándor mindenütt nyomában. Ott
 9    I,    XII|       várakozó hintajába hágott, Sándor egy bérkocsiba veté magát,
10    I,    XII|         most itt bement? – kérdé Sándor a kapustól.~ ~– Kárpáthi
11    I,    XII|   emberek nem tudnak gyűlölni?~ ~Sándor sietett haza felfedezésével.~ ~
12    I,    XII|         A szobában magánosan ült Sándor, s mintákat rajzolt táblára
13    I,    XII|          háza?~ ~– Ez – viszonza Sándor, magában gondolva, hogy
14    I,    XII|        nem tisztelt meg – felelt Sándor, ki oly hidegvérrel bírt,
15    I,    XII|        híják önt, fiatalember?~ ~Sándor csodálkozva és boszonkodva
16    I,    XII|     valami neve?~ ~– Igen. Barna Sándor.~ ~Konrád feljegyzé azt
17    I,    XII|         hallja ön, édesem, Barna Sándor úr… (az „úr” szót erősen
18    I,    XII|          ügy, amit ön nem ért.~ ~Sándor ezalatt keresztülfutotta
19    I,    XII|         aztán?~ ~– Tehát – szólt Sándor a kitárt levelet lesimítva
20    I,    XII|     között.~ ~– Hallja ön, Barna Sándor – szólt Konrád –, amit ön
21    I,    XII|         Ez dühös bolond.~ ~Pedig Sándor igenis nyugodtan viselte
22    I,    XII|      magára van hagyva. – Hán?~ ~Sándor meg nem állhatta, hogy el
23    I,    XII|        mester műhelyét, és Barna Sándor úr után tudakozódott.~ ~
24    I,    XII|          én találkoztam – felelt Sándor csodálkozva, hogy kinek
25    I,    XII|         én megvárom a választ.~ ~Sándor felszakítá a levelet, s
26    I,    XII|      szolgálatot felajánlani.”~ ~Sándor nyugodtan hajtá össze a
27    I,    XII|           annak rende szerint.~ ~Sándor megköszöné szívességeiket,
28    I,    XII|  bérkocsin megjelentek az ifjak. Sándor készen várta már őket, csupán
29    I,    XII|         bravúrlövéseket tenni.~ ~Sándor keserűen mosolygott.~ ~–
30    I,    XII|   célokból adta gyámleányának.~ ~Sándor tanúi elmondák előtte a
31    I,    XII|         vívóknak az indulásra.~ ~Sándor néhány percig állva maradt
32    I,    XII|     egyszerre megindult helyéből Sándor, s szilárd, meg nem szakasztott
33    I,    XII| történhetett, hogy amely percben Sándor golyója azzal a leírhatlan
34    I,    XII|        ezt a követelést! – szólt Sándor a tanúkhoz lépve s eléjök
35   II,    XIV|         volt művébe merülve.~ ~– Sándor – szólitá meg az ifjút a
36   II,    XIV|     szeretnék, ha volna nekem.~ ~Sándor szelíden csókolá meg az
37   II,    XIV|          amilyen sohasem volt.~ ~Sándor felsóhajtott.~ ~– Sokáig
38   II,    XIV| kérdezett, és felelt is magának. Sándor nem szólt egy szót is, lesüté
39   II,    XIV|         félt a gondolattól, hogy Sándor reménytelenül szeret.~ ~
40   II,    XIV|      elébb meg fogja Fanny kezét Sándor számára kérni, hátha a leány
41   II,    XIV|         tisztelet ajánltatott.~ ~Sándor szerelmének kevés sikert
42   II,    XIV|       forróan szeret.~ ~– Tudom, Sándor az – szólt közbe a leány.~ ~
43   II,    XIV|       Fanny szavára.~ ~– Szegény Sándor! – sóhajta a leány.~ ~–
44   II,    XIV|         Egészen elnyomta benne a Sándor miatti keservet azon öröm,
45   II,   XVII|         kelle mondani:~ ~– Barna Sándor.~ ~És akkor akarata ellen
46   II, XXVIII|         órában látogatja – Barna Sándor.~ ~Az ifjú kézműves a visszaérkező
47   II, XXVIII|      elhagyatottabb, mint azé.~ ~Sándor azonnal közlé határozatát
48   II, XXVIII|          lépett a térdeplőhöz.~ ~Sándor ráismert e hangra. Megtudta,
49   II, XXVIII|      forrón, és meg ne ölelje.~ ~Sándor gondolni sem tudta, miért