Kötet, Fezejet

 1    I,      I|            összerendülve az öreg, s arca egyszerre elhalaványult. –
 2    I,     II|        tiszteletreméltó ősz férfiú, arca a nyájasságig kedves, mondhatni
 3    I,     II|     tartozik. Haja csodaszép fehér, arca még egészen piros és simára
 4    I,      V|       gyógyulni.~ ~Néha elkomorodik arca, ha élte ragyogó felén végiggondol,
 5    I,      V|             föllépéstől.~ ~Jozefine arca kigyulladt, ajkai remegtek,
 6    I,     VI|         fönséges alak lépett elő. – Arca, termete, magatartása igazán
 7    I,    VII|            Szemei miként ragyogtak, arca derült volt és boldog. Hogy
 8    I,    VII|          oktalan gőg büszke, nevető arca, kihívó, gúnyoló vonásaival –
 9    I,    VII|           és eltávozott.~ ~Abellino arca az utóbbi szavaknál mosolygó
10    I,    VII|                 Milyen volt alakja, arca? – tudakozódék a delnő epedő
11    I,    VII|            ifjú belépett szobájába; arca, mely a vész közepett oly
12    I,    VII|             úgy megrendült e névre, arca elhalványult, halántékain
13    I,    VII|             az elhalt apától, kinek arca elevenen tűnik szemei elé
14    I,   VIII|           szél a szemeit. Ha szabad arca elégültségéből következtetni,
15    I,     IX|           nyúlánk és delien karcsú, arca teljes és életszínű, mely
16    I,      X|             néz. Azt is tudta, hogy arca eléggé zavart arra, hogy
17    I,     XI|        szenvedélyes, kék szemekkel, arca bátor, férfias, magatartásában
18    I,    XII|            nehogy vele találkozzék, arca bizalmatlanságot költ szívében,
19    I,    XII|   összerezzenve kapta vissza fejét, arca elsápadt, szemei elhidegültek,
20    I,    XII|            vér. Bár nem mutatta, de arca halaványságán meglátszott,
21    I,   XIII|         percnyi fájdalomra torzítva arca vonásait; a vér fájdalmasan
22    I,   XIII| jószágigazgató és a hajdú. Kárpáthy arca ez órában szokatlanul derült
23    I,   XIII|       székéből, kiterjeszté kezeit, arca valami irtózatos mosolyra
24   II,    XIV|      milliót ígértél gyámleányomnak arca rózsáiért; köszöni, nem
25   II,    XIV|             is szívében. Azon férfi arca, kit szeretett, kinek alakját
26   II,     XV|        fogadja az érdemes vendéget, arca valamivel halványabb, mint
27   II,     XV|      változás minden arcon!~ ~Fanny arca nem volt többé halvány,
28   II,     XV|        játszott többet. Ha tejfehér arca még engedne meg valami nüanszot
29   II,     XV|       hajfodrozata kifogás nelküli, arca sima, bajusza, szakálla
30   II,    XVI|          ellenfél mereven; egyiknek arca oly fehér, oly halott, szemei
31   II,  XVIII|            becsületes tiszta lelkét arca vonásaiban engedi láttatni,
32   II,  XVIII|             valahára kigömbölyödnek arca vonásai.~ ~Keze reszket
33   II,  XVIII|       látnám.~ ~Fanny megilletődött arca tanúsítá, hogy elérté a
34   II,  XVIII|          érzé kiégni; nem rejté el, arca bíborvörös lett. Ah őelőtte
35   II,  XVIII|     juthatott hozzá barátnéja vidám arca miatt; amint rátekintett,
36   II,  XVIII|             a lépcsőkön.~ ~János úr arca ragyog, nevet, vidám; elgondolja
37   II,    XXI|        évvel látszott fiatalabbnak; arca ragyogott azon gondolattól,
38   II,    XXI|        agarak nyomában, a két hölgy arca úgy ég a vadászat szenvedélyes
39   II,    XXI|             vették.~ ~Ez ő!~ ~Flóra arca e percben még pirosabbá
40   II,    XXI|     istenért! – kiált Rudolf, kinek arca még ég a szerető nő csókjaitól –
41   II,    XXI|           fúva rohan a delnő alatt; arca oly halvány, és keble úgy
42   II,   XXVI|           veszélyes baja van. Ahogy arca, termete megváltozott azóta,
43   II,   XXVI|         igazat beszélsz!~ ~Abellino arca nem bírta elrejteni a dühöt,
44   II,  XXVII|             fel ijedten Kárpáthy, s arca elkékült.~ ~– Lám, nagyságos
45   II, XXVIII|            gondolkozik. Előtte állt arca, midőn utánanézett az elvetett
46   II,   XXIX|            E szavaknál az agg férfi arca oly magasztos, oly tiszteletreméltó