Kötet, Fezejet

 1    I,      I|               Fejeiken csókos kalpag, fehér lószőr bokrétával, derekukon
 2    I,      I|               szerecsennel, s két sor fehér fogát a kocsmárosra villantva,
 3    I,     II|          tavakba folydogált, hol szép fehér hattyúk úszkáltak a csendes
 4    I,     II|           ezüstékítényekkel, a kelmék fehér kasmírból, * virágos bordureökkel, *
 5    I,     II|              tartozik. Haja csodaszép fehér, arca még egészen piros
 6    I,     II| kölcsönözhetnének nekem; ellenben hat fehér lóval hajtatott be a minap
 7    I,    III|        közepén egy művészietlen alakú fehér kő látszik, a legkevésbé
 8    I,    III|             mint a tüdő leheletétől a fehér chylus, * piros vérré válik
 9    I,      V|      kinyújtva, megfogá Jozefine sima fehér kezét, s odavoná őt magához,
10    I,     VI|        canaille-jal, mely bepiszkolta fehér mellényeiket, behorpasztotta
11    I,    VII|               a herceg mint vendéglős fehér előkötővel, hóna alá vett
12    I,    VII|              homlokán keresztülkötött fehér szalag tartá hátra, a hosszú
13    I,    VII|          elhalványult, halántékain és fehér homlokán az erek lüktetése
14    I,    VII|             kezéhez, s annak gyöngéd, fehér ujjait érintve ajkaival,
15    I,   VIII|              de a kényességig tiszta, fehér lobogó ingén keresve sem
16    I,    XII|       kiindulási pontokra; a sorompók fehér kendőkkel voltak jelezve.~ ~
17    I,   XIII|              termében, melynek óriási fehér mázas, aranyozott szekrényei
18    I,   XIII|    Nyakravalója, mely lehetett valaha fehér is, hátul van megkötve,
19    I,   XIII|               a szakács kijött eléjök fehér kántusában, s elégült orcával
20    I,   XIII|        határában találni lehetett. Ez fehér báránykát hozott névnapi
21    I,   XIII|      peristylben harcias ének mellett fehér és rózsaszín fényben meredtek,
22   II,     XV|        varázsfátyol ömlött végig szép fehér alakján, természetes göndörödéssel
23   II,     XV|            hagyta haját, magára rántá fehér takaróját, s elfútta a gyertyát
24   II,     XV|     kellemetlenül esett neki Fennimor fehér arcával találkozni, s gondolkozni
25   II,     XV|          magát, ajkait összehúzta, és fehér volt, mint a fal.~ ~János
26   II,     XV|       Fennimor szemei közé vágja.~ ~A fehér arc egyszerre elkékül, elzöldül;
27   II,    XVI|            mereven; egyiknek arca oly fehér, oly halott, szemei fénytelen
28   II,   XVII|          egyesíte minden pártot, akár fehér, fekete, veres vagy tarka
29   II,    XXI|       felakasztva, láttatni engedve a fehér viganó legalsó hímzetét;
30   II,    XXI|             arasszal átérhető derekát fehér, arannyal áttört, keleti
31   II,    XXI|         agarai, a Cicke, Rajkó, a két fehér, Matyi, a nagy Ordas, Kiss
32   II,    XXI|               rohannak utána.~ ~A két fehér legközelebb éri; mint a
33   II,    XXI|       oldalszőkéssel kisikamlik a két fehér közöl, s jobb felé próbál
34   II, XXVIII|           zúzmarás, hófuvatagos idők; fehér erdők, fehér mezők látszottak
35   II, XXVIII|        hófuvatagos idők; fehér erdők, fehér mezők látszottak az alföldi
36   II, XXVIII|              is, midőn minden holt és fehér.~ ~Elhagyta a szánt, keresztülvágott
37   II, XXVIII|             keresett céljához.~ ~Nagy fehér márványemlék emelkedett
38   II, XXVIII|             Rudolf biztosan sietett a fehér emlékoszlophoz, s megdöbbenve
39   II, XXVIII|       fenyőfákhoz. Ismét fölkereste a fehér emléket. Ott megállt, és
40   II,   XXIX|       jávorfát ápolni, mely alatt egy fehér pad áll… Ez volt az ő kedvenc
41   II,   XXIX|               övé”, csakhogy ami azon fehér volt, az ezen mind fekete.
42   II,   XXXI|          közéjök, kecsesen füstölve a fehér papírszivarral, s délcegen
43   II,   XXXI|              lovagol – a hölgy szelíd fehér paripáján, a gyermek egy
44   II,    Meg|              a török elbeszéléseim: a Fehér rózsa, Janicsárok végnapjai,