Kötet, Fezejet

 1    I,      I|         nekünk egy egeret.~ ~– Csak egyet?~ ~– Hát mi a gutát? Csak
 2    I,     IV|        felugrott Abellino székéről, egyet csettentve ujjaival. Eh
 3    I,     IV|              Megfizettünk érte.~ ~– Egyet hagyj még mondani – szólt
 4    I,     VI|             az „ők”? Hiszen ha csak egyet ismernék közőlök, mindjárt
 5    I,    VII|          kihullott kezéből, csak ez egyet tevé ölébe.~ ~Hátha éppen
 6    I,   VIII|             s kieresztve karikását, egyet rikolt, és három szökéssel
 7    I,   VIII|     vágtattak, s valahányat elhagy, egyet pattant az ostorával, rákiáltva
 8    I,   VIII|         sarkantyút adott a lovának. Egyet pattantott, s repül mint
 9    I,   VIII|            szilaj bikához, rávágott egyet karikás ostorával. A horgos
10    I,   VIII|             összekötve, míg a pohár egyet fordul, kivált népes társaság
11    I,   VIII|          tudott inni, anélkül, hogy egyet nyelne aközben, vagy hogy
12    I,   VIII|         használjunk – anélkül, hogy egyet kortyantana. Ehhez, mint
13    I,   VIII|            ellenfél nyakravalóját s egyet csavarintani rajta, hogy
14    I,   VIII|          nyerni és veszteni.~ ~Csak egyet nem értett még az egészből.~ ~–
15    I,      X|           árért elvesztegetni, s ha egyet vesz, a másikon ismét túlad.
16    I,      X|             háromszor köhögött, míg egyet szólt. Mayer úr csak várta,
17    I,     XI|          csakhogy az égből. Én csak egyet követelek; azt, hogy erényes
18    I,    XII| asztalosmestert, s lovagkorbácsával egyet füttyentett, mintegy annak
19    I,   XIII|        nyakravalójába, nadrágszíján egyet húzott, s csizmáját letörülte
20    I,   XIII|             a nagyságos úr.~ ~– Még egyet kell neki megizenni, hogy: „
21    I,   XIII|          előállt, levette kalapját, egyet köhentett, s lenézett a
22    I,   XIII|         egri borral, s valahányszor egyet iszik belőle, mindannyiszor
23    I,   XIII|    esetekben vajmi nagy vigasztalás egyet sodoríthatni a bajuszán,
24   II,    XIV|                  Megálljon ön uram, egyet tudok; azt, hogy ez a leány
25   II,    XIV|             kapjak itt a közelemben egyet azok közül a hímes pillangók
26   II,     XV|      Mayerné abbanhagyta e rohamot, egyet ásított, azután kezdett
27   II,   XVII|             lyánok közül lehullott. Egyet el is tapostak a lovak.”~ ~
28   II,   XVII|            ing, gombostű, harisnya” egyet ki talál a száján ereszteni,
29   II,  XVIII|             ajtót, s ki nem nyitott egyet is, amíg rá nem kiáltottak,
30   II,  XVIII|          mind idegen nevek előttem, egyet sem ismerek azok közül,
31   II,  XVIII|             szívét a jó öreg, s még egyet bátran és elhatározottan
32   II,  XVIII|            tulajdonosait.~ ~Hm, hm. Egyet köhintet, és lábaival súrolta
33   II,  XVIII|         tudja az embert nevettetni! Egyet szól, és akkor sír az ember,
34   II,    XIX|            van hozzá szerencsém. De egyet mégis megjegyeztem róla:
35   II,    XIX|         elájulni, mint más embernek egyet sóhajtani. Mintha izzó parázsra
36   II,     XX|              hogy ő, mielőtt valaki egyet szólt volna, mindenek előtt
37   II,    XXI|          kezei után, ahol lehetett, egyet nyalva rajtok. Különös,
38   II,    XXI|           megkapta hátán a bőrét, s egyet rázott rajta a levegőben,
39   II,   XXII|               Ezeret! ezeret! Ne is egyet! – kiálta örömmel János
40   II,   XXII|         kedves hely.~ ~– Azután még egyet.~ ~Kárpáthy alig bírt magával
41   II,  XXIII|           kifelé forduló lábikráira egyet csíphetni; általában különös
42   II, XXVIII|            az útfélen van, én addig egyet fordulok. Egy óránál tovább
43   II,   XXIX|        fölöttem ugyanazon énekeket, egyet se mást. Mind ugyanazt,
44   II,   XXXI|          ott a sírja fölött igyanak egyet az ő egészségérc; azután