Kötet, Fezejet

 1    I,     II|      szólt a bankár –, miszerint önt ismét Párizsban láthatjuk.
 2    I,     II|     birtokait újra elfoglalja, s önt ezáltal olyan helyzetbe
 3    I,     II|           Hátha mégis meg tudnám önt gyógyítani?~ ~Abellinónak
 4    I,     II|      Egyébiránt is biztosíthatom önt, hogy ily házasságot semmi
 5    I,     II|         vesződjem.~ ~– Nem fogom önt fárasztani.~ ~Abellino elbúcsúzott,
 6    I,    III|       közé.~ ~– Nem tartóztatjuk önt valamely foglalatosságtól
 7    I,    III|          találkozástól vonjuk el önt? – kérdé amaz futó mosollyal
 8    I,    III|              Minő hivatás tartja önt Párizsban?~ ~– Munkás vagyok,
 9    I,      V|       igazit mondá meg:~ ~– Hogy önt kifogják pisszegni…~ ~Jozefine
10    I,      V|          lépjen fel soha többet; önt meg fogják gyalázni.~ ~Jozefine
11    I,      V|  előkészületeket tesznek, melyek önt megszomoríthatnák; én bizonyosan
12    I,    VII|     annyit kérdeni: „Hogy hívják önt, uram? Mikor fogom önt láthatni
13    I,    VII|    hívják önt, uram? Mikor fogom önt láthatni újra?” Most milyen
14    I,    VII|           Tehát Rudolfnak hívják önt? Milyen nagy kín volt nekem,
15    I,    VII|      volt nekem, hogy nem tudtam önt magamban nevén nevezni,
16    I,    VII|         ön, ekkor ahelyett, hogy önt felvonjam, levessem a kötelet
17    I,    VII|       rajtakaptuk, s mi kerestük önt fel.~ ~– Én tettem volna
18    I,      X|    vonított.~ ~– Ha nem ismerném önt, hogy milyen könnyelmű,
19    I,      X|          kitakarítom, kiseperném önt is a szobából, s ha önnek
20    I,      X|       szép családdal áldotta meg önt az isten, és az úr hogy
21    I,    XII| pecsételt levelet. – Kinek híják önt, fiatalember?~ ~Sándor csodálkozva
22    I,    XII|     biztatá Konrád –, nem akarom önt bántani; csak van önnek
23    I,    XII|          helyről majd tudósítják önt – monda Livius, s azzal
24    I,   XIII|        az asztal alatt, s ecetet önt a szomszédja poharába, ha
25   II,    XIV|         én nem háborgattam volna önt, ha eme kellemetlen viszony
26   II,    XIV|         hallja ön, ami e részben önt érdekli.~ ~A kézműves agyában
27   II,     XV|         megnyugtatva, asszonyom. Önt sohasem rágalmazta leánya
28   II,     XV|         meg ne ismerné. El fogom önt hozzá vinni, mert falura
29   II,  XVIII|      Lássa, én úgy örülök, mikor önt látom.~ ~Varga úr olyasvalamit
30   II,  XVIII|        Én nem tehetek róla, hogy önt úgy tekintem, mint atyámat.
31   II,  XVIII|           hogy oly bátrak valánk önt becses foglalkozásiban háborítni (
32   II,  XVIII|       akkora az aggodalmam, hogy önt csak egyedül látom, Rudolf
33   II,  XVIII|       édes szomszéd; érzem, hogy önt nagyon megsértem, amidőn
34   II,  XVIII|      amiket hallottam, képzeltem önt magam elé. Ön sejti azt,
35   II,  XVIII|         maradnom – engedje, hogy önt szerethessem úgy, ahogy
36   II,  XVIII|      érzeményei közül.~ ~– Tegye önt oly boldoggá az ég, mint
37   II,  XVIII|    engemet!~ ~– Ah Fanny, én már önt nevén szólítom, szólítson
38   II,     XX|   egyesülünk, mi megbuktathatjuk önt, s ön elveszti népszerűségét
39   II,    XXI|         ezért rám, én úgy féltem önt.~ ~János ajkaihoz szorítá
40   II,    XXV|        imádkoztam Istenhez, hogy önt sohase lássam meg többet,
41   II,    XXV|      kell tiltanom magamat, mely önt elém hozza.~ ~Óh, mint fájt
42   II,    XXV|          ha még egyszer meglátom önt, azon óra halálom órája
43   II, XXVIII|        nem kérdé a főúrtól: „Hát önt mi hozza e helyre ily órában,