Kötet, Fezejet

 1    I,      I|     pofával, mint mikor a durcás gyermek nem tudja, hogy sírjon-e
 2    I,      V|        én azt hiszem, hogy amely gyermek szülői nem szeretik egymást,
 3    I,    VII|      kinek minden vigasztalása a gyermek, s ki ott fetreng a porban
 4    I,    VII|              Midőn az utolsó két gyermek megszabadult, önnek valami
 5    I,    VII|          volna magát, hiszen még gyermek, akit minden mulattat, s
 6    I,      X|        Milyen istenáldás öt szép gyermek! Kettő a lyányok közül már
 7    I,      X|   házához jártam, kicsiny ölbeli gyermek volt, mindnyájan azt szerették
 8    I,     XI|      igen hasznos. Midőn végre a gyermek elvadult lelkülete meg volt
 9    I,     XI|         felemelte, megtisztítá a gyermek kedélyét. Látva, hogy szigorú
10    I,     XI|        Egy tizenöt-tizenhat éves gyermek, kinek gyémántlelkét a sárból,
11    I,     XI|      Megbukni egy tapasztalatlan gyermek előtt, kijátszatni vénasszonyok
12    I,     XI|          magában gyönyörködött a gyermek szép énekében, midőn maga
13    I,   XIII|        úgy örült előre, mint egy gyermek, kit valami rég óhajtott
14   II,    XIV|          ajánlatot megtudja; egy gyermek lelke még elkábul ennyi
15   II,    XIV|          el a konyhába, mint egy gyermek, mint egy gondatlan gyermek.~ ~
16   II,    XIV|      gyermek, mint egy gondatlan gyermek.~ ~Boltay mester sietett
17   II,    XIV|   valóságot állít fel. Tehát egy gyermek lelke is lehet erős, s megvetheti
18   II,    XIV|        felé, melyről azt hiszi a gyermek, hogy az a földre köröskörül
19   II,   XVII|         parádézott, mint mikor a gyermek új ruhát kap, még aludni
20   II,  XVIII|        akkor fiatal voltam, alig gyermek, haha. Tanácsolták, hogy
21   II,  XVIII|       még fiatal voltam, csaknem gyermek, haha, nem vehettem rá magamat,
22   II,  XVIII|    fiatal, mondhatni kicsiny kis gyermek voltam.~ ~János úr karját
23   II,  XVIII|        volt már az, én még akkor gyermek voltam!”~ ~A két fiatal
24   II,    XIX|         olyan ártatlan, mint egy gyermek, úgyhogy bátran el lehetne
25   II,   XXII| verítékes kezét, és sírt, mint a gyermek.~ ~Végre túl volt a nő minden
26   II,   XXIV|      fejét.~ ~– Kedves Flóra, te gyermek vagy, te sokat nem értesz,
27   II,  XXVII|       rebegé János látva, hogy a gyermek mindenféle változatokra
28   II,  XXVII|       ott fülelt, ha nem sír-e a gyermek; minden kijövőtől megkérdezte,
29   II,  XXVII|   keblére, összecsókolja az alvó gyermek arcát, ki minden csóknál
30   II,   XXIX|          papucs, akkorák, mintha gyermek számára volnának készítve.
31   II,   XXIX|      atyja gyermekemnek!” Boldog gyermek! Milyen jó atyát, milyen
32   II,   XXIX|         odamentek, körülállták a gyermek bölcsőjét; az komolyan tekinte
33   II,   XXIX|   kivette őt, s karjára emelé. A gyermek nagy, okos szemeivel úgy
34   II,   XXIX|      miért? Rudolf megcsókolta a gyermek homlokát.~ ~– Hogy örül,
35   II,    XXX|     valódi anyja volna.~ ~Boldog gyermek!~ ~A legnagyobb csapásokon,
36   II,   XXXI|      milyen remek, milyen kedves gyermek. Ő gyalog is elmegy oda,
37   II,   XXXI|     gyermeket vezetve kezén.~ ~A gyermek őt tanulta nevezni anyjának,
38   II,   XXXI|          gyermeke. Mégpedig szép gyermek. Látszik, hogy szüléi nagyon
39   II,   XXXI|       ártatlan volt az, mint egy gyermek szíve, s még a fogalom is
40   II,   XXXI|        szelíd fehér paripáján, a gyermek egy kis eleven tatár lovon –
41   II,   XXXI|          Még alig volt hatéves a gyermek, midőn egyszer Flóra felvitte
42   II,   XXXI|        elmés beszédet tartott; a gyermek komolyan hallgatta végig,
43   II,    Meg|  világszépleány”, a negyedik még gyermek. S ahány, annyiféle szépség.