Kötet, Fezejet

 1    I,      I|         folytatá a vitatkozást.~ ~– Mindent biz én, nagyságos uram;
 2    I,      I|      összetakarítani.~ ~– Hagyjatok mindent, ahogy van! – kiálta az
 3    I,     IV|           oly zavarodott lett, hogy mindent összevissza cselekedett,
 4    I,     IV|             csitt, csendesen uraim! Mindent elmondok, de kikötöm, hogy
 5    I,     IV|         Szívesen, barátom – szólt a mindent rendező Abellino –, siessen
 6    I,      V|         suttogó hangon rebegve:~ ~– Mindent hallottam. – Óh, a betegek
 7    I,      V|        volnál, akkor tehetnél értem mindent; de gondolj rá, milyen nevetséges
 8    I,    VII|          fogadást, mert hiszen neki mindent meg kell tudni, legyen bár
 9    I,    VII|           világot és haszontalannak mindent, ami benne van, mely sem
10    I,    VII|         Mars.~ ~És akárhová nézett, mindent más szemekkel látott, az
11    I,   VIII|       nélkül, röviden elmondva.~ ~– Mindent elvégeztem.~ ~– Jól van,
12    I,      X|           Maga semmihez sem értett, mindent cselédjeire hagyott; ha
13    I,      X|             igaz, újdonan vásárlott mindent; csupán Felsz és Huber uraknál
14    I,      X|           Teréz elleni kifakadás; e mindent felülmúló vakmerőség fellázasztá
15    I,     XI|        utána, szavait elhivé, bárha mindent titkon jól tudott is, és
16    I,     XI|        raktára is volt; hanem azért mindent jól tudott, ami Teréz körül
17    I,     XI|         szívvel tért haza.~ ~Otthon mindent kivallott nagynénjének;
18    I,     XI|             hordárokkal vitetett el mindent. Senkinek sem mondta meg,
19    I,    XII|           Boltayhoz, elmondott neki mindent, és kérte, hogy védje, oltalmazza
20    I,    XII|          valaki.~ ~Sándor megtudott mindent, nagyon szomorú lett, de
21    I,   XIII|            Lőrincet tudósítsa, hogy mindent elhiszek már neki, még ha
22   II,    XIV|            akinek sok pénze van, az mindent megvehet, az előtt semmi
23   II,     XV|             saját keresménye volna, mindent mi vettünk!” Én csak elszörnyedtem,
24   II,     XV|          prókátor, arra akar hagyni mindent. Természetes is, az a család
25   II,     XV|         benne:~ ~„Kedves nagynéném! Mindent tudok. Azon nő, kit anyámnak
26   II,     XV|   feuilletonista * , aki a lapokban mindent leírjon, amit Kecskerey
27   II,   XVII|          okos fiú az, arra rábízhat mindent. Hogy is híják csak?~ ~Boltaynak
28   II,   XVII| köpönyegekkel kívánt kedveskedni.~ ~Mindent, ami botrányos, mindent,
29   II,   XVII|             Mindent, ami botrányos, mindent, ami illetlen avagy régibb
30   II,   XVII|             ivószobábul kihordatott mindent, ami egykori tivornyákra
31   II,  XVIII|   legkiszámítottabb önzésből teszek mindent; férjem most főispánnak
32   II,     XX|   állatosztály hűsége, ragaszkodása mindent felyülmúl, ami e tekintetben
33   II,     XX|             ámbár utoljára János úr mindent a maga költségére vállalt
34   II,     XX|      beszélni hozzá. Hiszen álmodni mindent szabad!~ ~– ~ ~Tehát holnap!~ ~
35   II,   XXIV|       vissza.~ ~A két hölgy ezalatt mindent a legnagyobb gonddal elrendezett
36   II,   XXIV|         annál hitelesebbé.~ ~Rudolf mindent elfeledett, amiért jött,
37   II,   XXIV|          együgyűnek engem. Én tudok mindent; tudom, Fanny testvérei
38   II,    XXV|               Most már valóban érte mindent.~ ~A szánalom e hangjára
39   II, XXVIII|             a halálnak.~ ~Most érte mindent.~ ~Megfogá a szegény ifjú
40   II,   XXIX|            a papírról mutatva, hogy mindent leírt, János felsóhajtott,
41   II,   XXXI|           prédált el. Úgy magasztal mindent, ami külföldi, s ócsárolja