Kötet, Fezejet

 1    I,      I|          gazdag onkli, ez a magyar nábob, ez a Plutus, * egy éjszaka
 2    I,   VIII|      patrónus, Jancsi úr, a gazdag nábob, elindula kastélyából. A
 3    I,   VIII|      amidőn összesereglik a gazdag nábob névnapjára a vidék nemessége
 4    I,   XIII|                            XIII. A nábob nevenapja~ ~János fővétele
 5    I,   XIII|          felezik a jövedelmet, s a nábob igen jól tudja, hogy midőn
 6    I,   XIII|   megtudása, hogyan gazdálkodtak a nábob jószágán.~ ~Péter úr, dacára
 7    I,   XIII|            hulladékokból, melyek a nábob terített asztaláról lehullottak,
 8    I,   XIII|           az úr!” szokta címezni a nábob, ami nála még a kendezésnél
 9    I,   XIII|     félórát, akkor visszafordult a nábob, s mint aki jól tudja, hogy
10    I,   XIII|            hegyaljai borral; ott a nábob előtt talpra állíták a hordót,
11    I,   XIII|          Bandi, egészen meglepve a nábob örömétől. Ő boszontani vélte
12   II,    XIV|        nagy változásokon ment át a nábob; termete annyira megcsappant
13   II,    XIV|          Abellinóval, s ilyenkor a nábob és a pünkösdi király egymásra
14   II,    XIV|        gazdagságú úr, ön a bibliai nábob. De én tudom, uram, hogy
15   II,     XV|             de mit nyerhetett ez a nábob, aki egész Pozsony városát,
16   II,     XV|        János úr, hová lett az öreg nábob? Ismeri őt valaki? Ez a
17   II,     XV|          róla, hogy vajon az a vén nábob, kinek bőrére ő már annyit
18   II,    XVI|             a boldog, a túl boldog nábob szép feleségével elutazott
19   II,   XVII|       valamit beszélni a generózus nábob saját nyelvén, s legalább
20   II,   XVII|            Boltay mester – monda a nábob megrázva az érdemes férfiú
21   II,   XVII|           kézműves elvörösödött. A nábob nem tudta, hogy ennek a
22   II,   XVII|        leginkább ismeretes levén a nábob gyöngéivel, azt legérzékenyebb
23   II,   XVII|           jött, hogy összeszedve a nábob hajdúit, rajtamenjen Kutyfalvi
24   II,  XVIII|       odaszokni, kiket többé nem a nábob jó bora és rossz tréfái,
25   II,  XVIII|            delnővel váltotta fel a nábob.~ ~Szegény asszony!~ ~Mennyire
26   II,  XVIII| csontkezeit a nagy karmantyúkkal a nábob karjába ölté, s a legtökéletesebb,
27   II,     XX|        bírt felfedezni, folytatá a nábob:~ ~„– Úgy hiszem uraim,
28   II,     XX|       amennyi kellett, s amennyi a nábob hírének megfelelt, a magyar
29   II,     XX|          Ki volt boldogabb, mint a nábob?~ ~Eszébe jutott, hogy alig
30   II,  XXVII|        tekintettel.~ ~És a jó öreg nábob térdre hull az ágy mellett,
31   II,   XXIX|           hogy senki sincs jelen a nábob nagyságos és méltóságos
32   II,   XXIX|      barátim, jó feleim! – kezdé a nábob, míg mindenki mélyen elhallgatott. –
33   II,   XXIX|          így kívánta azt – szólt a nábob. – Utolsó órájában mondá
34   II,    XXX|      hálószobájába.~ ~Ott feküdt a nábob behunyt szemekkel, kezeit
35   II,   XXXI|           tárgyat nyújtott az öreg nábob halála, s ha e sok beszédet
36   II,    Veg|            ismert volna.~ ~Az öreg nábob jellemében osztálya nyers
37   II,    Meg|                          A „Magyar Nábob” megköltése~ ~„Megköltés”:
38   II,    Meg|           jelenetet, amin a Magyar nábob kezdődik. Ő találkozott
39   II,    Meg|          első akkordot.~ ~A magyar nábob egy tipikus alakja volt
40   II,    Meg|        évvel azután, hogy a Magyar nábob megjelent; ezt az utolsó