Kötet, Fezejet

 1    I,      I|          éjjel hálni, mert azt ugyan magam is szeretném tudni.~ ~–
 2    I,      I|     foliántokat, * s kiadtam, mintha magam írtam volna, az académie
 3    I,     II|           azt, mit én tudok, csak én magam nem. Ez természetes; ön
 4    I,    III|      Oktalanság biz az, uraim, és én magam sem tudom magamnak megmagyarázni.
 5    I,     IV|              jobb élceket mond, mint magam – nevetett a márki –, jól
 6    I,      V|             keresztülgázolni? Én! Én magam kihívom az egész világot!~ ~–
 7    I,    VII|           nevezni, csak arcát láttam magam előtt, és nem tudtam megszólítani.~ ~–
 8    I,    VII|             a kötelet a mélységbe, s magam is utána rohanjak, és ott
 9    I,    VII|         inkább – felelt Rudolf –, én magam örökös satellite-je * lennék
10    I,    VII|              ismerem az életet, mert magam is régen élek. A mi fajtánk
11    I,   VIII|         gondolod, hogy majd akkor is magam elé eresztlek? Nem éred
12    I,   VIII|            felnézett a plafonra.~ ~– Magam sem tudom én. Annyit tudok,
13    I,      X|              teremt úgy segéljen! én magam leszek, aki bezáratom az
14    I,    XII|            bánom. Tehát azért jöttem magam, hogy azon mintákból válasszak,
15    I,    XII|          szót sem hallok abból, amit magam beszélek. Őrdöngős golyó!
16    I,   XIII|               No annak hát egyenesen magam vagyok az oka; szegények
17    I,   XIII|          Isten fülei hallatára, hogy magam is elszégyenlem magamat.
18   II,    XIV|             kosarat mégsem szeretném magam hazavinni – azon kérdéssel,
19   II,    XIV|         válaszolja, hogy jöjjek érte magam.~ ~Ezzel fölkelt a főúr,
20   II,     XV|          rosszak, de úgy kell nekem, magam vagyok az oka, minek neveltem
21   II,     XV| betegágyaitoknál eltöltöttem, hogy a magam szájától elvontam a falatot,
22   II,     XV|           hogy tinektek legyen, hogy magam cudarkodtam, piszokban,
23   II,     XV|              cselédet nem tartottam, magam voltam a szolgáló, csak
24   II,     XV|            viseltem, mikor a konyhán magam főztem, hogy legyen ezeknek
25   II,     XV|              szaladtam ki az utcára. Magam sem tudtam, mit csinálok.
26   II,     XV|      pamlagom van ottan, tudja mama, magam hímeztem, azzal a két galambbal,
27   II,   XVII|      Kárpáthy. – Ha tetszik feljövök magam, és elviszem magammal. Szeret-e
28   II,  XVIII|        házamnál lenni?~ ~– Elárultam magam. Folytassuk a felvett tárgyat.~ ~–
29   II,  XVIII|             hallottam, képzeltem önt magam elé. Ön sejti azt, hogy
30   II,    XIX|             látom, a lelkét is látom magam előtt, s imádom mind a kettőt.
31   II,     XX|       mindezeket nagyon helyeslem, s magam is részvevő vagyok valamennyiben,
32   II,     XX|     részvények ára mennyi legyen. Én magam elvállalok ezer részvényt. (
33   II,     XX|         pénztárából, azt a hiányt én magam fedezem.”~ ~János úr a társaság
34   II,    XXI|              széttekintve.~ ~– Azzal magam fogok menni.~ ~– Hogyan
35   II,   XXIX|              amit mondott, láttam őt magam előtt mindenütt, ébren,
36   II,   XXIX|             a lapáji pusztát, melyet magam szerzék, éljen ott boldogul
37   II,   XXXI|        jogosan kivihető esetnek.~ ~– Magam sem hiszem – szólt Kecskerey
38   II,   XXXI|            befalaztatá a pinceajtót, magam beszéltem a kőművessel.
39   II,   XXXI|         holta után.~ ~– De már arról magam is felelek! – szól mellére
40   II,    Veg|            csupa epizódokból áll. Én magam sem találok számára mentséget;