Kötet, Fezejet

 1    I,      I|             még a hajdúm is gorombán beszél, mert az nekem jobban~ ~
 2    I,     II|         dolgok ezek, amiket ön nekem beszél – szólt felkacagva Mr. Griffard,
 3    I,     IV|     pazaroltatik.~ ~– Ez nem rosszul beszél – súgá István Rudolf fülébe.~ ~–
 4    I,     VI|            ha valaki előttük rosszul beszél azokról, megfeddik, hogy
 5    I,    VII|               itt mindenki csak róla beszél. Szépsége fölülmúl minden
 6    I,     IX|          tetszik neki, amit a szónok beszél, most tollat vesz kezébe;
 7    I,     IX|             Azt csodálom, hogy minek beszél velök, hiszen mind a ketten
 8    I,     IX|             néznek. Bizonyosan rólam beszél nekik. Engem nagyon szeret;
 9    I,      X|                   Hm. Tehát rólam is beszél az a rossz leány.~ ~– Azt
10    I,    XII|           hangja egyre szakadatlanul beszél: „Kárpáthy, Kárpáthy…”~ ~–
11    I,   XIII|             firkálva.~ ~– Ész nélkül beszél kend! – förmedt rá Jancsi
12    I,   XIII|         hátul álló Palkó.~ ~– Megint beszél kend?~ ~– Én? Egy szót sem
13    I,   XIII|           ember itt mindig a fülembe beszél; hát lehet ilyen lárma mellett
14   II,    XIV|               az emberekkel komolyan beszél, közügyek, nemzeti vállalatok
15   II,     XV|             hallhassam, mikor mással beszél. Nekem nincs több kívánságom.~ ~
16   II,     XV|            baj.~ ~– Óh, uram, ön úgy beszél, mint egy mennyből leszállt
17   II,     XV|                 Ugyan asszonyom, mit beszél összevissza! – pattant fel
18   II,     XV|       értette, tudta, az anyja miért beszél, hová céloz, mit kísértget,
19   II,     XV|               így meg az egész világ beszél róla, és irigykednek rá.
20   II,     XV|               Hallgasd jó leány, mit beszél tovább anyád! Ne dugjátok
21   II,     XV|   megfosztottad?~ ~Ez az asszony úgy beszél, mintha soha keresztvíz
22   II,     XV|             Pedig már mindenki arról beszél, az estély is azért van
23   II,   XVII|           eladó dolga érteni, amit ő beszél. Ilyenkor tehát, mikor őt
24   II,   XVII| országgyűlésre, s keresni fogják, ki beszél magyarul, és annál vásálnak;
25   II,  XVIII|         ország dicsérve, magasztalva beszél felőle; sokat utazott külföldön,
26   II,  XVIII|           hogy Kárpáthy mily élénken beszél valakihez; most nyílik az
27   II,  XVIII|             ne beszéljen hozzá, s ha beszél, akkor szokott mindég mosolyogni,
28   II,  XVIII|           kisasszonynak, hogy amit ő beszél, az sohasem üres fecsegés,
29   II,    XIX|         vastag szemöldökkel; sohasem beszél alantabb hangon, mint ha
30   II,    XIX|          Micsoda? Ha? Hogyan?” – így beszél örökké a legmélyebb hangon
31   II,    XIX|     professzor, és amellett folyvást beszél diákul, ismeri a törvénykönyveket,
32   II,    XIX|           lelkem. Anyja mindig őróla beszél. Tiszteletre méltó szenvedély.
33   II,     XX|              ember sokkal könnyebben beszél, és könnyebben hallgat.~ ~
34   II,     XX|              annyi jót, annyi szépet beszél, és az holnap ide fog jönni,
35   II,    XXI|           lenni. Mindenki más hangon beszél, még az éltesebb nők is
36   II,   XXII|          szemérmetes hevült képekről beszél; ki jegyezné fel szavaikat?~ ~„
37   II,  XXIII|     Kecskerey úr kezdi hallani, mint beszél az érkezettel a néger fickó
38   II,   XXIV|      helytáll. Ami rosszat valakiről beszél, az sohasem hazudság, ő
39   II,   XXIX|         száját elhagyja, s akármiről beszél, mindig azon végzi szavát,
40   II,   XXXI|               de azért ő most is úgy beszél, mint mikor még milliomokat