Kötet, Fezejet

  1    I,      I|           érdemekkel szerzé, mert amíg azt elérte az utas, törni vagy
  2    I,      I|               mellett, fenékig áztatva azt keresztül, hogy aki vesztére
  3    I,      I|             ott dörmögi el a többit. – Azt sem tudom, ha a kenyerünk
  4    I,      I|             előre, sem hátra nem lehet azt mozdítani.~ ~Emberek elrekedtek,
  5    I,      I|         kocsisnak; kicsodák, micsodák? Azt hirtelen kivenni nem lehet,
  6    I,      I|                melynek domborulásairól azt lehet gyanítni, hogy nagyon
  7    I,      I|        néha-néha megmozdul a pokróc, s azt engedi hinni, hogy ott mégiscsak
  8    I,      I|           mondhatni aggodalmas arcáról azt lehet következtetni, miszerint
  9    I,      I|         találta semmiben örömét; végre azt gondolta ki, hogy elmegy
 10    I,      I|             inni kérnek tőle, amiért ő azt azután jól megvereti hajdúival.
 11    I,      I|          hízelgő megszólítást, és hogy azt nemesembernek mondani, még
 12    I,      I|            mintha benn sem lett volna; azt a merényt pedig, hogy őt „
 13    I,      I|       kitekinte az ablakon, s meglátta azt a sok fényes cselédet, kik
 14    I,      I|                mely egészen kiforgatta azt joviális vonásaiból.~ ~–
 15    I,      I|          cigánypecsenyével.~ ~– De már azt kikérem! – kiálta a bohóc. –
 16    I,      I|            bohóc. – Az nekem atyámfia, azt nem szabad megsütni.~ ~A
 17    I,      I|                megettétek.~ ~– Meg biz azt, még ha egy hordó bora megdühödött
 18    I,      I|               volna a nagyságos úrnak, azt is megittuk volna. Akkor
 19    I,      I|               elé fuldokolva nyögvén: „Azt a száz forintot!”~ ~– Micsoda
 20    I,      I|            Mikor aztán a jó úr maga is azt hitte, hogy lehetetlen többféle
 21    I,      I|                egér!~ ~S azzal kirántá azt frakkja belső zsebéből,
 22    I,      I|                míg a megijedt társaság azt hivé, hogy lenyelte, s meg
 23    I,      I|             Diable! * nem magát, hanem azt, ami kell.~ ~– Hát mi kell
 24    I,      I|                 Lovat?~ ~– Pas donc; * azt nem úgy híják.~ ~– Forspontot? *~ ~–
 25    I,      I|        gunyhóban, s az nekem mulatság. Azt fogom képzelni, hogy valami
 26    I,      I|                  Jobb volna bizony, ha azt kérdené az úr, hogy hol
 27    I,      I|               fog az éjjel hálni, mert azt ugyan magam is szeretném
 28    I,      I|             vinni, de nem szerette, ha azt idegenek látták; azonban
 29    I,      I|              van még a hazán kívül, és azt Kárpáthy Bélának hívják.~ ~–
 30    I,      I|            Abellino, csináltam Bélából azt, de azért a magyar nyelvet
 31    I,      I|             uramöcsém, nem szeretem én azt, én már ahhoz vagyok szokva,
 32    I,      I|                a plaisanterie? * Minek azt mondani: „Ki nem fizetem”?
 33    I,      I|                ami, * nem hagyhatná el azt a takarítást reggelig, szükségem
 34    I,      I|               ki van fizetve az ára; ő azt parancsolta, hogy a kocsmát
 35    I,     II|                 szüntelen hányva-vetve azt az aureus calculust, * mely
 36    I,     II|         pogácsák árával, hogy lehessen azt a többi készfizetőre felróni.~ ~
 37    I,     II|         elrekedve, fennhangon elolvasá azt a köszörűs butikja előtt;
 38    I,     II|              amiből aztán Mr. Griffard azt tanulta ki, hogy sokkal
 39    I,     II|             torkát elmesse. Dugá tehát azt az öve mellé, s ő is a csoport
 40    I,     II| hányódott-vetődött azután nehány évig, azt tán ő maga sem tudja. A
 41    I,     II|         dicsőséggel nem sok baja volt, azt engedé másnak, hanem amint
 42    I,     II|          mindig pénzéhez jutott. Mikor azt mondom „pénzéhez”, ez mindig
 43    I,     II|               magyar főurak jól tudják azt, hogy külföldön nemzetők
 44    I,     II|   pénzszuverénem? Rossz nem kell, csak azt mondja, mi jó.~ ~– Legjobb
 45    I,     II|               tollal játszadozott.~ ~– Azt is fogja ön talán tudni,
 46    I,     II|           átvenni a jószágokat, amidőn azt találom, hogy valaki már
 47    I,     II|        meresztett.~ ~– Mit tud ön?~ ~– Azt tudom, hogy e gonosz bitorló,
 48    I,     II|               fektéből. – Én mindenütt azt beszéltem, hogy perelni
 49    I,     II|                őt a bankár. – Mindenki azt hiszi, amit ön mond. Csupán
 50    I,     II|                ha az egész világ tudná azt, mit én tudok, csak én magam
 51    I,     II|               adjanak rá pénzt. De már azt sem tehetem, mert levágtam.~ ~–
 52    I,     II|            Főbe lövöm magamat.~ ~– Ah, azt nem teszi ön. Mit mondana
 53    I,     II|      megbántást, s tréfával iparkodott azt elsimítani.~ ~– A latin
 54    I,     II|                    A latin példabeszéd azt mondja: „Bis dat, qui cito
 55    I,     II|                ne az elvetett pénztől? Azt is tekintetbe kell önnek
 56    I,     II|           kétszer annyi összeg. Jó. Én azt is kész vagyok önnek előlegezni.~ ~
 57    I,     II|          toledói mórokon kívül tette-e azt valaki, és fogja-e ezután
 58    I,     II|              nemes vagyonának rabja, s azt a törvényes örökösön kívül
 59    I,     II|              nevet kívülem viseli.~ ~– Azt tudom. De Kárpáthy János
 60    I,     II|             mosolygott. Jobban tudta ő azt, mint maga Abellino.~ ~–
 61    I,     II|               maga Abellino.~ ~– Tehát azt mondám az imént, hogy ötnek
 62    I,     II|               kitörhetem a nyakam?~ ~– Azt nem vesszük oly szorosan.
 63    I,     II|                  Parbleu! Ekkor inkább azt fogadom meg, hogy nem ülök
 64    I,     II|               Ha pedig jobbnak találná azt, hogy az életben gyönyörködjék,
 65    I,     II|                játszani a begyest.~ ~– Azt mondom, hogy majd meglátjuk,
 66    I,     II|           annyit mondhatok, hogy ha én azt a fáradságot venném magamnak,
 67    I,    III|          mellett is, észre lehet venni azt a keresetlen csínt, melyet
 68    I,    III|               beszélnek, ami, tekintve azt, hogy történetünk ideje
 69    I,    III|             ismeretlen elé, s megrázva azt férfiasan, mit társai is
 70    I,    III|               csaknem művészetté emeli azt; csupa gyönyörűség mindennap
 71    I,    III|      szegénységgel fogok küzdeni, s ha azt akarom, hegy élhessek, parasztlócákat
 72    I,    III|                az.~ ~Szegény bohó fiú! Azt gondolta, hogy minden ember
 73    I,    III|               mintha egészen el akarná azt foglalni magának.~ ~Montaigne
 74    I,    III|               e fiú szavai költötték-e azt bennem, vagy e rideg magány,
 75    I,    III|                ismerősebbekkel, nehogy azt hidd, miszerint az irodalommal
 76    I,    III|              hanyagul lehunyva.~ ~– Te azt hiszed, hogy meg vagyunk
 77    I,    III|             halva? – kérdé István.~ ~– Azt.~ ~– De már azt tagadom! –
 78    I,    III|            István.~ ~– Azt.~ ~– De már azt tagadom! – kiálta egyszerre
 79    I,    III|           megszorítva –, egyébiránt én azt mondom, hogy mindene van,
 80    I,    III|            előtte a diplomáciai tér, s azt meg kell engedned, hogy
 81    I,    III|            akarni és nem akarni. Ha mi azt mondjuk, hogy akarunk élni,
 82    I,    III|         szeretni magunkat, megbecsülni azt, ami a mienk, akarjuk mindazon
 83    I,    III|           Elolvad a jég, de a kristály azt mondja: „Én nem olvadok!”
 84    I,    III|               Nagy része külföldön; de azt talán nem akarod elvitázni,
 85    I,    III|        hazahívogasd?~ ~– Én nem tartom azt lehetetlennek.~ ~– Boldog
 86    I,     IV|            kitalálja.~ ~– Add magadnak azt a száz aranyat, és találd
 87    I,     IV|              No ez derék. A nemes lord azt akarja, hogy az ember úgy
 88    I,     IV|               ott maradtak, megszólták azt, aki legközelebb elment.
 89    I,     IV|              talált e vonásban. A lord azt mondá rá, hogy ez csak különcködés,
 90    I,     IV|  erkélyszobából.~ ~– Lám, a nemes lord azt hiszi, hogy csak neki van
 91    I,     IV|            vagy sem. Ismeri ön ugyebár azt a kedves kis vaudeville-t: * „
 92    I,     IV|         igazgatóját, hogy engedje neki azt a medve szerepét játszani.
 93    I,     IV|               fel, a hónap végén aztán azt mondja, hogy megnyíratja
 94    I,     IV|                reggel bejön a papához, azt mondja; „Excellenciás uram…”~ ~
 95    I,     IV|             hangon volt mondva, mintha azt jelentené: „Hogy is lehetne
 96    I,     IV|            képében. Ismerik önök uraim azt a legújabb divatban levő
 97    I,     IV|          monsieur Deboureux-t, s tudva azt, mennyire fel van ingerelve
 98    I,     IV|               első felvonását és utána azt a kiállhatatlan két utolsó
 99    I,     IV|                le sem szállva lovamról azt kérdezém tőle: „Hogy adod
100    I,     IV|              kérdezém tőle: „Hogy adod azt az ebet?” A pimasz elébb
101    I,     IV|          pimasz elébb gorombául felelt azt mondva, hogy nincs annyi
102    I,     IV|               annyi pénzem, amennyiért azt megvehessem. Par Dieu! *
103    I,     IV|              én ki, uraim, mint akinek azt lehet mondani, hogy nincsen
104    I,     IV|                kér ön érte? – Az ember azt felelé, hogy nem adná ötvenezer
105    I,     IV|            frankon alól. – Fripon! * s azt nevezi ő pénznek! Itt van
106    I,     IV|    vándorszínház igazgatónak nézett, s azt hitte, hogy már most majd
107    I,     IV|        pénztárát meghaladja a költség, azt én fedezem.~ ~Az ifjú óriások
108    I,     IV|               s ő kihúzta belőle magát azt vetve okul, hogy férje beteg,
109    I,     IV|                okul, hogy férje beteg, azt kell ápolnia. Ah madame!
110    I,     IV|                itt is üldözni fogjuk-e azt, ami a miénk?~ ~Abellino
111    I,      V|             éveivel történt nevekedése azt, mennyire szerette ő szülőit.
112    I,      V|             babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek
113    I,      V|           forró égalj művelt szülöttei azt hisszük, hogy mind medvebőrben
114    I,      V|                 férfit és hölgyet, kik azt hitették el magukkal, hogy
115    I,      V|              belátta annak szépségeit. Azt kívánta, hogy abban léptessék
116    I,      V|                akit egyszer megszeret, azt könnyen el nem hagyja; csak
117    I,      V|               és üres padokkal. Később azt is hallania kell, hogy már
118    I,      V|       Mainvielle-né nem akar fellépni, azt vetve okul, hogy képtelennek
119    I,      V|              szerződésében; nem bánja, azt is megcselekszi, csak bocsássák;
120    I,      V|               barátok elmaradtak, mert azt mondák, hogy Mainvielle
121    I,      V|             nem hatnak szívéig, ő csak azt érzi most, hogy férje meg
122    I,      V|               koszorúkat hányni.~ ~– S azt hiszi ön Jeanette, hogy
123    I,      V|              való; én nem hiszem, hogy azt tegyék velem, és ha tennék
124    I,      V|                Akkor leszek boldog, ha azt elfeledtem. Te enyim maradsz.~ ~–
125    I,      V|       színésznő az egész világé, s aki azt lefoglalja, az tolvaj, és
126    I,      V|              lefoglalja, az tolvaj, és azt megbüntetik.~ ~– Légy nyugodt,
127    I,      V|       hangzanék felém. Ah, nyújtsd ide azt a poharat, hadd törjem darabra!~ ~–
128    I,      V|               ágyban fekve fetrengjek? Azt hiszed? Nem. Elvitetem magamat
129    I,      V|             Névtelen levél? Ki írhatja azt?~ ~– Nem lehet valami nagy
130    I,      V|      számításain! Rémültökben ők adták azt a tanácsot a Deboureux-nek,
131    I,      V|  visszavonulhasson, és ő nem használta azt, hanem szembeállt velök;
132    I,     VI|                    A fiatal alispánffy azt a szerepet találta ki maga
133    I,     VI|               kifogyva a többiből, még azt is megkérdezi: – „Nem látták-e
134    I,     VI|             Kárpáthy a tükör előtt. Ez azt jelenti, hogy most tapsoljatok.
135    I,     VI|            művésznőknek, akik szeretik azt hitetni el a világgal, hogy
136    I,     VI|        megfeddik, hogy minek cselekszi azt. Óh, madame Valabregue még
137    I,     VI|          meglepetés vár; később azután azt is kifecsegték, hogy miből
138    I,     VI|             egymáshoz ütögetve. Később azt is elmondák a jelenlevők,
139    I,     VI|           tartóztatták, midőn az éppen azt szerette volna, ha még tovább
140    I,     VI|           ismeretségben lenni.~ ~Hanem azt meg kell engedni, hogy szép
141    I,     VI|              volt írva, annyira átfűzé azt tetszése szerint csodálatos
142    I,     VI|                kikapott egy finálét, s azt énekelte el Zelmira románca
143    I,     VI|           lépett.~ ~Jozefine jól tudta azt, hogy ez ama veszélyes helynél
144    I,     VI|       Semiramisról, és térdre roskadt. Azt hiszik sokan, hogy a színésznő
145    I,     VI|               nem értheti.~ ~– No mert azt csak nem tagadhatod, hogy
146    I,     VI|               hogy vannak imádói, csak azt nem értem, hogy miért kell
147    I,     VI|       gazdagoknak lenni?~ ~– Ah, tehát azt hiszed, hogy ily pompás
148    I,     VI|                 Akárki tette közülünk, azt meg kell vallani, hogy övé
149    I,     VI|               lesz valakinek bátorsága azt lehajítani?~ ~– Fripon! *
150    I,     VI|                nekem.~ ~– Az istenért, azt ne cselekedje ön uram; akkor
151    I,     VI|              fel a mennydörgő Olympra, azt vélve, hogy szövetségeseiket
152    I,    VII|         felváltá Kárpáthy Abellino, ki azt ötvenezer frankért agyonlőtte.~ ~
153    I,    VII|                 s ha a hölgy megtartja azt, és cserébe a magáét küldi
154    I,    VII|           szerelem lakik e szívben, és azt elérni mégis milyen nehéz.~ ~
155    I,    VII|         fenekén látszó virágok, mikről azt hiszi az ember, hogy kezével
156    I,    VII|               felvetik a végeredményt, azt látják, hogy ott vannak,
157    I,    VII|     meglocsoltatták öltözeteiket, hogy azt mondhassák majd, miszerint
158    I,    VII|               Iván herceg vevé magának azt a fáradságot, hogy lóháton
159    I,    VII|             könnyelműen rábízta, s ki: azt oly erős lélekkel őrzé meg.~ ~
160    I,    VII|          lélekkel őrzé meg.~ ~Nehányan azt állítják, hogy vele jött
161    I,    VII|         megfordítással adták elő, csak azt nem bírták kitudni, hogy
162    I,    VII|               Tehát, amidőn Chataquéla azt az ajánlatot tevé a nép
163    I,    VII|           senki meg sem mozdult; ekkor azt kiáltá: „Egy csókot azon
164    I,    VII|           megjavíthatlan alispánfi, ki azt hivé, hogy ezúttal Iván
165    I,    VII|           látszik. E két ember arcából azt olvashatná le egy fiziognóm,
166    I,    VII|                elé.~ ~– Mit hinni?~ ~– Azt, hogy Chataquéla meg tud
167    I,    VII|           végletnél. Végre azonban még azt is megengedve, hátravan
168    I,    VII|            varázslatokkal, miknek mind azt kellene megjósolni, ki volt
169    I,    VII|             Hyurmalához. – Csupán csak azt, ki e jegynek tulajdonosa.
170    I,    VII|         veszedelme. Férfiak nem tudják azt, de a nők, akik szeretnek,
171    I,    VII|       Gondolkozott ön rólam akkor?~ ~– Azt gondolám, hogy midőn a gyermekek
172    I,    VII|             között.~ ~– Miért nem tevé azt? – kérdé a hölgy kimondhatatlan
173    I,    VII|                 önnek valami őrszellem azt tanácslá, hogy menjen be
174    I,    VII|              alvó csecsemőt hozott ki, azt övével keblére köté, s így
175    I,    VII|               És én nem tehettem többé azt, amit akartam.~ ~– Pedig
176    I,    VII|      színpadtól, anélkül azonban, hogy azt egészen a bejövőknek szentelné.~ ~–
177    I,    VII|                is szólhatnánk vele. Mi azt hisszük, hogy majd a színházban
178    I,    VII|               fel.~ ~– Én tettem volna azt? – szólt Rudolf, midőn szóhoz
179    I,    VII|   nagysádtoknak tartozom.~ ~– Csakhogy azt nehéz lett volna tanúsítnia,
180    I,    VII|      szarkasztikus rángás Rudolf arcán azt látszott mutatni, mintha
181    I,    VII|             lenni.”~ ~Ehelyett azonban azt mondá:~ ~– Nagysádtok még
182    I,    VII|                vannak a honvágyról, ha azt csak a búzavirágok közt
183    I,    VII|           lakni Pesten fogunk.~ ~– Ah, azt el is feledtem, hogy Magyarországon
184    I,    VII|               s elkívánja tőlünk. Vagy azt hiszi ön, hogy nem sikerülend
185    I,    VII|     főurainknak még Magyarországon. De azt tudom, hogy ha egy népet
186    I,    VII|                  Nem úgy, édes Rudolf, azt én jobban tudom. Én ismerem
187    I,    VII|                mikor az évek végén már azt hiszi, hogy lábaival feneket
188    I,    VII|      melegségét is; mosolyog, vagy még azt sem teszi; ha valamiféle
189    I,    VII|               nagyot sóhajtott, mintha azt kérdené magában: „Lesz-e
190    I,    VII|              tehát Abellino sem veszté azt el.~ ~– Hallottam már –
191    I,    VII|            készen volt, s messzi tartá azt magától, hogy lássa, helyesen
192    I,    VII|                a képet, és meg csókolá azt. Arcán az elpirulás ifjúkori
193    I,   VIII|           odakinn ácsorgott a kapuban, azt tehát megszólítá szép békességgel:~ ~–
194    I,   VIII|               fizette a város.~ ~– Hát azt számolod-e, édes öcsém,
195    I,   VIII|             városnak.~ ~– Jól tudom én azt, hogy ez nem a város pénzéből
196    I,   VIII|          versenyt futtatnak egymással; azt is tudom, hogy aki ez alkalommal
197    I,   VIII|               pompa kell ide. Ki látta azt: a vágni való ökröt szekér
198    I,   VIII|              szekér után kötni? holott azt a mészárosoknak kell kétfelől
199    I,   VIII|                istenért el ne eresszék azt a bikát, mert ő lesz az
200    I,   VIII|              következtetni, legalábbis azt gondolhatta, hogy ha Márton
201    I,   VIII|               válta fel.~ ~Hát ezúttal azt a tréfát gondolta ki Jancsi
202    I,   VIII|             pipa, ezüstkanál, zsebóra, azt menten ellopja; akik már
203    I,   VIII|              gavallér.~ ~Akárhol vette azt a paripát, amelyen ül, de
204    I,   VIII|               a pálya közepén mindenki azt hiszi, hogy ő leend a nyertes;
205    I,   VIII|               mondta Márton. – Tán biz azt gondolod, hogy majd akkor
206    I,   VIII|                elé eresztlek? Nem éred azt hajasan. Most is csak annak
207    I,   VIII|       zászlónál, s ezúttal úgy kikapta azt Varju uram kezéből, hogy
208    I,   VIII|        kínálták. – Visszanyerem én még azt a koszorút újra!~ ~– Pihenést
209    I,   VIII|   nekihajtatott parasztszekerével. Tán azt hitte, hogy őiránta még
210    I,   VIII|               állatnak, amit előtalál; azt, amily messziről meglátta,
211    I,   VIII|      megbikacsoló vadat, anélkül, hogy azt meg bírná indítani; már
212    I,   VIII|               s lármájokkal igyekeztek azt felriasztani.~ ~Ekkor egy
213    I,   VIII|            pányva hurkolása szorította azt össze, melynek vége az idegen
214    I,   VIII|              hátul, a vad futott elől. Azt sem vette már észre.~ ~A
215    I,   VIII|               egészségére, mely szokás azt bizonyítja, hogy a pünkösdi
216    I,   VIII|            vendégeknek kidűl a sorbul, azt azután a hajdúk felfogják,
217    I,   VIII|                esti mulatságnak. Amint azt a borok különböző szelleme
218    I,   VIII|            akkor meg az egész társaság azt képzelte, hogy szélvészektől
219    I,   VIII|              az urat, sőt némelyek még azt is bizonyosan tudták, hogy
220    I,   VIII|              társaság azonnal felkapta azt, és sokkal szebbnek találta
221    I,   VIII|           egy-kettő a társaságban, aki azt utána tudta csinálni.~ ~–
222    I,   VIII|        feladatot –, de csináljátok meg azt, amit én! Próbáljon valaki
223    I,   VIII|              hogy hogyan kell.~ ~– Ide azt a poharat! – kiálta végre
224    I,   VIII|              fektettek, délig aludván, azt álmodta, hogy egy magas
225    I,   VIII|          jószágai hol fekszenek, hanem azt lehete tapasztalni, hogy
226    I,   VIII|  kitüntetéseket, melyek okot engedének azt gyanítni, hogy a derék ifjú
227    I,   VIII|               többet is nyertem, hanem azt egy pompás kastélyra szántam,
228    I,     IX|          kezdetett meg, midőn széltére azt hitték a magyar népről,
229    I,     IX|              tovább alvók, kik most is azt álmodják, hogy minden alszik.~ ~
230    I,     IX|            emlékeiket, részint siettek azt elfeledtetni az utókorral.~ ~
231    I,     IX|         távollevő főuraink hazajöttét, azt megszerezték a regálisok. *
232    I,     IX|             hol őt vérig szúrhatja, és azt e bántás ellen senki sem
233    I,     IX|     celebritással szemelyesen ismerős; azt is tudja, melyik kávéházba
234    I,     IX|                Azokat is mind ismerem. Azt csodálom, hogy minek beszél
235    I,     IX|              nekik felelni. – Elhiszem azt; azok kételkedni akarnak.
236    I,     IX|                    Mind régen tudom én azt. Nekem is mondták, hogy
237    I,     IX|          mindenféle gyümölcsöt oltani. Azt tudjátok, hogy ezer darab
238    I,     IX|            találkozott hazáig, mindnek azt mondta, hogy most jön a
239    I,     IX|             vélsz célhoz juthatni?~ ~– Azt nem beszélem ki előre, elég
240    I,     IX|                beszélem ki előre, elég azt tudnotok, hogy annyira haladtam,
241    I,     IX|         Bárcsak az ördög elvinné előle azt a hosszú sihedert.~ ~– Nini –
242    I,     IX|               látszottak bőrét égetni. Azt mondá társainak, hogy e
243    I,     IX|                könyv nélkül megtanulni azt a beszédet, amit Abellino
244    I,     IX|            Ugye fölséges volt?~ ~– Hát azt mondta, hogy „Én az alsóház
245    I,     IX|            indítványát elfogadom.”~ ~– Azt mondta? Milyen elmésség!~ ~ ~ ~
246    I,      X|             gondatlan volt, amilyenről azt mondja a magyar példabeszéd,
247    I,      X|            arra soha sem számolt, hogy azt vissza is kell fizetni,
248    I,      X|            talán mert ő nem. élvezheti azt, amit azok; emellett még
249    I,      X|               egymást nevettetni, csak azt kérdik, „Nem megyünk el
250    I,      X|       jótékonyságát meghálálhatni.~ ~– Azt azáltal érheted el – szólt
251    I,      X|                is vigyázz, hogy megóvd azt még nagyobb gyalázattól,
252    I,      X|          sírások között el is fogadták azt, Eliza egy varrónőnél lelt
253    I,      X|               Teréz néni orrára, hanem azt hitették el vele, hogy Matild
254    I,      X|       színháznál van, könnyű lesz neki azt mondani, hogy az más Mayer
255    I,      X|            valót megtudakolandó.~ ~Így azt hivé Mayer, hogy már most
256    I,      X|          emberek, akik sohasem akarják azt hinni, ami nekik nem tetszik;
257    I,      X|                azonnal öccseinek adta; azt is tapasztalá, hogy gyakran,
258    I,      X|             fogva a pipát, s úgy vágta azt a kályha vaslábához, hogy
259    I,      X|             jelent ez?~ ~– Mit jelent? Azt jelenti, hogy ön egy hígvelejű,
260    I,      X|             bolonddá vélt tenni, midőn azt mondta, hogy leányát nevelőnőnek
261    I,      X|               nevelőnőnek adta, holott azt a színpadra vivé. Én nem
262    I,      X|        születésnapi ajándékul; mert ha azt hinném, hogy önnek csak
263    I,      X|            hogy tizenhat forint, hanem azt sem érdemli meg, mert nagyon
264    I,      X|            tőle. – Olyan könnyen adják azt! Ha olyan könnyű volna meghalni.~ ~–
265    I,      X|           beszél az a rossz leány.~ ~– Azt hiszi, hogy a te átkod fogott
266    I,      X|               az ágyból, nem is hagyja azt el már, tudom, csak mikor
267    I,      X|               apa szívének lenni, hogy azt megtagadhassa tőle. Megbocsátott
268    I,      X|          libériás inas hozott neki, és azt a sokszor említett földesúr
269    I,      X|      családodtul.~ ~Más leánynál ugyan azt felelné az ember az ilyen
270    I,      X|              hanem a művésznő kivétel, azt tisztelni is szabad; a művészetnek
271    I,      X|              nem szokta törni a fejét; azt gondolta, hogy ezt mind
272    I,      X|                s azért volt bátorságom azt elmondani. – Ön négy leányának
273    I,      X|           elmondani, amiért jöttem. Én azt kérem – nem, rosszul mondtam,
274    I,      X|          végtére is nagy hatást szült, azt a hatást tudniillik, hogy
275    I,      X|                beszédét, nagy szelíden azt felelte rá:~ ~– Nem fogja
276    I,      X|              felelte rá:~ ~– Nem fogja azt Teréz cselekedni.~ ~Nem
277    I,      X|          magában Mayer. Ez nem elég. Ő azt akarta hallani, hogy Teréznek
278    I,      X|          akarta hallani, hogy Teréznek azt nem lehet, nem szabad tenni,
279    I,      X|           összevissza bonyolult ügybe, azt annyira sajátjává tevé,
280    I,      X|             aki aranyakat hozott neki, azt kiverte a szobából, s ha
281    I,      X|           pártfogást.~ ~– Micsoda? Hát azt gondolja az úr, hogy én
282    I,      X|          asszesszor oly hangon, mintha azt hinné, hogy süketnek kiabál.~ ~–
283    I,      X|                süketnek kiabál.~ ~– Én azt hittem – hebegé a boldogtalan
284    I,      X|               gyermek volt, mindnyájan azt szerették legjobban, mindig
285    I,      X|         ijedség és borzalom miatt.~ ~– Azt mondom az úrnak, ha még
286    I,      X|                urat.~ ~Mayer ijedtében azt kérdezte – hogy „Hová?”~ ~
287    I,      X|            helyének tartják.~ ~Pedig ő azt hitte, hogy ő a legjobb
288    I,      X|            állapodtak meg, hogy mondja azt Fanny a papának, ha az csakugyan
289    I,      X|              mindenki az ő arcára néz. Azt is tudta, hogy arca eléggé
290    I,      X|               ága volt a hímzőrámának, azt Mayer papa mind összetöré
291    I,      X|            megvert leányok haragjokban azt kívánták, ahogy apjok eltávozott,
292    I,      X|              tudta meg senki. Némelyek azt állíták, hogy a Dunába ugrott,
293    I,     XI|    élvezetekben határtalan világot, és azt mondja neki: „Nézd, én ezt
294    I,     XI|             lesz, ki el nem szédül, és azt mondja: „Távozzál tőlem,
295    I,     XI|                jelenik meg. Pedig hisz azt mindenki tudja, hogy aki
296    I,     XI|             magát, s a természet rende azt kívánja, hogy esni csak
297    I,     XI|             percére munkát szabott, és azt számon kérte; egyetlen ellenmondást,
298    I,     XI|             lyánkák, s nagy hiba volna azt hinni, hogy az egyszerű
299    I,     XI|             meggazdagodott, s megvette azt a házat, melyben Teréz lakott,
300    I,     XI|         gondoskodni oly modorban, hogy azt Teréz nem utasíthatta vissza.
301    I,     XI|               körül történik; megtudta azt is, hogy Fannyt magához
302    I,     XI|               ily úton el kellett neki azt fogadni a leány számára.~ ~
303    I,     XI|               áriáját betanítani, hogy azt a templomban elénekelje.~ ~
304    I,     XI|               volna a városi körökben, azt várni sem lehetett. Vannak
305    I,     XI|               megszerettek egy leányt, azt nőül veszitek, egész élteteket
306    I,     XI|            szeretitek; ti nem fogjátok azt érteni, minő gyönyör van
307    I,     XI|               látott volna meg, elejté azt kezéből, és sírva futott
308    I,     XI|             közt panaszolva el esetét. Azt hivé, hogy már ezáltal is
309    I,     XI|              levél tartalmát; komolyan azt hivé, hogy e levél elfogadása
310    I,     XI|              leend, nekem vissza fogja azt fizetni, hogy ismét másokat
311    I,     XI|          küldőjeül. Valóban ő is küldi azt, csakhogy az égből. Én csak
312    I,     XI|               Én csak egyet követelek; azt, hogy erényes maradjon.
313    I,     XI|              vette volna el? Akárki is azt tenné helyében. Adott valami
314    I,     XI|             hogy Terézzel nem közlötte azt. Attul tartott, ami bizonyosan
315    I,     XI|              volna a pénzt az ablakon, azt mondva, hogy tisztességes
316    I,     XI|     elábrándozott, s ily ábrándok után azt szokta mondani nénjének,
317    I,     XI|                arcú férfiúnak képzelte azt, ki soha nem mosolyog, csak
318    I,     XI|              közel jutni a leányhoz, s azt erővel kell keresni.~ ~Megkéré
319    I,     XI|                meglátni.~ ~A komornyik azt felelé, hogy a főrendi táblánál
320    I,     XI|         lennének arra, és iparkodnának azt – megérdemelni.~ ~Krammné
321    I,     XI|           egészen mást vélt ott látni. Azt most fel sem találta a többiek
322    I,    XII|             számítva darabjára, nehogy azt mondhassa valaki, hogy mást
323    I,    XII|         kitudni? Fanny maga sem ismeré azt, s ő rá nem fog mutatni
324    I,    XII|    hurcolkodtak el, s Teréz bizonyosan azt titkolja, mert valami viszony
325    I,    XII|           Köszönöm.~ ~Menten följegyzé azt tárcájába; pedig fölösleges
326    I,    XII|       tárcájába; pedig fölösleges volt azt odajegyezni. Évek, évtizedek
327    I,    XII|         Kárpáthy Abellinónak hívják!~ ~Azt hiszik, hogy ezek a tizenkét
328    I,    XII|                húzzátok olyan csúnyául azt a fűrészt!” A legények elcsodálkoztak
329    I,    XII|     elcsodálkoztak rajta; a mester tán azt akarja, hogy a fűrész úgy
330    I,    XII|               ki Párizsban lakott.~ ~– Azt én nem bánom. Tehát azért
331    I,    XII|               nőül. Miért teszem pedig azt? Arra nekem különös okaim
332    I,    XII|               erényes és énekel, és én azt el fogom venni, mármost
333    I,    XII|               miért nem ütötte ő pofon azt az embert. Ezúttal azonban
334    I,    XII|              tenyerű asztalosmestertől azt a ritka önmérsékletet, hogy
335    I,    XII|             Sándor.~ ~Konrád feljegyzé azt tárcájába, s azzal ünnepélyesen
336    I,    XII|             ablakhoz lépett vele, hogy azt elolvashassa.~ ~– Mit cselekszik
337    I,    XII|             vannak meg nem mondani sem azt, hogy hová, sem azt, hogy
338    I,    XII|                sem azt, hogy hová, sem azt, hogy mennyi időre – és
339    I,    XII|          állottak e szándékolt tréfák, azt határozottan nem fejthetjük
340    I,    XII|            rajtam érzeni, s még valaki azt mondhatná, hogy szíverősítőre
341    I,    XII|            egyenesen magáévá teszi, és azt vissza nem vonja.~ ~Ah,
342    I,    XII|                át magát.~ ~Ehhez látni azt a boszontó mosolyt, azt
343    I,    XII|                azt a boszontó mosolyt, azt a kötekedő, ingerlő hunyorítást,
344    I,    XII|              előnyt adott; e merészség azt okozá, hogy Abellino megállt
345    I,    XII|         következő pillanatban történt, azt nem tudja megmagyarázni
346    I,    XII|             érezni agyában. Az orvosok azt suttogák, hogy fülhártyája
347    I,    XII|              már lefolyt. Konrád pedig azt állítá, hogy ő annyira meg
348    I,   XIII|              nagyobb dáridóval szokták azt megülni és ületni; elsőbb
349    I,   XIII|                azon esztendőt, melyben azt fel nem tartotta volna,
350    I,   XIII|              mind nem történhetik meg. Azt nem lehet valakitől kívánni,
351    I,   XIII|              felé vehették észre rajta azt a kényelmetlen feszengést,
352    I,   XIII|               kényelmetlen feszengést, azt a bőréből kibújni vágyást,
353    I,   XIII|          Kárpáthy-család őskastélya.~ ~Azt illetőleg nehéz volna meghatározni,
354    I,   XIII|               ahogy állt, felállíttatá azt ismét a Berettyó partján,
355    I,   XIII|       kibékülend minden ellenségeivel, azt menten foganatba vevé.~ ~–
356    I,   XIII|       folyamodjanak tisztviselői, mert azt utálja szörnyen.~ ~S ha
357    I,   XIII|                tölgyfa asztalt, nehogy azt a gorombaságot kövesse el,
358    I,   XIII|               valódi címet; azután meg azt nem lehetett vele megértetni,
359    I,   XIII|           úgysem hallgat reá. Nem elég azt tudni, hogy meglopták, még
360    I,   XIII|             tudni, hogy meglopták, még azt is tudni akarja, hogy mit
361    I,   XIII|                mögött.~ ~– Megeszem én azt az írást mind, amit a nagyságos
362    I,   XIII|            bajuszos ajkára, s csak úgy azt öt ujja közül morogta:~ ~–
363    I,   XIII|                az elejét, mire odatolá azt Péter úr elé, ki is rögtön
364    I,   XIII|             lesz. Csak bízza kegyelmed azt reám.~ ~– Eladódott a tizenkétezer
365    I,   XIII|            volna el.~ ~– No csak bízza azt kegyelmed rám! Menjünk tovább!~ ~–
366    I,   XIII|        kegyelmed, hogy a tiszttartótól azt kívánja, miszerint fiának
367    I,   XIII|           világi repcénél? Csak hagyja azt kegyelmed énrám.~ ~– A szénát
368    I,   XIII|              tehetnek róla; csak bízza azt kegyelmed rám.~ ~– Emiatt
369    I,   XIII|               számadása.~ ~– Tisztelem azt az erdőt! Már tizenkét esztendő
370    I,   XIII|              egynehány seprűnyelet, ha azt akarja, hogy erdősznek nevezzem.~ ~–
371    I,   XIII|        szemeiket. Csak bízza kegyelmed azt rám!~ ~– Csak bízza kegyelmed
372    I,   XIII|                Ne is bontsuk fel, elég azt tudni, hogy ki vannak fizetve.
373    I,   XIII|          Miskának (intra parenthesim * azt mondom, hogy Mihálynak írja
374    I,   XIII|                Csenkő Lacinak írja meg azt (el ne felejtse, hogy ez
375    I,   XIII|              elhiszek már neki, még ha azt megígéri is, hogy sohasem
376    I,   XIII|            sohasem hazudik többet, még azt is elhiszem. Ezt ezen szavakkal
377    I,   XIII|           Bandit, hogy felejtse el már azt a kis elpáholtatást, amit
378    I,   XIII|             remélve, hogy nem utasítja azt vissza, ezennel felajánlok
379    I,   XIII|         indulatot viszonzani Abellino, azt majd meglátjuk azonnal.~ ~ ~ ~
380    I,   XIII|                 de mintha valami mégis azt mondaná belül, hogy öccse,
381    I,   XIII|                fúr-farag a fák között; azt mondja, hogy valami meglepetést
382    I,   XIII|    helyettesítvén az imakönyvét, amint azt a jegyzéken kinyitá, elkezdé
383    I,   XIII|                belesült mindenbe, hogy azt sem tudta, micsoda szavakon
384    I,   XIII|             tisztul az esze. A svábnak azt mondják, hogy negyven esztendős
385    I,   XIII|           rákerüljön a sor.~ ~– De biz azt hiszem, hogy amióta az országgyűlésen
386    I,   XIII|              egyetlen gondolat okozta; azt hivé, hogy öccse, Béla okvetlenül
387    I,   XIII|           készen tartva ötven aranyat, azt a tulkot átadó öregeknek
388    I,   XIII|                a mennyei felség, tegye azt, hogy ne számlálgassa a
389    I,   XIII|                 Kutyfalvi Bandi, kiről azt hivé, hogy már el sem fog
390    I,   XIII|                megérkezését, miszerint azt mint valami elmúlhatlan
391    I,   XIII|       inszurrekció * óta; még jó, hogy azt nem mondta, hogy repüljek.~ ~
392    I,   XIII|               mert egyszerre idejönni, azt hitte, hogy haragszom rá,
393    I,   XIII| cipószeletekkel a vendégek között, ami azt jelenté, hogy közel az ebéd,
394    I,   XIII|             eltéve s elhozva; feltevék azt az asztalra, hogy minden
395    I,   XIII|          koporsót küldjenek, Kutyfalvi azt hivé, hogy abból csak egy
396    I,   XIII|              könnyen megugorhassék; de azt nem gondolá, hogy ily szomorú
397    I,   XIII|             hanyatt dűlni karszékében, azt megütötte a guta; ha rögtön
398    I,   XIII|            vele szólni. Értette alatta azt, hogy nem lehet vele aláíratni
399    I,   XIII|             azzal fenyegetődzött, hogy azt agyonlövi, csak hagyják
400    I,   XIII|              kalapod, pimasz? Ki küldi azt a levelet?~ ~Az első kérdésre
401    I,   XIII|            vonított Marci, a másodikra azt felelte, hogy neki a jószágigazgató
402   II,    XIV|               valami kutyára les, hogy azt meghajítsa.~ ~A jámbor férfiúnak
403   II,    XIV|             figurát elképzelni? Mindig azt hiszi, hogy rászedik, és
404   II,    XIV|          megmozdul az ablakredőny, már azt hiszi, a szerelmes csábító
405   II,    XIV|              poétám, miként szabadítsd azt meg; hiába adsz neki acélból
406   II,    XIV|            Fanny olvasókönyvébe lopni. Azt a cselédet rögtön elkergette
407   II,    XIV|           fájni, mintha odalőtt volna; azt mondhatni neki: „Nyomorult
408   II,    XIV|            bátran fennhangon elmondani azt a szedtevettét, ami már
409   II,    XIV|                szájára akadt. Tudom én azt, hogy az nem engem illet,
410   II,    XIV|                is fog hozni.~ ~– Én is azt kívánom, de hiába, az ördög
411   II,    XIV|        Megálljon ön uram, egyet tudok; azt, hogy ez a leány ön úröccse
412   II,    XIV|            nekem a nyakamon van.~ ~– Ő azt akarja, hogy meghaljak,
413   II,    XIV|            óhajtással, hogy használjam azt minél elébb. Most közelget
414   II,    XIV|                kívánom, hogy használja azt sokáig.~ ~– Jól van uram,
415   II,    XIV|              megérti végig; így ni. Én azt akarom, hogy Abellino hiába
416   II,    XIV|              sem ért ön. A jószág ősi, azt senkire hagyni nem lehet,
417   II,    XIV|           hozzá, hogy az édesre valaki azt mondja, hogy ez a keserű,
418   II,    XIV|        ünnepelt szépség lehet; eleinte azt hivé, hogy ezt önmaga, művészete
419   II,    XIV|          visszaborzad az úttól, melyen azt el lehet érni, de majd eljönnek
420   II,    XIV|               egy leány erényeiről, ha azt nem akarjátok, hogy a tolvajok
421   II,    XIV|               felkeressék, és ellopják azt tőle. Íme, én nem kívánom,
422   II,    XIV|       ajánlatot elfogadni?” Ha a leány azt mondja rá: „Nem!” úgy én
423   II,    XIV|          ajánlatom elfogadtatik, akkor azt válaszolja, hogy jöjjek
424   II,    XIV|             semmi érdeme; ha elfogadja azt a hódolatot, amivel a szépségnek
425   II,    XIV|         gazdagság nem fogja kárpótolni azt; meg fogja bánni, hogy eladta
426   II,    XIV|               fogja bánni, hogy eladta azt, mit újra megvenni nem lehet,
427   II,    XIV|            nagy nevével; ki ne tartaná azt szerencséjének? Bizonyára
428   II,    XIV|            kezde jőni, hogy eltitkolja azt egészen a lyány elől. De
429   II,    XIV|                ez tréfa. Miért adná ön azt át nekem?~ ~– Mert látod,
430   II,    XIV|              jutni a jövedelemhez.~ ~– Azt tehetem, mint eddig, azért
431   II,    XIV|            akkor élnünk, jó uram, hogy azt megérjük.~ ~– Eredj no,
432   II,    XIV|                egy pohár vízen? Hiszen azt is tudom, hogy kit szeretsz.
433   II,    XIV|                kérem meg helyetted? Én azt sem bánom, leszek szívesen
434   II,    XIV|              visszautasítja, mondhatja azt, hogy nem érez semmit az
435   II,    XIV|                hogy nem tudom szeretni azt, akit önök szeretnek? De
436   II,    XIV|             magához hozzámegyek; akkor azt mondta, hiszen én nagyapád
437   II,    XIV|              bizony rég az ideje, hogy azt nem próbálta.~ ~Boltay mester
438   II,    XIV|                azon uracsok előtt, kik azt hiszik, hogy Fanny szerelmét
439   II,    XIV|            repülve az ég felé, melyről azt hiszi a gyermek, hogy az
440   II,    XIV|            tudná szeretni. Nem mondaná azt neki soha, de szeretne meghalni
441   II,    XIV|                ki reá fogadást tett, s azt lenézhetni saját világában –
442   II,    XIV|               teszed e lépést; mondjad azt is, hogy gyámjaidnak nem
443   II,    XIV|            János elküldend gyűrűjeért, azt ne küldje neki vissza.~ ~
444   II,     XV|              leszegezték volna, és sem azt nem mondta neki, hogy keljen
445   II,     XV|             neki, hogy keljen fel, sem azt nem kérdezte, hogy mi baja.~ ~–
446   II,     XV|                úr, maga sem képzelheti azt, milyen iszonyatos egy anyának
447   II,     XV|                világból, nem bírta meg azt, beleugrott a Dunába; bár
448   II,     XV|                csak szereti őket, csak azt hiszi, hogy majd megjavulnak;
449   II,     XV|            Négy álló esztendeig tűrtem azt a szégyent, az isten csudája,
450   II,     XV|            mégis sok. Ha én el akarnám azt az iszonyatot mondani, ami
451   II,     XV|               menni mindig? Hát ti már azt sem kérditek, mi illik,
452   II,     XV|                mi tartjuk-e úri módon? Azt a ruhát is én vettem, ami
453   II,     XV|            vettem, ami most rajta van. Azt a fejkötőt is tőlem kapta,
454   II,     XV|      legnagyobbik, s nagy pikantul még azt mondja, hogy ha nem tetszik
455   II,     XV|               pedig nem tudok, én csak azt tudom, hogy elébb-utóbb
456   II,     XV|        külsővel leánya elé vinni, hogy azt meg ne szomorítsa, s egy
457   II,     XV|               valószínű; ő bizony csak azt tartá szemei előtt, hogy
458   II,     XV|           bankárnak, ki rögtön sietett azt levél által tudósítani Párizsból
459   II,     XV|                Teréz is letevé kezéből azt a perpetuum mobilét, amit
460   II,     XV|                úgy tették le a földre; azt azonban semmiképpen meg
461   II,     XV|             valakit házába befogadott, azt akarta, hogy az jól is mulassa
462   II,     XV|               Mayerné által elmondatni azt a hosszú históriát, ami
463   II,     XV|                 sőt a magáét elmondva, azt még ki is tudta volna egészíteni,
464   II,     XV|               akart neki engedni, hogy azt levethesse, alkalmat engedni,
465   II,     XV|             megfogadá, hogy eltitkolja azt. Azt hivé, hogy érti Teréz
466   II,     XV|        megfogadá, hogy eltitkolja azt. Azt hivé, hogy érti Teréz célzatát.
467   II,     XV|                felköltse.”~ ~Hátha még azt sejtette volna, amit Teréz!~ ~
468   II,     XV|                anyjával bánnia, nehogy azt hihesse, miszerint Teréz
469   II,     XV|            eszébe jutottak, bizonyítja azt, hogy az ő elragadtatása
470   II,     XV|       gyámjához. Mit gondolnának azok? Azt hinnék, hogy mindazt csak
471   II,     XV|                hisz aki az oltár előtt azt mondhatja valakinek: „Én
472   II,     XV|              együgyű fogásokkal elérte azt, hogy Fanny számtalanszor
473   II,     XV|          elkésett valamivel, ő sietett azt felkeresni, olykor lopva
474   II,     XV|             kérdezé, hogy mért sóhajt, azt felelte, hogy van őneki
475   II,     XV|               mint ő, észrevette volna azt a veszedelmes örömöt, azt
476   II,     XV|              azt a veszedelmes örömöt, azt a kapóra jött alkalom fölötti
477   II,     XV|              patyolat öltöny. Ki látja azt? Nő – egy nő, ki neki édesanyja.
478   II,     XV|            éjszakára hármas ágra kezdé azt újra fonni; a kibontott
479   II,     XV|            mint fonja nagy gondatlanul azt a hosszú selyemhajat, még
480   II,     XV|                belepillant, elfordítja azt magától, hogy ne lássa magát
481   II,     XV|               finom társaságok nyelvén azt, mikor egy hölgynek van
482   II,     XV|              csak a vérhez szít, ki-ki azt pártolja, ami a magáé.~ ~
483   II,     XV|              mennyivel jobb lett volna azt – eladni! ~ ~Az volt a borzasztó,
484   II,     XV|             volna e kérdést; akkor tán azt hitte volna Mayerné, hogy
485   II,     XV|             ítélni. És most ők mondják azt, hogy hiszen nincs abban
486   II,     XV|                 ami legjobb, legszebb, azt mind megszerzi neki; a cselédek
487   II,     XV|                pletykázik róluk, akkor azt mondják, hogy az az ember
488   II,     XV|               keblén, sietett, sietett azt elmondani, s úgy örült,
489   II,     XV|               lesz belőle; sokszor meg azt hiszik, hogy a legnagyobb
490   II,     XV|              ideig elhallgatott. Fanny azt hivé, hogy már alunni fog.~ ~–
491   II,     XV|            megtud, és mégis meg akarja azt tudni.~ ~– Én nem tudom,
492   II,     XV|             almáriomba lépett, s aztán azt felelte a társának, hogy
493   II,     XV|         magának, hol lakott az, akiről azt lefestették, s eljött hozzánk.
494   II,     XV|          hímzésed, s óraszámra elnézte azt a képet ottan szembe. A
495   II,     XV|              mondám neki. – Majd hiszi azt valaki az úrnak, szokták
496   II,     XV|               hogy ha valamely nagy úr azt mondja, elvesz; az csak
497   II,     XV|         beszélnek.)~ ~Csak tovább.~ ~– Azt sem tudtam már, unjam-e
498   II,     XV|              már, unjam-e vagy szánjam azt a szegény embert, egészen
499   II,     XV|            egészen kétségbe volt esve, azt hitte, férjhez vittek valahova.
500   II,     XV|                lehet mindig leány. Hát azt mondja, addig titokban esküdött
501   II,     XV|           hagyhatja a házasságot. Erre azt mondta, hogy no jó, ha én
502   II,     XV|              valaha elhagyna, veszítse azt el. Hatvanezer pengő nagy
503   II,     XV|            Hatvanezer pengő nagy pénz, azt bizony bolondul senki sem
504   II,     XV|         tündérinek elmondani, s erővel azt akarta, hogy Fanny költse
505   II,     XV|           irtózott tőle –, hogy hívják azt az urat, aki felőlem kérdezősködött?~ ~
506   II,     XV|                hát mama, igazán mondta azt Abellino, hogy engem elvesz?~ ~–
507   II,     XV|          firkálni, de azért ők is csak azt nézik, hogy mi fán terem
508   II,     XV|                 azzal a két galambbal, azt már most semmi esetre sem
509   II,     XV|                   De hogyne értené? Ez azt teszi, hogy elfogadja annak
510   II,     XV|             veendi őt, hát csak mindig azt mondja neki.~ ~Abellino
511   II,     XV|          dörmöge az öreg úr, csakugyan azt gondolva, hogy a levél tele
512   II,     XV|              hanem ajkaihoz is szorítá azt, s a leány nem haragudott
513   II,     XV|             azokban menni.~ ~Aki ebből azt következtetné, hogy Kecskerey
514   II,     XV|               a vendégeket.~ ~Aki erre azt a szót ejtené ki száján,
515   II,     XV|           történni.~ ~Óh, Kecskerey úr azt meg nem engedné! Ő büszke
516   II,     XV|              megy Boltayék lakáig; ott azt fogja mondani, hogy vásárosokkal
517   II,     XV|                után tudakozódott, ezek azt válaszolták neki, hogy a
518   II,     XV|         fogadja. Ezúttal nem paradoxon azt mondani: természethű prozopopea. * ~ ~
519   II,     XV|             aranyat veszítél. Haha! Ti azt hiszitek, hogy ez az estély
520   II,     XV|                a közmondást, én megyek azt kettős szerencsémmel cáfolni
521   II,     XV|          sietett rögtön beszélni vele. Azt mondá, hogy nem találja
522   II,     XV|            magát. Csinos volt, csinos. Azt meg kell neki engedni; hajfodrozata
523   II,     XV|              szóval: mintha éppen csak azt érdekelné a dolog:~ ~– Qu'
524   II,     XV|          szelíd lények szemeit, kiknek azt elmondá.~ ~A vadász a veremben!
525   II,     XV|           fordul el annyit?~ ~Osszátok azt a kártyát.~ ~Legalább van
526   II,    XVI|             párbajt, hanem kénytelenek azt előidézni, hogy szívek erejét,
527   II,    XVI|        sérelmes kérdés eltemettetik, s azt többé előhozni nem szabad.~ ~
528   II,    XVI|         Fennimor is elhallgatott. Ő is azt gondolta, amit Abellino.
529   II,    XVI|         szokásokhoz!~ ~Feünnimor mégis azt gondolá, hogy az sokáig
530   II,    XVI|   kiszámítatlan csapásokkal iparkodott azt kifárasztani; nem is gondolt
531   II,   XVII|                végig az utcán, elfogva azt az egyik szélétől a másikig,
532   II,   XVII|             olyformán hangzott, mintha azt mondaná: „alle sollen geigen”.
533   II,   XVII|        rokonait, s midőn elvált tőlök, azt látszék érzeni, hogy örökre
534   II,   XVII|             ismeretes nevű grófot, aki azt ajánlotta, hogy egy magyar
535   II,   XVII|             hát maga azalatt miből él, azt felelte rá, majd csak elélődöm
536   II,   XVII|            közül mulatság látni; hanem azt veszi észre, hogy mindazok,
537   II,   XVII|               Nincs senkije, aki előtt azt elmondhassa.~ ~Fanny megérkeztével
538   II,   XVII|              levén a nábob gyöngéivel, azt legérzékenyebb részén találhatá.
539   II,   XVII|              jószágigazgató elolvasván azt, azon gondolatra jött, hogy
540   II,   XVII|        cukorrépagyár felállítására, ha azt nem találta eléggé közemberiséget
541   II,   XVII|              könyvek terjesztésére; ha azt bolondságnak tartotta, megragadtaték
542   II,   XVII|            Akinek még az sem használt, azt elcsalta magával a Szentirmaynál
543   II,   XVII|               mely ország asszonyairól azt mondják, hogy ha jelenlétükben
544   II,   XVII|           kételkedünk rajta, miszerint azt, mielőtt kimondtuk volna,
545   II,   XVII|               vág, kénytelenek vagyunk azt mint a társadalom világának
546   II,   XVII|              agár, mert nem is említve azt, hogy a legszebb kalapok
547   II,   XVII|            kereskedelmi cikk, mellőzve azt is, miszerint hazánkban
548   II,   XVII|         cserélték ki a korszellemet.~ ~Azt se gondold pedig szíves
549   II,   XVII|          fordítaná hazai literatúrára, azt örök időre virágzóvá tehetné;
550   II,   XVII|               még a nyelve is az, mert azt meg itatóspapiros helyett
551   II,   XVII|          kiránthatná a sárból; azonban azt sem lehet elvitatni, hogy
552   II,   XVII|                hímzett… vajon ki nyeri azt el?~ ~Harmadnap fényes táncvigalommal
553   II,   XVII|               a tüneménnyé vált ideál. Azt látta ott a gyűlés asztalánál
554   II,   XVII|               méreggel volna telve, és azt kiinni az utolsó cseppig,
555   II,   XVII|                meghalni, és ő ne tudná azt meg soha. Őt látta maga
556   II,  XVIII|           minden részeiből összehordja azt, amiben asszonyok gyönyörködni
557   II,  XVIII|             egyéb oka is e véleményre, azt bizonyosan nem tudom.~ ~
558   II,  XVIII|              nagyon boszontónak hiszem azt egy férfira nézve. Kicsicsomázott
559   II,  XVIII|              orráig ereszti, s maga is azt hiszi magáról, hogy különös
560   II,  XVIII|               iránti szerelmében, csak azt nem tudja, hogy mi fán terem
561   II,  XVIII| feljegyeztetvén egy hosszú lajstromra, azt beküldé Varga uramtól nejéhez,
562   II,  XVIII|            névsorozatot, s végigolvasá azt. Szíve elszorult bele. Mennyi
563   II,  XVIII|           mindenben bizarr, úgy itt is azt gondolá, hogy a szokásos
564   II,  XVIII|           fognának tartani, s ehelyett azt találta ki, hogy mindazokat,
565   II,  XVIII|             nejét ott fogja bemutatni. Azt hivé, hogy e nő, ki a finom
566   II,  XVIII|               Jaj neki, ha el nem érti azt, jaj neki, ha elérti, és
567   II,  XVIII|          édesanyát, amilyennek képzeli azt az ember) és sok érzelemdús
568   II,  XVIII|        jellemét, majd felsóhajtva tevé azt le maga elé, s kérő tekintetét
569   II,  XVIII|              húzva, mint az övére.~ ~– Azt a szívességet várom öntől,
570   II,  XVIII|         rigorózumba * fogva soha.~ ~Ha azt kívánta volna tőle Kárpáthyné,
571   II,  XVIII|              föltehető esetnek tartaná azt, hogy most őt, amint ott
572   II,  XVIII|            semmi sem volt írva, mintha azt gondolná, hogy sympathetica
573   II,  XVIII|              elébb mondta.~ ~– Igenis. Azt mondám, amit valóban érzek.
574   II,  XVIII|                 akkor hagymázos ésszel azt képzeltem, hogy rég megboldogult
575   II,  XVIII|                gondolt, s jónak találá azt illedelmesen azok közé sorozni,
576   II,  XVIII|             mikor ő hagymázbeteg volt, azt képzelé, hogy megholt leánya
577   II,  XVIII|               osztva közöttük; nemcsak azt cselekszi, hogy a törvény
578   II,  XVIII|         pártolóra, védőre találnak, ki azt is fel tudja keresni, mi
579   II,  XVIII|               is kérdezősködni, ha nem azt fogják-e egy szívvel, egy
580   II,  XVIII|              igen népes társaságnak.~ ~Azt is meg kell pedig adni a
581   II,  XVIII|             hova kell ülnie, mint hogy azt mondassa magának. Egy mellékfotelbe
582   II,  XVIII|          határozott meg, s mely örökké azt a gyanút gerjeszti az emberben,
583   II,  XVIII|                a kormányrudat.~ ~– Már azt valóban el kell ismerni,
584   II,  XVIII|               nagyon megsértem, amidőn azt mondom, nincs! de igaz;
585   II,  XVIII|               hangon, hiába iparkodott azt állítani, hogy köszöni,
586   II,  XVIII|              kivált egy esetben, midőn azt kénytelen nélkülözni, ami
587   II,  XVIII|           szakadt csókjaival borítá el azt, és ismét csókjaival halmozá
588   II,  XVIII|              mondott.~ ~– Óh, én tudom azt jól, hogy ön jótékony szelleme
589   II,  XVIII|                önt magam elé. Ön sejti azt, hogy bennem is egy szegényre
590   II,  XVIII|              után, és sikerült is neki azt megállásra bírni, mégpedig
591   II,  XVIII|           Értsd e sok adieu alatt akár azt a gúnyt, hogy Kárpáthy János
592   II,  XVIII|                is a féltékenység, akár azt a rágalmat, hogy a Kárpáthy-kastély
593   II,  XVIII|   napernyőjével int vissza, bizonyosan azt mondja, hogy „Régen volt
594   II,    XIX|                nehéz. Könnyű a férjnek azt mondani, én holnap vagy
595   II,    XIX|            csoda egy új asszonynál, ha azt sem tudná, hol kezdjen mindezekhez.
596   II,    XIX|             úgy tett, mintha ő kérdené azt Fannytól: „Ugye, most ezt
597   II,    XIX|       gyöngédségét észrevenni, könnyen azt hihette volna, hogy ő maga
598   II,    XIX|       bohóságairól.~ ~Egyszer elővevék azt a névsorozatot, mely Varga
599   II,    XIX|                közönséges ember volna, azt mondanók róla, illetlen
600   II,    XIX|               mégis megjegyeztem róla: azt, hogy fölséges étvággyal
601   II,    XIX|                 Louis megharagszik, és azt mondja, hogy őt megbántottad.
602   II,    XIX|        valamelyikre haragszik, s akkor azt hiszi, hogy kiszámított
603   II,    XIX|                Ennek a neve után írjuk azt, hogy tüskés gentleman. (
604   II,    XIX|        emberekkel örömest tesz jót, de azt nem kívánhatják tőle, hogy
605   II,    XIX|           munkájából ki nem felejt, ha azt akarja, hogy abban magyar
606   II,    XIX|            vetve magát, maga elé tartá azt kiterjesztve s onnan kandikálva
607   II,    XIX|              percben.~ ~– Tehát igazán azt kívánod, hogy megnevezzem
608   II,    XIX|               még nem szóltak.~ ~Flóra azt hivé, hogy e tréfa után
609   II,    XIX|                fog róla beszélni, s ha azt mind végighallgatod, téged
610   II,    XIX|     legderekabb hölgynek az országban. Azt persze nem szükség tudnod,
611   II,    XIX|             Ugye, hogy elrontalak!~ ~– Azt ugyan jól teszed! Csak én
612   II,    XIX|            óhajtást látszik kifejezni, azt, hogy mennyire szeretne
613   II,    XIX|          csinos arcú nőnek tudnia kell azt, miszerint őneki önkénytelen
614   II,    XIX|        összejön vele, öleli, csókolja, azt hinnéd szerelmes bele; hiábavaló
615   II,     XX|             fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná, megcsókolja
616   II,     XX|              megcsókolja kezét, amivel azt nyeri, hogy a harcias asszonyság
617   II,     XX|           voltak elégedve, s általában azt imádták legjobban a háziasszonyban,
618   II,     XX|                 s szerette volna látni azt az embert, aki még egy falatot
619   II,     XX|              mert mindenki tudta, hogy azt az esperes úr nagyon szereti. – „
620   II,     XX|                 ha török poéta volnék, azt mondanám: két gyémánt aranyfoglalatban.
621   II,     XX|              jelesebben ütött ki, mert azt a társaság egyhangúlag megszavazta,
622   II,     XX|                jelen a gyűlésteremben, azt, úgy vélem, senki sem fogja
623   II,     XX|               hölgyek is vannak jelen, azt, úgy hiszem, a még most
624   II,     XX|              ellenkezőleg, ki ne tudná azt a praktikus életből, ha
625   II,     XX|                 s ha beszökhetett egy, azt az ágyam alól ki nem lehetett
626   II,     XX|                a társaság pénztárából, azt a hiányt én magam fedezem.”~ ~
627   II,     XX|                   Hagyja el méltóságod azt az egész irodalmi pereputtyot,
628   II,     XX|                 mert ha nem tekinteném azt, hogy méltóságos barátom
629   II,     XX|             iránti hódolatból kímélem, azt mondanám, hogy utálom és
630   II,     XX|            ostromlásra.~ ~– Tudja-e ön azt, gróf – szólt Flóra az útjokat
631   II,     XX|                az aranybornyúja, s aki azt meri állítani, hogy ebben
632   II,     XX|         kellene adnunk az elsőbbséget, azt mondanók, hogy mind élces
633   II,     XX|            nyúljon hozzá. Tehát ő írja azt! Pestről írta. Szentirmayné
634   II,     XX|         elolvasandók a kedves levelet. Azt persze Fannynak is meg kelle
635   II,     XX|            Rudolf. 1000.”~ ~Ez az ezer azt jelenti, hogy „ezer csók”.~ ~
636   II,     XX|          tartalmára, s újra el kellene azt olvasnia, hogy tökéletesen
637   II,     XX|             újra meg újra összecsókolá azt úgy, hogy utóbb maga sem
638   II,     XX|                képzelhet, és nem fogja azt irigyelni; nem! örülni fog
639   II,     XX|              bírja, magáénak mondhatja azt a férfit, akiről mindenki
640   II,    XXI|               más sipkát tesz, s azzal azt hiszi, hogy ez mármost őt
641   II,    XXI|               nem nyitotta az ajtaját, azt felénekelték, s nehogy történetesen
642   II,    XXI|        csipkefodrozatot. Mi jogon meri azt valaki megszámlálni: egy,
643   II,    XXI|             tagadhaták meg bámulóiktól azt az élvezetet, hogy rózsaajkaikat
644   II,    XXI|              világért le nem dörzsölné azt onnan, s mihelyt hazamegy,
645   II,    XXI|               mihelyt hazamegy, leveti azt a mentét, elcsukja és soha
646   II,    XXI|                futtatni akar? Ne tegye azt!~ ~– Miért ne? Nem tartasz
647   II,    XXI|       kedvemért, hogy ne bizonyítsa be azt.~ ~– A te kedvedért? Rögtön
648   II,    XXI|            férjek közöl hány tenné meg azt a neje kértére, hogy a vadászatból
649   II,    XXI|               és sokáig kezében tartva azt kérdé:~ ~– Hát én ne féltselek
650   II,    XXI|            barátnéjára tekinte, mintha azt kérdezné tőle, vajon ne
651   II,    XXI|              tekintetet.~ ~– Nem, nem. Azt nem kívánom, hogy elmaradj.
652   II,    XXI|                az agaraikkal, s miután azt az egyetlenegy szójátékot,
653   II,    XXI|              egy-egy boglyának, mintha azt hinné, hogy amellett elbújhatik,
654   II,    XXI|                s azon pillanatban csak azt látni, hogy a róka bukfencet
655   II,    XXI|            nyakánál fogva felhajította azt, s alig ért vissza a földre,
656   II,    XXI|            mutasson nézőinek. Most meg azt követte el, hogy a róka
657   II,    XXI|             ellenében visszafordította azt a vadászok felé, hogy ott
658   II,    XXI|          fogalmaik vannak a kutyáknak, azt minden ismeretes harapások
659   II,    XXI|                 Ezért addig iparkodott azt hajigálni, földhöz verni,
660   II,    XXI|      bukdácsolva három lábon. Mindenki azt hitte, hogy már vége van;
661   II,    XXI|             avaron keresztül; mindenki azt hiszi, hogy elragadta a
662   II,    XXI|             százszor több oka van most azt óhajtani, hogy bár meghalna
663   II,   XXII|             Marion ijesztgetésinek, ki azt beszéli, hogy Kárpáthyné
664   II,   XXII|               betegségéről kényszeríté azt termi. Éppen aznap érkezett,
665   II,   XXII|          hallgat, és mosolyog, és érzi azt az eszmét, amitől könnyű
666   II,   XXII|    szeszélyekre építhetné reményét, ha azt hihetné, hogy Rudolf is
667   II,   XXII|              szerelmet? Nem megvetné-e azt ő maga is?~ ~Óh, kétségbeejtő,
668   II,   XXII|         öltözzék, s több efféle, ahogy azt a nők legjobban szokták
669   II,   XXII|               abban támadt.~ ~Kárpáthy azt hivé, hogy az ő keze tán
670   II,   XXII|         homlokon, s gyöngéden tapasztá azt oda.~ ~Fanny megfogá mindkét
671   II,   XXII|               e kezet, s ajkaihoz voná azt.~ ~Kárpáthy oly boldognak
672   II,   XXII|         szemeiben a könnyeket.~ ~Fanny azt hivé, hogy el akar távozni,
673   II,   XXII|            kedvesebb; mit kívánsz?~ ~– Azt szeretném, ha ön mindenüvé
674   II,  XXIII|                felöltözve; mikor pedig azt mondjuk, hogy nincs felöltözve,
675   II,  XXIII|              az? Honnét hullottál ide? Azt hittük, már mediatisáltattad
676   II,  XXIII|       majmokból lett az emberi faj. Én azt állítom, hogy az ember eredetileg
677   II,  XXIII|            sokat teszesz fel magadról. Azt kívánod, hogy egy esztendeig
678   II,  XXIII|                felöltözött, legalább ő azt hitte magáról.~ ~– Nos,
679   II,  XXIII|            amerikai széken. * ~– Ha én azt be tudnám bizonyítani, hogy
680   II,  XXIII|              nő valakibe szerelmes, ha azt valami világosan, valami
681   II,  XXIII|         családfák készítésében.~ ~– De azt mégsem fognák megengedni,
682   II,  XXIII|               s ha nincs ilyesmi, kell azt előidéznem.~ ~Kecskerey
683   II,   XXIV|               soha. Ki kellett állania azt a kínszenvedést, hogy lássa
684   II,   XXIV|          mennyivel nehezebb eltitkolni azt, mint emezt.~ ~Amitől félt,
685   II,   XXIV|           mikor egy férfi fejébe vette azt, hogy jó férj fog lenni,
686   II,   XXIV|               minőnek a távolból hitte azt, s nyugodtabban látta Rudolfot
687   II,   XXIV|          rendesen igen keveset szokták azt mutogatni, a legünnepeltebb
688   II,   XXIV|           imádja, többször nem szükség azt előhoznia. A férj érdemeivel
689   II,   XXIV|            férj érdemeivel dicsekedni, azt minduntalan magasztalni,
690   II,   XXIV|   képtelenségnek címez.~ ~Látni fogjuk azt…~ ~A beiktatás napjára a
691   II,   XXIV|            szállás.~ ~Szentirmay ugyan azt kívánta, hogy beiktatása
692   II,   XXIV|           pompával menjen véghez, mert azt kissé nagyon keleti fogalomnak
693   II,   XXIV|                hogy feljön-e.)~ ~– Sőt azt is bizonyosan tudom, hogy
694   II,   XXIV|             oly nehéz lélegzete, midőn azt mondá: „Én nem hiszem, hogy
695   II,   XXIV|            forintját.~ ~– Hogyan érted azt? – szólt megütközve Rudolf.~ ~
696   II,   XXIV|              elkölteni valamit.~ ~– De azt is tudom, ami Abellinóval
697   II,   XXIV|          valahogy a leány kezébe, s ez azt oly modorban vágta arcához,
698   II,   XXIV|           amidőn a szerencsés véletlen azt az ötletet súgja az öreg
699   II,   XXIV|            kíméletlenül rágalmazni, de azt is tudta, hogy ez mindenért,
700   II,   XXIV|                 azután kebeléhez vonva azt, kényszeríteni a kedves
701   II,   XXIV|          egypárt hallanom?~ ~– Például azt, hogy amióta Rudolf főispán
702   II,   XXIV|         tekintélyt akar tartani. Pedig azt csak azért sem fogja elérni;
703   II,   XXIV|                 Látod, én haragszom, s azt mondják, hogy ne menjen
704   II,   XXIV|           kezde; de azután megint csak azt felelte:~ ~– Ne beszéljünk
705   II,   XXIV|                 amit érezek irántad, s azt akarom, hogy mindenki, aki
706   II,   XXIV|           szegény nőt; ha ismernéd őt, azt mondanád, hogy nincs a világon
707   II,   XXIV|                igen kényes emlékek, de azt is tudom, hogy amíg én e
708   II,   XXIV|                  Ezt nem értem.~ ~– Ha azt fogják rólad is mondani,
709   II,   XXIV|              Pedig ez saját eszmém, te azt fogod köszönni Kárpáthynévali
710   II,   XXIV|       csengettyű zsinórjához lépett, s azt háromszor hevesen megrántá.~ ~
711   II,   XXIV|                magányát.~ ~Sokszor már azt a gondolatot sugdosta fülébe
712   II,    XXV|               nyelvben vissza lehessen azt adni, amit a magyar e szóval
713   II,    XXV|             fogják szeretni egymást.~ ~Azt hivé, hogy teljes mértékben
714   II,    XXV|              ez édes órában nem akarta azt nejének előhozni.~ ~Midőn
715   II,    XXV|              nő gyöngesége felől, hogy azt megmutathassa nejének, s
716   II,    XXV|              Milyen bohó vagy te. Hisz azt is csak neked kell elfogadni,
717   II,    XXV|            volt hozzá, hogy elveszítse azt.~ ~Egy szót sem szólt többé,
718   II,    XXV|                Saját lakában elfogadni azt, ki iránti szerelme már
719   II,    XXV|          sohasem láttad volna.~ ~Fanny azt hivé, hogy a földnek kell
720   II,    XXV|       kiszámított kacérságnak vette, s azt hivé, könnyű munkája fog
721   II,    XXV|             adjanak más eszméket neki! Azt hivé, majd kedvenc virágai
722   II,    XXV|             nemcsak név szerint, hanem azt az egész sajátszerű ábrándvilágot,
723   II,    XXV|           természetesnek találva, hogy azt az ifjú kezéből az ő kezébe
724   II,    XXV|              karjába akasztá.~ ~Rudolf azt hivé, hogy érti. Pedig nem
725   II,    XXV|               fel a kertben. És Rudolf azt hivé, hogy már megnyerte
726   II,    XXV|                megnyerte e nőt, s a nő azt hivé, hogy már vétkezett
727   II,    XXV|            egyetlen gyönyörű dáliát.~ ~Azt hivé, hogy érti.~ ~Másnap
728   II,    XXV|           anélkül is oly őrülten imád, azt akarja, hogy őt szeresse.
729   II,    XXV|               hogy Rudolf meg ne lássa azt.~ ~Rudolfnak érdekében volt
730   II,    XXV|              többet, mikor én kerültem azt a helyet, ahol önnel találkozhatom,
731   II,    XXV|             temetve jól. Miért kellett azt újra felidézni? Nem látta
732   II,    XXV|            nyújtá neki, s engedé, hogy azt könnyeivel, csókjaival halmozza?
733   II,    XXV|               öröme határtalan volt, s azt a kis felleget, amit férje
734   II,    XXV|           titokból valamit? Angyalarca azt nem mutatta soha….~ ~ ~ ~
735   II,   XXVI|   megszilárdult testületet mutathatjuk azt be, ahol csak igen jeles
736   II,   XXVI|               figyelemnek tulajdonítva azt, miszerint egy egész csomó
737   II,   XXVI|            szívűek széledeztek körüle. Azt mégis borzasztó elgondolni,
738   II,   XXVI|         végigolvasott, maga magáról is azt hiszi, hogy gyilkos. Ajánlom
739   II,   XXVI|              rá valakire.~ ~– Legalább azt szeretném megismerni és
740   II,   XXVI|               villogó szemekkel. – Óh, azt az embert szeretném ismerni!~ ~
741   II,  XXVII|        csecsemő beszédét odamagyarázva azt, hogy az visszakívánkozik
742   II,  XXVII|           szállt nagyságod házára.~ ~– Azt tudom, azt érzem, uram.
743   II,  XXVII|       nagyságod házára.~ ~– Azt tudom, azt érzem, uram. Áldom érte
744   II,  XXVII|        fájdalom által is próbára tenni azt.~ ~– Mit akar ön mondani? –
745   II,  XXVII|             segély – szólt az orvos –, azt mondanám, még van remény;
746   II,  XXVII|               vele férjeét, s odavonja azt lihegő ajkaihoz.~ ~…– Emlékezzék
747   II,  XXVII|              tartja neje kezét, mintha azt hinné, hogy ezáltal visszatartja
748   II,  XXVII|         szegény árva jávor, ültessétek azt máshová…. eljössz-e hozzám,
749   II, XXVIII|            helye az. És a jövevény, ki azt ez órában látogatja – Barna
750   II, XXVIII|            ifjú kezét, s megszorította azt.~ ~– Ön szereté e hölgyet.
751   II, XXVIII|               a hideg márványra hajtá, azt képzelé, hogy most az ő
752   II, XXVIII|             erőtetni, a férfi fájdalma azt kívánja, hogy ne vigasztalják.~ ~
753   II, XXVIII|                ez emléken.~ ~És olvasá azt a nevet…. Mint a kísértethívás,
754   II, XXVIII|          kürtölt a vadaskert szélében, azt nemsokára utolérte, s félóra
755   II,   XXIX|       kívántalak felkérni. Elfogadod-e azt?~ ~Rudolf némán inté helyeslését.~ ~–
756   II,   XXIX|                Ma mégis utoljára látom azt, mert holnap be fogom falaztatni.
757   II,   XXIX|            tiszteletlen utód kivágatja azt, az egész összeg szálljon
758   II,   XXIX|              az öreg Pál ismerni fogja azt. Koporsóm, melybe tenni
759   II,   XXIX|         hálószobámban, mindennap látom azt, és megszoktam rágondolni,
760   II,   XXIX|         Kárpáthy szemében. Széttörülte azt, örömkönny volt.~ ~– Ne
761   II,   XXIX|           használjam a másik felét! Én azt akarom, hogy fiam boldog
762   II,   XXIX|                      Ő” is így kívánta azt – szólt a nábob. – Utolsó
763   II,   XXIX|      gyermekemnek!” Én nem felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „
764   II,   XXIX|           hazug volnék Isten előtt, ha azt mondanám ez órában, hogy
765   II,   XXIX|                csapásának tartom rajta azt, hogy saját vagyonát külföldön
766   II,   XXIX|              ügyvédnek marad, és senki azt adósság fejében le nem foglalhatja,
767   II,   XXIX|           esztendőben, és megemlegesse azt évrül évre.~ ~Vele elvégeztem
768   II,   XXIX|                ezeken felyül megmarad, azt jelen végintézetem végrehajtója,
769   II,   XXIX|                aláírták, megpecsételék azt, s még azon éjjel másik
770   II,   XXIX|               példányban is kiállítva, azt Rudolf mint megyefőnök átvette.~ ~
771   II,   XXIX|               evett, és nem ivott.~ ~Ő azt mondá, hogy nem akar a szent
772   II,    XXX|             egyszer látni, és mindenki azt mondá, hogy nem lehet ráismerni,
773   II,    XXX|              az még csak félesztendős, azt ölben kellett vinni. Szentirmayné
774   II,    XXX|                És mindenki, aki látta, azt állítá, hogy oly gyöngéden
775   II,   XXXI|            beszédet mind összeszedjük, azt is megtudjuk, ami nem igaz.~ ~
776   II,   XXXI|             íriszt találnak a mezőben, azt le ne kaszálják, hanem kikerüljék.~ ~
777   II,   XXXI|      kikerüljék.~ ~Az emancipált hölgy azt jegyzi meg erre, hogy ő
778   II,   XXXI|            kérdé valaki.~ ~– Hát lehet azt tudni, hogy ő mit miért
779   II,   XXXI|          minden reggel beállítania, ha azt akarja, hogy aranyat kapjon,
780   II,   XXXI|             nőt könnyelmű szerelemben, azt nem rótták fel neki vétkül,
781   II,   XXXI|              kilátásaiból alásüllyedt, azt nem bocsáthatták meg neki.
782   II,   XXXI|           szeretőjük fog lenni, csupán azt kötötte ki, hogy a temetőbe
783   II,   XXXI|            járjanak csókolózni, mert ő azt nem szereti hallgatni; azonfelyül
784   II,   XXXI|       üvegekben!~ ~– Megparancsolá még azt is, hogy senki a más feleségére
785   II,   XXXI|             hagyta.~ ~– Kivéve a fiát. Azt Szentirmay úrnak ajándékozá.~ ~–
786   II,   XXXI|               Griffard legjobban fogja azt tudni, mert ő körülményesebben
787   II,   XXXI|             egy helyettesíttetett.~ ~– Azt pedig be nem bizonyíthatja –
788   II,   XXXI|           egész bizonyossággal.~ ~– És azt sem, hogy nagybátyjának
789   II,   XXXI|               fatális új örökös miatt. Azt ő nagyon restellené, ha
790   II,   XXXI|              valaki elég kíváncsi volt azt hinni, hogy a viselet előnyén
791   II,   XXXI|          értékest akarna neki küldeni, azt el sem fogadná stb., stb….~ ~
792   II,   XXXI|              levelével eldicsekedni, s azt nem akarta, hogy kezének
793   II,   XXXI|           meggyűlt benne a méreg, hogy azt kiönthesse.~ ~Flóra ilyenkor
794   II,   XXXI|              ligetéhez, s meglátogatni azt a sírkövet, melynek mindegyik
795   II,   XXXI|          féltékennyé sem lehet tenni.) Azt hitte, majd akkor meg fogja
796   II,   XXXI|       körülrajongva, kiknek mindegyike azt hiszi Zoltánról, hogy az
797   II,   XXXI|       hallótülök. Hanem ő azért mindig azt hiszi, hogy most is azon
798   II,   XXXI|              minden fiatal leánynak, s azt hiszi, hogy azok őrjöngnek
799   II,   XXXI|       őrjöngnek utána, s ha kinevetik, azt hiszi, örömükben nevetnek,
800   II,   XXXI|                Más ember, ha megvénül, azt tisztelni szokták, az ő
801   II,    Veg|         magamforma apró emberektől, ha azt hitetnék el magokkal, hogy
802   II,    Veg|               számára mentséget; hanem azt hiszem, hogy ez aránytalanság
803   II,    Veg|             Erre, ha tréfálni akarnék, azt mondhatnám, hogy annyira
804   II,     Sz|          elzáratta, mert a delphoi jós azt jövendölte, hogy ha Danaénak
805   II,    Meg|         értelmet fejez ki tökéletesen: azt, hogy „dichtet * ” és azt,
806   II,    Meg|              azt, hogy „dichtet * ” és azt, hogy „brütet * ”. S ez
807   II,    Meg|         fantáziája melegével iparkodva azt kikölteni, s maga sem tudja,
808   II,    Meg|              élő virágot: egyszer csak azt mondta az államhatalom,
809   II,    Meg|           regélte el nekem a feleségem azt a jelenetet, amin a Magyar
810   II,    Meg|     legelőkelőbb eszményét képviselte. Azt énnekem finom hollótollal (
811   II,    Meg|         pontozva kellett megrajzolnom. Azt én háromszor is megpróbáltam,
812   II,    Meg|            valamit.~ ~– Még?~ ~– Igen; azt, hogy sok pénze van. Már
813   II,    Meg|                Tehát a szerelmes költő azt, amit a leány szerelmében
814   II,    Meg|               tudta neki bocsátani; de azt, amit nyert benne – azt
815   II,    Meg|                azt, amit nyert benne – azt nem.~ ~Később aztán a szép
816   II,    Meg|           kincset.~ ~Megtaláltam benne azt az alakot, akit a regényem