Kötet, Fezejet

 1    I,    III|    meglett korú férfinak tartaná, arcát nem látva.~ ~A harmadik,
 2    I,      V|       nyugodtan emelé fel e szóra arcát.~ ~– Tegyék. Mit gondolok
 3    I,      V|         mindkét kezével eltakarta arcát.~ ~E percben az előszobaajtón
 4    I,    VII|      magamban nevén nevezni, csak arcát láttam magam előtt, és nem
 5    I,    VII|     fekete szemeit s tündértiszta arcát a kérdezőhöz emelve helyes
 6    I,    VII|           belérajzolja Chataquéla arcát, ami élénk képzelőtehetsége
 7    I,   VIII|        mint hosszú leányhaj, csak arcát hagyva szabadon, ahol kétfelé
 8    I,   VIII|           férfias előnyeit, piros arcát, karcsú termetét, villogó
 9    I,     XI|           illetlen tekintet képes arcát pirulásra indítni? Lelke
10    I,    XII| kétségbeesve rohant nagynénjéhez, arcát annak ölébe rejtve, lábaihoz
11   II,    XIV|           Boltay mester. Amint ön arcát megláttam, már készen voltam
12   II,    XIV|      Boltay megcsipkedé a leányka arcát, mely oly kemény volt, hogy
13   II,    XIV|          emlékéből a szomorú ifjú arcát és a bohó vén emberét, kik
14   II,     XV|      keresztül vélte látni ravasz arcát és ez arcon keresztül ravasz
15   II,     XV|       Fennimor mit erőszakolja az arcát, hogy komoly legyen, minek
16   II,    XVI|         tűzé ki magának ellenfele arcát megpiszkolhatni, orrát vagy
17   II,   XVII|       engedtetett, mely idő alatt arcát és kezét tisztességesen
18   II,  XVIII|          odaölelte őt magához, és arcát csókolta meg, és kényszeríté
19   II,    XIX|      versenyezhetne. Valahányszor arcát látom, a lelkét is látom
20   II,     XX|          takarva el lángra hevült arcát, s szeretetre méltó ingerültséggel
21   II,     XX|         bosszúsan elfordítja tőle arcát, ez csak annál erősebb ok
22   II,   XXII|        mindennap a barátnő boldog arcát, s hallgassa édes örömeinek
23   II,   XXII| dicsőített nevét, lássa magasztos arcát az ifjúnak, kit még imádnia
24   II,   XXIV| számtalanszor összevissza csókolá arcát, ajkait és szemeit, amennyi
25   II,    XXV|       többé, megkeményíté szívét, arcát, s férje karján az érkező
26   II,    XXV|   Nyomorultan.~ ~És kezeibe rejté arcát, és sírt.~ ~Rudolf nagyon
27   II,  XXVII| összekulcsolt kezekkel imádkozik, arcát a vánkosba rejtve. Flóra
28   II,  XXVII|     összecsókolja az alvó gyermek arcát, ki minden csóknál felnyitja
29   II,  XXVII|     térdre hull az ágy mellett, s arcát a holt párnáiba temetve,
30   II, XXVIII|           semmit, de félrefordítá arcát. Isten tudja, miért nem