Kötet, Fezejet

 1    I,      I|                 lassankint nagy lihegve magához kezde térni, s szemeit törülve
 2    I,      I|                        s abból akkora falatokat kezde kezdemagába tömni, hogy
 3    I,     II|                            ha pedig ő vásárolni kezde, szépen kigömbölyödtek az
 4    I,    III|                   előszeretetet.~ ~István heves kezde lenni e szóra.~ ~– Óh, ez
 5    I,     VI|                  hallgatá saját művét, tapsolni kezde, a körülállóktól kérdezve: „
 6    I,    VII|                         a láng e részen lohadni kezde, de annál sűrűbben sziporkázott.~ ~
 7    I,    VII|                 csodálatos! Amint ismét magához kezde térni, e hír által nem érzé
 8    I,     IX| ezernyolcszázhuszonötödik év, mely új korszakot kezde meg nemzetünk életében.~ ~
 9    I,      X|                       nem volt ura. Csak azután kezde magához térni, hogy őt kiküszöbölte.
10    I,      X|                       Mayer úr is egészen dühbe kezde jönni. Nem nyughatott a
11    I,    XII|                         asztal előtt gratulálni kezde Abellinónak a szenvedő emberiség
12    I,    XII|                      csodálkozva és boszonkodva kezde a kérdezőre nézni.~ ~– No,
13    I,    XII|                        füléből lassú cseppekkel kezde szivárogni a vér. Bár nem
14    I,   XIII|                    volna.~ ~„Édes öcsémuram!” – kezde az öreg Kárpáthy diktálni.~ ~„
15    I,   XIII|                     csak vendégei gratulációira kezde ismét szokott eszmekörébe
16    I,   XIII|                 lassankint félelmesen elkékülni kezde; rebegő ajkain látszott,
17    I,   XIII|                         s futhasson el innen, s kezde az ajtó felé hátrálni.~ ~–
18   II,    XIV|                  dolgokat hallva naponta, dühös kezde lenni, mint kánikulában
19   II,    XIV|               martalékául.~ ~Boltay nyugtalanul kezde el alá s fel járkálni. Mit
20   II,    XIV|           visszautasítná.~ ~Már azon gondolatra kezde jőni, hogy eltitkolja azt
21   II,     XV|                         csendben egy Úrimáját * kezde elmondani magában, kezei
22   II,    XVI|                       karját, s emiatt hátrálni kezde. Abellino nyomban utána;
23   II,  XVIII|                    valami olyanforma óhajtásnak kezde helyet adni szívében, mintha
24   II,  XVIII|                        egészen őszintén nevetni kezde rá, s miután a nevetés ragadós –
25   II,    XIX|                    szemeket, miktől boldogságot kezde tanulni. Olyankor szobaleányaikat
26   II,  XXIII|                 látogatójegyeknek, s érdekelten kezde hallgatni.~ ~Kecskerey pedig
27   II,   XXIV|                       elkomorodott, gondolkozni kezde; de azután megint csak azt
28   II,  XXVII|                         János rámeredt. Rosszul kezde lenni az orvos hideg tekintetétől,
29   II,   XXXI|                kelmékhez, s eziránt tudakozódni kezde, nem sírtak ugyan, mert