Kötet, Fezejet

 1    I,      V| maradsz.~ ~– Nem kellett volna engemet annyira szeretned – sóhajta
 2    I,      V|   lesz-e bátorsága valakinek – engemet megölni, lesz-e bátorsága
 3    I,      V|       férjének –, e néhány szó engemet fölemel. E névtelen írás
 4    I,      X|  legyen rá többé semmi gondja. Engemet jó szándokomban megsegít
 5    I,      X|     előtte azon okokat, melyek engemet e föllépésre kényszerítettek. –
 6    I,     XI|     hatalmat, ha te imádandasz engemet, mindezek tiéid legyenek.”
 7    I,     XI|        ezt mind neked adom, ha engemet imádsz!” – hány lesz, ki
 8    I,     XI|  őrajta.~ ~– Ah, asszonyom, ön engemet egészen boldoggá tesz.~ ~–
 9    I,     XI|     Ezt mind neked adom, imádj engemet!” És neki nem jut eszébe
10    I,    XII|        botrány, ami őt éri, ér engemet is. Ha maga jelen volna,
11    I,    XII|      Ön egy veszett bolond, ön engemet lőtt meg ellenfele helyett.
12    I,   XIII|   móringolnak, * sem bánom én. Engemet nem bántott a jámbor, a
13   II,    XIV|       sérteni, ahogy bántott ő engemet; és ez nem lesz egyéb, mint
14   II,     XV|      Istenem! Mire hagytál meg engemet! Szegény lelkem uram jókor
15   II,     XV|       azért se higgyétek, hogy engemet megcsúfoltatok” – mondám,
16   II,     XV|  leányom, óh a leányom nem fog engemet szerethetni többé. Ő utálni
17   II,   XVII|       elrebegni:~ ~– Szeressen engemet.~ ~– Mindig szerettelek –
18   II,   XVII|        legalább könnyebben fog engemet tűrhetni.~ ~Ez féltréfa
19   II,  XVIII|           Nagyságos asszonyom, engemet érdemeim felett megtisztel
20   II,  XVIII|    mert, ámbátor isten őrizzen engemet azon gondolattól, hogy ilyen
21   II,  XVIII|       amilyen boldoggá tett ön engemet!~ ~– Ah Fanny, én már önt
22   II,     XX|        kérdem, mi ok tarthatna engemet vissza attól, hogy midőn
23   II,     XX|     országnak. Mi ok tarthatna engemet ettől vissza?”~ ~Miután
24   II,   XXII|         Távozzál tőlem – hagyj engemet elveszni!”~ ~Ki tudná, mit
25   II,  XXIII|  recsegé:~ ~– Kinek tartasz te engemet, barátom? Kémed vagyok én
26   II,   XXIV|        mellől.~ ~– Te? Rudolf? Engemet? Gondold meg, mit mondtál!
27   II,   XXIV|        hogy elmondja neki: „Te engemet gyűlölsz, megvetsz, haragszol
28   II,    XXV|     órája lesz. Azért kerüljön engemet, ha szán. Nem szerelmet,
29   II,    Veg|  állítom; annyi bizonyos, hogy engemet még senki sem támadott meg,