Kötet, Fezejet

 1    I,     II|         Abellino elbúcsúzott, a bankár kezeit dörzsölve kíséré egész a
 2    I,     IV|              három előtte ülő térdein, kezeit hátradugta a frakkja zsebébe,
 3    I,    VII|         derekán, egy idegennek engedné kezeit érinteni; az afgán erkölcs
 4    I,    VII| Gobelin-gyárból egy csoport némber jő, kezeit tördelve, a legnagyobb kétségbeesés
 5    I,    VII|             érzé. – Erre felszökött, s kezeit védőleg tartá maga elé.~ ~–
 6    I,      X|               s számtalanszor csókolva kezeit nem talált elegendő szavakat,
 7    I,      X|           egyszer óhajtaná megcsókolni kezeit, azután örömest meghalna.~ ~
 8    I,      X|           feltétel alatt, levegye róla kezeit örökre, és adja át neki
 9    I,   XIII|              Óh, kérem alássan – szólt kezeit félredugva az érdemes jószágigazgató –,
10    I,   XIII|         kinézett az udvarra, hátratéve kezeit, és meg sem mozdult.~ ~A
11    I,   XIII|             Mit? – szólt Pál hátratéve kezeit. – Tán éppen ki akar vele
12    I,   XIII|        felugrott székéből, kiterjeszté kezeit, arca valami irtózatos mosolyra
13    I,   XIII|                 azzal felemelé az égre kezeit, s egyszerre homlokára csapva
14   II,     XV|            Boltay úr lábaihoz, elébb a kezeit, azután a térdeit, utoljára
15   II,     XV|             gondolá magában Mayerné, s kezeit dörzsölé örömében.~ ~Most
16   II,     XV|          Fennimor, s nem szabadíthatva kezeit az őt fogva tartók karjaiból,
17   II,  XVIII|           vannak felékesítve, s miután kezeit nem tudja megmozdítani anélkül,
18   II,  XVIII|          megjárkál örömében alá és fel kezeit összevissza dörzsölve, hogy
19   II,   XXII|      részvéttel ülnek ágya mellett, és kezeit kezeikbe tartják, és nem
20   II,    XXV|               ittas volt az örömtől, s kezeit összefonva tartá Flóra körül,
21   II,    XXV|             öntudatlanul összekulcsolá kezeit, és keblére szorítá, hogy
22   II,   XXVI|             orrhangon Kecskerey hosszú kezeit Abellino felé lobogtatva.~ ~–
23   II,  XXVII|           könnyezését.~ ~Ekkor elvonja kezeit a beteg, és összetéve keblén,
24   II,   XXIX|       szavaknál a mellette ülő ifjúnak kezeit; míg Rudolf felszökött helyéről,
25   II,    XXX|               nábob behunyt szemekkel, kezeit összetéve mellén, előtte
26   II,   XXXI|        ismerhet rá! – Esedezik tehát – kezeit, lábait csókolva a méltóságos