Kötet, Fezejet

 1    I,    VII|           csak az az egy volt benne szomorú a jelenlevőkre nézve, hogy
 2    I,    VII|            érzelmet megtagadja. S e szomorú tüneményt alig látni másutt,
 3    I,    VII|             tenné, illenék is, hogy szomorú legyen, de más zajosabb
 4    I,     IX|         Nyelvét mívelte volna? Elég szomorú példa volt előtte éhen holt
 5    I,      X|           ugyan a köznyelven forgás szomorú fátumát szabad nevezetességnek
 6    I,      X|             amint meghallá öccsének szomorú esetét, felszedé rögtön
 7    I,      X|            igen elvonult, mondhatni szomorú életet viseltek.~ ~A természeti
 8    I,     XI|             Lássa asszonyom – monda szomorú arccal az ifjú lovag –,
 9    I,    XII|           megtudott mindent, nagyon szomorú lett, de azóta kétszeres
10    I,   XIII|            Kalotai Fricin kellett a szomorú példának megesni. Kassay
11    I,   XIII|           azt nem gondolá, hogy ily szomorú véget érjen a tréfa, s midőn
12    I,   XIII|          kodicillust * –, s ez azon szomorú hírt hozá, hogy biz az öregúr,
13    I,   XIII|            hogy már ha elkövetkezik szomorú halála, lelkeért egy imát
14    I,     Sz|        semmiség~ ~c'est triste – ez szomorú~ ~c'est une plaisanterie –
15   II,    XIV|            sokáig él, s ő hű marad, szomorú hervadás fogja megölni;
16   II,    XIV|        ihlete kitörölte emlékéből a szomorú ifjú arcát és a bohó vén
17   II,     XV|           volt arra szükség, mert a szomorú alak sietett megmondani,
18   II,     XV|           látom, sírnom, hogy ilyen szomorú állapotba jutott, és nem
19   II,   XVII|        házak ajtain kiadó szállások szomorú hirdetményei lőnek olvashatók,
20   II,     XX|            tréfából beszélek. Saját szomorú tapasztalásom ez; midőn
21   II,   XXII|          semminek sem örülsz, mikor szomorú vagy, mikor semmit sem óhajtasz,
22   II,    XXV| visszautazott Szentirmára.~ ~Nagyon szomorú és megilletődött volt az
23   II, XXVIII|       oldalában, rajta fenn a halál szomorú angyala aláfordított fáklyával.~ ~
24   II,   XXXI|           meghitt órákban elmondá e szomorú dolgokat Rudolfnak, hogy
25   II,   XXXI|            tudja; hogy komoly, hogy szomorú tud lenni, hogy megveti