Kötet, Fezejet

 1    I,   VIII|          aztán, aki tudja!~ ~– No Márton – szól hozzá a bíró –, megint
 2    I,   VIII|        kisült a lajstromból, hogy Márton hat évi pünkösdi királysága
 3    I,   VIII|         Nem jó az a hányavetiség, Márton; mert majd nagyon hozzá
 4    I,   VIII|          még az az ember! – szólt Márton, hetykén intve a fél szemöldökével,
 5    I,   VIII|      büszkére változtatott hangon Márton, ki egészen beleszokott
 6    I,   VIII|        Parancsolsz-e még valamit, Márton?~ ~– Hát? A cigányok húzzák
 7    I,   VIII| égbekiáltó hangokon harsogtatva a Márton nótáját. Ezek után jött
 8    I,   VIII|          azt gondolhatta, hogy ha Márton pünkösdi király, akkor ő
 9    I,   VIII|       vigyázni kell magukra, mert Márton lova, amint észreveszi,
10    I,   VIII|       előtte, az idegen legény.~ ~Márton nekirugaszkodik ennek is,
11    I,   VIII|       hamarább ért a célhoz, mint Márton, s ott a zászló előtt megállt.
12    I,   VIII|           a zászló előtt megállt. Márton azonban, amint odaugratott,
13    I,   VIII|              Ugyan ugyé? – mondta Márton. – Tán biz azt gondolod,
14    I,   VIII|   versenyzők is beérkeztek, kiket Márton százféle okokkal sietett
15    I,   VIII|   közönség rokonszenvét a garázda Márton ellenében, s az úri sereg
16    I,   VIII|           egész fejjel előzte meg Márton lovát, s ez a különbség
17    I,   VIII|        uram is leesett a lórul.~ ~Márton magánkívül dühében vágott
18    I,   VIII|              Nem szükség – felelt Márton dacosan, én nem vagyok fáradt,
19    I,   VIII|         csak közel is hozzá, maga Márton több ölnyi távolságra maradt
20    I,   VIII|          rekedt, eltompult hangon Márton, ki reszketett a dühtől –,
21    I,   VIII|          Nem kell félni! – mondta Márton. – Mire ide hajtjuk, úgy
22    I,   VIII|     lehetett látni.~ ~Alig haladt Márton mintegy száz lépésnyire
23    I,   VIII|   ismételt vad bőgését hallatá.~ ~Márton ki akarta csalni a síkra
24    I,   VIII|           az ingovány szélében.~ ~Márton erre ismét visszafordult
25   II, XXVIII|                Rókanyomokat látok Márton – szól az elöl menő lovas,