Kötet, Fezejet

 1    I,     XI|   tudá, hogy most testvéreire gondolt.~ ~– Miért sóhajtál? – kérdé
 2    I,   XIII|       szívében gerjedt, s nem gondolt egyébre, mint hogy mentül
 3   II,    XIV|       olyan hosszú beszédeket gondolt ki, miket itt-amott fog
 4   II,     XV|  előtt? Tulajdonképpen nem is gondolt semmire, egész elmélázva
 5   II,     XV|      szekéren.~ ~Jajaj! – Mit gondolt ez a leány? Talán bizony
 6   II,     XV|  Abellinóval; vagy hátha mást gondolt, s most már nem fog eljönni.
 7   II,    XVI|      azt kifárasztani; nem is gondolt már magával, szinte belefutott
 8   II,   XVII|    hanem csak mégis okosabbat gondolt később. Fogá a paszkvillt,
 9   II,   XVII|     nős volt.~ ~Fanny remegve gondolt rá, vajon eljönnek-e a meghívásra
10   II,   XVII|     ott és mindenütt, bárhova gondolt, bármire vezeté figyelmét,
11   II,  XVIII|      tartott, ismét csak mást gondolt, s jónak találá azt illedelmesen
12   II,  XVIII|      reá. Varga uram olyasmit gondolt, hogy ennek a nevét is átugrotta
13   II,  XVIII|       egy áldott lény, ki rám gondolt, megszánt és boldoggá tett.”~ ~–
14   II,    XIX| minden férfiak között, s arra gondolt e percben.~ ~– Tehát igazán
15   II,    XXI|    halt meg. Flóra pedig arra gondolt, ha most Rudolf csak egyszerre
16   II,   XXIV|     végig lelkét. Mindig arra gondolt:~ ~– Ezt az asszonyt már
17   II,   XXIV|       bizalmasan lenni.~ ~Mit gondolt ő Kárpáthynéval! Miatta
18   II,   XXIV|       oly szép, mint volt, de gondolt arra, hogy árnyékot fog
19   II,   XXIV|     emelni ez asszonyt, s nem gondolt reá, hogy azon emlékekkel,
20   II,    XXV|    szép.~ ~Rudolf háladatosan gondolt a német példabeszédre, mely
21   II,    XXV|  politikai okoskodásokkal; ki gondolt volna a nőre!~ ~Délután
22   II,    XXV|    Szíve elszorult. Csak most gondolt reá, hogy minő játékba kezdett.~ ~
23   II, XXVIII|       kedves, vidám gyermekre gondolt, ki egyszerű polgári viseletben
24   II, XXVIII|      emléket. Ott megállt, és gondolt a sokat szenvedett nőre,
25   II, XXVIII|   hordozott. És amidőn ezekre gondolt, szép szemei megteltek könnyel.~ ~