Kötet, Fezejet

  1    I,      I|            így tart, akkor nem tudom, ki lesz az a Noé, ki e parciális *
  2    I,      I|              tudom, ki lesz az a Noé, ki e parciális * özönvízből
  3    I,      I|         nemzetes Bús Péter uram tevé, ki a kegyetlen sors által arra
  4    I,      I|            benne, vagy a hátán hordja ki a szekerét.~ ~Estére kezd
  5    I,      I|          valami élő állatnak létezni, ki iránt való tiszteletében
  6    I,      I|        főbelövethetéstől, nézzük meg, ki van ottan.~ ~A kocsi ernyője
  7    I,      I|            egy eleven hazajáró lélek, ki eltompul, elfásul, s csak
  8    I,      I|            örömét; végre azt gondolta ki, hogy elmegy a Törikszakad
  9    I,      I|             ez a „kend” szó nem fejez ki valami hízelgő megszólítást,
 10    I,      I|       szaporán kocsmáros! Jöjjön kend ki gyorsan, és szolgáljon kend
 11    I,      I|       támaszkodva. Most tűnt még csak ki, mily rosszul illik arcához
 12    I,      I|              jóféle egrit és ménesit, ki nagy sokára lassankint nagy
 13    I,      I|          szólt a megszeppent nagy úr, ki az ijedségből alig tudott
 14    I,      I|               A tréfa mégis jól ütvén ki, s megszabadulván a nagy
 15    I,      I|          bohóc meg az urát tegezte,~ ~ki egyre-másra szórta a silány
 16    I,      I|            pedig kétszer-háromszor is ki van hasogatva, a frakk rézgombjai
 17    I,      I|        csizmáknál buggyot vet, s elöl ki levén hasítva, ott kell
 18    I,      I|            szokássá vált az „r” betűt ki nem mondani, s ez egész
 19    I,      I|              hazánkfiával megtörtént, ki 1790-től 1820-ig minden
 20    I,      I|              ország ez! Hej! világot! Ki van idehaza?~ ~E csodára
 21    I,      I|               s ez itt a Nílus áradva ki, s ezek az állatok, akik
 22    I,      I|                 Qu'est-ce que cela? * Ki az ördög az a Jancsi úr?~ ~–
 23    I,      I|              dolog. Egy gentlemannek, ki külföldön lakik, sok szüksége
 24    I,      I|             Igen. Hogy soha falujából ki nem mozdul, hanem ott tart
 25    I,      I|               Üm, be nagylelkű; és ha ki nem fizetem, akkor tán háborút
 26    I,      I|   plaisanterie? * Minek azt mondani: „Ki nem fizetem”? Une bagatelle: *
 27    I,      I|              három széken.~ ~A hajdúk ki akarták alóla ráncigálni
 28    I,      I|              a roué boszontó búcsúja, ki csókot hányva integetett
 29    I,      I|            ami benne van, az enyim, s ki van fizetve az ára; ő azt
 30    I,     II|              Mr. Griffard azt tanulta ki, hogy sokkal hasznosabb
 31    I,     II|           utcáin; egynémely emigráns, ki csoporttal jött a diadalmas
 32    I,     II|           cselédjeik is megidéztettek ki nem fizetett havi béreikért,
 33    I,     II|         Pompéji omladékai közül ástak ki, és a tarka, fényes, aranyos,
 34    I,     II|              felkacagva Mr. Griffard, ki éppen nem értette, hogy
 35    I,     II|                hogy e gonosz bitorló, ki önnek örökségével visszaél,
 36    I,     II|           mint önnek nagybátyja maga, ki elég indiszkrét, miután
 37    I,     II|             volna szegény emberekért; ki ölné meg kárpitosát, a kocsigyártóját,
 38    I,     II|                pástétomsütő terjeszti ki pártfogó védelmét.~ ~A bankár
 39    I,     II|             büszkeség, s hidegen voná ki karját a bankár kezéből. –
 40    I,     II|              mint Don Juan de Castro, ki a toledói szaracénoktól *
 41    I,     II|           lehet?~ ~– Senki más nincs, ki Kárpáthy János holta után
 42    I,     II|              kérdé figyelve a bankár, ki előre látta, hogy ha Kárpáthyt
 43    I,     II|             lélekerővel bírok. Ha ezt ki nem állom, akkor megpróbálom
 44    I,    III|               fogjuk, hogy ama kettő, ki szélrül megy, Magyarországból
 45    I,    III|              nem látva.~ ~A harmadik, ki középen kettőjük között
 46    I,    III|          vonva középen levő társukat, ki gyakran kénytelen megállni,
 47    I,    III|            olvastam. Így ünnepnapokon ki szoktam ide járni, s az
 48    I,    III|               vidéken – szólt Miklós, ki legszabadelvűbb volt a baráti
 49    I,    III|  gyalogutakkal ismerős legény nyomán, ki meg-megállt, nem akarva
 50    I,    III|           Csokonai a legutolsó költő, ki a literatúrában helyet foglal,
 51    I,    III|             évben az Aurorában léptek ki a közönség elé, Bajzának,
 52    I,    III|           akarnunk kell.~ ~– Szép. És ki fogja e szent akarást megkezdeni?
 53    I,    III|                Te misszionárius vagy, ki meg akarod téríteni eretnek
 54    I,    III|              Miklós biztatta társait, ki az egész vita alatt azzal
 55    I,    III|         melyre ez embléma volt írva: „Ki állíthatja ezt fel újra?”
 56    I,     IV|            tiszteletére; innen indult ki a színházakat lesújtó és
 57    I,     IV|     mellőzendi-e madame Mainvielle-t, ki már régen itt van, s ami
 58    I,     IV|             már javában foly; Rudolf, ki ismerős a társasággal, röviden
 59    I,     IV|  szerencsétlenné; tehát mit gondoljon ki mégis a szegény Saint-Michel,
 60    I,     IV|              adok száz aranyat annak, ki kitalálja.~ ~– Add magadnak
 61    I,     IV|               száz aranyat, és találd ki! – szólt rá lord Burlington,
 62    I,     IV|     Burlington, egy furcsa angol fiú, ki háttal ülve a társaságnak
 63    I,     IV|               nyúlánk, tejképű ifjúé, ki kényes lustasággal veté
 64    I,     IV|            Iván –, tán éppen az volt, ki a múltkor kocsim ajtaját
 65    I,     IV|      tábornokkal kellett találkoznia, ki iránt a kedves hölgy úgy
 66    I,     IV|            tréfás feddőzéssel Rudolf, ki szinte a hallgatók közé
 67    I,     IV|               mint Scott a regényeit: ki meddig élt, és hogyan halt
 68    I,     IV|            magyarországi alispán fia, ki hazulról apanázst húz, s
 69    I,     IV|               tejárus csak úgy nézett ki a kas alól; eltörött egy
 70    I,     IV|         kérdezé István közbeszólva –, ki nehány év előtt oly kitűnően
 71    I,     IV|               a másik kezéből ragadta ki az elhirhedt négylábú művészt;
 72    I,     IV|               kell vele menni. No már ki ne látná itt megint a világos
 73    I,     IV|               volna meg a szerepet. – Ki tud itt segíteni?~ ~Itt
 74    I,     IV|             mondani? Hát úgy nézek én ki, uraim, mint akinek azt
 75    I,     IV|             ékszerárushoz, s válassza ki a legszebb gyémántokat –
 76    I,     IV|            ellenetek? – kérdé Miklós, ki ezt nagyon természetesnek
 77    I,     IV|          meglehet.~ ~ ~ ~Most lássuk, ki volt ez a Mainvielle-né,
 78    I,     IV|              volt ez a Mainvielle-né, ki oly erős mozgalomra adott
 79    I,      V|             múlt században származott ki Hollandba három fiával együtt.
 80    I,      V|     ismerkedék meg Kurakin herceggel, ki követ képp volt a hollandi
 81    I,      V|         tetőpontját. Ritka művész az, ki Olaszhonba viszi másutt
 82    I,      V|            lett; beszélnek róla, hogy ki lesz utána, ha ő ki fog
 83    I,      V|              hogy ki lesz utána, ha ő ki fog dűlni. Kereken szemébe
 84    I,      V|              jámbor tengerészkapitány ki tudja melyik világrész tengerén
 85    I,      V|               között van. – Lárifári! Ki hinné ezt? Azért nem akar
 86    I,      V|              az: egy színésznő férje, ki összevész azokkal, akik
 87    I,      V|             kérlelé heveskedő férjét, ki szavaiban végerejét látszott
 88    I,      V|               ön.~ ~– Névtelen levél? Ki írhatja azt?~ ~– Nem lehet
 89    I,      V|             ön kuszált soraimért; én, ki ezeket írtam, egyszerű kézműves
 90    I,      V|          Nemours hercegnő kívánatára, ki Mainviellenét Semiramide-ben *
 91    I,      V|            játék alól Mainvielle-nét, ki úgyis félni fog e napon
 92    I,     VI|     alispánffy azt a szerepet találta ki maga számára, hogy minden
 93    I,     VI|             átellenben pedig a másik, ki ásítani fog a legcsendesebb
 94    I,     VI|     tekintetét. Ez ugyan kevés annak, ki a művészetet imádja, de
 95    I,     VI|          művészetet imádja, de annak, ki a művésznőt, elég.~ ~Catalaninak
 96    I,     VI|               büszkén a szép asszony, ki nem tudta elfelejteni, miszerint
 97    I,     VI|       Catalani, hanem signora Brussi, ki a prológot fogja elmondani!
 98    I,     VI|               helyet adva Zelmirának, ki dühösen jött a színpadra
 99    I,     VI|              librettóírójával együtt, ki prológokat készít az operák
100    I,     VI|           darabot, hogy maga Rossini, ki a színfalak közül hallgatá
101    I,     VI|               szép mű ez, nem tudják, ki szerzette?”~ ~A közönség
102    I,     VI|          Abellino dühösen rohant erre ki a páholyból, fel a második
103    I,     VI|       irtózatos lőn. Oly művésznőnek, ki a közönség kegyence, minden
104    I,     VI|             színház első művésznőjét, ki annyi éven keresztül a közönség
105    I,     VI|             az Catalani páholya volt, ki igen jól látszott mulatni
106    I,     VI|               percben Barry hercegnő, ki Nemours hercegnő mellett
107    I,     VI|              Ti tehát ismeritek, hogy ki az. Csak nekem mondjátok
108    I,     VI|           látcsöveit.~ ~– Bon Dieu! * Ki az ördög az?~ ~Rudolf hidegvérrel
109    I,     VI|             vele. Az ember úgy nézett ki, mint akinek az orra vére
110    I,     VI|          közőlök, mindjárt megtudnám, ki lappang a hátuk mögött.
111    I,     VI|              fátum érte az ásítót is, ki hihetőleg máskor otthon
112    I,     VI|            sárga kesztyűk) nem állták ki az ostromot, ki kalap, ki
113    I,     VI|            nem állták ki az ostromot, ki kalap, ki frakkszárny veszteséggel
114    I,     VI|             ki az ostromot, ki kalap, ki frakkszárny veszteséggel
115    I,     VI|           tudtak; tizenkétszer hívták ki egymásután Jozefine-t, ki
116    I,     VI|             ki egymásután Jozefine-t, ki sírt elérzékenyültében,
117    I,    VII|             től 8-ig lord Burlington, ki a medvét játszta, s a vadászt
118    I,    VII|            herceget emelte föl a hír, ki megtudta, hogy Vestris,
119    I,    VII|             csak azután tudatva vele, ki által szolgáltatta magát,
120    I,    VII|     világhírben mademoiselle Grignon, ki fiatal rat (patkány; így
121    I,    VII|             létére egy fiatal dandyt, ki őt valahogy rászedte, a
122    I,    VII|             enfants (kisgyermek-evő), ki tán öt vagy hat embert gyilkolt
123    I,    VII|           felváltá Kárpáthy Abellino, ki azt ötvenezer frankért agyonlőtte.~ ~
124    I,    VII|               bajt okoz a franciának, ki kénytelen minden elképzelhető
125    I,    VII|        beszélő műszerein, míg e nevet ki tudja mondani:~ ~„Chataquéla.”~ ~
126    I,    VII|         élőnek egy tekintete mellett? Ki tudna beszélni e szemek
127    I,    VII|         helyzetéről ne is szóljunk. S ki győzné őt minden percben
128    I,    VII|              De jaj volna azon nőnek, ki addig, míg más férj öve
129    I,    VII|             egy angol colonel * volt, ki őt magával hozta Londonba;
130    I,    VII|            szerelem-istenasszonyának, ki ábrázoltatik tizenkétezer
131    I,    VII|             fővárosaiban híres ember, ki őt rendes törvényes feleségül
132    I,    VII|   kényelmetlen próbákra állítja, s ha ki nem állotta azokat, kikacagja.~ ~
133    I,    VII|        mindennap elmondják a klubban, ki mennyire haladt már – és
134    I,    VII|                 Egy délután tűz ütött ki a Mouffetard utcában.~ ~
135    I,    VII|             legborzasztóbban hangzott ki a Notre-Dame-i harang iszonyú
136    I,    VII|  tudósításokat hozva a delnő számára, ki pompás kasmír * öltözetében
137    I,    VII|       öltözött ifjút pillanta meg, de ki egészen össze volt locsolva
138    I,    VII|             mind odaégnek.~ ~– De hát ki kell őket szabadítani.~ ~–
139    I,    VII|          szólt hidegvérrel azon ifjú, ki legelébb megszórttá a delnőt –,
140    I,    VII|       lerántva sipkája ernyőjét –, de ki lesz oly merész, hogy ez
141    I,    VII|        elhagyja, ott vész? Hein? * ~– Ki fogja magát önre bízni?~ ~–
142    I,    VII|            kötél az ifjú kezében van, ki őt csendesen bocsátja alá;
143    I,    VII|           alant az irtózat hangja tör ki, mindjárt ott fogja zúzni!
144    I,    VII|             vigasztalása a gyermek, s ki ott fetreng a porban kétségbeesésében
145    I,    VII|            ekkor, minden ablakon jött ki a láng.~ ~Lejutva a földre,
146    I,    VII|             úgy szerette volna tudni, ki volt azon ifjú, kire ő életét
147    I,    VII|            oly könnyelműen rábízta, s ki: azt oly erős lélekkel őrzé
148    I,    VII|              nem bírták kitudni, hogy ki volt azon ismeretlen hős,
149    I,    VII|               ezer aranyat fog kapni, ki őt a tűz közé fogja követni,
150    I,    VII|            Egy csókot azon férfiúnak, ki velem jő!” és rögtön akadt
151    I,    VII|        neheztelő lenézéssel Abellino, ki igen jól tudta, hogy Magyarországon
152    I,    VII|             szeme láttára szolgáltató ki a kitűzött csókot.~ ~Általános
153    I,    VII|             megjavíthatlan alispánfi, ki azt hivé, hogy ezúttal Iván
154    I,    VII|        hercegnek valami újat mondhat, ki mint afféle muszka, ezt
155    I,    VII|              kötelességét, nevessenek ki; ha pedig mindkettő megtörtént,
156    I,    VII|              fogja-e tenni Rudolfért, ki egy melankólikus, spleenes,
157    I,    VII|              mely nyomtalanul eltűnt. Ki lehetett az? Mi oka van
158    I,    VII|               azt kellene megjósolni, ki volt azon ifjú, és fogja-e
159    I,    VII|       Hyurmalához. – Csupán csak azt, ki e jegynek tulajdonosa. Igérte-e,
160    I,    VII|        reszketett, mint ifjú hajadon, ki vőlegényét várja.~ ~A szőnyegek
161    I,    VII|     bölcsőjében alvó csecsemőt hozott ki, azt övével keblére köté,
162    I,    VII|             rogyott az ifjú lábaihoz, ki karcsú derekát karjaival
163    I,    VII|        keresték a tért, mely számukra ki volt mérve, s büntetésül
164    I,    VII|              Eszékiné azért tüntetett ki legjobban minden ismerős
165    I,    VII|      harmincéves koráig, ekkor nyílik ki csak saját szívének világa,
166    I,    VII|             erre e mondatot szalasztá ki ajkán:~ ~– Egy új istennek
167    I,    VII|             hogy ilyet mondhatott, ő, ki különben a kegyeleteket
168    I,    VII|       csillagkeresztes hölgy.”~ ~– És ki volt ama híres férfi és
169    I,    VII|               minden érzékeit.~ ~– És ki volt a nő? – kérdé elszorult
170    I,    VII|              egy más éghajlat leánya, ki a költőt nagyon szerette,
171    I,    VII|             tapasztalt keblében, mint ki egy nyomasztó álomból ébred
172    I,    VII|            közfigyelmet, s első volt, ki a szavalás végeztével tapsolni
173    I,    VII|           nélkül fordult Eszékinéhez, ki már kezdé vendégét szórakozottnak
174    I,    VII|               hanyatt taszítá Debryt, ki midőn ráismert, utána eredt,
175    I,    VII|           lehet; úgy érzé magát, mint ki gazdag örökséget nyert;
176    I,    VII|              magát vádolni, gyávának, ki örül, hogy egy halálos fogadástól
177    I,    VII|            valami fensőbb hatalom él, ki nemcsak az elemekben mutatja
178    I,   VIII|            eltakarva kebleiket néznek ki a kapuajtón, s kívángatnak
179    I,   VIII|               egy-egy tarka kendő lóg ki, odakötve egyik szegleténél
180    I,   VIII|    disznótorból, lakodalomból hánytad ki a vendégeket?~ ~– Nem tudom,
181    I,   VIII|               hogy egyből se maradjak ki, s annyit mondhatok, hogy
182    I,   VIII|            egyszer-másszor jókedvéből ki talál rúgni, azért őt testi
183    I,   VIII|           változtatott hangon Márton, ki egészen beleszokott már
184    I,   VIII|               Nagyobb pompa kell ide. Ki látta azt: a vágni való
185    I,   VIII|                megindult szép rendben ki a mező felé. Elöl lovagolt
186    I,   VIII|            hogy hátha ő lesz nyertes! Ki tudja, hátha tavaly óta
187    I,   VIII|              kendővel.~ ~Így érkeznek ki a síkra. Azon pillanatban
188    I,   VIII|   facövekekkel; egy tapasztalt ember, ki a francia háborúban * is
189    I,   VIII|         ezúttal azt a tréfát gondolta ki Jancsi úr, hogy Vidra cigányt
190    I,   VIII|               holdnyi birtok gazdája, ki át szokott néha rándulni
191    I,   VIII|          ménes birtokosa az Alföldön, ki ha más szekerén nem ülhet,
192    I,   VIII|             és verekedő az országban, ki valahányszor iszik, mindig
193    I,   VIII|           közeledni egy lovaslegényt, ki nagyokat kondítva karikásával
194    I,   VIII|            pünkösdi királyságért.~ ~– Ki vagyok, mi vagyok? Sohase
195    I,   VIII|            majd megtanítalak rá, hogy ki a legény a gáton!~ ~Ezalatt
196    I,   VIII|           Most már egyszerre ugratott ki mind a két versenyhős a
197    I,   VIII|      vesztette el a koronát?~ ~De hát ki lesz akkor? A koronát senki
198    I,   VIII|              eltompult hangon Márton, ki reszketett a dühtől –, váljék
199    I,   VIII|             bőgését hallatá.~ ~Márton ki akarta csalni a síkra az
200    I,   VIII|        megfordítá paripáját, s futott ki az ingoványból, maga után
201    I,   VIII|             hegyes pattanással csípve ki egy folt bőrt; a bika csak
202    I,   VIII|           maga alá szorítva lovagját, ki lábával a kengyelbe keveredve,
203    I,   VIII|            idegen lovag kezében volt, ki most törtetett elő a sás
204    I,   VIII|              egyenlő érdekűvé nőhetni ki, ezúttal a mellékes tárgyakról
205    I,   VIII|        asztalra, hanem amint a hajdú, ki minden ember háta mögött
206    I,   VIII|             mögött áll, teletöltötte, ki kell inni menten és a szomszédnak
207    I,   VIII|                s Kutyfalvi Bandi mind ki akarta őket is hányatni
208    I,   VIII|              hogy mindenki takarodjék ki a szobából, csak ők maradjanak
209    I,   VIII|             dámák, ha megtudják, hogy ki voltál.~ ~A legény egy kicsinyt
210    I,   VIII|          Mihály nádudvari földesurat, ki mint „eredeti fickó” csikósnak
211    I,   VIII|          nyakkal egy egész pohár bort ki tudott inni, anélkül, hogy
212    I,   VIII|            hogy ő egyes-egyedül teszi ki magát e gigász dűnének,
213    I,   VIII|               magát e gigász dűnének, ki fel volt bőszülve a rosszul
214    I,   VIII|             főurat hozzon barátságba; ki tudja, még tán egy grófkisasszony
215    I,   VIII|               bemutatni, mint hajdút, ki a bakra szokott felugrani,
216    I,   VIII|             ember volt száz tudósnál, ki íróasztalánál görbe hátúvá
217    I,   VIII|            egyik vagy másik delnőről, ki némi kitüntetésben részesíté
218    I,   VIII|              fékezhetlen kacajba tört ki, hogy akciót * kapott miatta;
219    I,   VIII|               aztán! – kiálta Jancsi, ki kezdett dühbe jőni. – Hát
220    I,   VIII|      összecsókolá a ravasz kalandort, ki túljárt mindenki eszén,
221    I,   VIII|               vele, addig ő játszotta ki az egész világot, komolyan
222    I,     IX|         pályára üldözött.~ ~Alig tűnt ki egy-két kiváló szellem ez
223    I,     IX|           legkomolyabb része bámulja, ki oly magasan, oly tisztán
224    I,     IX|            amit a poéták kantilénái * ki nem vihettek – távollevő
225    I,     IX|       leendett, így megfordítva esett ki a viszony, s Béla oly dühös
226    I,     IX|           egyre kérdezgetik amazt: – „Ki az, aki most a székéről
227    I,     IX|              most a székéről felkelt? Ki az, aki ott tollát a kalamárisba
228    I,     IX|               Hol ül ez, hol ül amaz? Ki a liberális, s ki nem az?”
229    I,     IX|               amaz? Ki a liberális, s ki nem az?” s több efféle.
230    I,     IX|           kérdezősködék egy harmadik, ki most érkezett ide.~ ~Abellino
231    I,     IX|        küldött levelekben a leánynak, ki mindazokat nagynénje kezébe
232    I,     IX|             reggelig, mikor a kertész ki fogja nyitni az ajtót. Képzelhetni,
233    I,     IX|           óráig, csak ekkor szabadult ki Fennimor a zuhanyfördőből.
234    I,     IX|            Képzelhetitek, hogy nézett ki. Valahány ismerősével találkozott
235    I,     IX|          fúlni akaró fiút szabadított ki.~ ~– Ezért volt hát oly
236    I,     IX|        juthatni?~ ~– Azt nem beszélem ki előre, elég azt tudnotok,
237    I,     IX|              szép polgárlyány alakja, ki csak nehány percig időzött
238    I,      X|             udvarolt valami földesúr, ki vele a tavalyi redoute-okban
239    I,      X|             nevetségeinek céltáblája; ki egész nap nem tesz egyebet,
240    I,      X|          járva kérelemmel, siralommal ki nem vitte, hogy testvérét
241    I,      X|        összejön, eldicsekszenek vele, ki mennyire haladt vállalatában,
242    I,      X|            uram, midőn bürójából vagy ki tudja honnan megtért, zajos
243    I,      X|            melytől nem kérdezik, hogy ki vetette oda – ha egy napon
244    I,      X|        legegyszerűbb aequatio * útján ki tudja számítani, vajon lehet-e
245    I,      X|             leánya kap, százakat adni ki feltűnő fényűzésre.~ ~–
246    I,      X|          felemeltetett – szólt Mayer, ki nagyon szerette volna, hogy
247    I,      X|            csak ön maga az az ostoba, ki nem látja a fejére tett
248    I,      X|              Gesang. * Egy családapa, ki vasárnaponkint jól felborozva
249    I,      X|              kivégzések nemével irtja ki a világból.~ ~A jámbor ember
250    I,      X|            leány!~ ~Arra a gondolatra ki tudott volna jönni, hogy
251    I,      X|                mély fájdalmát fejezve ki afelett, hogy ártatlan,
252    I,      X|           negyedik és egy ötödik – és ki tudná hányadik? És ezek
253    I,      X|             egy elefánt a mamának is, ki őt nevettesse.~ ~Mayer papa
254    I,      X|              is egy tréfás fiú lesz – ki őket meg akarja lepni.~ ~
255    I,      X|             kellett volna hozzá, hogy ki ne találja, miszerint azok
256    I,      X|             lelúgozzák, lapáton vetik ki az utálatos, fertelmes meregkeverőnét.~ ~
257    I,      X|       ajánlotta, és ment. Alig talált ki az ajtón, melyen bejött,
258    I,      X|            szerelemkalmárnak nevezik, ki önleányai szerelmével űz
259    I,      X|         testvér a másik kezéből kapta ki a legkisebb leányt, ölelték,
260    I,      X|               ő csak dühét elégítette ki, mint egy kalitkájából kiszabadult
261    I,     XI|         engemet imádsz!” – hány lesz, ki el nem szédül, és azt mondja: „
262    I,     XI|            aki a gondolatok mögé lát, ki mindenütt figyel, ki semmit
263    I,     XI|             lát, ki mindenütt figyel, ki semmit el nem néz, ki tán
264    I,     XI|         figyel, ki semmit el nem néz, ki tán még álmában is vigyáz;
265    I,     XI|    tisztátalan, ő sajnálta testvérét, ki hintóban ült, és brabanti *
266    I,     XI|          magyar asztalosmesteré volt, ki több házzal is bírt Pozsonyban,
267    I,     XI|               legényt, első legényét, ki igen derék, jeles fiú volt,
268    I,     XI|               érzelemgazdag – azonban ki tudja, mi van felőlök megírva
269    I,     XI|             tartóztathatá magát, hogy ki ne mondja, mennyire érdekes
270    I,     XI|           eljárjon a regens chorihoz, ki őt nagy szenvedéllyel tanította,
271    I,     XI|         lehetett.~ ~A Mayer leányokat ki nem ismerte volna már ekkor,
272    I,     XI|        ismerte, hogy kerülhette volna ki figyelmét, miszerint azoknak
273    I,     XI|              a szemétből tisztogatták ki, kinek gyöngéd szívét tán
274    I,     XI|           ifjonc számára tartogatják, ki még csak istenről és gyermeteg
275    I,     XI|   vigasztalhatlan volt, midőn Krammné ki találta előtte fecsegni
276    I,     XI|              csábító, a derék vadász, ki maga esett bele a verembe,
277    I,     XI|             fordulnia, hogy meglássa, ki osztja ily mértékben lelki
278    I,     XI|          úriembert látott maga előtt, ki kalapján gyászt viselt,
279    I,     XI|              kedvesem, menyasszonyom, ki éppen ily szépen énekelt,
280    I,     XI|              fiatal, szegény hölgyet, ki e szent dallamokat oly szépen
281    I,     XI|    asszonyságot, miszerint az egyszer ki találta előtte mondani,
282    I,     XI|             nem asszony, hanem férfi, ki örökké titokban akar maradni.~ ~
283    I,     XI|          jobban ingerlé képzelődését. Ki lehet azon férfi, aki őt
284    I,     XI|               férfiúnak képzelte azt, ki soha nem mosolyog, csak
285    I,     XI|               Ez az ő titkos nemtője, ki nem akarja, hogy őt ismerje.
286    I,     XI|               fejéből semmi sem verte ki többé, hogy ez az ő pártfogója.~ ~
287    I,     XI|               a távolból azon férfit, ki sorsáról oly titokteljesen
288    I,     XI|              Egyike a haza atyjainak, ki éjjel-nappal azon gondolkozik,
289    I,     XI|               el lehet vegyülni, hogy ki sem veendi őket észre, s
290    I,    XII|                         XII. Saldirt (ki van fizetve)~ ~Hová tűnt
291    I,    XII|             jóltevőjét sejteni, többé ki nem törülhető szívéből;
292    I,    XII|            valahol egy polgárlyánról, ki foglalót vett fel erényei
293    I,    XII|           Krammnéra szüksége, sietett ki a csarnokból.~ ~Sándor utána.
294    I,    XII|             állt a bejárás alatt.~ ~– Ki ezen úr, ki most itt bement? –
295    I,    XII|        bejárás alatt.~ ~– Ki ezen úr, ki most itt bement? – kérdé
296    I,    XII|       hintóban ülő éppen akkor szállt ki. Ijedten, összerezzenve
297    I,    XII|            ölébe.~ ~Mindez nem kerülé ki Teréz figyelmét. Őt látta!
298    I,    XII|               uram, az első legényem, ki Párizsban lakott.~ ~– Azt
299    I,    XII|               egy másik polgárleányt, ki éppoly erényes, oly szép
300    I,    XII|           régen keresek, egy lyánkát, ki szép, erényes és énekel,
301    I,    XII|               feledékenységének.~ ~De ki is várhatta volna ettől
302    I,    XII|              keresve, hogy kit hívjon ki párbajra, de senkit sem
303    I,    XII|              furcsa.~ ~Hátha nem megy ki? Akkor addig inzultáltatni
304    I,    XII|           hogy rakoncátlankodó ember, ki nem szűnt meg ellenfelét
305    I,    XII|             kézművessel párbajt víni, ki még tán nem is nemesember,
306    I,    XII|              bujdosó lesz a „Hébé”, * ki a poharakba bort s a szívekbe
307    I,    XII|        ïhonneurt * illető ügyekben, s ki Hugo Victorral együtt fáradozott
308    I,    XII|         tisztelt meg – felelt Sándor, ki oly hidegvérrel bírt, hogy
309    I,    XII|              állottak mindenki előtt, ki magát jó hazafinak s felvilágosult,
310    I,    XII|               volna; de távol volt ő, ki tudja hol, ki tudja merre,
311    I,    XII|           távol volt ő, ki tudja hol, ki tudja merre, s az imádó
312    I,    XII|            csődület van afelett, hogy ki lehessen jelen – mint ők
313    I,    XII|            ezzel a fickóval játszani, ki vakmerészkedik egy nemesember
314    I,    XII|              lépésről közönséges, új, ki nem próbált pisztollyal
315    I,    XII|          vannak önnek műszerei? Tárja ki, tartsa készen. Érvágóra,
316    I,    XII|           hogy „saldirt”! Becsülettel ki van fizetve.~ ~A tanúk jót
317    I,   XIII|             az ott maradt férfinépből ki félholtan, ki egész részegen,
318    I,   XIII|             férfinépből ki félholtan, ki egész részegen, jól megverve,
319    I,   XIII|              eljutott Abellinóhoz is, ki már ekkor kezdett magához
320    I,   XIII|            elfért benne, s onnan soha ki nem mozdult. Utódai, kiket
321    I,   XIII|      angolkertbe. *~ ~Kárpáthy Dalia, ki Mária Terézia fényes korszakában
322    I,   XIII|          lassankint visszaszökdöstek, ki honnan idejött. Ő maga is
323    I,   XIII|            következett a mi nábobunk, ki holta napjáig Jancsi maradt.~ ~
324    I,   XIII|              felballag Jancsi úr elé, ki ott várakozik rá a családi
325    I,   XIII|         sarkában jövő öreg Pál hajdú, ki az aktákat hozta nyalábban,
326    I,   XIII|             odatolá azt Péter úr elé, ki is rögtön rátalált a keresett
327    I,   XIII|        behordták volna, nem csírádzik ki, és megvan.~ ~– Jól van,
328    I,   XIII|              vállalkozó szellem volt, ki példánygazdászatot állíta
329    I,   XIII|        kifacsart lé, mert nem találta ki, hogy miáltal lesz kristállyá.~ ~
330    I,   XIII|             fel, elég azt tudni, hogy ki vannak fizetve. Van-e valakinek
331    I,   XIII|        játssza, vagy mint Matyi agár, ki a levegőbe hajigálja a nyulat,
332    I,   XIII|                 Nem tudatik, hol fogá ki a vízből ezt a jeles egyéniséget
333    I,   XIII|           eleje is csillog valamitől, ki tudná, hogy mitől. Kétséges
334    I,   XIII|              ámbátor ebrúdon dobattam ki ezelőtt fél esztendővel.
335    I,   XIII|         mindnyájunk nevében, béküljön ki vele, majd szerzek neki
336    I,   XIII|              volna az öt ujja. Menjen ki, mosdjék meg, azután jöjjön
337    I,   XIII|            ablakredőnyök közül nézett ki az udvarra; még csak akkor
338    I,   XIII|            találkoznak? Hogy békülnek ki? Mit fognak egymásnak mondani?~ ~
339    I,   XIII|              úr virgonc erővel ugrott ki ágyából, mint akinek rögtön
340    I,   XIII|               talpon van.~ ~– Hát még ki van itt?~ ~– Itt van Horhi
341    I,   XIII|         hátratéve kezeit. – Tán éppen ki akar vele békülni a nagyságos
342    I,   XIII|              Jancsi úr. – Mondd csak, ki van még itt!~ ~– A csőcselékbül
343    I,   XIII|          dudai * esperes, az, akit én ki nem állhatok.~ ~– No ugyan
344    I,   XIII|                elég az hozzá, hogy én ki nem állhatom.~ ~– Hát miért
345    I,   XIII|                Hát miért nem állhatod ki, te vén golyhó?~ ~– Mert
346    I,   XIII|           kisasszonyokat játssza. Már ki is csinálták, hogy estére
347    I,   XIII|               hajdú mind ott lesz ám, ki töröknek, ki magyarnak;
348    I,   XIII|             ott lesz ám, ki töröknek, ki magyarnak; a régiségtárbul
349    I,   XIII|         gyászhírrel érkező Palkó.~ ~– Ki ne ereszd a szádon többet! –
350    I,   XIII|        számítva) tógátus * diák volt, ki amióta a kollégiumba zárták,
351    I,   XIII|               a tógája zsebéhez, hogy ki ne húzhassa, mikor az orrával
352    I,   XIII|             sóhajta fel magában –, és ki lesz pótolva, amit a többi
353    I,   XIII|     templomtól a kastélyig hajtattak, ki kocsin, ki lovon; Kalotai
354    I,   XIII|       kastélyig hajtattak, ki kocsin, ki lovon; Kalotai Frici nyolc
355    I,   XIII|    sütőkemencét. A harasztosi birkás, ki egy pusztát bírt olcsó haszonbérben
356    I,   XIII|              megajándékozá a legényt, ki egy szó vétség nélkül elmondá
357    I,   XIII|           félrehajtá őt botjával.~ ~– Ki innen, kecske, a bárányok
358    I,   XIII|           akit legkevésbé vártál!~ ~– Ki az? – kérdé Jancsi úr örömtől
359    I,   XIII|               arccal.~ ~– Nos? Találd ki.~ ~– Béla öcsém! – szólt
360    I,   XIII|               zajjá, alig vala ember, ki még nyelvét bírta, valami
361    I,   XIII|     találgatták, és senki sem találta ki.~ ~Egyszerre széttágult
362    I,   XIII|               érkezék az esperes úr – ki azért maradt legutoljára
363    I,   XIII|            biz az öregúr, ámbátor még ki nem adá lelkét, de az utolsó
364    I,   XIII|              is, mégsem fogytak volna ki azon bohó és nevetséges
365    I,   XIII|                Hát a kalapod, pimasz? Ki küldi azt a levelet?~ ~Az
366    I,   XIII|            már se hivatal, se bajusz. Ki a fejét vakarta, ki ríva
367    I,   XIII|           bajusz. Ki a fejét vakarta, ki ríva fakadt, ki káromkodott.
368    I,   XIII|              vakarta, ki ríva fakadt, ki káromkodott. Az ember hevenyében
369    I,     Sz|            Leónidasz, spártai király, ki 480 júliusában Ephialtesz
370    I,     Sz|                római gyalogos katona, ki a légió csatarendjében a
371   II,    XIV|          ugyanakkor kényelmesen sétál ki s be az ajtón, mely aranyai
372   II,    XIV|          ezerféle furfangot gondoltak ki, hogy oda bejuthassanak;
373   II,    XIV|           tapasztalt, furfangos lény, ki nem fogy ki a leleményességből,
374   II,    XIV|           furfangos lény, ki nem fogy ki a leleményességből, kinek
375   II,    XIV|            parasztbüszke kézművesnek, ki elég szemtelen volt golyót
376   II,    XIV|           nekem mosolyköteles rabnőm, ki téged meg sem lát, midőn
377   II,    XIV|             jó hangzású nevet mondjak ki: én vagyok Kárpáthy János…
378   II,    XIV|               Hogyne érteném. Tagadja ki!~ ~– Semmit sem ért ön.
379   II,    XIV|           lóversenyeken szoktak, hogy ki nyeri el hamarább; ki ellen
380   II,    XIV|            hogy ki nyeri el hamarább; ki ellen finom összeesküvések
381   II,    XIV|               tegnap a Dunából vonták ki mint öngyilkost, én gyámleányomat
382   II,    XIV|               fiatalembert is szemelt ki számára, kinek karján az
383   II,    XIV|               tanácsadóira hallgat, s ki fog akkor egy leányt megőrizhetni
384   II,    XIV|             ezt a bizalmas emberemet, ki itt a hintó mellett ácsorog,
385   II,    XIV|        polgárleányt ősi nagy nevével; ki ne tartaná azt szerencséjének?
386   II,    XIV|          azután kifordult a szobából. Ki tudja, mi baja lehetett?~ ~
387   II,    XIV|          elment, két könnycsepp esett ki szeméből. Ő is sejté, ő
388   II,    XIV|               Neked kérőd van – mondá ki egyenesen, nehogy a kerülgetéssel
389   II,    XIV|                magas állást ígér.~ ~– Ki az?~ ~– Neve nem éppen kellemetes
390   II,    XIV|             hosszú beszédeket gondolt ki, miket itt-amott fog tartani,
391   II,    XIV|         ábránd, mely valónak látszik. Ki bírna ezek közt kiigazodni?
392   II,    XIV|              nincs tudata a kórosról, ki sugarait követi, s szédítő
393   II,    XIV|      találkozhatni azon emberrel ott, ki őt meggyalázni, társai nevetségévé
394   II,    XIV|             nevetségévé tenni akarta; ki reá fogadást tett, s azt
395   II,     XV|           szóhoz ne juthasson, amíg ő ki nem beszélte magát.~ ~–
396   II,     XV|         mennyiségű könnyeket. Boltay, ki nem volt szokva ilyen tragédiákhoz,
397   II,     XV|               kimennem, hogy a szemem ki ne égjen, ha becsületes
398   II,     XV|           vettem fel, s úgy szaladtam ki az utcára. Magam sem tudtam,
399   II,     XV|              után. – Éppen most kérte ki Mr. Griffard-tól az utolsó
400   II,     XV|   cselédségből az eszélyes bankárnak, ki rögtön sietett azt levél
401   II,     XV|             sikerre.~ ~Ő maga csinálá ki a tervet, miszerint Mayerné (
402   II,     XV|             neveznek, nehogy a tűkkel ki találja szúrni testvérje
403   II,     XV|       szobában lakni; erőnek erejével ki akart menni. Elébb a padláson
404   II,     XV|              magáét elmondva, azt még ki is tudta volna egészíteni,
405   II,     XV|             Kárpáthy leendő nászurát (ki nálánál, mellesleg mondva,
406   II,     XV|        helyett ezalatt Boltayt küldve ki házőrzőnek.~ ~Fanny ez ideig
407   II,     XV|           közel egy éber lélek pihen, ki Isten után legfigyelmesebb
408   II,     XV|               utolsó patyolat öltöny. Ki látja azt? Nő – egy nő,
409   II,     XV|               látja azt? Nő – egy nő, ki neki édesanyja. Mit rejtené
410   II,     XV|            vigadnak. Mi lesz belőlük, ki veszi el őket? Mai világban
411   II,     XV|        szívesen látják, s nem kérdik, ki és mi. A promenádon karonfogva
412   II,     XV|            Árt is az neki. Egyébiránt ki tudja, nem jobban történt-e
413   II,     XV|              s Istent emlegetni, mint ki az álmot érzi már jönni,
414   II,     XV|        magában ilyenformán egészíteni ki a mondatot:~ ~„Hanem ha
415   II,     XV|              bolondul senki sem dobja ki, az akárkitől is nagy áldozat
416   II,     XV|              már korábban felkelt, és ki is ment, míg ő aludt; hirtelen
417   II,     XV|          szilvapálinkát, s azzal ment ki a mezőre. Csak a hangján
418   II,     XV|            aggódjék, hadd panaszkodja ki magát szegény öregasszony.
419   II,     XV|              olykor anyjára tekintve, ki nem szűnt meg őt magasztalni,
420   II,     XV|              esztendő alatt vége van. Ki ad teneked azért valamit,
421   II,     XV|               kell Kárpáthy Jánosnak. Ki megy érte? Elmegy Boltay
422   II,     XV|             pödrötte a bajuszát, mint ki rettentő fenyegető dolgokra
423   II,     XV|               kocsis pattogva ereszté ki sudarát, a sárkányok belekaptak
424   II,     XV|           hetivásáros kocsin érkezett ki Boltay falusi lakába valami
425   II,     XV|                  Egy derék gentleman, ki a finom társaságokban nem
426   II,     XV|           énekesnőnek tart a világ, s ki szereti magát bámultatni;
427   II,     XV|            elég együgyűek nem találni ki azon okot, mely őket a szerencsére
428   II,     XV|           egy-egy szatirikus szellem, ki szeret mások balgaságain
429   II,     XV|            Aki erre azt a szót ejtené ki száján, hogy Kecskerey úr
430   II,     XV|               neki; az úton így főzte ki magában a további tervet:
431   II,     XV|              leány? Talán bizony csak ki akarja az anyját játszani,
432   II,     XV|               egymást a házigazdának, ki mindezt természethű prozopopeával
433   II,     XV|            Abellino nyakáról lerázza, ki több fiatal dandy társaságában
434   II,     XV|            találkozott egyik inassal, ki régóta keresi. Mayerné asszonyság
435   II,     XV|            nagylelkű, és ne békítse-e ki maga iránt.~ ~Azután ismét
436   II,     XV|          kacagás volt reá.~ ~A dandy, ki nagybátyja lakodalmát üli!~ ~
437   II,     XV|            még a társaságban valakit, ki ez eseten nagyon meg volt
438   II,     XV|            János úréival találkoztak, ki éppen őhozzá ért ekkor,
439   II,     XV|      Griffard-ral is megismertetendő, ki rendkívüli örömét fejezé
440   II,     XV|              rendkívüli örömét fejezé ki afölött, hogy őt ilyen jó
441   II,     XV|              az estély hőse János úr, ki szép nejét kívánta a finom
442   II,    XVI|         kezébe, mellyel azok hirtelen ki ne végezhessék egymást.~ ~
443   II,    XVI|  mészároslegény.~ ~Ezt Konrád mondta, ki jobban félt, hogy valamelyik
444   II,    XVI|          Mindkettő fő törekvésül tűzé ki magának ellenfele arcát
445   II,    XVI|             kardot meg egy pisztolyt; ki a sötétben jobb helyre talál,
446   II,    XVI|             azzal a karddal, verjétek ki a kezéből!~ ~Egyszerre mind
447   II,    XVI|        elintézettnek tekintetik, s mi ki fogjuk nyilatkoztatni, hogy
448   II,    XVI|         követjük, ha visszajön, úgyis ki fogja majd adni jegyzeteit.~ ~
449   II,   XVII|              volt már a város, bátran ki lehetett jönni az utcára,
450   II,   XVII|          előtt hintajából kilépni – s ki ne ismerte volna őt, a leggazdagabb
451   II,   XVII|     országgyűlésre, s keresni fogják, ki beszél magyarul, és annál
452   II,   XVII|             torkán akadt a szó, midőn ki kelle mondani:~ ~– Barna
453   II,   XVII|          kicsit ő is hadd panaszkodja ki magát, legalább könnyebben
454   II,   XVII|               furfangos Horhi Miskát, ki mindenféle bohót csinál
455   II,   XVII|               a szilaj kedvű jó fiút, ki mindennap négy mérföldet
456   II,   XVII|               copfos jószágigazgatót, ki őt a gazdálkodás mindenféle
457   II,   XVII|          szomszéd Szentirmay grófhoz, ki valami nagyon különös ember
458   II,   XVII|         parasztleányok hazaküldettek, ki hová való volt, a maga falujába.~ ~
459   II,   XVII|            ismerős eredeti fickóktul, ki versben, ki prózában.~ ~
460   II,   XVII|        eredeti fickóktul, ki versben, ki prózában.~ ~Varga uramnak
461   II,   XVII|            által mázoltatott papírra, ki eltávozván régi urától,
462   II,   XVII|          terhére fognak lenni, talált ki számukra valamit, aminek
463   II,   XVII|          szorítva, nem menekülhetett, ki kellett magát váltania,
464   II,   XVII|             dévaj kifejezést szalaszt ki az ember jókedvéből az ajkán,
465   II,   XVII|             gombostű, harisnya” egyet ki talál a száján ereszteni,
466   II,   XVII|             János úr elnöklete alatt, ki az eszmének legelső megindítója
467   II,   XVII|           legerősebb rugója? Az agár! Ki a tatár fog szaladni az
468   II,   XVII|               költészet nem cserélték ki a korszellemet.~ ~Azt se
469   II,   XVII|          ellenséges családokat békíte ki egymással, háttérbe szoríta
470   II,   XVII|              látva mindenkitől… vajon ki fog az ő egészségeért áldomást
471   II,   XVII|              is lovon fog ülni… vajon ki leend az ő lovagja?~ ~Estve
472   II,   XVII|          Estve a legbátrabb lovagnak, ki agaraival legtöbb, legmerészebb
473   II,   XVII|            melyet maga hímzett… vajon ki nyeri azt el?~ ~Harmadnap
474   II,   XVII|              gondolnak semmi rosszat… Ki fog őreá mosolyogni?~ ~Most
475   II,  XVIII|             csodára állított szép nő, ki iránt kétszeres oka van
476   II,  XVIII|                 A szép Csendey Rezső, ki nem restelli, hogy a világ
477   II,  XVIII|             Egy halavány fiatalember, ki abban a gyanúban áll, hogy
478   II,  XVIII|           kopogtatott minden ajtót, s ki nem nyitott egyet is, amíg
479   II,  XVIII|                s ehelyett azt találta ki, hogy mindazokat, kikkel
480   II,  XVIII|       bemutatni. Azt hivé, hogy e nő, ki a finom világ estélyén Kecskereynél
481   II,  XVIII|            barátomnak, barátnémnak, s ki előtt zárjam el szívemet?
482   II,  XVIII|               Kárpáthyné, hogy hívjon ki párbajra ötöt-hatot azok
483   II,  XVIII|  legalázatosabb, emberségtudó szolga, ki olyan szertelen nagy tisztelettel
484   II,  XVIII|         valakinek a nevét úgy mondaná ki, hogy elől-hátul meg ne
485   II,  XVIII|      határtalan, kimondhatlan hálámat ki nem fejezem nagyságod iránt.
486   II,  XVIII|              iránt – hogy is fejezzem ki magamat? – akik iránt nem
487   II,  XVIII|            ragaszkodás. Ellenkezőleg, ki fogom keresni azon személyeket
488   II,  XVIII|              de a háládatos nyelveket ki kötheti le, hogy róla ne
489   II,  XVIII|           pártolóra, védőre találnak, ki azt is fel tudja keresni,
490   II,  XVIII|              alig ismerhetni hazafit, ki annyi jót tett volna kevés
491   II,  XVIII|              szinte megrettent Fanny, ki egy kedves, szeretetre méltó
492   II,  XVIII|          személy szerint mindenkinek. Ki venne ilyesmit észre?~ ~–
493   II,  XVIII|               És az anyát nem pótolja ki senki.~ ~Azokból a sötétben
494   II,  XVIII|                vágott közbe János úr, ki maga is észrevette nejének
495   II,  XVIII|           karját nyújtó az amazonnak, ki még egyszer megmutatva az
496   II,  XVIII|            szegény magára hagyott nő, ki néhány nap múlva egyedül,
497   II,  XVIII|           beszédessé varázsolá e nőt, ki különben oly méla, oly hallgatag
498   II,  XVIII|    gondolatnál: „Van egy áldott lény, ki rám gondolt, megszánt és
499   II,  XVIII|           most főispánnak neveztetett ki **megyébe, két hónap múlva
500   II,  XVIII|                mintha nem tudná, hogy ki az a Fanny.~ ~– Ah, mille
501   II,  XVIII|               egy hétig?~ ~– Ha ugyan ki nem vertek innen – viszonza
502   II,  XVIII|         Reménylem, hogy ön nem szedte ki a kerekeimet, mint más vendégeinél
503   II,  XVIII|      vendégeim kerekeit szedtem volna ki. Hahaha! Hahaha! óhhaha!~ ~
504   II,  XVIII|           ijedtében az ablakon ugrott ki.~ ~Maga is megijedt pedig
505   II,  XVIII|            míg a kárpátfalvi határból ki nem érünk, mert nem tudod,
506   II,    XIX|       kívánatait, szeszélyeit, tudni, ki mi által lesz kellemesen
507   II,    XIX|            magát mellőzve, megbántva, ki mit és kit szeret, kik nem
508   II,    XIX|  magasztalására, miszerint ő volt az, ki Flórát előtte oly lelkesülten
509   II,    XIX| legkellemesebb fiú valamennyi között, ki tréfás ötletével az egész
510   II,    XIX|               regényíró is munkájából ki nem felejt, ha azt akarja,
511   II,    XIX|        Flórától:~ ~– És – nem hagytál ki senkit?~ ~– De igen! – szólt
512   II,    XIX|              érdekes név. Nem találod ki?~ ~– Nem én! – szólt Fanny
513   II,    XIX|        világon, s nem ismerek férfit, ki vele nemes lélekben, szeretetreméltóságban
514   II,    XIX|              oly együgyű volt magától ki nem találni, hogy más név
515   II,    XIX|               más név nem maradhatott ki onnan az övénél, melyről
516   II,    XIX|               nem szokás.~ ~– Hát még ki?~ ~– Még egy árulkodó, mindenkit
517   II,     XX|          üveges, salugádoros batárok, ki tudná, hány emberre és lóra
518   II,     XX|            ami annál jelesebben ütött ki, mert azt a társaság egyhangúlag
519   II,     XX|            pártját? Sőt ellenkezőleg, ki ne tudná azt a praktikus
520   II,     XX|   beszökhetett egy, azt az ágyam alól ki nem lehetett verni, és a
521   II,     XX|       aranybillikomot fog nyerni. Ami ki nem telik a társaság pénztárából,
522   II,     XX|          hasonló buzgóságot fejtsenek ki, s azzal mi is csatlakozhatunk
523   II,     XX|               a szegény polgárleányt, ki ez órában érezé legjobban,
524   II,     XX|             rá nézve e nemes barátnő, ki őt nimbuszával körülfogja,
525   II,     XX|               nimbuszával körülfogja, ki – hogy az igazi szót alkalmazzuk –
526   II,     XX|            iparkodott magát érezni.~ ~Ki volt boldogabb, mint a nábob?~ ~
527   II,     XX|              barátnéja boldogságának, ki bírja, magáénak mondhatja
528   II,     XX|          kiről annyit gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte rá
529   II,    XXI|         hétalvót is édes nyugalmából. Ki várhatna a vadász emberektől
530   II,    XXI|             elég, hanem ha valaki még ki nem nyitotta az ajtaját,
531   II,    XXI|         vitézek rá ne gázoljanak.~ ~S ki lett volna most is szebb,
532   II,    XXI|             valahára mégis eljött!”~ ~Ki jött el? Hát ki más, mint
533   II,    XXI|            eljött!”~ ~Ki jött el? Hát ki más, mint a legdaliásabb
534   II,    XXI|          azután a férfiak előtt menti ki késedelmét; lehet sejteni
535   II,    XXI|       arcvonásai, mint olyan emberéi, ki soha sem testi, sem lelki
536   II,    XXI|            öreg hivatalnok készségét, ki ezáltal azon zavarból menté
537   II,    XXI|           ezáltal azon zavarból menté ki, hogy kengyelvasához e fiatalemberek
538   II,    XXI|              az űzés tétova irányából ki lehete venni, hogy a ravasz
539   II,    XXI|              egyszerre oldalvást csap ki. De hasztalan minden furfangossága,
540   II,    XXI|            Most egyszerre a rétre ért ki a róka; egy több ezer holdnyi
541   II,   XXII|            agy ábraképekkel van tele. Ki ügyelne az ily beszédre?
542   II,   XXII|               hevült képekről beszél; ki jegyezné fel szavaikat?~ ~„
543   II,   XXII|            hagyj engemet elveszni!”~ ~Ki tudná, mit tesz az?~ ~„Paripa,
544   II,   XXII|       érintése vonul végig, Flóra az, ki ott virraszt a beteg ágya
545   II,   XXII|               Marion ijesztgetésinek, ki azt beszéli, hogy Kárpáthyné
546   II,   XXII|            ahogy az orvosok mondák.~ ~Ki tudja, melyik nagyobb kín?
547   II,   XXII|               A nemes szívű barátnét, ki hozzá jobb, kedvesebb volt,
548   II,   XXII|       szívében áruló legyen az iránt, ki tele szeretettel járult
549   II,   XXII|             szeretettel járult hozzá, ki legelső nyújtá neki kezét,
550   II,   XXII|               a többi lengeteg férfi, ki megcsalja a legbájosabb,
551   II,   XXII|       legkedvesebb nőt, egy másikért, ki annak bájaiból századrésznyit
552   II,   XXII|            Fannyra ügyeltessen, korán ki ne hagyja menni a hidegre,
553   II,   XXII|                kérdezé magában Teréz, ki figyelemmel kísérte a jelenetet,
554   II,  XXIII|               s nagyon örül neki.~ ~– Ki az? Jusszuf! – kiált Kecskerey
555   II,  XXIII|     gorombaságot el lehet mondani, de ki aztán mindenféle gorombaságot
556   II,  XXIII|               volt egy cadet * öccse, ki ezáltal majorescóvá * lett.
557   II,  XXIII|                Kémed vagyok én neked, ki a családok titkaiba befúrja
558   II,  XXIII|              egy kezébe akadt ollónak ki nem tekerte a nyakát.~ ~
559   II,  XXIII|          vágta magát egy karszékbe. – Ki lehet annak az oka, hogy
560   II,  XXIII|          ezeket nekem? Úgy nézek-e én ki, mint aki ilyen dolgokban
561   II,   XXIV|        csillagzaton se legyenek soha. Ki kellett állania azt a kínszenvedést,
562   II,   XXIV|             szóval sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehet szerencséje,
563   II,   XXIV|               nagy nyereség ez nekem, ki szintén nem táncolok – monda
564   II,   XXIV|     valahányszor nejével találkozott, ki szüntelen Kárpáthynéval
565   II,   XXIV|               mert azzal nem kerülnéd ki, hogy magadviseletéről számot
566   II,   XXIV|          hallottál?~ ~– Olyasmit.~ ~– Ki felől?~ ~– Óh, ha megmondanám,
567   II,   XXIV|            lenne többé talány. Találd ki!~ ~– Énrólam?~ ~– Ahhoz
568   II,   XXIV|              mikor felébredt!~ ~Pedig ki tudja, nem az ábrándozó
569   II,    XXV|             szavát csak akkor mondaná ki, ha már minden veszve volna.~ ~
570   II,    XXV|           neje kívánságának engedett, ki őt arra kérte, hogy ott
571   II,    XXV|           szeret téged ez asszony. De ki is ne szeretne?~ ~Csakhogy
572   II,    XXV|               hebegé remegve.~ ~– Hát ki más? – kérdé János. Bárkit
573   II,    XXV|          igényt a gyanakodásra. – Hát ki jön más?~ ~– Ez Flóra férje –
574   II,    XXV|          Saját lakában elfogadni azt, ki iránti szerelme már félőrültté
575   II,    XXV|            örökre el legyen ítélve.~ ~Ki előtt? A világ előtt? Nem.
576   II,    XXV|              Mit használ neki, ha az, ki meglopatott, nem tudja annak
577   II,    XXV|             politikai okoskodásokkal; ki gondolt volna a nőre!~ ~
578   II,   XXVI|             elég delnő és lovag akad, ki a férj vagy a nő után eped,
579   II,   XXVI|              pár gyorsabb eszű ember, ki azért jött ide, hogy nevetni
580   II,   XXVI|              minderre nem ügyelt.~ ~– Ki lehet az, akit ez asszony
581   II,   XXVI|           borulni és megcsókolni.~ ~– Ki az? ki az? – kiálta Abellino
582   II,   XXVI|               megcsókolni.~ ~– Ki az? ki az? – kiálta Abellino megragadva
583   II,   XXVI|        állhasson. De én kitudom, hogy ki az! Kitudom, ha az ördög,
584   II,  XXVII|             Önnek neje fiat szült!”~ ~Ki merne hozzáfogni, hogy János
585   II,  XXVII|       bemenőtől izent neki valamit.~ ~Ki bírná örömét leírni, ha
586   II,  XXVII|           amitől féltem, azért hittam ki a mellékszobából; legyen
587   II,  XXVII|           kisgyermeket tartja ölében, ki keblén csendesen elaludt.~ ~
588   II,  XXVII|  összecsókolja az alvó gyermek arcát, ki minden csóknál felnyitja
589   II, XXVIII|             óránál tovább nem maradok ki.~ ~– Nem jó volna, ha elkísérném
590   II, XXVIII|              helye az. És a jövevény, ki azt ez órában látogatja –
591   II, XXVIII|             lovagi merészséggel tette ki magát a halálnak.~ ~Most
592   II, XXVIII|              vidám gyermekre gondolt, ki egyszerű polgári viseletben
593   II, XXVIII|           hisz önnek nemes szíve van, ki engem nem fog kigúnyolni.~ ~
594   II, XXVIII|              a sokat szenvedett nőre, ki tán ott alant is róla gondolkozik.
595   II, XXVIII|        érdemelt-e meg ennyit azon nő, ki szenvedett – szeretett –
596   II, XXVIII|              magát. Eltévedt lovásza, ki urát nem találta, már nyugtalanul
597   II, XXVIII|        Kárpáthy János udvarán voltak, ki sietve hívatá Rudolfot még
598   II,   XXIX|              fiatal, telt képű férfi, ki a meleg kályhának támaszkodott
599   II,   XXIX|               emberséges Varga Péter, ki azon kegyet kérte ki magának,
600   II,   XXIX|           Péter, ki azon kegyet kérte ki magának, hogy hadd járjon
601   II,   XXIX|               leányok házasíttassanak ki. Minden évben azon napon,
602   II,   XXIX|             összeget, azután menjenek ki a sírhoz, szórjanak rá virágot,
603   II,   XXIX|               ezen mind fekete. A név ki van verve szépen ezüstszegekkel,
604   II,   XXIX|              szólt közbe a lelkész. – Ki olvasott az élet és halál
605   II,   XXIX|         könyvében, hogy kettőnk közül ki él tovább?~ ~János inte
606   II,   XXIX|             ügyvéd úr ezen szavakkal. Ki előtt titkolóznám? Isten
607   II,   XXIX|               férfit nyert volna meg, ki megtanított volna rá, mint
608   II,   XXIX|      megvesztegetett bírák neveznének ki számára önző, hízelgő gyámokat,
609   II,   XXIX|      védelmezésére, oly férfi kezébe, ki jobb atyja lesz neki, mint
610   II,   XXIX|               Bélának kereszteltek, s ki magát Abellinónak nevezte.
611   II,   XXIX|      érdemelte, s Isten kezéből vette ki ez ostort, hogy saját fejére
612   II,   XXIX|        senkinek másnak az rajta kívül ki ne adassék, hanem amely
613   II,   XXIX|              adassék, hanem amely nap ki nem vette, az az ügyvédnek
614   II,   XXIX|               Miska, ő is jó emberem, ki mindig szeretett; ha baleset
615   II,   XXIX|            tenni, mikor jókedvök van. Ki tudja, miért? Rudolf megcsókolta
616   II,   XXIX|                 Vén cselédje azonban, ki felszolgált, megsúgá Rudolfnak,
617   II,    XXX|             szolgája sem vette észre, ki vele egy szobában aludt,
618   II,   XXXI|              A vélt örökös, Abellino, ki már nagybátyja rovására
619   II,   XXXI|          előtáncos Csepcsy Aladár, és ki tudna emlékezni a többire,
620   II,   XXXI|               jegyzi meg erre, hogy ő ki nem állhatja a virágokat,
621   II,   XXXI|               más érzések között múlt ki. Egy banda cigányt állított
622   II,   XXXI|                azután jutalmot tűzött ki azon három szűz számára,
623   II,   XXXI|             lenni, csupán azt kötötte ki, hogy a temetőbe ne járjanak
624   II,   XXXI|            oly foglalkozásokat talált ki Teréz számára, vagy átküldé
625   II,   XXXI|         kisasszony bosszúsan feszítve ki napernyőjét – pedig árnyékban
626   II,   XXXI|           miatt Pestről nem mozdulhat ki, csupáncsak János nap után,
627   II,     Sz|              rege szerint emiatt tört ki a trójai háború~ ~Herculaneum –
628   II,    Meg|           mert kétféle értelmet fejez ki tökéletesen: azt, hogy „
629   II,    Meg|              A nőmmel együtt utaztam, ki Kolozsvárott vendégszerepelt.