Kötet, Fezejet

 1    I,      I|   elfogyott, amin pedig lesz, az messze van, amim pedig volna, az
 2    I,      I|        tetszik. Úröcsém jön nagy messze földről engem örökölni,
 3    I,     II|         mosolyogni, mert a dolog messze elhúzható. Így vagyok én
 4    I,    III|        hogy bormérő házak nagyon messze vannak ide, de van itt egy
 5    I,     VI|         csábító; maga az ének is messze esett attól, ami szerepében
 6    I,    VII|          özvegy édesanya küldött messze világba távozott fia után,
 7    I,   VIII|         egy harmadikat. Nem kell messze mennünk, itt a nádas közepén
 8    I,   VIII|         egy árokban elbotlott, s messze előrerohanva orrával túrta
 9    I,     IX|     minden ember.~ ~Nagy eszmék, messze terjedő reformok merülnek
10    I,      X|        idő alatt ön meglehetősen messze eltávozott tőlem, s oly
11   II,     XV|          reggel felébredünk, oly messze, messze látszanak az álom
12   II,     XV|         felébredünk, oly messze, messze látszanak az álom varázsködén
13   II,     XV| belekaptak az útba, s perc múlva messze porzott a hintó az országúton.~ ~…
14   II,  XVIII|       társulati ünnepély már nem messze volt.~ ~János úr összehívott
15   II,  XVIII|           majd közel, majd ismét messze tartó szemeitől, mintha
16   II,  XVIII|          Igaz, hogy nem is látni messze földön oly egymáshoz illő
17   II,  XVIII|              Ah, gondoltam, hogy messze kell lennie; ezt nagyon
18   II,     XX|     markával, s eltartja magától messze, sűrű fekete szemöldeit
19   II,    XXI|        rókát, de még mind nagyon messze voltak, s az űzés tétova
20   II,    XXI|       jutni. Az agarak mind-mind messze maradnak el mögötte.~ ~Most
21   II,   XXII|   gondolkozott. – Akárhová! Csak messze, messze innen! El a szomszédságból,
22   II,   XXII|           Akárhová! Csak messze, messze innen! El a szomszédságból,
23   II,   XXIV|       házába, kit jobb volna oly messze kerülnie, hogy még egy csillagzaton
24   II, XXVIII|   egyszínű tájkép felett. Máskor messze fénylettek ablakai estenden,