Kötet, Fezejet

 1    I,      I|           elvitte az ördög, a búza a földön fekszik, mind az ördögé
 2    I,    III| megemlékeztek róla; az egész francia földön csak ezt fogom sajnálni,
 3    I,     IV|             ő a leggazdagabb ember a földön, mert nemcsak a saját zsebéből,
 4    I,    VII|            érezni a kínt, mit ezen a földön egy darabban érzett.~ ~Im
 5    I,    VII|           egymást. Apró gyermekfők a földön, repkedő kígyók a légben
 6    I,   VIII|              senki sem vette észre a földön, beletapodták a porba.~ ~–
 7    I,   VIII|             síkon, lábait megvetve a földön, kivágott szeméből csorgott
 8    I,   VIII|          visszafordult, s meglátva a földön fetrengő lovat és lovagot,
 9    I,   VIII|              s egymást nézi annak; a földön heverők ordít nak és nyögnek,
10    I,   VIII|          minden széket és asztalt, a földön fekvők tengeri betegségről
11    I,   VIII|           természetével bírt, hogy a földön fekvőt nem bántotta. A hajdúk
12    I,   VIII|        nyakravalóját, s ott hagyta a földön végignyúlva, csaknem tenyerökre
13    I,      X|            még nagyobb gyalázat is a földön a tömlöcbe jutásnál. Te
14    I,   XIII|         égben az őrangyalokra, itt e földön pedig a rendőrökre van bízva,
15    I,   XIII|        belevetettek – a leggazdagabb földön.~ ~– Rossz esztendő volt
16    I,   XIII|             S ha mi is itt hagyjuk e földön fogunkat,~ ~ ~ ~Fogja ott
17   II,  XVIII|             hogy nem is látni messze földön oly egymáshoz illő párt,
18   II,  XVIII|             hogy számukra még ezen a földön elkezdődött a paradicsom.~ ~
19   II,    XIX|            iszonyú haszontalan fiú a földön.~ ~– Ah, te Flóra, milyen
20   II, XXVIII|           van most, mint akárkinek a földön.~ ~A két öreg nem iparkodott
21   II,   XXIX|     túlvilágon, mint volt itt ezen a földön. Ez az én kívánságom.~ ~
22   II,   XXIX|            évre.~ ~Vele elvégeztem e földön dolgomat.~ ~Több rokonom
23   II,    XXX|           hangzott a sírboltba alá a földön keresztül; maguk a sírásók
24   II,   XXXI|        adrága nagymamát, aki a kerek földön senkitől sem félt, csupáncsak