Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                 hogy szinte felbillen, de két ember fogja kétfelől,
  2    I,      I|          hangja elhat olykor a fülébe; de biz ő nem bánja; volna ugyan
  3    I,      I|               szeme is szikrát hányna; de minek az? Ha a végzetek
  4    I,      I|            Övig csak megjárná a gúnya, de azon alól kurta rojtos vászon
  5    I,      I|              látszik egyéb az arcánál, de az arcvonások és e szemek
  6    I,      I|             nézni; az egész arc kövér, de színtelen tekintetével,
  7    I,      I|        tekintetével, nemes vonásaival, de melyek mind oly bizarr szegletekké
  8    I,      I|            ember atyjára gondol utána. De ami még feltűnőbbé teszi
  9    I,      I|              fog egypár ezer forintba, de a mulatság megér annyit.~ ~
 10    I,      I|             kis cigánypecsenyével.~ ~– De már azt kikérem! – kiálta
 11    I,      I|                tál tisztességéért.~ ~– De ilyen állattal nem hadakozott
 12    I,      I|            állatot egyszerre lenyelni; de a másik kezét egyszerre
 13    I,      I|               ölte volna meg a Vidrát, de egér öli meg.~ ~– No ne
 14    I,      I|               Mily kicsiny a kis egér, de cigány torkába ha nem fér,~ ~ ~ ~
 15    I,      I|              ha nem fér,~ ~ ~ ~Jobbra, de balra forog, sír szeme,
 16    I,      I|               nemcsak az utcagyerekek, de magunk is utána szaladnánk.~ ~
 17    I,      I|                éppen a hóna alatt van, de szárnyai térden alul érnek,
 18    I,      I|                s a cravate à ľ oreille de lièvre * (nyúlfülű nyakravaló)
 19    I,      I|               francia nemzeti divatban de Var, a lengyel szimpátiák
 20    I,      I|             végre mint Herr von War.~ ~De nem ez az, aki előttünk
 21    I,      I|            hoztak. Bár vinnének odább; de a sár megfogott az úton.
 22    I,      I|              vendégszoba?~ ~– Van egy, de már abban van valaki.~ ~–
 23    I,      I|          bohóságot a végletekig vinni, de nem szerette, ha azt idegenek
 24    I,      I|            fogadásra.~ ~– Ah, ce drőle de cigány! * – szólt az idegen
 25    I,      I|                 csináltam Bélából azt, de azért a magyar nyelvet nem
 26    I,      I|             utazván?~ ~– Ah! venir ici de Paris, c'est tomber du ciel
 27    I,      I|            használ. Nem bolond ez?~ ~– De biz az. Tud még róla valamit?~ ~–
 28    I,      I|         megragadni nagybátyja kezét. – De hisz énelőttem a rossz emberek
 29    I,      I|          könnyű szerén nyakára hágott, de nem segíthetek rajta; a
 30    I,      I|               én is bolondokra költöm, de itthon termő bolondokra,
 31    I,      I|               egyik hegytől a másikig, de biz az én jövedelmemből
 32    I,      I|               saját jószágaimon mehet, de pénzt külföldre, Dunába
 33    I,     II|            azon nincs mit boszonkodni; de ha valaki már állt azon
 34    I,     II|              ismeretlen volt előtte.~ ~De nem soká maradt ismeretlen.
 35    I,     II|                száz forintra vergődni, de egy milliomosnak csekélység
 36    I,     II|           egyik kedves szigete, az Île de Jérusalem, * a párizsi leggazdagabb
 37    I,     II|       vereteiből és jól belocsolva eau de Cologne-nyal * és más illatszerekkel,
 38    I,     II|             igen jó a mellfájás ellen, de rendkívül drága, melynél
 39    I,     II|          ráhímezve e szó „souvenir”, * de ami azért nem hárítja el
 40    I,     II|            megnyerő; nemcsak viselete, de egész modora is élénken
 41    I,     II|                önnek mondani különbet, de rosszat.~ ~– Például?~ ~–
 42    I,     II|                kivéve az országutakat. De nem, a törvénykezés mégis
 43    I,     II|          száraz idő van, lehetnek jók, de a törvénykezésre mindegy –
 44    I,     II|               meg pálinkát főz nyáron; de még ez nem elég, ha végtére
 45    I,     II|                az egyiknél az embarras de richesse * (gazdagság miatti
 46    I,     II|              harmadik födözeten tölté, de én azért jól tudom, hogy
 47    I,     II|              neve a legjobban hangzik, de én jobban tudom, hogy szegénynek
 48    I,     II|                beszédét.~ ~– Eh, uram, de hát mi szükség nekem mindezt
 49    I,     II|           üteremet – szólt tréfálva –, de ne a kezemhez, hanem a zsebemhez
 50    I,     II|                  Ha csak mint Don juan de Castro, a fél bajuszomat
 51    I,     II|                 hogy adjanak rá pénzt. De már azt sem tehetem, mert
 52    I,     II|              háromszázezer frankomért. De menjünk tovább. Az önre
 53    I,     II|              állapotban, mint Don Juan de Castro, ki a toledói szaracénoktól *
 54    I,     II|         kívülem viseli.~ ~– Azt tudom. De Kárpáthy János még megházasodhatik.~ ~
 55    I,     II|             örviek ajánlataimat tenni. De még egy más pontra nézve
 56    I,     II|          valamit csinálni a lelkekkel, de mire használnám én? Ellenkezőleg;
 57    I,     II|               fognak lenni önre nézve, de tudok egy esetet, mely azokat
 58    I,     II|                 összetart, ha akarjuk, de nyúlik, amennyire akarjuk.
 59    I,     II|             meglőni, leszúrni valakit, de meggyilkoltatni azért, hogy
 60    I,    III|               habozni látszik magában, de azután elhatározott léptekkel
 61    I,    III|               így önök közé tolakodom, de amióta Párizsban lakom,
 62    I,    III|                az nekem olyan jólesik, de olyan jólesik.~ ~– Hát jöjjön
 63    I,    III|                van, nem dolgozunk.~ ~– De tán valamely találkozástól
 64    I,    III|              nagyon messze vannak ide, de van itt egy nagy ember sírja,
 65    I,    III|                az embernek tehetségét; de én mégsem maradhatok Párizsban,
 66    I,    III|     mesterembertől nem várnak egyebet; de én azért mégis hazamegyek.~ ~–
 67    I,    III|               s azóta sok idő lefolyt, de mégis, ha eszembe jut, hogy
 68    I,    III|             nagyon kevesen látogatnak. De igen örülök rajta, hogy
 69    I,    III|                már voltam ott egyszer, de szívesen visszamegyek újra.
 70    I,    III|           igazság rossz ajánlólevél.~ ~De a természet pártul fogta
 71    I,    III|             kérdé István.~ ~– Azt.~ ~– De már azt tagadom! – kiálta
 72    I,    III|       gondolatot, mert nektek még fáj; de én látom, tudom, érzem,
 73    I,    III|               az, ami; új életet kezd, de a réginek meghal; lehet
 74    I,    III|              meghal; lehet boldog nép, de nem lesz magyar, mentül
 75    I,    III|            elolvasszon. Elolvad a jég, de a kristály azt mondja: „
 76    I,    III|                  Nagy része külföldön; de azt talán nem akarod elvitázni,
 77    I,     IV|                ideig a hortenzia volt, de vége felé a narancsvirág
 78    I,     IV|               vajon az Académie Royale de Musique * (ilyen cifra neve
 79    I,     IV|             dobta! – nevetett Debry. – De hagyjátok hát elmondanom,
 80    I,     IV|                     A „bain cosmétique de lait”-ből * – felelt gonoszul
 81    I,     IV|             önök legközelebb a Théâtre de la Gaieté * -beni vendégszereplését?~ ~
 82    I,     IV|               uraim! Mindent elmondok, de kikötöm, hogy senki bele
 83    I,     IV|                  és az Académie Royale de Musique közönség nélkül
 84    I,     IV|                a chut (pisszegés).~ ~– De halljuk tovább. A feltétel
 85    I,     IV|                őt évrül évre táplálta, de a kutya meghalhat, ötvenezer
 86    I,     IV|             keserű vonásra ajkait.~ ~– De ez mind kevés. Nemrég bankettet
 87    I,     IV|           chefnek * is van szíve.~ ~No de szerencsére a claqueur chef
 88    I,      V|              hogy babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely
 89    I,      V|                ez volt valódi jelleme, de ah, a színpadon, ott ezer
 90    I,      V|               csak megvénülni; még él, de már eltemették.~ ~Tehát
 91    I,      V|            szerződése mellett marad.~ ~De nem úgy tett, hanem követte
 92    I,      V|             másutt szerzett koszorúit, de aki odavitte, és onnan visszahozta
 93    I,      V|           műveivel szerencsét próbált, de balszerencsét aratott Párizsban. „
 94    I,      V|            kegyét nemcsak a színpadon, de a színpadon kívül is iparkodik
 95    I,      V|               művésznő, mint Jozefine, de volt egy talizmánja, mely
 96    I,      V|             lábain állani, lefekhetik; de egy művész, kinek kötelessége
 97    I,      V|              fördőkre mehet vele; úgy, de elébb egyszer még fel kell
 98    I,      V|               és papucsával rágázolni; de Jozefine nem haragszik,
 99    I,      V|           meghosszabbul minden árnyék, de egy tekintet az alvó férj
100    I,      V|               Hozzászoktatott már.~ ~– De nem csak hideg, közönyös
101    I,      V|                tehetnél értem mindent; de gondolj rá, milyen nevetséges
102    I,      V|               bátor voltam felbontani, de miután átadója nevét éppen
103    I,      V|              mai estén nemcsak szóval, de ha kell, bizonyomra tettel
104    I,     VI|          szokás bizalmas lábon állani, de mások előtt nem szokás őket
105    I,     VI|            fiatalabb Mainvielle-nénél, de a játszi vidámság, a gyakran
106    I,     VI|                ki a művészetet imádja, de annak, ki a művésznőt, elég.~ ~
107    I,     VI|             színpadról eltiltatik; ah, de a közönség kegyencétől ez
108    I,     VI|              szókat kiáltá:~ ~– Au nom de la reine! (A királynő nevében!)~ ~
109    I,     VI|             sem leendett birtokában.~ ~De végre kisírta magát, ereje
110    I,     VI|               Nem volt az mesterséges, de művészi; nem volt az csáb,
111    I,     VI|                az csáb, nem varázslat; de ideál, de költészet!~ ~A
112    I,     VI|               nem varázslat; de ideál, de költészet!~ ~A közönség,
113    I,     VI|              váratlan ellenség között; de mindhasztalan; a rejtélyt
114    I,     VI|            tapsot? Én futok.~ ~– Fuss, de sípokért és druszáidért (
115    I,     VI|         megyünk mi is oda.~ ~– Ők! ők! De kik azok az „ők”? Hiszen
116    I,     VI|                lappang a hátuk mögött. De csupa merő ismeretlen pofák,
117    I,     VI|    pillanatában hangzott ugyan egypár, de arról nem lehete tudni,
118    I,     VI|     infernale-ban elkezdtek pisszegni. De mi volt ez annyi taps ellen?
119    I,     VI|              rögtön előteremti a kért, de nem kívánt tárgyat, akkor
120    I,     VI|           erélyes megjelenésök.~ ~Jaj, de már akkor az egész szövetséges
121    I,     VI|               legfelső lépcsőre jutva, de azon pillanatban úgy űték
122    I,    VII|               vegyített arany, fényes, de nem kellemetlen sárga, melynek
123    I,    VII|              termete karcsú és délceg. De mit arc, termet és szemek?
124    I,    VII|        ahányszor kényelmesnek találja. De jaj volna azon nőnek, ki
125    I,    VII|            világon elevenen elásatnék, de a másik világon a nagy fogú
126    I,    VII|           jártával ismét elválna tőle; de nem olyan könnyű az afgán
127    I,    VII|               szívét; a termek nyitva, de a szív zárva örökké. Ő csak
128    I,    VII|           örökké. Ő csak szomjat oszt, de nem enyhítését a szomjnak.
129    I,    VII|                 a másik háromemeletes, de mind oly ódon, romladozott,
130    I,    VII|            bírtak vele prüszkölni.~ ~– De hát nincs itt közelében
131    I,    VII|                itt a Panthéon udvarán, de nincsenek lovak, melyek
132    I,    VII|           öltözött ifjút pillanta meg, de ki egészen össze volt locsolva
133    I,    VII|             sohasem találkozott velök; de azok jól ismerték őt, s
134    I,    VII|                e részen lohadni kezde, de annál sűrűbben sziporkázott.~ ~
135    I,    VII|                most mind odaégnek.~ ~– De hát ki kell őket szabadítani.~ ~–
136    I,    VII|           lehetne férni azon udvarhoz, de körös-körül minden ház ég
137    I,    VII|           lerántva sipkája ernyőjét –, de ki lesz oly merész, hogy
138    I,    VII|     változatlan arccal a gavallér.~ ~– De hát az a másik, aki onnan
139    I,    VII|               emberkezek közt van. Ah, de még egy nincsen itten. A
140    I,    VII|                mintha valakit keresne, de a három ismeretlen ifjú
141    I,    VII|               hősi tett volna e munka, de így csak badinage, * amin
142    I,    VII|            túlzásnak fogják tekinteni, de azokat bizonyossá tehetjük,
143    I,    VII|               aggodalma az élet iránt, de nagy urakhoz ez nem illik,
144    I,    VII|              afgán szertartás szerint, de hiheti-e ön, hogy ez neki
145    I,    VII|             különc. Ez alig valószínű; de föltéve, hogy megtörténhetnék,
146    I,    VII|            közül akárhány meghalt.~ ~– De meg kell önnek gondolni,
147    I,    VII|           nyakkal, tele valamely sűrű, de kristálytiszta nedvvel.
148    I,    VII|               kik őt meg akarják ölni. De védi őt erdő, berek, sötétzöld
149    I,    VII|           megunt, elutasított emberek. De ah, egy új mégis van közöttök.~ ~
150    I,    VII|             vannak: Vicomte * Abellino de Carpathy, – Comte * Fennimore
151    I,    VII|          Carpathy, – Comte * Fennimore de l'île * de Szigetvár, –
152    I,    VII|           Comte * Fennimore de l'île * de Szigetvár, – Chevalier Charles
153    I,    VII|         Szigetvár, – Chevalier Charles de Calacci * (olvasd Kalácsi).
154    I,    VII|             Fel sem tekintett a hölgy, de tudta azért, hogy ő jön.~ ~
155    I,    VII|                Férfiak nem tudják azt, de a nők, akik szeretnek, ismerik
156    I,    VII|              szellemerőt adott a sors, de ők kikerülték, nem keresték
157    I,    VII|     szántszándékkal kerülne bennünket; de most az egyszer rajtakaptuk,
158    I,    VII|            nagy kenyértermő városokat, de lakni Pesten fogunk.~ ~–
159    I,    VII|        főurainknak még Magyarországon. De azt tudom, hogy ha egy népet
160    I,    VII|              Rudolf hideg mosollyal –, de énnekem mi hasznomat vehetni
161    I,    VII|              én kegyeskedő nem vagyok, de isten nevét szeretem, ha
162    I,    VII|                ön megnyeré a fogadást. De nem ön után égette meg,
163    I,    VII|                szerelmi önfeláldozása. De hasztalan! Az érzelmeket
164    I,    VII|               is, hogy szomorú legyen, de más zajosabb érzések elriasztják
165    I,    VII|           hölgy emlékével töltek el.~ ~De amíg ezen lapokra jutott
166    I,   VIII|          reggelt Varju András uramnak; de Varju András uram senkit
167    I,   VIII|             hogy le nem bírná húzni.~ ~De ami legjelesebbé teszi a
168    I,   VIII|                kapott rajta senki.~ ~– De ilyenformán a te pünkösdi
169    I,   VIII|             hogy itt hiába feleselnek, de meg nem is volt illendő
170    I,   VIII|             király. Lova nemigen szép, de nagy, csontos, tizenhat
171    I,   VIII|                Egy kicsinyt lóg rajta, de ez nem a bevett reggelitől
172    I,   VIII|               szája, termete alacsony, de izmos és ügyes, viselete
173    I,   VIII|                ügyes, viselete népies, de a kényességig tiszta, fehér
174    I,   VIII|             azt a paripát, amelyen ül, de gyönyörű állat: nyugtalan
175    I,   VIII|          lovasra nem sok gondjuk volt, de a paripa figyelmet gerjesztett.~ ~
176    I,   VIII|                is, az ő lova hosszabb, de amazé gyors, mint a szellő.
177    I,   VIII|              szent Pál az oláhokat. No de csak gyere másodszor, majd
178    I,   VIII|              paripáját. A célt elérte, de a koronát elveszté.~ ~–
179    I,   VIII|              vesztette el a koronát?~ ~De hát ki lesz akkor? A koronát
180    I,   VIII|                csak gyors lova legyen; de gyere, mutasd meg: ember
181    I,   VIII|      ellakhatik nemcsak a szilaj bika, de még a hippopotamus * is.~ ~
182    I,   VIII|         hajítja botját, szétszaladnak; de amint a tavasz kinyílik,
183    I,   VIII|             oda, ahol meggyaláztatott, de a gulyához nem vegyül többé,
184    I,   VIII|               más úton járó legénynek. De utóbb győzött benne a büszkeség;
185    I,   VIII|            felé.~ ~A bika elbődült rá, de meg sem moccant helyéből,
186    I,   VIII|        hasított fel a vad állat bőrén; de az meg sem mozdult. Egy
187    I,   VIII|             bőrt; a bika csak nyögött, de fel nem állt, s fejét úgy
188    I,   VIII|         hirtelen új ellenének fordult; de már akkorra ez is megfordította
189    I,   VIII|            lábai megcsuklottak alatta, de nem bírta már magát megtartani,
190    I,   VIII|               az őt vezető hajdúkat.~ ~De mikor villányira megy a
191    I,   VIII|            földesúr.~ ~– Én nem bánom; de nem tudom ám én, hogyan
192    I,   VIII|             mindenkit szívesen látnak, de senkire sem várnak. A háziúr
193    I,   VIII|              teljesítve a feladatot –, de csináljátok meg azt, amit
194    I,   VIII|          darabig csak ment is az ének, de akkor a cigányútra talált
195    I,   VIII|            egyszeribe szétmorzsolja.~ ~De a csikósbul váltott gavallér
196    I,   VIII|               ez is elég vad mulatság, de legalább mozgásba hozza
197    I,   VIII|        szeretett is bölcsen hallgatni, de viszont tudott beszélni
198    I,     IX|            ember igen sokat beszélhet, de vannak ismét esetek, mikben
199    I,     IX|        ellenségei nem bátrak gyűlölni, de tiszteli mind a kettő.~ ~
200    I,     IX|               latinul tud elmondani.~ ~De alig ismernők meg Kárpáthy
201    I,     IX|               tudósító bécsi lapokban, de igen minden szabadelvű haladási
202    I,     IX|               egy hajlék, egy üvegház, de még csak egy spárgatakaró
203    I,     IX|              vehettek észre egy éltes, de nagyon cifra asszonyság
204    I,     IX|           mindig dicsér előtte. Ejnye, de néz rám. Talán köszönni
205    I,      X|            lehetne megszorítást tenni, de sehol sem talált menekülést;
206    I,      X|             képeket látott maga körül, de aztán nem is sokat törődött
207    I,      X|     dicséretvolt a felnőtt leányokra), de büszke ő e rongyokra, s
208    I,      X|              Mayer úr mit felelni.~ ~– De mit néz ön maga elé, mint
209    I,      X|            ádáz dühe elől elszöktetni, de mégis azon elégtételt vevé
210    I,      X|              sírásokra adott alkalmat, de Mayer uram feltette magában,
211    I,      X|             gyakorolhatja magát benne, de ő nem fogja kérdezni, kinek
212    I,      X|          visszautasíthassa a beszédet, de nem lőn mit visszautasítani.~ ~
213    I,      X|            hogy kérdezősködjék felőle, de csak visszafojtotta a szókat,
214    I,      X|                még nem olyan nagy bűn, de ebből még nem az következik,
215    I,      X|           kelni, hogy atyját meglátta, de nem bírt; Mayer úr bűnbánó
216    I,      X|   megnyugtatott –, ez már egészen más; de hát legalább ne iparkodjék
217    I,      X|                volna is önnek akarata, de nincsen ereje, s ha ereje
218    I,      X|              nem látta ugyan már őket, de most eszébe jutott, hogy
219    I,      X|              percre meglepte a kérdés, de rögtön talált rá feleletet.~ ~–
220    I,     XI|               gyémánt, szerelme szűz?… De ha a kísértő felviszi őt
221    I,     XI|                esni csak lefelé lehet, de fölfelé soha. – És mégis
222    I,     XI|            bizonyára igen kellemetlen, de igen hasznos. Midőn végre
223    I,     XI|               számára nemcsak jólétet, de apró mulatságokat is tudott
224    I,     XI|              iránt, és kezét megkérte. De Teréz szülői nem adták hozzá
225    I,     XI|               volna ajánlani segélyét, de ily úton el kellett neki
226    I,     XI|              együgyű nóta lehetett az, de a műértő karnagyot meglepé
227    I,     XI|            ajánlatokat nyilaztak felé, de a tündér őzikének egy csillag
228    I,     XI|                óvatossá tehette volna, de hisz a virágok oly összhangzók
229    I,     XI|           haladtak bár a míveltségben, de megbuktak az erény útján.
230    I,     XI|               különös történet felett. De ez nem szólt felőle senkinek.~ ~
231    I,     XI|             ének végeztéig hallgatott, de arcán látszott, mintha valamit
232    I,     XI|               valamit nagyon szeretne, de átall kérdezni. De csak
233    I,     XI|           szeretne, de átall kérdezni. De csak mégis erőt vett magán.~ ~–
234    I,     XI|              ritka erényű hölgy leend. De vigyázni kell reá nagyon.
235    I,     XI|              jellemeket is megvakítja. De én feltettem magamban, hogy
236    I,     XI|         szükséges költségeket fedezze; de arra kérem, hogy ne tudassa
237    I,     XI|             nagyon megrettenté Fannyt, de későbben annál jobban ingerlé
238    I,     XI|               az ő titkos jóltevője?~ ~De azok mind nemigen jól illettek
239    I,     XI|             titokteljesen gondoskodik, de midőn végre a kegyes asszonyság
240    I,     XI|               egy embert, aki ideálja, de kinek nevét sem ismeri,
241    I,    XII|              még csak nevét sem tudja, de szeretni fogja holtig; elvész,
242    I,    XII|            holtig; elvész, elhal bele, de meg nem válik emlékétől.~ ~
243    I,    XII|          mindent, nagyon szomorú lett, de azóta kétszeres figyelemmel
244    I,    XII|               mindenki tudta e titkot, de senki sem beszélt felőle.
245    I,    XII|                mint amit adott.~ ~Úgy, de hogy lehetett e nevet kitudni?
246    I,    XII|                baj még nem olyan nagy. De a név, a név?~ ~Végre Abellino
247    I,    XII|        versenyt dolgozott legényeivel, de hiába vegyült a lárma közé,
248    I,    XII|              mit fog cselekedni akkor, de a düh, a szégyen, a kétségbeesés
249    I,    XII|         reszketett. – Én itt vagyok.~ ~De már ekkorra nyílt a túlsó
250    I,    XII|            szobán keresztülhangzott –, de meghalt szegény. És én akkor
251    I,    XII|            vagy énekelt valaki szépen, de nem volt szép, vagy szép
252    I,    XII|             volt szép, vagy szép volt, de nem volt erényes, vagy volt
253    I,    XII|            erényes, vagy volt erényes, de nem énekelt; egyszóval nem
254    I,    XII|          tartozik feledékenységének.~ ~De ki is várhatta volna ettől
255    I,    XII|                kit hívjon ki párbajra, de senkit sem talált e célra
256    I,    XII|             még tán nem is nemesember, de ha nemesember is, azáltal,
257    I,    XII|           tartozásokat kifizessek.~ ~– De ez nem olyan követelés,
258    I,    XII|           volna, felelne magáért; úgy, de eltávozott, s nekem okaim
259    I,    XII|           emlékezett hasonló esetekre, de csak nemesemberek között.~ ~–
260    I,    XII|               Fanny otthon lett volna; de távol volt ő, ki tudja hol,
261    I,    XII|    legkönnyelműbbjeitől származhattak, de az általános hangulat mégis
262    I,    XII|                a vér. Bár nem mutatta, de arca halaványságán meglátszott,
263    I,   XIII|                Béla alatt égettek fel, de köveit nem bírták szétfeszegetni;
264    I,   XIII|         múzeummal s más tréfaságokkal. De belehalt az óriási vállalatba,
265    I,   XIII|        honorárium elég csalogató volt, de annál visszatetszőbb a kritika,
266    I,   XIII|            nemcsak hogy lopni nem tud, de még csak meg nem szolgált
267    I,   XIII|            Pálnak lenyomni egy székre, de csak megint felkelt róla,
268    I,   XIII|                már a haja a legénynek, de egy szála sem hiányzik;
269    I,   XIII|            hogy ennyit ne mondjon:~ ~– De kár, hogy ez a sok szép
270    I,   XIII|              meg mi is. Kissé unalmas, de jobban tanulságos fog lenni
271    I,   XIII|              is – viszonza Péter úr –, de télen rá kellett volna ereszteni
272    I,   XIII|              semmi dolguk.~ ~– Igenis, de éppen ezen árvíz okozta,
273    I,   XIII|            hogy a víz elvitte a hidat, de nem kellett volna el hagyni
274    I,   XIII|                Állított ő cukorgyárat, de a kotyvadékot sohasem vitte
275    I,   XIII|                Selymet is tenyésztett, de egy rőf * szalag többe került
276    I,   XIII|               abból indigót * támaszt; de rajtasavanyodott a kifacsart
277    I,   XIII|      meggyógyít, a kevés megöl.~ ~– No de lássuk a többieket! Mi az
278    I,   XIII|        gyermeke van, amint hallom.~ ~– De Galíciából volt itt egy
279    I,   XIII|                felesége van.~ ~– Szép, de rossz.~ ~E morális észrevételre
280    I,   XIII|                el a szuplikánst! *~ ~– De ha az idén elküldik, akkor
281    I,   XIII|              társaság alapítására.~ ~– De már arra egy batkát sem
282    I,   XIII|              ez egy időben divat volt, de nem párizsi. Mindkét zsebje
283    I,   XIII|             fokhagymát, mert elcsapom. De hol juthat hozzá, mikor
284    I,   XIII|               írjon azonnal leveleket, de idefüleljen, mert kétszer
285    I,   XIII|                titulust kap a levélen, de belül diákul ne írja neki,
286    I,   XIII|               ami ménlovat kért tőlem, de akkor nem adtam neki, ha
287    I,   XIII|               ez ideig kaphatta volna, de mintha valami mégis azt
288    I,   XIII|                Vajon hol lophatta?~ ~– De nagy bolond vagy te, Palkó.
289    I,   XIII|                 Más? Hogyne volna más? De nem káptalan a fejem, hogy
290    I,   XIII|               tudva, mit feleljen.~ ~– De bizony itt van a *-i szuplikáns;
291    I,   XIII|                 Hisz nem doktor ő.~ ~– De rossz kedvedben vagy ma
292    I,   XIII|            csak öten vannak.~ ~– Igen, de valamennyi hajdú mind ott
293    I,   XIII|              volna elszökni valamerre, de szemmel tartották, s látva
294    I,   XIII|             amit a többi elmulasztott. De van-e ígérve onnan felyül
295    I,   XIII|              fog csurogni az ereszről, de verekedni ne próbáljanak,,
296    I,   XIII|             hogy rákerüljön a sor.~ ~– De biz azt hiszem, hogy amióta
297    I,   XIII|                 lehet, hogy késni fog, de jelen fog lenni. Maga sem
298    I,   XIII|              volna okát adni e hitnek, de mégis várt, számított reá,
299    I,   XIII|          futott volna, ha lehete hová, de a háromszáz parasztkölyök
300    I,   XIII|              ugyanő szokott elmondani. De tudta is könyv nélkül, sehol
301    I,   XIII|              is hozzá valami beszédet, de abból egy szót sem hallott
302    I,   XIII|             Miska is odavegyíté magát, de Jancsi úr félrehajtá őt
303    I,   XIII|               vőt, egy kurta suhancot, de kinek jómódú gazda volt
304    I,   XIII|             viselje a feleségének.~ ~– De már én megőrzöm! – monda
305    I,   XIII|              azért jött le Pozsonybul, de az az útban megbetegedett,
306    I,   XIII|         küldeni; én is elhoztam volna, de lovon jöttem, s az egész
307    I,   XIII|            akarna még valamit mondani, de az csak egy hosszú, kínos
308    I,   XIII|            hogy könnyen megugorhassék; de azt nem gondolá, hogy ily
309    I,   XIII|                ajtó felé hátrálni.~ ~– De nem megyünk el innen, uram! –
310    I,   XIII|               az ajtó felé törekedett; de amaz útját állta, s acélkézzel
311    I,   XIII|                rögtön meg nem halt is, de bizonyosan elvész bele,
312    I,   XIII|         ámbátor még ki nem adá lelkét, de az utolsó halálküzdelmek
313    I,   XIII|              orvosért akartak küldeni, de azzal fenyegetődzött, hogy
314    I,   XIII|         vonakodott magát csúffá tenni; de miután az alsóbb cselédségnek
315    I,     Sz|             akadémia~ ~Académie Royale de Musique – Nagyopera~ ~a
316    I,     Sz|              mókázás~ ~bain cosmétique de lait – szépségápoló tejfürdő~ ~
317    I,     Sz|              lábas, kaszrol~ ~ce drôle de cigány – furcsa cigány~ ~
318    I,     Sz|              lovag~ ~Chevalier Charles de Calacci – Kalácsi Károly
319    I,     Sz|        Conciergerie – a párizsi Palais de Justice középkori része~ ~
320    I,     Sz|      lovagiasság~ ~cravate à l'oreille de lièvre – nyúlfülű nyakravaló~ ~
321    I,     Sz|              egyik fiába, Démophoonba, de el kellett válniok. Míg
322    I,     Sz|                álhaj, paróka~ ~ ~ ~eau de Cologne – kölnivíz~ ~Ecco
323    I,     Sz|            elzsákol – elver~ ~embarras de richesse – nehezen tud választani
324    I,     Sz|     Magyarországon kívül nincsen élet, de ha van, az nem olyan~ ~ ~ ~
325    I,     Sz|             gyógymód szerint~ ~ ~ ~Île de Jérusalem – Jeruzsálem-sziget;
326    I,     Sz|           Luxembourg színház – Théâtre de Luxembourg; Bobino által
327    I,     Sz|                 hitemre~ ~Mais v'la! – De lám!~ ~majorátus – hitbizomány,
328    I,     Sz|          Palota~ ~Panthéon tér – Place de Panthéon; a párizsi V. kerületben
329    I,     Sz|               csipkedve, tépve~ ~Place de Panthéon – l. Panthéon tér~ ~
330    I,     Sz|        kaliberű zsebpisztoly~ ~Théâtre de la Gaieté – a párizsi vígszínház~ ~
331    I,     Sz|            énekes vígjáték~ ~venir ici de Paris, c'est tomber du ciel
332   II,    XIV|     mulatságosnak az unokaöcs ötletét, de majd mindjárt nevetni fog
333   II,    XIV|               Fontaine novelláit, akár De Cock Pált, számtalan ily
334   II,    XIV|              elkergette Boltay mester. De azután mindennap új meg
335   II,    XIV|                kertésznek, majorosnak, de szerencsére Teréz kiismerte
336   II,    XIV|            derekát, akit megkap! Igen, de nem lehet senkit megkapni.
337   II,    XIV|                     Én is azt kívánom, de hiába, az ördög sem alszik,
338   II,    XIV|           elcsábítsa.~ ~– Tudom, uram. De én is vigyázok.~ ~– Ön,
339   II,    XIV|             atyjainak nevezik magukat, de addig uram… addig… meg ne
340   II,    XIV|              vagyok bigott ember uram, de midőn halálos ágyamon feküdtem,
341   II,    XIV|                úr, ön a bibliai nábob. De én tudom, uram, hogy a gazdagság
342   II,    XIV|   gyámleányomat boldoggá akarom tenni, de kincsért, gazdagságért el
343   II,    XIV|             ösvényén végigvándoroljon; de e sors nincs többé az ön
344   II,    XIV|          szigorúbb évek csak elnyomák, de el nem feledteték vele az
345   II,    XIV|            sorsával elégültsége felől; de hisz ön oly korban vette
346   II,    XIV|           tartozik a tűrhetőbbek közé, de az ösztön ott maradt lelkében,
347   II,    XIV|              melyen azt el lehet érni, de majd eljönnek az unalom,
348   II,    XIV|            Érzem, hogy igazat mondott, de mégis tagadom. Való! Úgy
349   II,    XIV|           általánosan, ahogy ön mondá, de az én védencem kivétel leend.~ ~–
350   II,    XIV|              azt egészen a lyány elől. De nem, az méltatlan dolog
351   II,    XIV|                szükség osztoznunk.~ ~– De ha én úgy akarom. Látod,
352   II,    XIV|                képet csinált ez ideig, de midőn a fiú elment, két
353   II,    XIV|              hallgathatja Fanny előtt, de mégis, ha egy megelőző kérő
354   II,    XIV|             érez semmit az ifjú iránt; de akkor a második ajánlatra
355   II,    XIV|             maradt, dicsérte, becsűlé, de ez nem szerelem.~ ~Az ízletes
356   II,    XIV|         Becsültem mindig; derék ember. De nem tudom szeretni. Hozzámegyek,
357   II,    XIV|              hű leszek hozzá holtomig, de boldogtalan lesz ő is, én
358   II,    XIV|              azt, akit önök szeretnek? De hálatlanabb volnék, ha hazudnám,
359   II,    XIV|                    Az szerencse volna, de nem boldogság.~ ~– Igaz
360   II,    XIV|             hogy kérőd nem fiatal már, de szerelem helyett kényelmet,
361   II,    XIV|            kövér póktermetű ember!~ ~– De – termete megjavult egy
362   II,    XIV|                volt a lefekvésnek. Ah, de nem volt ideje az alvásnak.
363   II,    XIV|                ifjú szeret egy leányt, de a leány másba szerelmes,
364   II,    XIV|             Nem mondaná azt neki soha, de szeretne meghalni bele.~ ~
365   II,    XIV|            Pénzért, nagyravágyásért.~ ~De mégis. Vannak másfelől rokonai,
366   II,     XV|              ha majd a főúr neje lesz, de legalább elteheti emlékül,
367   II,     XV|             ismeretes arcot kitalálni. De nem is volt arra szükség,
368   II,     XV|         megreped, ha el kell mondanom; de mégis elmondom. Meg kell
369   II,     XV|             Meg kell tudni a világnak, de leginkább meg kell tudni
370   II,     XV|               rosszak, nagyon rosszak, de úgy kell nekem, magam vagyok
371   II,     XV|             utánaugrottam volna akkor! De látja uram, az anya szíve
372   II,     XV|            hogy mind el nem ment bele. De ami sok, végtére csakugyan
373   II,     XV|            vitte a zokogást a beszélő, de azért csak folytatta az
374   II,     XV|              mennyből leszállt angyal. De a leányom, óh a leányom
375   II,     XV|           ugyan kissé szigorú személy, de majd kibékítem én őt magával.~ ~–
376   II,     XV|               ragadni Boltay csizmáit, de az emberséges ember elszaladt
377   II,     XV|               a nagybátya élve maradt, de már akkor a pénz útban volt,
378   II,     XV|              megjavított asszonyságot, de csak mégis szégyellt mellette
379   II,     XV|               egyenesen állásra bírja, de mind nem használt az semmit,
380   II,     XV|            leánya hálószobájába nyílt, de Fanny esengve kérte, hogy
381   II,     XV|                tudta volna egészíteni, de még most jónak látta hallgatni
382   II,     XV|                lappang ez álarc alatt, de időt akart neki engedni,
383   II,     XV|                tagadni. Szeresd te is. De egyre kérlek: ne szólj előtte
384   II,     XV|                ez sok lett volna tőle. De sietett, ahogy lábai engedék;
385   II,     XV|               és quinternót * csinált, de mit nyerhetett ez a nábob,
386   II,     XV|             neki keresni. Önzés ugyan, de szánalomra méltó önzés.
387   II,     XV|            kezdé a beszédet Mayerné –, de nem hittem volna soha, hogy
388   II,     XV|          teveled egy szobában aludjam. De sokszor elmondtam magamban,
389   II,     XV|             mellett meglehetett volna, de nem becsülte meg, mindegyik
390   II,     XV|                kicsit szigorúak ugyan, de jó, becsületes emberek.
391   II,     XV|               mintha lázban volna.~ ~– De fázol, én hallom, a fogaid
392   II,     XV|            akarta tudni, virrad-e már, de az ablak helyett a sajtos
393   II,     XV|                 mert rájuk sem nézett, de én azért szerettem, mert
394   II,     XV|           megmondja, hogy nem vesz el, de pénzt ad; az okosság, arra
395   II,     XV|               házasságot. Igenám uram, de a leány nem várhat addig,
396   II,     XV|            hogy nemcsak ábrándképeket, de jó ötleteket is ad. Ilyenkor
397   II,     XV|      Negyedrésznyi jövedelme volt.~ ~– De hát mama, igazán mondta
398   II,     XV|            ideális dolgokrul firkálni, de azért ők is csak azt nézik,
399   II,     XV|              nénéimnek hagyni. Érti?~ ~De hogyne értené? Ez azt teszi,
400   II,     XV|            kasmír harrast, egy rőf pur de laine * vagy poil de chèvre… *~ ~
401   II,     XV|               pur de laine * vagy poil de chèvre… *~ ~Boltay megijedt
402   II,     XV|              hogy ily alakban lefesse. De nem, most nem ért rá. Csak
403   II,     XV|            mester nem értett semmit.~ ~De Teréz kezdé érteni.~ ~Tehát
404   II,     XV|               halványabb, mint máskor, de a halványság úgy illik neki.
405   II,     XV|             előjöttek mind a négyen.~ ~De minő változás minden arcon!~ ~
406   II,     XV|            Teréz szemei is szikráznak, de e szikrák a diadalmas bosszú
407   II,     XV|            jegy.~ ~„Mademoiselle Fanny de Mayer avec famille.” * ~ ~
408   II,     XV|            alatt és a víz alatt sincs; de van „renoméja!” Finom, lovagias,
409   II,     XV|             szerezni összejövetelekre, de ő szerelmet nem szerez. –
410   II,     XV|            demonstrációkra használjon. De mégis jobbnak látta felállni
411   II,     XV|             hogy nem találja a leányt, de az bizonyosan el fog jőni,
412   II,     XV|            franciául:~ ~– Madame Fanny de Kárpáthy, née de * Mayer!~ ~–
413   II,     XV|          Madame Fanny de Kárpáthy, née de * Mayer!~ ~– Patvart! –
414   II,     XV|           Valóban szép volt! Egyszerű, de becses csipkeöltöny hullámzott
415   II,     XV|             mely az alvó ártatlanságé, de oly összhangzók ismét az
416   II,     XV|         Abellino dühösen fordult felé, de e pillanatban szemei János
417   II,     XV|            nyert. Abellino fizet neki, de csak kétszeresen.~ ~– Ohó
418   II,     XV|         Abellino nem szól egy szót is, de melle zihál, és szemeit
419   II,     XV|                összevesztek a kártyán, de mindenki úgy tesz, mintha
420   II,    XVI|        törvényes, se nem helyeselhető, de mégis használt és bevett
421   II,    XVI|              magát kitenni a lövésnek, de ellenfelére nem lőni. A
422   II,    XVI|           többé előhozni nem szabad.~ ~De mikor tettleges sérelmek
423   II,    XVI|            helyre talál, az a győztes, de amíg Európában éltek, addig
424   II,    XVI|             magát Abellinóra, és sűrű, de ügyetlen, kiszámítatlan
425   II,   XVII|              volna sírni mind a kettő, de az nem illett. Most örülni
426   II,   XVII|          Sajnálom az állatokat.~ ~– No de kegyed, jó Teréz, csak óhajtani
427   II,   XVII|               lenni János úr részéről, de Teréz nem felelt rá semmit,
428   II,   XVII|                az országgyűlésen járt, de legkivált azon válságos
429   II,   XVII|             hűsége iránti tekintetből, de neki is meghagyatott az
430   II,   XVII|           nyomtatásban soha nem látni, de amelyeket számtalanszor
431   II,   XVII|          érdekéből azóta sem vesztett, de bizonyosan nyert.~ ~E varázserővel
432   II,   XVII|    tüneményeknek a hazai természetben, de legkivált azon sokoldalú
433   II,   XVII|            általánosabb kiterjedésben, de a legszegényebb nemesembernél
434   II,   XVII|          fensőbbségi szimbólumainak.~ ~De nemzetgazdászati tekintetben
435   II,   XVII|              darab aranyat is ígértek, de tulajdonosa nem adá, s most
436   II,   XVII|                ülésben részt vehessen, de agara által okvetlenül képviseltetni
437   II,   XVII|                kiképeztetés által).~ ~…De most hátrább egy kissé az
438   II,   XVII|            elveszni sóvár bámulatában, de úgy, hogy az ne láthassa.
439   II,  XVIII|             embert nem látott magánál, de azért mégis tagadja, hogy
440   II,  XVIII|               boszontó környezet elől. De hol, de kinél? Egy szív
441   II,  XVIII|                környezet elől. De hol, de kinél? Egy szív sincs hozzá
442   II,  XVIII|             iparkodott búcsút venni.~ ~De Fanny észrevevé az előkészületekből,
443   II,  XVIII|         szépsége, szíve jogosítja. Ah, de az egészen más helyzet volt.
444   II,  XVIII|            világos sejtelmei vannak.~ ~De hogyan ismerhessen azokra,
445   II,  XVIII|        legalázatosabb szolgájával.~ ~– De e kérés nagy, igen nagy.~ ~
446   II,  XVIII|          kérdést akarok önhöz intézni, de amire igen őszinte választ
447   II,  XVIII|              volt szánva mindenre.~ ~– De nagyon őszintének kell önnek
448   II,  XVIII|               szolgálatot kérek öntől, de önnek ismerni kell mindezeket;
449   II,  XVIII|              nevei itt előttem állnak, de mégis a nagyságod iránti
450   II,  XVIII|             nagyságod, nem ilyen szép, de igen jó volt, nagyon jó.
451   II,  XVIII|                ujját végighúzva rajta, de úgy, hogy a nevekhez ne
452   II,  XVIII|    feltekintett, hogy valamit szóljon, de amíg köhögött, hogy hangjának
453   II,  XVIII|               tisztelettel viseltetik, de ha leánya volna, egyiket
454   II,  XVIII|         titokban tartja jótéteményeit, de a háládatos nyelveket ki
455   II,  XVIII|                tesznek a szegényekkel, de azoknak voltaképpen csak
456   II,  XVIII|      bocsánatot kérek ezen szavaimért, de meg kellett magamnak engednem,
457   II,  XVIII|         hazájával is keveset törődött, de amint nejét, még akkor gróf
458   II,  XVIII|            hazával és az emberiséggel. De meg is jutalmazá őt érte
459   II,  XVIII|               jutott ideje láthatni.~ ~De nem is volt itt arra nagy
460   II,  XVIII|               menjek nőül Kárpáthyhoz, de még fiatal voltam, csaknem
461   II,  XVIII|                én a te idődben voltam, de én nem adtam el magamat
462   II,  XVIII|             gazdagságért, mint te). No de ön is szerencsés kópé, Kárpáthy,
463   II,  XVIII|              megcáfolni.~ ~– Nem, nem; de el kellett utaznia Bécsbe
464   II,  XVIII|          használni mindenki ellenében, de legalább nem is volt azoknak
465   II,  XVIII|              amidőn azt mondom, nincs! de igaz; ön is igen kedves,
466   II,  XVIII|                kedves, előzékeny férj, de Rudolfnak nincsen párja;
467   II,  XVIII|              ismét eggyel szaporodott, de mindeddig nem találkozhattunk
468   II,  XVIII|          sietett őt kimenteni Fanny –, de megvallom, némi tartózkodást,
469   II,  XVIII|             anyáknak, az őket ékesíti, de már a nagynénék sokkal kellemetlenebb,
470   II,  XVIII|      jótéteményeiben részesítnie kell, de e jótét nagyságát csak én
471   II,  XVIII|             keblére borulva zokog.~ ~– De már most kedves Fanny, ennek
472   II,  XVIII|               észrevételt akart tenni, de nem juthatott hozzá barátnéja
473   II,  XVIII|     Kárpáthy-családfa dicsőítésére.)~ ~De nem fogott többé a fegyver.
474   II,  XVIII|     kocsikerekeket szoktam kiszedetni, de arra nem volt még eset,
475   II,  XVIII|               pedig Marion kisasszony, de mint a kígyónak még ijedtében
476   II,  XVIII|               ült már közörvendezésre, de még onnan is jónak látott
477   II,  XVIII|              Ott van ugyan a fiskális, de az nem arra való ember.
478   II,    XIX|          felett.~ ~– Tartottunk volna, de a jó öreg abban alkudott
479   II,    XIX|                megszólják a világot.~ ~De elébb annyit kellett ezen
480   II,    XIX|  foglalatosságok, ez nemtelen rágalom; de ismerni a világ gyöngeségeit,
481   II,    XIX|         hónapban van hozzá szerencsém. De egyet mégis megjegyeztem
482   II,    XIX|               Derék, jó érzelmű ember, de rettenetes arisztokrata.
483   II,    XIX|           emberekkel örömest tesz jót, de azt nem kívánhatják tőle,
484   II,    XIX|               az egész Magyarországon, de nem nemesembert még csak
485   II,    XIX|              magát irányodban viselni, de szerencsére szíve jó, s
486   II,    XIX|             nem hagytál ki senkit?~ ~– De igen! – szólt Flóra nevetve,
487   II,    XIX|               rá?~ ~Fanny fejét rázta. De igen. Ráismert ő valakire.
488   II,    XIX|              lovakat ugyan nem hajtja, de megesik rajta, hogy ha a
489   II,    XIX|              az emberekre figyelmezni, de én le nem tudnék egy embert
490   II,    XIX|             hogy semmi se fájjon neki, de viszont örömet sem lehet
491   II,    XIX|            ellensége, akit csak ismer, de ha összejön vele, öleli,
492   II,    XIX|         emberek legtitkosabb hibáiban, de akitől azért nem kell félned,
493   II,     XX|                magával két szobalyánt, de az neki sohasem elég. Gróf
494   II,     XX|            akármi került az asztalra: „De már abból eszünk!” Végül
495   II,     XX|             kiálta Málnay – krumpli? – De már abból eszünk!”~ ~Ilyen
496   II,     XX|       különösnek találni, aki a „Nihil de nobis sine nobis * ” („Semmit
497   II,     XX|            fújják, kiket pedig utálok; de kérdem egyszersmind, kérdem
498   II,     XX|              szoktam, őket meghódítom, de velök nem harcolok, és tőlök
499   II,    XXI|      udvarlásnak nevezik, nem kacagna. De hiszen mellette lovagló
500   II,    XXI|                  Én elhiszem, hogy az, de tegye meg a kedvemért, hogy
501   II,    XXI|               elmaradj. Eredj, mulass. De vigyázz magadra! Ti fiúk,
502   II,    XXI|             lovaglók feje látszik elő, de mindenütt látni a két ifjú
503   II,    XXI|         felverték már valahol a rókát, de még mind nagyon messze voltak,
504   II,    XXI|           egyszerre oldalvást csap ki. De hasztalan minden furfangossága,
505   II,    XXI|            percben már eltűnt onnan.~ ~De annyit mégis láttak, hogy
506   II,    XXI|            gyorsabban futni nem bírna, de hogy erejével gazdálkodjék,
507   II,    XXI|                agár nem úszik örömest; de odáig megkerítik, s lehúzzák
508   II,    XXI|     legsebesebb futás közben meglapul, de Matyi nem ugrik rajta keresztül,
509   II,    XXI|                Egy bukás, és vége van. De Rudolf utolérte már; ő mindannyi
510   II,   XXII|               várhatna tőle szerelmet. De milyen szerelmet? Nem megvetné-e
511   II,   XXII|                félórára kikocsizhatik, de akkor is melegen öltözzék,
512   II,   XXII|               mosoly rosszul sikerült, de jólesett János úrnak észrevenni
513   II,   XXII|             magával az öröm miatt.~ ~– De ez nagyobb és nehezebb kívánat
514   II,   XXII|            panasz nélkül vált el tőle. De lelkébe látott Teréz. Midőn
515   II,  XXIII|               is jártam majmok között, de ott az ember pisztolyt hord,
516   II,  XXIII|         gorombaságot el lehet mondani, de ki aztán mindenféle gorombaságot
517   II,  XXIII|           Párizsban tölteni a szezont, de néhány magyar mágnás fejébe
518   II,  XXIII|                Köszönöm az estélyeket, de most nem vagyok elég gazdag,
519   II,  XXIII|          kibékülnél nagybátyáddal.~ ~– De már a koldus mesterségénél
520   II,  XXIII|              hogy jó tőled a gondolat; de nem az említett mesterség.
521   II,  XXIII|           Szolnokon sógorasszonyoddal, de mintha sokkal boldogabbnak,
522   II,  XXIII|            igényeidtől megfosszon.~ ~– De ez nem lehet, ez nem lehet.
523   II,  XXIII|            családfák készítésében.~ ~– De azt mégsem fognák megengedni,
524   II,  XXIII|           furfangos prókátorok kezébe; de nekem hagyj békét, én gentleman
525   II,   XXIV|       kellemessé tenni reám nézve.~ ~– De hát miért megy el éppen
526   II,   XXIV|             volt és szíves irányában – de egyéb semmi. Örömmel látta
527   II,   XXIV|              kényelméről gondoskodjék, de legkevésbé sem volt általa
528   II,   XXIV|              tömérdek idegen műszóért, de nincs elég bátorságom a
529   II,   XXIV|               hogy Heléna * vagy Ninon de Lenclos óta születhetett
530   II,   XXIV|       hölgyekre elkölteni valamit.~ ~– De azt is tudom, ami Abellinóval
531   II,   XXIV|       csatlakozva elvált Kecskereytől. De e perctől fogva valami szokatlan
532   II,   XXIV|        mégegyszer oly szép, mint volt, de gondolt arra, hogy árnyékot
533   II,   XXIV|               kíméletlenül rágalmazni, de azt is tudta, hogy ez mindenért,
534   II,   XXIV|             szakad e cáfolatoknak.~ ~– De tréfán kívül, Rudolf – szólt
535   II,   XXIV|            élceket, ez rossz élc volt. De jó élceket is hiába mondanál,
536   II,   XXIV|     kellemetlen.~ ~Mást akart mondani, de rajtakapták.~ ~– Ah, ez
537   II,   XXIV|       elkomorodott, gondolkozni kezde; de azután megint csak azt felelte:~ ~–
538   II,   XXIV|               komoly, én pedig tréfás; de nem megfordítva, hogy én
539   II,   XXIV|          Rudolf homlokát csókolni.~ ~– De kiről hát?~ ~– Nem kínozlak
540   II,   XXIV|          ellenkezőre okot?~ ~– Te nem. De környezeted. Ez a Kárpáthyné
541   II,   XXIV|                csak becsületére válik, de nem a világ előtt. A világ
542   II,   XXIV|              ez ítéletet igazolja.~ ~– De jelenében még több, ami
543   II,   XXIV|              mind igen kényes emlékek, de azt is tudom, hogy amíg
544   II,   XXIV|                 Kedvetlenül feküdt le. De sokáig nem tudott elaludni.~ ~
545   II,   XXIV|            gyönge, könnyelmű asszony – de mégis visszatartá a férfiúi
546   II,    XXV|              szóval megtörténhetnék. – De azon egy szó drága a férfibüszkeségnek.
547   II,    XXV| legszeretetreméltóbb zsarnokság előtt, de kényszerítve, meggyőzve
548   II,    XXV|             már minden veszve volna.~ ~De nem. Azért is ő fogja kényszeríteni
549   II,    XXV|                lesz, mire visszajövök. De akkor én diktálom a békét.~ ~
550   II,    XXV|               szeret téged ez asszony. De ki is ne szeretne?~ ~Csakhogy
551   II,    XXV|           Lovat megismert távolból is, de embert nem tudott megkülönböztetni.~ ~–
552   II,    XXV|                szokatlan magaviselete, de ő nem tartott semmi igényt
553   II,    XXV|               Ezek is boldog szeretők; de most tekintsen amoda távol,
554   II,    XXV|          virágok boldogtalan szerelme. De istenem, ön oly halavány,
555   II,    XXV|            vagy Rudolf neje előtt sem. De önmaga előtt. Hiszen csak
556   II,    XXV|                 közönyös dolgokat. Óh, de ő vétkes boldogságot érze
557   II,    XXV|               nem tudja annak értékét, de az ő szívét annál nehezebben
558   II,    XXV|                szívemben, csak az öné. De el volt az temetve jól.
559   II,    XXV|                a zokogást, és suttogó, de szilárd szóval mondta:~ ~–
560   II,    XXV|             boldogság özönében úszott; de a legboldogabb óra örömei
561   II,   XXVI|        természetesen mind hasztalan.~ ~De legnagyobb zajt üt Kecskerey
562   II,   XXVI|          visszataszító szépség – szép, de üres vonások.~ ~– Ah jó
563   II,   XXVI|              rajtam bosszút állhasson. De én kitudom, hogy ki az!
564   II,  XXVII|                 hogy mit akar mondani, de nem találná rá az igazi
565   II,  XXVII|              róla beszélnek.~ ~– Igen, de én meg nem akarom, hogy
566   II,  XXVII|                mért nagyságod szívére, de jónak látta a fájdalom által
567   II,  XXVII|              mondanám, még van remény; de kötelességem megmondani
568   II, XXVIII|           térdeplő helyzetben heverni. De az is megdöbbent az ő alakjától.~ ~
569   II, XXVIII|              Rudolf nem felelt semmit, de félrefordítá arcát. Isten
570   II, XXVIII|               uram. Ön igen jó hozzám. De még ez órában fordulok vissza.
571   II,   XXIX|                hálószobája.~ ~– Tudom. De nem jöhetek el mellette
572   II,   XXIX|             jobban, mint én szerettem, de szeretni fogja okosabban….
573   II,   XXIX|              miként én is megbocsátom! De tettető és hazug volnék
574   II,   XXIX|            akará hebegni a másik öreg, de nyelve nem akart mozogni.~ ~– …
575   II,    XXX|              öreg szolga szólni akart, de ajkai össze voltak kulcsolódva,
576   II,    XXX|               meg a kárpátfalvi udvar. De most a víg arcok helyett
577   II,    XXX|              kísérje atyja koporsóját. De az még csak félesztendős,
578   II,    XXX|             neje felett, sokan sírtak, de legtöbbet sírt maga az a
579   II,   XXXI|          bukása megérzett egész az Île de Jérusalemig. *~ ~A sok összevissza
580   II,   XXXI|                vágatni nem szabad.~ ~– De mi lelte az öreget e bohóságokkal? –
581   II,   XXXI|           szólt Kecskerey nevetve.~ ~– De hát mi lesz azon esetben
582   II,   XXXI|           érdekesebbé teszi az embert; de hogy koldussá lett, hogy
583   II,   XXXI|              mellé – szólt valaki.~ ~– De iszen annak már megválasztá
584   II,   XXXI|        Hahhahha! A templomajtóban!~ ~– De az unokaöccsét csak nem
585   II,   XXXI|       Szentirmay úrnak ajándékozá.~ ~– De iszen – szólt Kutyfalvi
586   II,   XXXI|          elajándékozni holta után.~ ~– De már arról magam is felelek! –
587   II,   XXXI|              nagyon emeli a szépséget. De már ha mégis valaki elég
588   II,   XXXI|            előtt tettetni nem lehet.~ ~De még másvalakit is elriasztott
589   II,   XXXI|                 hogy nem anya.)~ ~– No de az illúzió megvan. Mégis
590   II,   XXXI|               nem jön, amíg bennetart; de azért ő most is úgy beszél,
591   II,   XXXI|           Elfogadja, ami megvan, faute de mieux * – jobb hiányában –
592   II,   XXXI|             mieux * – jobb hiányában – de szíve, ha ugyan van nála
593   II,    Veg|                tulajdonítanának benne; de még nagyobb hiba lenne,
594   II,    Veg|              volna képes átvarázsolni; de unokaöccse jelleméhez nem
595   II,     Sz|           kötelezettségből~ ~ ~ ~faute de mieux – jobb híján~ ~fölequipíroz –
596   II,     Sz|                 nőszirom (virág)~ ~Île de Jérusalem – a Szajna egyik
597   II,     Sz|                     Mademoiselle Fanny de Mayer avec famille – Mayer
598   II,     Sz|               szűri meg a füstöt~ ~née de – született~ ~nihil de nobis
599   II,     Sz|             née de – született~ ~nihil de nobis sine nobis – semmit
600   II,     Sz|           forint – pengő forint~ ~poil de chèvre – kecskeszőr~ ~prostituál –
601   II,     Sz|             német Buckerl szóból~ ~pur de laine – tiszta gyapjú~ ~
602   II,    Meg|                írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni
603   II,    Meg|           életismeret (nem mindenütt), de amint ezen a földhöz kötött
604   II,    Meg|                bogárszemű magyar szűz. De sok lepkeszárnyat leperzseltek
605   II,    Meg|              meg tudta neki bocsátani; de azt, amit nyert benne –
606   II,    Meg|                mindenfélét összeírtam; de most is ezt tartom a kedvenc