Kötet, Fezejet

 1    I,      I|      kocsmárosra villantva, ujjain kezdé elszámlálni, hogy neki meg
 2    I,      I|               A chevalier veszteni kezdé türelmét, s az egész kelletlen
 3    I,    VII|        fordult Eszékinéhez, ki már kezdé vendégét szórakozottnak
 4    I,    VII|           a gyászt.~ ~Szívtelennek kezdé magát vádolni, gyávának,
 5    I,      X|       megörvendeztetni; végre maga kezdé meg a szót.~ ~– Nézze néném,
 6    I,    XII|                 Hm, fiatalember! – kezdé dörgő hangon Konrád. – Ez
 7    I,    XII|          az ifjú szemeibe. Sejteni kezdé, hogy ennek több oka is
 8    I,   XIII|      unokaöccse elé.~ ~Számítgatni kezdé magában: „Odáig négy óra,
 9    I,   XIII|  Abellinóhoz; már ekkor boszontani kezdé a sok hálálkodás; ezekkel
10   II,    XIV|      beszéljen.~ ~– Legelsőbb is – kezdé az éltes úr furcsa mosolygással
11   II,     XV| zongorázott neki – szánta.~ ~Hinni kezdé, hogy a szegény asszony
12   II,     XV|   fonadékát, éjszakára hármas ágra kezdé azt újra fonni; a kibontott
13   II,     XV|         édes szép leányom te – így kezdé a beszédet Mayerné –, de
14   II,     XV|          Mayerné kis idő múlva ott kezdé el, ahol elhagyta.~ ~– Ilyen
15   II,     XV|         egész reggelit.~ ~– Mama – kezdé a lyán megfogva anyja kezét;
16   II,     XV|          értett semmit.~ ~De Teréz kezdé érteni.~ ~Tehát rögtön izenni
17   II,   XVII|        sikamlós értelmét csak most kezdé még felfogni.~ ~Semmi sem
18   II,  XVIII|     Megbocsát, kedves szomszédnő – kezdé a félbehagyott szót Marion
19   II,     XX|         néhány közbirtokos orrolni kezdé * , hogy miért tartassék
20   II,   XXII|            kísérte a jelenetet, és kezdé sejteni, hogy mi az.~ ~Néhány
21   II,   XXIX|         Édes barátim, jó feleim! – kezdé a nábob, míg mindenki mélyen
22   II,    XXX|            megdöbbentve költögetni kezdé, akkor látta, hogy halott.~ ~
23   II,     Sz|     oppozíció – ellenzék~ ~orrolni kezdé – megsejtette~ ~ottomán –