Kötet, Fezejet

 1    I,      I|    szekeret; négy jó mokány ló van eléje fogva, miknek serénye csaknem
 2    I,      I|               Öt televér ménló van eléje fogva, csak úgy hányja-veti
 3    I,      I|      hátbaütést, s amint az őzhúst eléje tették azzal a kétes kifejezésű
 4    I,     II|       nélkül olvasott, s az ajtóig eléje menvén, a kitelhető legnyájasabban
 5    I,   VIII|    Egyenkint elhagyja azokat, akik eléje vágtattak, s valahányat
 6    I,    XII|          bankjegy közől leszámlált eléje hat darabot, mellé még négy
 7    I,   XIII|         egyenesen odament volna az eléje nyújtott kezet megfogni,
 8    I,   XIII|            ősz hajú jobbágy járula eléje, egy nagy kövér tulkot vezetve
 9   II,    XIV|      szobájába, leültette, és maga eléje állt, hogy mármost beszéljen.~ ~–
10   II,    XIV|          ölében.~ ~Fanny messziről eléje futott Boltay mester szekerének,
11   II,     XV|         szánó, megbocsátó kart tár eléje, csak azért, hogy annak
12   II,     XV|           Fanny szívélyesen nyújtá eléje a legparányibb, a legsimább,
13   II,  XVIII|          jöjjön, hanem felkelt, és eléje ment, megfogá kezét, s dacára
14   II,  XVIII|           lajstromot, melyet Fanny eléje tolt, majd közel, majd ismét
15   II,    XIX|       magadat hajtanod, vagy éppen eléje mégy, Louis megharagszik,
16   II,    XIX|        valami komolyság lepte meg. Eléje tűnt ideáljának képe újra.
17   II,     XX|   megérkeztére őszinte örömmel fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná,
18   II,  XXIII|     határozott vígsággal kiált fel eléje nyújtva hosszú száraz kezét.~ ~–
19   II,   XXIV|           Rudolf udvariasan járult eléje, s délceg meghajtással hívta
20   II,    XXV| megkülönböztetni.~ ~– Jer, menjünk eléje – szólt nejéhez, amint a
21   II,    XXV|           eleven, kedves nő futott eléje, s édes csókjaival letörlé
22   II,   XXIX|           őt, felkelt helyéből, és eléje sietett, s megrázta forrón
23   II,   XXXI|       férjét, hogy a kis Zoltánnal eléje lovagol – a hölgy szelíd