Kötet, Fezejet

  1    I,      I|          tudom, ki lesz az a Noé, ki e parciális * özönvízből embert
  2    I,      I|              és barmot kiszabadít.~ ~E sajnos észrevételt nemzetes
  3    I,      I|             Nevét nem őseitől nyerte e derék ház, hanem érdemekkel
  4    I,      I|    Ismeretlen ember ha nekibódorodik e söppedéknek, tegyen testamentomot,
  5    I,      I|         arcánál, de az arcvonások és e szemek oly szokatlanul képesek
  6    I,      I|           egy eltévedt lélek látszik e szemekben, mely tán döntő
  7    I,      I|       szegletekké vannak elferdülve, e durva szemöldök, az elhanyagolt
  8    I,      I|              mintha kiöntötték volna e szóra az ágyából, kiugrott,
  9    I,      I|           mily rosszul illik arcához e gúnyos, kötekedő kifejezés,
 10    I,      I|            úrnak annyira megtetszett e körülírása a semminek, hogy
 11    I,      I|           lassankint étvágyat kapott e három személyt látva enni,
 12    I,      I|              minél fogva veszi le.~ ~E kurta kalap alól kétfelől
 13    I,      I|           világot! Ki van idehaza?~ ~E csodára kilépett Bús Péter
 14    I,      I|        aminőt csak képzelni lehet.~ ~E pillanatban lépett be az
 15    I,      I|              beléjük szakadt, amidőn e közéjük nem illő alak egyszerre
 16    I,      I|                  A kacaj újra kitört e bolond fogadásra.~ ~– Ah,
 17    I,      I|           lábait egymásra hajítva.~ ~E szóra még jobban elbámult
 18    I,      I|              rá nem bírt volna, hogy e détestable * földre lépjek.~ ~–
 19    I,      I|           meg.~ ~Abellino szétmeredt e szókra, kezét lábát elejté
 20    I,      I|            az öreg Kárpáthy, s arcán e percben egy hős vonásai
 21    I,     II|            hősével – ha ugyan szabad e címmel megbántani a fiatal
 22    I,     II|        tusculanumok * között, melyek e kisded szigetet ellepték,
 23    I,     II|             búza.~ ~Ha az ember mind e tekervényeket végigfutotta,
 24    I,     II|   tekervényeket végigfutotta, s mind e csodákat megbámulá, valahára
 25    I,     II|         gyümölcseinek terhe húzza.~ ~E narancsfák között látjuk
 26    I,     II|              dolgok meg voltak írva. E polémia egypár évre nevezetes
 27    I,     II|              nagy betűkkel ráhímezve e szó „souvenir”, * de ami
 28    I,     II|            kacagott az ifjú dandy. – E bonmot-rul * egy óra múlva
 29    I,     II|              ön?~ ~– Azt tudom, hogy e gonosz bitorló, ki önnek
 30    I,     II|    akármilyen úton és zajjal jön is. E napokban két magyar gróf
 31    I,     II|             lehetne önön segíteni.~ ~E mosolygás, e leereszkedő
 32    I,     II|             segíteni.~ ~E mosolygás, e leereszkedő vállveregetés
 33    I,     II|              parvenüt.~ ~Kárpáthynak e pillanatban nem jutott eszébe,
 34    I,     II|          Kárpáthy érdekelten fordult e szóra a bankár felé.~ ~–
 35    I,     II|             adok és sokat veszek. Ön e pillanatban semmivel sincs
 36    I,     II|        Kárpáthy János holta után még e nevet kívülem viseli.~ ~–
 37    I,    III|         hiszen ifjú barátunk járatos e vidéken – szólt Miklós,
 38    I,    III|    bölcsesség templomának.~ ~Szemben e halommal látszik azon kisded
 39    I,    III|          kőobeliszk az egész, ráírva e szavak:~ ~ ~ ~„Itt nyugszik
 40    I,    III|             eltávozott. – Nem tudom, e fiú szavai költötték-e azt
 41    I,    III|         költötték-e azt bennem, vagy e rideg magány, melyet egészen
 42    I,    III|         alatt.~ ~– Egykor olyan volt e vidék, aminőnek magadban
 43    I,    III|              barbárok címzete alatt, e megtiszteltetéshez érdemünkön
 44    I,    III|             István heves kezde lenni e szóra.~ ~– Óh, ez több mint
 45    I,    III|           szó, egy eszme végit veti. E szó akarni és nem akarni.
 46    I,    III|          kell.~ ~– Szép. És ki fogja e szent akarást megkezdeni?
 47    I,     IV|            az elegáns fiatalságnak. (E mondat pleonazmusnak * látszik,
 48    I,     IV|         kissé sok lesz! – kiálta fel e szóra Iván herceg, egy magas,
 49    I,     IV|          másik csodálni valót talált e vonásban. A lord azt mondá
 50    I,     IV|         uraim!~ ~Debry szerencséjére e pillanatban egyszerre más
 51    I,     IV|            az ifjú merveilleux, mert e percben nagy zaj támadt
 52    I,     IV|              a név meglepett, miután e nő hazánk leánya.~ ~– Az…~ ~
 53    I,     IV|             hazánk leánya.~ ~– Az…~ ~E szó oly hangon volt mondva,
 54    I,     IV|        beszédbe sem akart ereszkedni e pont felett. Ekkor az én
 55    I,     IV|          virágesővel temettetett el. E naptól fogva egyik színház
 56    I,     IV|        óriások szerteszéjjel szedték e szóra Abellinót.~ ~– A másik
 57    I,     IV|            közt nagy mozgalom támadt e szóra, mindenki akarta,
 58    I,     IV|            közéjük.~ ~– Szólj, miért e harag Mainvielle-né ellen?
 59    I,      V|              emlékszik róla többé.~ ~E hölgy neve volt Fodor Jozefine.
 60    I,      V|             karnagyává választatott. E házasságból született Jozefine;
 61    I,      V|              egymást megszerette, és e szeretet nem múlt el soha,
 62    I,      V|         Jozefine felléphessen benne. E nap óta Párizs kedvencévé
 63    I,      V|         másik felén borostyánkoszorú e szavakkal: „Te nuova Euterpe
 64    I,      V|         Jozefine nyugodtan emelé fel e szóra arcát.~ ~– Tegyék.
 65    I,      V|        meghall valamit.~ ~Mainvielle e percben felnyitá szemeit,
 66    I,      V|           kezével eltakarta arcát.~ ~E percben az előszobaajtón
 67    I,      V|               Bocsánat, madame, hogy e levelet bátor voltam felbontani,
 68    I,      V|             Lásd – monda férjének –, e néhány szó engemet fölemel.
 69    I,      V|          néhány szó engemet fölemel. E névtelen írás nagyobb diadal
 70    I,      V|             a szorgalom jelképe; óh, e napon erős fogok lenni!~ ~
 71    I,      V|   Mainvielle-nét, ki úgyis félni fog e napon a végzetes föllépéstől.~ ~
 72    I,     VI|             maga anyagot. Egy időben e rendkívülisége által, midőn
 73    I,     VI|       vásárja volt a kedveskedésnek; e frakkszárnyú pillangók nagy
 74    I,     VI|       kifecsegték, hogy miből álland e meglepetés; koszorúk és
 75    I,     VI|              korallpiros ajkai fölé. E kitüntetést növelte az is,
 76    I,     VI|             belekapni a jelenésbe.~ ~E jelenetre kétszer akkora
 77    I,     VI|           bámulatos lélekjelenlét.~ ~E jelenésre a még elkésett
 78    I,     VI|          amely túljár az eszemen. Én e tapsolók közül egy lelket
 79    I,     VI|    páholyából, s erős, csengő hangon e szókat kiáltá:~ ~– Au nom
 80    I,     VI|            babérkoszorú hullt alá.~ ~E percben, mintha rögtön kicserélték
 81    I,     VI|               úgyhogy midőn lehajolt e két koszorút felemelni,
 82    I,     VI|           Jozefine-re nézve, mert ha e percben énekelnie kellett
 83    I,     VI|          jelent minden tapsviharnál; e sóhajból, biztatásból, elégültségből
 84    I,     VI|              kiveszi belőle, nincs-e e botránynak valami összeköttetése
 85    I,     VI|         ébredni mindegyik szavára.~ ~E csendes, méla ária közepett,
 86    I,     VI|        győzött utána kiáltozni, hogy e rohanás afficiálja * a tüdőket.~ ~–
 87    I,    VII|         virágainak rövid életök van. E kényes istenasszony paphoszi *
 88    I,    VII|     gavallérságban versenyzett; mind e híreket eltörlé azonban
 89    I,    VII|     elkövetni beszélő műszerein, míg e nevet ki tudja mondani:~ ~„
 90    I,    VII|              vélne benne feltalálni; e malomkelepeléshez hasonló
 91    I,    VII|       eszményi tárgynak nem.~ ~Pedig e nevet a legszebb hölgyek
 92    I,    VII|           mellett? Ki tudna beszélni e szemek olthatlan tüzéről,
 93    I,    VII|          minden percben leírni, hisz e csodálatos hölgy minden
 94    I,    VII|              végtelen szerelem lakik e szívben, és azt elérni mégis
 95    I,    VII|            ingert a szenvedélyeknek; e csalogató csáb, mely éppen
 96    I,    VII|       zsinegről lógnak a lámpák alá, e szurtos keverékben csak
 97    I,    VII|            legféltőbb pont. Ha a tűz e szegletet elfoglalhatja,
 98    I,    VII|             észrevehető volt, a láng e részen lohadni kezde, de
 99    I,    VII|              a sírást? Hát nincs mód e gyermekeket megszabadítani?~ ~–
100    I,    VII|              férfi ért fel a tetőre. E pillanatban az udvarra szállt
101    I,    VII|       kigúnyolják majd a szalonokban e kötéltáncosi bravúrért.~ ~
102    I,    VII|            kötéltáncosi bravúrért.~ ~E pillanatban nagy robajjal
103    I,    VII|         volna, akkor hősi tett volna e munka, de így csak badinage, *
104    I,    VII|           folyt a tréfa és elméncség e tárgy fölött; ezúttal Abellino
105    I,    VII|             angol lapot olvasva.~ ~– E némbernek nagy kedve lehet
106    I,    VII|                 Szép, halavány arcán e pillanatban oly nyomasztó
107    I,    VII|          csoportozatot festeni, mint e két arcot, így egymással
108    I,    VII|         amazt visszatorolni látszik. E két ember arcából azt olvashatná
109    I,    VII|         fogadnia a nagylelkűséget.~ ~E fogadás bámulatos derék
110    I,    VII|          delnő.~ ~Lesznek sokan, kik e fogadást túlzásnak fogják
111    I,    VII|       bizonyossá tehetjük, miszerint e magas körökben igen olcsó
112    I,    VII|      lépésről a fölvetett tallért.~ ~E fogadás tehát éppen nem
113    I,    VII|     mindenütt ismeretlen lovagját, s e szenvedély majd dühvé, végre
114    I,    VII|            milyen boldog lehetne, ha e két kérdés feleletét bírná.~ ~
115    I,    VII|              a kegyes idő, nem késik e látott alakokból, mik talányos
116    I,    VII|   Hyurmalához. – Csupán csak azt, ki e jegynek tulajdonosa. Igérte-e,
117    I,    VII|      viszonza Rudolf, kinek arcán mi e pillanatban sem fogunk egyebet
118    I,    VII|            miben alapszik?”~ ~Honnan e harmincéves életunalom,
119    I,    VII|              harmincéves életunalom, e bizarr különcködés, e megvetése
120    I,    VII|    életunalom, e bizarr különcködés, e megvetése a világnak, ez
121    I,    VII|       ostorrá vált rájuk nézve éppen e lélekerő, mert üresnek látta
122    I,    VII|       beszédre bírja, s lássa, vajon e szép arc hogy jön zavarba
123    I,    VII|       sikerülend kört alakítanunk?~ ~E kérdésnél büszkén tekintett
124    I,    VII|   legszentebb érzelmet megtagadja. S e szomorú tüneményt alig látni
125    I,    VII|            grófnő textusának, s erre e mondatot szalasztá ki ajkán:~ ~–
126    I,    VII|             szoktunk kikérdezni.~ ~– E híres férfi – monda a lyánka
127    I,    VII|              ízeiben, úgy megrendült e névre, arca elhalványult,
128    I,    VII|       kezdének térni gondolatai.~ ~– E nő egy más éghajlat leánya,
129    I,    VII|               Tán hallotta ön valaha e nevet: „Chataquéla”?~ ~Rudolf
130    I,    VII|           ismét magához kezde térni, e hír által nem érzé magát
131    I,    VII|             észre a jelenlevők, mert e percben Mars kisasszony
132    I,    VII|        hosszan, oly önfeledten nézte e szép, nemes vonásokat, hogy
133    I,    VII|             hogy útitársuk legyek?~ ~E kérdés oly meglepő, oly
134    I,    VII|            akart magának tenni, hogy e nő halálán legkisebb szomorúságot
135    I,    VII|              körül; érzé, hogy ő itt e magányban nincs egyedül;
136    I,   VIII|              a kiindulási vonalra.~ ~E nyugalom, ez önbizakodó
137    I,   VIII|       vonalra.~ ~Sokan átlátva, hogy e két lovassal nincs mit versenyezni,
138    I,   VIII|           mint a futó tűz terjedt el e vakmerő fogadás híre. A
139    I,   VIII|      pattantott karikás ostorával.~ ~E boszontó hangra dühödten
140    I,   VIII|           légbe.~ ~Mártont bosszantá e makacsság, s közelebb léptetve
141    I,   VIII|        futtatni a síkon keresztül.~ ~E volt a futtattás! A nehéz
142    I,   VIII|    Fenntartjuk magunknak az alkalmat e kastélyról s annak saját
143    I,   VIII|   szinyetátye” * stb.~ ~Az eredménye e jeles mulatságnak az szokott
144    I,   VIII|         délig, a többi iszik tovább. E kétségtelenül igen kedélyes
145    I,   VIII|              a magyarázatból látjuk, e szellemdús mulatság nem
146    I,   VIII| félbeszakítatlan hangot kell adni.~ ~E mutatványt közbámulatra
147    I,   VIII|              a torkán akadt italt.~ ~E jelenetet óvatosabb körülírással
148    I,   VIII|        Megölöm az egész kompániát!~ ~E szóra ki-ki menekült az
149    I,   VIII|         egyes-egyedül teszi ki magát e gigász dűnének, ki fel volt
150    I,   VIII|      Kutyfalvi pedig, kit a cselédek e kis tréfa után kivittek
151    I,   VIII|         hatását még most is érezi.~ ~E naptól fogva Kis Miska kedvence
152    I,   VIII|           egy elvadult kedély ismert e téren nemesebb hivatásaira.~ ~
153    I,   VIII|             Jancsi úr nem adta volna e tréfát egy uradalomért.~ ~
154    I,   VIII|              dühbe jőni. – Hát aztán e perctől fogva nem vagy többé
155    I,   VIII|              keresi, azért ha vannak e vármegyében nemes Kissek,
156    I,     IX|          magyar társadalmi viszonyok e század első negyedében…~ ~
157    I,     IX|         ismerik az idegen dolgait.~ ~E két irány között oszlott
158    I,     IX|            iskolából való kicsapatás e tüskés pályára üldözött.~ ~
159    I,     IX|           nemzedék közül, ámde mégis e nehány elég volt arra, hogy
160    I,     IX|          hogy gyanítni engedje, hogy e kavics homokja közt arany
161    I,     IX|              erdő előttük, utánuk!~ ~E derekak között tisztelve
162    I,     IX|              magamat arra, hogy most e tárgyról írni tudjak. Vannak
163    I,     IX|       szívünk repesne örömében látva e derék, délceg, daliás hazafiakat,
164    I,     IX|             főurak nagy része, midőn e három szót kell a teremben
165    I,     IX|            Jánost, a magyar nábobot, e pompás, drágakövektől ragyogó
166    I,     IX|              vérig szúrhatja, és azt e bántás ellen senki sem védelmezheti.~ ~
167    I,     IX|     intézetek alapítói névsorában, s e név Szentirmay Rudolfé,
168    I,     IX|           közönség azon részét, mely e nyelvet nem érti, untatni
169    I,     IX|              a két ifjú főúrhoz, kik e percben székére hajolva
170    I,     IX|             hogy Fennimor törekvései e leány körül milyen siralmas
171    I,     IX|            jó nagyokat kiáltsatok!~ ~E percben hölgyruha susogás
172    I,     IX|            teljes és életszínű, mely e percben szokatlanul égni
173    I,     IX|            Azt mondá társainak, hogy e percben hirtelen szaladnia
174    I,     IX|               Ez ördögség Bélától!~ ~E percben hangzottak el az
175    I,      X|                 Apa, anya hogy örült e dicsőségnek. A szép lyányokat
176    I,      X|              Mayer megtudva nénjének e cselekedeteit, sietett őt
177    I,      X|         odaadtam azért, hogy nevedet e nagy gyalázattól megőrizzem,
178    I,      X|              leányokra), de büszke ő e rongyokra, s kívánja, hogy
179    I,      X|            stb.~ ~Azok természetesen e prédikáció elől apródonkint
180    I,      X|            már mindennap találkozott e kedves asztali tüneménnyel.
181    I,      X|             igen természetes volt.~ ~E naptól kezdve az egész háznép
182    I,      X|          feltevé magában Mayer, hogy e napon Terézt is meg fogja
183    I,      X|      megkérdezni tőle: honnan jutott e szép pipához, amiben azon
184    I,      X|     születésem napjára. Nézze hát!~ ~E szókkal odanyújtá Teréznek
185    I,      X|          önnek csak sejtelme is volt e fertelmességről, azzal a
186    I,      X|            azzal a seprűvel, mellyel e pipa cserepeit kitakarítom,
187    I,      X|         Mayer uram nagyon megütődött e szavakon; felkelt, egy szót
188    I,      X|      bátorkodik felőle, utánamegy!~ ~E kegyetlen mondás nagy sírásokra
189    I,      X|           azután örömest meghalna.~ ~E szóra az egész család, mint
190    I,      X|              apa szíve elfacsarodott e látványon. Tehát Matildnak
191    I,      X|            van – monda Mayer úr, kit e levél egészen megnyugtatott –,
192    I,      X|          azon okokat, melyek engemet e föllépésre kényszerítettek. –
193    I,      X|              aggszűz megjelenését, s e tréfákra megjött Mayer papa
194    I,      X|              Teréz elleni kifakadás; e mindent felülmúló vakmerőség
195    I,      X|       határozottabb választ adand.~ ~E volt Chlamek úr, híres ügyvéd,
196    I,      X|           széles ez országban.~ ~Már e helynél tökéletesen sírva
197    I,      X|    alkalmazva még tán használt volna e megintés; így csak fájdalmat
198    I,     XI|       Pozsonyban, neve Boltay János. E gazdag kézműves régen, régen!
199    I,     XI|     elénekelje.~ ~Teréz összerezzent e gondolatra. Matild jutott
200    I,     XI|         ismét érte ment. Különben is e polgári körökben nincs annyi
201    I,     XI|           testvérök is van. „Hol van e legkisebb testvér?” Nemde,
202    I,     XI|        születnek! Ah, mit értitek ti e gyönyört köznapi fogalmakkal
203    I,     XI|          hogy a rálőtt nyilak érjék: e csillag volt az erény tiszta
204    I,     XI|             is tettek, és vesztettek e tárgy felett, ahogy szokás
205    I,     XI|              komolyan azt hivé, hogy e levél elfogadása által már
206    I,     XI|              ezalatt bosszút forralt e bánat okozója ellen, óh,
207    I,     XI|            verte az ablaktáblákat.~ ~E tisztességes kudarc csak
208    I,     XI|          fiatal, szegény hölgyet, ki e szent dallamokat oly szépen
209    I,     XI|          csak egy föltételt kötöttem e kivánatához: ha azon hölgy
210    I,     XI|              közeledni valakihez; én e leányzó családjáról a legcsodálatosabb
211    I,     XI|                  Akármik legyenek is e leányzó rokonai, uram, ő
212    I,     XI|     tökéletesen méltó pártfogásomra. E lyánkából egykor híres művésznő
213    I,     XI|  fáradozásait.~ ~Mennyire megrezzent e szavakon Teréz!…~ ~A leány
214    I,     XI|             titokban akar maradni.~ ~E fölfedezés az első percben
215    I,     XI|           alakról szokott ő álmodni, e szép kék szemekről, e nemes
216    I,     XI|       álmodni, e szép kék szemekről, e nemes vonásokról, e délceg
217    I,     XI|       szemekről, e nemes vonásokról, e délceg termetről.~ ~Szegény
218    I,    XII|             családnál mindenki tudta e titkot, de senki sem beszélt
219    I,    XII|                Úgy, de hogy lehetett e nevet kitudni? Fanny maga
220    I,    XII|              is lelkében maradandott e név, mint amelyet a fák
221    I,    XII|         menyasszonyajándokul?~ ~Mind e szavakat jól hallhatták
222    I,    XII|       szemökbe mondja.~ ~Boltay uram e beszéd alatt lassankint
223    I,    XII|       szívdobogva, remegve figyeltek e csendre, melyben annyi indulat
224    I,    XII|      indulatát?~ ~Abellino nem merte e jelentést elmondani társai
225    I,    XII|       párbajra, de senkit sem talált e célra alkalmasnak; végre
226    I,    XII|            visszakergetni odúikba.~ ~E két érdemes lovag tehát,
227    I,    XII|            Hát hol van a mester?~ ~– E bizalmával nem tisztelt
228    I,    XII|       levelet lesimítva kezével – én e számadást kész vagyok bárhol
229    I,    XII|              senki sem tud semmit?~ ~E levél így szólt:~ ~„Ön derék
230    I,    XII|           fogva készek vagyunk önnek e lovagi szolgálatot felajánlani.”~ ~
231    I,    XII|           Rudolf és Miklós.~ ~Ah, ha e percben Fanny otthon lett
232    I,    XII|            arra indított, hogy önnek e találkozásnál szolgálatunkat
233    I,    XII|          előidézni.~ ~Miből állottak e szándékolt tréfák, azt határozottan
234    I,    XII|         miszerint a kihívók részéről e párbaj inkább mulatságnak,
235    I,    XII|           neki való mulatságoktól.~ ~E zavartól akarták lovagiasabb
236    I,    XII|         volna nekik a gondolat, hogy e nemes érzelmű fiú társaik
237    I,    XII|          véghagyományul elfogadni.~ ~E leveleket egy harmadik borítékba
238    I,    XII|          felek kibékítését. Abellino e két föltétel alatt ígéré
239    I,    XII|            szokatlan hőség terült el e pillanatban, szemeiben rendkívüli
240    I,    XII|      ellenfelének nagy előnyt adott; e merészség azt okozá, hogy
241    I,    XII|     önkénytelen felkapta kezét, s az e percben elsült pisztoly
242    I,   XIII|           égben az őrangyalokra, itt e földön pedig a rendőrökre
243    I,   XIII|           mind azon ismerőinek, akik e névnapon a megjelenést elmulasztották.
244    I,   XIII|        bőréből kibújni vágyást, amit e nyomasztó körülmények idéztek
245    I,   XIII|          magukat, és kibéküljenek.~ ~E példabeszéd eljutott Abellinóhoz
246    I,   XIII|              ékesített előadás, mert e napon a nagyságos úr mindenki
247    I,   XIII|       hírneves vendég urak között.~ ~E kibékülési szimptómákra
248    I,   XIII| jószágigazgatót!~ ~Nem azért, mintha e derék ember volna az ő ellenségei
249    I,   XIII|           igen jól tudja, hogy midőn e számadásokat átnézi és helybenhagyja,
250    I,   XIII|             papirost mutatnának neki e helyett, úgysem hallgat
251    I,   XIII|            sub stria bizonyíttatnak, e következők:~ ~Itt elébb
252    I,   XIII|          villafogható embert. Máskor e rovat alatt szép sommák
253    I,   XIII|           van.~ ~– Szép, de rossz.~ ~E morális észrevételre jónak
254    I,   XIII|      Kárpáthy név kisebbítve legyen, e mai napon, melyben minden
255    I,   XIII|           öreg szemei megnedvesedtek e sorok mondolása alatt, s
256    I,   XIII|            vigye el neki személyesen e levelet.~ ~Azzal, mintha
257    I,   XIII|             boldogabb embernek, mint e pillanatban.~ ~Mivel fogja
258    I,   XIII|           pillanatban.~ ~Mivel fogja e nemes, bocsánatkész indulatot
259    I,   XIII|        véletlen felmenté Jancsi urat e keserves mulatság alól,
260    I,   XIII|      semminemű malőr * nem érheti.~ ~E kegyes szertartáson mind
261    I,   XIII|           volt sajátja.~ ~Pedig mind e változást egyetlen gondolat
262    I,   XIII|            sem tudta volna okát adni e hitnek, de mégis várt, számított
263    I,   XIII|         szarvánál, melyet csak éppen e napra hizlaltak, s a bátrabb
264    I,   XIII|                  Ahány harapást tett e tulok a fűben,~ ~ ~ ~Járván
265    I,   XIII|               S ha mi is itt hagyjuk e földön fogunkat,~ ~ ~ ~Fogja
266    I,   XIII|     nagyságos úrnak, hogy minekutána e mai arannyal foldozott,
267    I,   XIII|      örömétől. Ő boszontani vélte őt e hírrel.~ ~– Hol van ő? Hol
268    I,   XIII|              hosszas elszakadás után e napon fog barátságos kézszorítással
269    I,   XIII|              kényelmetlen feszengést e szavak hallatára, mintha
270    I,   XIII|            mintha nem tetszenék neki e nagyon kegyes szándék.~ ~
271    I,   XIII|      ábrázatja szépen kigömbölyödött e szóra, tetszett neki ez
272    I,   XIII|              szikrázó gyümölcseit…~ ~E percben hallatszék az udvarra
273    I,   XIII|       lefeszegetni.~ ~Vajon mi lehet e ládában? A vendégek összedugták
274    I,   XIII|               csak a rémületet, mely e szavakra szívében gerjedt,
275    I,     Sz|       katolikus felekezeti iskolája; e világi papokból és laikusokból
276   II,    XIV|             lesz miatta, bírnia kell e hölgyet, s tán boldogítni.
277   II,    XIV|           kellett volna cserébe adni e gondolatért, odavetette
278   II,    XIV|            az őrizőket, s ha egyszer e nemes utánzói a görög isteneknek
279   II,    XIV|             öklelhessenek velök. Óh, e szarvak nagyra fognak nőni;
280   II,    XIV|         magában elég leende az, hogy e parasztbüszke kézművesnek,
281   II,    XIV|          ravasz módszereknek, mikkel e nagy világban kitanult derék
282   II,    XIV|        megjelent tünemény adta nekem e biztatást, és hogy visszatértem
283   II,    XIV|            bizonyítja, hogy nem volt e jelenés hiú álom. Meg fogok
284   II,    XIV|               és most hallja ön, ami e részben önt érdekli.~ ~A
285   II,    XIV|              Én meg akarom hiúsítani e léha üldözést, oly menhelyet
286   II,    XIV|        ösvényén végigvándoroljon; de e sors nincs többé az ön hatalmában.
287   II,    XIV|            szegény ifjú iránt, amint e gondolator fejébe vette,
288   II,    XIV|             válaszában, elhallgatunk e dologról, és én nem fogok
289   II,    XIV|        ugyebár, nem volna szükség ím e másodikkal megismertetni.~ ~
290   II,    XIV|       rendkívüli abban, hogy a leány e titkot tudhassa.~ ~Vártak
291   II,    XIV|             mindketten úgy szerették e két ifjút, mint tulajdon
292   II,    XIV|             ujjára vonják.~ ~– Igen. E gyűrűt hagyá nálam az érdemes
293   II,    XIV|             gondolatra, mint fogja ő e gazdag úrnak elmondhatni: „
294   II,    XIV|             végig gyöngéd tagjain?~ ~E cél el volna érve, ha ő
295   II,    XIV|        emelkedhetik.~ ~Visszataszítá e gondolat. Csak egy percig
296   II,    XIV|              másfelől rokonai, kiket e lépés boldogokká terme,
297   II,    XIV|          megvetését, olyankor, midőn e megvetést, ez utálatot egy
298   II,    XIV|               hogy áldozatból teszed e lépést; mondjad azt is,
299   II,    XIV|           mégy, midőn az oltár előtt e szót kimondod: „szeretem”,
300   II,     XV|        lelkem uram jókor elköltözött e gyalázat elől a világból,
301   II,     XV|      emberrel találkozom?” Hát uram, e szavakra, mint a megtestesült
302   II,     XV|         mester egészen elérzékenyült e szavakra, eszébe jutott,
303   II,     XV|           okokat is, melyek Mayernét e futásra kényszeríték, s
304   II,     XV|                nem húzott harisnyát. E gondolattól egészen elrémülve,
305   II,     XV|              hogy az ő elragadtatása e tárgyban sokkal csekélyebb.~ ~
306   II,     XV|      összevetést közölte Terézzel.~ ~E körülmény is erősíté Teréz
307   II,     XV|            fölötti meglepetést, mely e pillanatban Mayerné arcára
308   II,     XV|       először nem tudná, honnan jött e szó. Szemei Mayerné szemeivel
309   II,     XV|       válaszolt. Mayerné abbanhagyta e rohamot, egyet ásított,
310   II,     XV|          felelet nélkül hagyta volna e kérdést; akkor tán azt hitte
311   II,     XV|              gondolattól, hogy anyja e percben testéhez érjen.~ ~
312   II,     XV|          akar tenni, ez bolondság!~ ~E kegyes észrevétel után megpihent
313   II,     XV|              érte volna. Minden csak e világból való. A vallás
314   II,     XV|              ülést az asszonyságnak, e percet használva, suttogó
315   II,     XV|    beszélgetésre elzárkózni velem.~ ~E szavak oly nyugodt, oly
316   II,     XV|             szemei is szikráznak, de e szikrák a diadalmas bosszú
317   II,     XV|            kerül a sor.~ ~– Szabad-e e szép kezet megszorítanom?~ ~
318   II,     XV|         leány nem haragudott érte.~ ~E merénylet sikerülte fölötti
319   II,     XV|           János úr jókedvűn nevetett e tréfás megjegyzésre. A kocsis
320   II,     XV|             tisztelt házigazdánk, ha e nagyon tisztelt világcelebritás
321   II,     XV|            Abellino bosszúsan fogadá e kedves hírt, s otthagyta
322   II,     XV|            volna minden pénzét, csak e leány el ne maradna most.~ ~
323   II,     XV|        szépségű kebelére. És ez arc, e halványpiros, istennői tekintet,
324   II,     XV|              nézve úgy elzárva, mint e név talizmánja által: „Kárpáthy
325   II,     XV|             dühösen fordult felé, de e pillanatban szemei János
326   II,     XV|              remegni kell most, hogy e nő szeretni talál! Kárhozat,
327   II,     XV|            indignációval Fennimor.~ ~E megbántó szóra Abellino
328   II,    XVI|           nem is vínak mással. Hanem e kívánatának sem tettek eleget;
329   II,    XVI|          állnak a segédek, s amelyik e szabályok ellen vét, annak
330   II,    XVI|             határozottan.~ ~Fennimor e felszólításra oly állásba
331   II,    XVI|        kardot tokjába visszadugja.~ ~E percben senki sem állt közte
332   II,    XVI|          megfoghatóvá, hogy Fennimor e pillanatot használva, annyira
333   II,   XVII|             nélküli nyelvtanulásnak. E hatás következtében feltevé
334   II,   XVII|          nagynénjének, és alig bírta e szót elrebegni:~ ~– Szeressen
335   II,   XVII|           másik barátomnál egy évig. E különös társaságokat látogatja
336   II,   XVII|          madarasi kastély padlására. E buzgalmát annyira vitte
337   II,   XVII|           mutatja az, miszerint mind e mai napiglan hasonló – ha
338   II,   XVII|               de bizonyosan nyert.~ ~E varázserővel bíró eszme,
339   II,   XVII|            delejes hajlamot, mellyel e délceg állatok az úri körök
340   II,   XVII|      képzelni előkelő házat, melyben e nemes barmok kiegészítő
341   II,   XVII|     történtek előre való ígérkezések e nevezetes alkalomra, s nagy
342   II,   XVII|            magas köreikbe felvegyék? E magas, feddhetlen családok
343   II,  XVIII|           világ tudja, mint jutott ő e névhez. Egy bolondosnak
344   II,  XVIII|              van. Van-e egyéb oka is e véleményre, azt bizonyosan
345   II,  XVIII|              ír. (Sietünk kimenteni, e gyanú annyira alaptalan,
346   II,  XVIII|          Mennyire keresne menekülést e nyomasztó, szomorító, untató,
347   II,  XVIII|           iránt tanúsítani, midőn őt e vidám társaságokban a kétségbeesésig
348   II,  XVIII|            óhajtana, jegyezze fel.~ ~E különös gyöngédség mutatja,
349   II,  XVIII|             Pedig nem volnék érdemes e különös tiszteletre – rebegé
350   II,  XVIII|           foghatná, mivel adott okot e rendkívüli kegyeletre, s
351   II,  XVIII|           egyetlenegy ismerőse nincs e nők között, sejteni nem
352   II,  XVIII|            bemutatni. Azt hivé, hogy e nő, ki a finom világ estélyén
353   II,  XVIII|   legalázatosabb szolgájával.~ ~– De e kérés nagy, igen nagy.~ ~
354   II,  XVIII|        mindenre kész a világon, akár e percben leugrik az ablakon,
355   II,  XVIII|          irántam lenni; úgy vegye ön e kérdést, mintha ön édesatyám
356   II,  XVIII|           mielőtt a világba lépek.~ ~E szavak oly érzékeny, oly
357   II,  XVIII|   szívességet várom öntől, hogy akik e névsorozatba fel vannak
358   II,  XVIII|            olyan jó, olyan kedves?~ ~E szavak való, mélyen érzett
359   II,  XVIII|             keresni azon személyeket e sorozatból, akik nagyságod
360   II,  XVIII|          nevekhez ne értesse, nehogy e tiszteletlen érintéssel
361   II,  XVIII|             reszket a papíron, amint e névhez ért. Talált vég tére
362   II,  XVIII|         odanyújtva a névsorozatot. – E derék hölgy bizonyára egy
363   II,  XVIII|           magától végigfutott, mikor e névhez ért, mintha valami
364   II,  XVIII|          volna afelől győződve, hogy e név tulajdonosnéjának nem
365   II,  XVIII|          jellemmel bírni.~ ~– Milyen e nő? – kérdé a jó öregtől.~ ~–
366   II,  XVIII|          nézve nagyobb öröm, mint ha e kettőt egymással egyetértésben
367   II,  XVIII|             elérté a vasfeje öregnek e gyöngéd célzatát.~ ~– Ezerszer
368   II,  XVIII|         ezeket elmondjam.~ ~– Fiatal e nő?~ ~– Éppen nagyságod
369   II,  XVIII|          öntudatlan sóhaj emelkedett e szavakra.~ ~E percben kocsirobaj
370   II,  XVIII|             emelkedett e szavakra.~ ~E percben kocsirobaj hallatszott
371   II,  XVIII|     iparkodott idomítani… Minő leend e képzelt arc a valóban?~ ~
372   II,  XVIII|      tekintetet ad alakjának; neveli e hatást a mélyen kivágott
373   II,  XVIII|             rá, vajon hogyan tudja ő e bókot viszonozni; biz az
374   II,  XVIII|               Flóra jóízűen nevetett e vidám és hízelgő gyanúsításokra,
375   II,  XVIII|           Marion kiasasszony sietett e buzdító gyöngédség hatását
376   II,  XVIII|           hogy megakadályozza Fannyt e tettében, odaölelte őt magához,
377   II,  XVIII|             olyan legendai szép volt e két nő együttlétében, amint
378   II,  XVIII|              nem egy hideg ügy hozta e házba, hanem hallotta ön,
379   II,  XVIII| jótéteményeiben részesítnie kell, de e jótét nagyságát csak én
380   II,  XVIII|         indulat beszédessé varázsolá e nőt, ki különben oly méla,
381   II,  XVIII|           hogy nem úgy van; engedjen e boldog hitben maradnom –
382   II,  XVIII|             hangon. Valóban sajnálta e nőt.~ ~– Úgy, úgy! Nevezzen
383   II,  XVIII|          kérem! Semmi okot sem adtam e rendkívüli szerencsére.~ ~–
384   II,  XVIII|            az iméntiért. Nem akartam e nevezetes személyt megbántani.
385   II,  XVIII|             hintó hágcsójáig.~ ~Ámde e lépéshez még nagy teketória
386   II,  XVIII|              nièce, * adieu!~ ~Értsd e sok adieu alatt akár azt
387   II,  XVIII|         milyen derék dolog volna, ha e két asszony az ő két leánya
388   II,  XVIII|             melyet rég nem hallottak e falak.~ ~A vén Varga uram
389   II,    XIX|             kedvesebbnek képzelte őt e delnő nimbuszától körülsugározva.~ ~
390   II,    XIX|             hallgatott, ő csak nézte e finom beszédes ajkakat,
391   II,    XIX|              finom beszédes ajkakat, e még beszélőbb, ragyogó szemeket,
392   II,    XIX|        rágalom. (Ámbár lesznek, akik e szót ismét nonszensznak
393   II,    XIX|             előnyökkel és hatalommal e győzelemre; s miután mind
394   II,    XIX|     tekintetes urak maguk azok, akik e könyveket vásárolják, és
395   II,    XIX|   mulatságosan eltöltött órákra.~ ~– E szavakkal be van rekesztve
396   II,    XIX|         többé? Vagy tán ő is ott van e névsorozatban, hisz Pozsonyban
397   II,    XIX|   megemlékezzék róluk. Az nem lehet; e nemes arcnak nemes szívet
398   II,    XIX|              szívet kell képviselni, e tiszta szép szemekben csak
399   II,    XIX|       férfiak között, s arra gondolt e percben.~ ~– Tehát igazán
400   II,    XIX|      komolysággal olvasá belőle.~ ~– E jeles, szeretetreméltó férfiú,
401   II,    XIX|                 Flóra azt hivé, hogy e tréfa után át kell ölelni
402   II,     XX|         négykerekű állatoknak voltak e napon láthatók a népes kastély
403   II,     XX|       személyes meglepetésére, kinek e gyöngeségét a tisztelendő
404   II,     XX|             ősi terme volt felnyitva e célra, a hosszú karzatos
405   II,     XX|           egyhangúlag megszavazta, s e határozat legeslegvégül,
406   II,     XX|   nevezetesebb magyar házat, melyben e nemes állatok (hang a karzatról: „
407   II,     XX|  ragaszkodása mindent felyülmúl, ami e tekintetben várható. Avagy
408   II,     XX|       közülünk ily érzékeny eset?”~ ~E felhívásra általános zsibaj
409   II,     XX|             emelésében, melyet is én e következő pontokban látok
410   II,     XX|            vállalt is, indítványának e részét nem vihette keresztül,
411   II,     XX|     szitkozódás és mennykőemlegetés; e heveskedése az érdeklett
412   II,     XX|               idebenn csak nekünk.~ ~E rendre igazítás ismét jó
413   II,     XX|      istentől adott ajándék rá nézve e nemes barátnő, ki őt nimbuszával
414   II,     XX|           rajzották körül a társaság e két napját; maga Szépkiesdy
415   II,     XX|         plajbásszal tárcájába jegyzé e felejthetetlen mondatot.~ ~
416   II,     XX|          volt a tósztivásokban, s ha e részben egy igen tisztelt
417   II,     XX|   kocintottak vele.~ ~A sugárzó öröm e pillanatában egy szolga
418   II,     XX|        szívéhez szorítá a levelet, s e nehány sort olvasák belőle:~ ~„
419   II,     XX|             100-at előlegezni akarna e küldeményből, s azután elrejté
420   II,     XX|              nagyon szerettetik. Oh, e boldogságot látni mily öröm
421   II,    XXI|        örömest nehéz szempilláiknak, e föltételökben erősen akadályozva
422   II,    XXI|              ismertem embert, akinek e mulatsághoz ellenszenve
423   II,    XXI|         illett az amazoni termetekre e testhez simuló viselet hosszú
424   II,    XXI|     öten-hatan ugrottak le lovaikról e kellemes szolgálatot megteendők,
425   II,    XXI|              szükség megigazítani.~ ~E pillanatban, senki sem tudja
426   II,    XXI|              ki, hogy kengyelvasához e fiatalemberek egyikét engedje
427   II,    XXI|        örömétől. Fannynak eszébe jut e percben, amiről ábrándozott
428   II,    XXI|            felkunkorodott farkaikat. E percet hasznára fordítja
429   II,    XXI|           egész társaság szájáról.~ ~E kiáltás csak arra buzdítá
430   II,    XXI|     átszökellt rajta mind a kettő.~ ~E pillanatban egy lovagot
431   II,    XXI|         vették.~ ~Ez ő!~ ~Flóra arca e percben még pirosabbá lesz,
432   II,    XXI|               Először látja életében e nőt. Mit tudhatja ő, hogy
433   II,    XXI|          óhajtani, hogy bár meghalna e pillanatban; ez ifjú, ez
434   II,   XXII|            lenne feledve ifjúsága.~ ~E család fátumát elfogták
435   II,   XXII|           lelkében reá pazarlott. És e nő és e férfiideál a legboldogabb
436   II,   XXII|            reá pazarlott. És e nő és e férfiideál a legboldogabb
437   II,   XXII|        legyen akkor ő?~ ~Néma tanúja e boldogságnak, melyről neki
438   II,   XXII|             azon nőhöz, kinek keblén e férfi a legnagyobb boldogságot
439   II,   XXII|           csalni, megtörni, meglopni e nőt, nem volna-e ez őrült
440   II,   XXII|           nem gondolnak arra, hogy ő e részvétet nem érdemli! Hogy
441   II,   XXII|            ha soha nem tanulta volna e szenvedélyt megismerni,
442   II,   XXII|    eltávozásomról.~ ~János úr kapott e megbízáson, s elébb megtudva
443   II,   XXII|             ő keze tán hűvösebb lesz e forró homlokon, s gyöngéden
444   II,   XXII|              megfogá mindkét kezével e kezet, s ajkaihoz voná azt.~ ~
445   II,   XXII|             oly boldognak érzé magát e percben.~ ~Félrefordult,
446   II,   XXII|       iparkodik szíve forrósága elől e hideg, magasztos eszmék
447   II,   XXII|         Mivel érdemlem én ez örömöt, e jóságot, tetőled?~ ~Az asszony
448   II,  XXIII|        hölgyek látogathatják.~ ~Mind e tilalom dacára megtörténik,
449   II,  XXIII|         Tehát mi hozott ismét vissza e birodalomba, én hősöm, én
450   II,  XXIII|             lehet annak az oka, hogy e nő boldogabb, hogy e nő
451   II,  XXIII|            hogy e nő boldogabb, hogy e nő elégült? Mert az nem
452   II,  XXIII|             tudnám bizonyítani, hogy e nő valakibe szerelmes, ha
453   II,   XXIV|   töviskorona elé, mely reá várt, ha e férfiúval és annak nejével
454   II,   XXIV|          jószágocskámra, s iparkodom e néhány napot lehetőleg kellemessé
455   II,   XXIV|            mind a négyünkre nézve.~ ~E negyedik alatt félreérthetetlenül
456   II,   XXIV|             hallgatók lelkét, kikből e ragyogó, ez édes, e biztató
457   II,   XXIV|           kikből e ragyogó, ez édes, e biztató szavak hallatára
458   II,   XXIV|              találkozott már valahol e rá nézve kellemetlen arccal. –
459   II,   XXIV|            volt!~ ~Fanny nem mert rá e pillanatban feltekinteni.
460   II,   XXIV|               Szegény nő, alig bírta e nehány szót kimondani:~ ~–
461   II,   XXIV|             hisz olyan halavány volt e percben, mint akit a sírba
462   II,   XXIV|              Jó hallgató vagyok.~ ~– E napokban egy örömhír villanyozta
463   II,   XXIV|                Még nem bizonyos.~ ~– E szó kétségbeejt. Kárpáthy
464   II,   XXIV|        Mindjárt kitudjuk.)~ ~– Pedig e télen igen érdekessé fognak
465   II,   XXIV|             a szúrás fájdalmát, amit e percben érzett? Nem, nem
466   II,   XXIV|        között bocsánatot kell kérnem e tömérdek idegen műszóért,
467   II,   XXIV|       nyomorult mitológiai Páris, ha e két istennő közül kellene
468   II,   XXIV|        szövetkezniök; barátom, óvlak e veszélyes szövetségtől.
469   II,   XXIV|  önelégültséggel Rudolf.~ ~– Imádlak e szavadért, Rudolf. Te gyöngye
470   II,   XXIV|              szerencsét.~ ~Rudolfhoz e percben több ismerősök érkeztek,
471   II,   XXIV|              elvált Kecskereytől. De e perctől fogva valami szokatlan
472   II,   XXIV|              bálványozott nejére; és e gondolat felháborította.~ ~
473   II,   XXIV|            is engedte meg neki, hogy e nővel ismeretséget kössön?
474   II,   XXIV|            fogott.~ ~– Nem volnék én e munkára alkalmas? – kérdé
475   II,   XXIV|         férjnek vannak megengedve.~ ~E kellemes foglalkozásnál
476   II,   XXIV|         volna Rudolfnak eszébe, hogy e gyönyörű termetet átölelje,
477   II,   XXIV|              ha soha vége nem szakad e cáfolatoknak.~ ~– De tréfán
478   II,   XXIV|             szobalyányomat.~ ~Rudolf e szóra felállt, meghajtotta
479   II,   XXIV|             rólad hírt költhessen.~ ~E bókért meg kelle Rudolf
480   II,   XXIV|                   Talán nem egészen. E nő múltjában sok van, ami
481   II,   XXIV|            még több, ami megcáfolja. E nő jelleme tiszteletre méltó.~ ~
482   II,   XXIV|           azt is tudom, hogy amíg én e nőnek kezét kezemben tartom,
483   II,   XXIV|                   Mindaddig, amíg ön e szavát vissza nem vonja.~ ~
484   II,    XXV|              azt adni, amit a magyar e szóval kifejez „kettecskén”;
485   II,    XXV|      filantróp!~ ~– Dehát meddig fog e vesztegzár tartani? – kérdé
486   II,    XXV| nagykunmadarasi kastélyukban vannak. E hetet ott fogja tölteni.~ ~
487   II,    XXV|         bizonyítványa legyen kezében e nő gyöngesége felől, hogy
488   II,    XXV|           Ugye, hogy gyönge a nő?”~ ~E tervvel, e szándékkal fejében
489   II,    XXV|           gyönge a nő?”~ ~E tervvel, e szándékkal fejében másnap
490   II,    XXV|              a nő napjai.~ ~Meg volt e magánnyal elégedve, s ha
491   II,    XXV|              meglepett volna nejének e szokatlan magaviselete,
492   II,    XXV|          vagy az asszony a háznál.~ ~E szóra hirtelen eszére tért
493   II,    XXV|              különös fogalmai voltak e nőről; ő e halványságot,
494   II,    XXV|           fogalmai voltak e nőről; ő e halványságot, főlecsüggesztést,
495   II,    XXV|      halványságot, főlecsüggesztést, e fátyolozott pillantást mind
496   II,    XXV|          Hogy kérte, hogy könyörgött e nyájas, komor fáknak, e
497   II,    XXV|              e nyájas, komor fáknak, e tarka színes virágoknak,
498   II,    XXV|              kezdődik a beszéd; hogy e kert virágai mily csodaszépek,
499   II,    XXV|           kegyetlen kínzást követ el e szegény asszony szívén,
500   II,    XXV|        szegény asszony szívén, midőn e tréfás meséket mondja.~ ~–
501   II,    XXV|             hivé, hogy már megnyerte e nőt, s a nő azt hivé, hogy
502   II,    XXV|          tudja, ha ő maga érzi, hogy e boldogság lopott kincs!
503   II,    XXV|              Tudta, észrevette, hogy e férfi, kit anélkül is oly
504   II,    XXV|          mélyebb pillantást vethetni e nő jellemébe, s tudnia kellett,
505   II,    XXV|              minő játékba kezdett.~ ~E két virág ugyanazonsága
506   II,    XXV|           érte mindent.~ ~A szánalom e hangjára megtört az erőszak,
507   II,    XXV|             izent Fanny?~ ~– Légy jó e nőhöz, mert e nő nagyon,
508   II,    XXV|                Légy jó e nőhöz, mert e nő nagyon, nagyon boldogtalan.~ ~
509   II,    XXV|              észre, sejtett-e valaha e titokból valamit? Angyalarca
510   II,   XXVI|           mely belsejében felforrott e szóra.~ ~– Hisz különben
511   II,   XXVI|          ahogy torkán kifért, felelt e kétségbeesett mormogásra.~ ~–
512   II,   XXVI|            boldog hajlandóságával.~ ~E percben erős férfias hang
513   II,  XXVII|         tartozik.~ ~Mivé fog lehetni e fiú nemesebb nevelés által,
514   II,  XXVII|             legelőször”.~ ~Mi legyen e fiú neve? Egyike azon fejedelmek
515   II,  XXVII|              egy szó nélkül állt meg e hír után. Most azon a helyen
516   II,  XXVII|       szájáról.~ ~– Ha volna számára e világon segély – szólt az
517   II,  XXVII|              ezalatt kiállania, amíg e szavakat mondja.~ ~Alig
518   II, XXVIII|              laknak benne.~ ~Egyikén e fakó utaknak a hosszú téli
519   II, XXVIII|      egyenesen az emlék felé tart.~ ~E látogató Rudolf.~ ~Tehát
520   II, XXVIII|       térdeplőhöz.~ ~Sándor ráismert e hangra. Megtudta, hogy az
521   II, XXVIII|         bírta megérteni, hogy jön az e helyre, ez órában.~ ~– Gróf
522   II, XXVIII|    szívességgel volt egykor; tetézze e jóságát most azzal, hogy
523   II, XXVIII|      világlott át eszén, hogy hiszen e nő, mielőtt Kárpáthy neje
524   II, XXVIII|    megszorította azt.~ ~– Ön szereté e hölgyet. Ön eljött őt megsiratni?~ ~–
525   II, XXVIII|        szabad szeretni. Én szerettem e nőt, szeretem most is, és
526   II, XXVIII|           főúrtól: „Hát önt mi hozza e helyre ily órában, hát ön
527   II, XXVIII|         szokták érinteni, megcsókolá e névnek „Fanny” mindenik
528   II, XXVIII|              Ön előtt nem szégyenlem e gyöngeséget – szólt azután
529   II, XXVIII|            oly nyájas, oly jó őhozzá e magas úr.~ ~A szán nemsokára
530   II,   XXIX|           oka volt borzadályt érezni e helyen.) Amaz a kertre nyílik.
531   II,   XXIX|       jávorfa-levél. Nagyon szerette e virágokat.~ ~– Menjünk innen,
532   II,   XXIX|        láttam, mint hajtá szép fejét e vánkosokra; láttam álmodni,
533   II,   XXIX|         észre rajta, mit érez, midőn e szavakat hallja.~ ~„Milyen
534   II,   XXIX|           van ráírva, semmi más. Alá e sorok vannak vésve: „Élt
535   II,   XXIX|             itt marad. És ez fiam.~ ~E szóknál jelent meg a legelső
536   II,   XXIX|            szívébe is legyen írva.~ ~E szavaknál az agg férfi arca
537   II,   XXIX|              ezer évig tartson élete e honnak.~ ~– Jól tudom –
538   II,   XXIX|               Béla! – Ne aggódjék ön e sorokat leírni, ügyvéd úr.
539   II,   XXIX|           szeretni fogja okosabban…. E férfi, kit fiamnak törvényes
540   II,   XXIX|              jó öreg szívesen nyújtá e szavaknál a mellette ülő
541   II,   XXIX|     elfogódott hangon suttogva, hogy e gyámságot elvállalja.~ ~– „
542   II,   XXIX|                Utolsó órájában mondá e szavakat, kedves nőd karjaira
543   II,   XXIX|             bírt szóhoz jönni, midőn e részét végintézetének elmondá,
544   II,   XXIX|              sohasem lettem volna én e derék hajadon férje, kit
545   II,   XXIX|           Akarom, hogy előre örüljön e napnak minden esztendőben,
546   II,   XXIX|              évre.~ ~Vele elvégeztem e földön dolgomat.~ ~Több
547   II,   XXIX|             az komolyan tekinte szét e hallgatag férfiarcokon,
548   II,    XXX|             hogy oly gyöngéden tudja e gyermeket ölelni, takargatni,
549   II,   XXXI|              öreg nábob halála, s ha e sok beszédet mind összeszedjük,
550   II,   XXXI|                De mi lelte az öreget e bohóságokkal? – kérdé valaki.~ ~–
551   II,   XXXI|          illusztrációt. Mint látjuk, e percben senki sem oly nevetséges
552   II,   XXXI|             bocsáthatták meg neki. Ő e pillanattól fogva csak nevetség
553   II,   XXXI|           fejükhöz vágjon.~ ~Míg élt e nő, meg nem mertek előtte
554   II,   XXXI|              egypár milliót vesztett e fatális új örökös miatt.
555   II,   XXXI|              más egyéb okuk is lehet e sötét színű kelmékhez, s
556   II,   XXXI|       Szentirmayné igazán megdöbbent e fenyegetéstől.~ ~Hiszen
557   II,   XXXI|              meghitt órákban elmondá e szomorú dolgokat Rudolfnak,
558   II,   XXXI|             akart benne honosítni.~ ~E naptól fogva még jobban
559   II,   XXXI|           volt ragadtatva.~ ~Mi lesz e fiúból, hogyha felnő!…~ ~ ~ ~
560   II,   XXXI|             van még.~ ~Abbelino mind e mai napig él.~ ~Egy igaz
561   II,    Veg|        Végszó~ ~Magyarországon egész e század közepéig a nemesség
562   II,    Veg|       szíveskedett a türelmes olvasó e regényt végiglapozni – meglelé.~ ~
563   II,    Veg|            még a jelenben mintaképei e torzalakoknak? Nem hiszem,
564   II,    Veg|              Megvetés, kigúnyoltatás e földi jutalma.~ ~E végszó
565   II,    Veg|     kigúnyoltatás e földi jutalma.~ ~E végszó megírásával azért
566   II,    Veg|           két nagy nevet beleszőttem e regénybe, kiknek azután
567   II,    Veg|        azután nem adtam szerepet. Én e két jellemet valódi mítoszi
568   II,    Veg|      köszönettel fogadva, iparkodtam e második kiadásban kiigazítani.~ ~
569   II,    Veg|          nyelve is rám ragadt, hanem e vád egyéb műveimet is illeti,
570   II,     Sz|             közel a tengerhez; az i. e. I. században a Vezúv nagy