Kötet, Fezejet

 1    I,    VII|            múló álmak foglalkodtaták lelkét.~ ~– Senkit se bocsássatok
 2    I,    VII|              rá, szemei telesugárzák lelkét szerelemmel, odaült mellé…
 3    I,      X|            is a szobából, s ha önnek lelkét megvehetik mások egy tajtékpipáért,
 4    I,    XII|         kétségbeesés járta keresztül lelkét. Egészen elfeledkezett róla,
 5    I,    XII|           előtte, s elkábítja fiatal lelkét. Hisz a fiatal leányok olyan
 6    I,   XIII|              amíg Istenhez nem emelé lelkét, s arcán ez alkalommal nem
 7    I,   XIII|            után járni a nagyságos úr lelkét, hanem jöjjenek hamar érte
 8    I,   XIII|               ámbátor még ki nem adá lelkét, de az utolsó halálküzdelmek
 9   II,    XIV|   tisztultabb gondolatokra szoktaták lelkét; a hiúság, nagyravágyás,
10   II,    XIV|       gondolat szállta meg egyszerre lelkét.~ ~Hát olyan magasan volnának
11   II,     XV|            ez arcon keresztül ravasz lelkét, s szemeit lehunyta, és
12   II,  XVIII|               hogy becsületes tiszta lelkét arca vonásaiban engedi láttatni,
13   II,  XVIII|             éppen az előtt tárja fel lelkét, aki gúnyt fog űzni belőle?
14   II,  XVIII| kísérteteinek, s azzal megkeményítve lelkét, válaszolt.~ ~– Nagyságos
15   II,  XVIII|       Mindenki bámulja eszét és nagy lelkét, az egész ország dicsérve,
16   II,    XIX|          Valahányszor arcát látom, a lelkét is látom magam előtt, s
17   II,   XXII|            soha nem bocsátotta volna lelkét repülni elérhetlen vágyak
18   II,   XXIV|              át mindig azon gyötörte lelkét, hogy minő okot találhasson,
19   II,   XXIV|       beszéddel tölti el a hallgatók lelkét, kikből e ragyogó, ez édes,
20   II,   XXIV|          ember elől el kell rejtenie lelkét, s hideg mosollyal fogadá
21   II,   XXIV|      kellemetlen érzés futotta végig lelkét. Mindig arra gondolt:~ ~–
22   II,   XXIX|            embert nevelnének belőle, lelkét készakarva törpén hagynák,