Kötet, Fezejet

 1    I,      I|                   Míg Bús Péter uram csendesen aluszik az Úrban, jön másfelől
 2    I,     II| gratulálhasson.~ ~Az csak mosolygott csendesen.~ ~– Képzelni kell önnek –
 3    I,     II|          fogok.~ ~– Csak maradjon ön csendesen – csillapító őt a bankár. –
 4    I,    III|              adták zálogba.~ ~Rudolf csendesen mosolygott.~ ~– Te misszionárius
 5    I,     IV|       amennyit kívánt a klub; csitt, csendesen uraim! Mindent elmondok,
 6    I,      V|           boldogságot talált, melybe csendesen elvonulhat; ha szüntelen
 7    I,      V|          érzenéd a kígyónak; én majd csendesen aludjam akkor ugyé, midőn
 8    I,     VI|        infernaleból integettek, hogy csendesen legyen a közönség, mert
 9    I,    VII|              ifjú kezében van, ki őt csendesen bocsátja alá; ha az ifjú
10    I,    VII|             kell tartania, csak nézi csendesen, mint hajlik felé az égő
11    I,    VII|              a nők.~ ~Rudolf megfogá csendesen a csodás asszony kezét.~ ~–
12    I,   VIII|        hagyta őt beszélni békével, s csendesen, jókedvvel léptetett vissza
13    I,   VIII|               télen át csak elvannak csendesen, legfeljebb, ha összetalálkoznak
14    I,   VIII|              akik kidűlnek, alusznak csendesen horkolva, s aki utól marad,
15   II,     XV|       valaminek történni? Olyan szép csendesen kávéztak együtt, oly bizalmas
16   II,    XVI|           látni akarom meghalva.~ ~– Csendesen, barátom, csendesen. Lármával
17   II,    XVI|                  Csendesen, barátom, csendesen. Lármával semmire sem megyünk,
18   II,   XVII|    könnycsepp jelent meg szemében, s csendesen végiggördült erős, napbarnította
19   II,    XXV|              ottan, mely ágaival oly csendesen sitteg-suttog, senki sem
20   II,  XXVII|             tartja ölében, ki keblén csendesen elaludt.~ ~A beteg felemeli
21   II, XXVIII|               melyen idejött. Rudolf csendesen haladt tüszkölő ménjével
22   II,    XXX|            minden vonásiban.~ ~Olyan csendesen halt meg, hogy még hű szolgája