Kötet, Fezejet

 1    I,      I|            asszony volt?~ ~– Tán az anyja?~ ~– Úgy ni! Az anyám. Az
 2    I,     IV|    elhitetni az emberekkel, hogy az anyja báróné, s hogy Magyarországon
 3    I,     XI|         mint tulajdon gyermekére, s anyja, védnője nélkül bátran jelenhet
 4   II,    XIV|            kárhozattól mentene meg: anyja és testvérei.~ ~Őket, ha
 5   II,     XV| szerencsétlen Mayerné – Fannynak az anyja! – zokogá megkeseredett
 6   II,     XV|            ilyen magyarázatot adott anyja megjelenésének:~ ~„Anyám
 7   II,     XV|         rakta le mindazon öltönyeit anyja jelenlétében, miket lefekvéskor
 8   II,     XV|             mind értette, tudta, az anyja miért beszél, hová céloz,
 9   II,     XV|             mert vele közleni, hogy anyja lélekkísértőül jött hozzá.~ ~–
10   II,     XV|        Rézit; csak arra vár, míg az anyja meghal, azután meg, míg
11   II,     XV|      ösztönszerű sugallattal, amint anyja elhallgatott, a támadt csendben
12   II,     XV|           kimondhatá az áment, mint anyja beleszólt volna.~ ~Mayerné
13   II,     XV|     Irtózott azon gondolattól, hogy anyja e percben testéhez érjen.~ ~
14   II,     XV|         könyökre emelkedve hallgatá anyja beszédét azzal a visszaborzadó
15   II,     XV|            kedves szép leánya, hogy anyja egy kicsinyt fáradjon érte.~ ~
16   II,     XV|            a papramorgó.~ ~Fanny és anyja egyedül maradtak a kávézásnál.
17   II,     XV|               kezdé a lyán megfogva anyja kezét; nem irtózott tőle –,
18   II,     XV|          Fanny előkeresé a levelet. Anyja írása volt az. A gazdag
19   II,    XIX|          gyermekese lehet a lelkem. Anyja mindig őróla beszél. Tiszteletre
20   II,  XXVII|          suttogva rebegi:~ ~– „Légy anyja gyermekemnek.”~ ~Flóra nem
21   II,   XXIX|           karjaira téve fiát: „Légy anyja gyermekemnek!” Én nem felejtettem
22   II,    XXX|           takargatni, mintha valódi anyja volna.~ ~Boldog gyermek!~ ~