Kötet, Fezejet

 1    I,      I|         kettőnek hahotával kellett nevetni.~ ~Mikor aztán a jó úr maga
 2    I,    III|        hogy nem szoktam fennhangon nevetni – szólt Rudolf –, most jó
 3    I,     IV|          büszke lenni!”~ ~Némelyik nevetni, másik csodálni valót talált
 4    I,     VI|     elkezdtek fennhangon beszélni, nevetni; az Catalani páholya volt,
 5    I,    VII|          így csak badinage, * amin nevetni kell.~ ~Chataquéla tettét
 6    I,      X|            tekintetével, hogy kell nevetni, mosolyogni, szerelmet tettetni
 7    I,   XIII|        tréfát kigondolt, amin majd nevetni lehet nagyokat; ő cserélte
 8   II,    XIV|          ötletét, de majd mindjárt nevetni fog minden ember Abellinón,
 9   II,     XV|      odahaza és a galant ifjú urak nevetni, ha őt ilyen staffage-zsal *
10   II,     XV|       Legalább van az embernek min nevetni, akár nyer, akár veszt valaki,
11   II,  XVIII|         lesz azzal, mennyit fogunk nevetni azon a sok apró bajon, ami
12   II,  XVIII|   rátekintett, kénytelen volt ő is nevetni.~ ~– Óh, ezt ne gondold,
13   II,  XVIII|          ismét nagyon sokat lehete nevetni. Fanny sohasem hallott ilyen
14   II,  XVIII|        találja, s egészen őszintén nevetni kezde rá, s miután a nevetés
15   II,  XVIII|             János úr úgy el tudott nevetni ezen a bolond ötleten, hogy
16   II,    XIX|         beszédjébe, s mikor elkezd nevetni, szinte reng bele a ház.
17   II,    XIX| természetesen nagyon sokat kellett nevetni.~ ~– Nohát kedves anyókám,
18   II,     XX|      hetednapra elpatkol”.~ ~Sokan nevetni kezdtek.~ ~„– Uraim, én
19   II,   XXVI|            ki azért jött ide, hogy nevetni fog, s így könnyebben kitalálta
20   II,   XXIX|           hallottam őt legutoljára nevetni – ott ama széken feledé
21   II,   XXXI|             mert sokat lehet rajta nevetni.~ ~Szegény ember!~ ~Más