Kötet, Fezejet

 1    I,      I|      próbált az ellen, amit ő mondott, avagy megszólítás közben
 2    I,      I|     világ oly kemény „r”-eket mondott, mintha nagyon haragudnék.~ ~
 3    I,      I|      Bús Péter; azután nem is mondott többet, hanem elfújta a
 4    I,     VI|       teendő. Jozefine annyit mondott neki súgva, hogy siessen
 5    I,    VII| Fogadjunk, uram, hogy amit ön mondott, az nem igaz… – szólt Rudolf,
 6    I,     IX|  talál, jól megjegyezzék, mit mondott, hogy őneki elmondhassák.
 7    I,   XIII|     hozott névnapi ajándékba, mondott is hozzá valami beszédet,
 8    I,   XIII|        valami cifra áldást ne mondott volna a házigazdára. Jókedvű
 9   II,    XIV|    hallva, amit a főúr azután mondott. Nem a vágy, nem a kívánás
10   II,    XIV|    nem hiszek semmit, amit ön mondott. Érzem, hogy igazat mondott,
11   II,    XIV|   mondott. Érzem, hogy igazat mondott, de mégis tagadom. Való!
12   II,    XIV| magában, hogy Kárpáthy igazat mondott. A leány a csábító képnek
13   II,     XV|       a dühtől. Amit Fennimor mondott, az igaz. Neki remegni kell
14   II,  XVIII|   felelni, hiszen Fanny valót mondott.~ ~– Óh, én tudom azt jól,
15   II,   XXIV|          El kelle hinni, amit mondott, hisz olyan halavány volt
16   II,   XXIV|  árulta el magát. Csak annyit mondott:~ ~– Én nem hiszem, hogy
17   II,   XXIV|       hogy ez mindenért, amit mondott, helytáll. Ami rosszat valakiről
18   II,  XXVII|  együtt találgattak, hogy mit mondott.~ ~– Beszélj még lelkem
19   II,  XXVII|   hallja, nem eszmél reá, mit mondott neki, csak mind a két kezében
20   II,   XXIX|    magamban minden szót, amit mondott, láttam őt magam előtt mindenütt,
21   II,   XXIX|   fiskálist, hogy értse, amit mondott.~ ~Az asztal legtávolabb