Kötet, Fezejet

 1    I,      I|      mikor tisztességesen is meg tudok halni.~ ~– Csak halj meg –
 2    I,      I| elfelejteni. Nem tesz semmit. Én tudok négerül is. Az nem árt egy
 3    I,     II|       újságot tud nekem mondani, tudok én önnek mondani különbet,
 4    I,     II|          világ tudná azt, mit én tudok, csak én magam nem. Ez természetes;
 5    I,     II|      fognak lenni önre nézve, de tudok egy esetet, mely azokat
 6    I,     II| nagybátyám számára csináljon; én tudok gyűlölni, tudok gyűlöletből
 7    I,     II|    csináljon; én tudok gyűlölni, tudok gyűlöletből meglőni, leszúrni
 8    I,   VIII|       Magam sem tudom én. Annyit tudok, hogy nagyobb úr leszek,
 9    I,    XII|      Mindegy az nekem, uraim; én tudok pisztollyal, karddal, még
10   II,    XIV|         Megálljon ön uram, egyet tudok; azt, hogy ez a leány ön
11   II,     XV| gyermekektől; koldulni pedig nem tudok, én csak azt tudom, hogy
12   II,     XV|         állapotba jutott, és nem tudok sem sírni, sem örülni, igen
13   II,     XV|          szólt Mayerné. – Én sem tudok aludni, egy cseppet sem
14   II,     XV|        Tudsz te még hímezni?~ ~– Tudok – felelt Fanny. (Ez talán
15   II,     XV|      volna, s hamarjában nemigen tudok olyan nagy urat, aki a szavát
16   II,     XV|        Kedves nagynéném! Mindent tudok. Azon nő, kit anyámnak nevezni
17   II,    XIX|         ismerem náladnál. Többet tudok róluk, mint kellene.~ ~–
18   II,     XX| haragszom.~ ~– Annak csak örülni tudok – felelt a nagy ember öntudattal
19   II,   XXIV|         oly együgyűnek engem. Én tudok mindent; tudom, Fanny testvérei
20   II,    XXV|  szánalmat koldulok. Valahogy el tudok veszni majd idővel.~ ~Rudolf