Kötet, Fezejet

 1    I,      I|     amint a hallgató néma arcra tekinte, mely véres szemeivel merően
 2    I,     II|         hátuljában, csodálkozva tekinte az új, pompás, ötemeletes
 3    I,     VI|    tapsolni.~ ~Kárpáthy ijedten tekinte fel: „Micsoda ügyetlen bolond
 4    I,    VII|     volt, oly bűbájos, szelíden tekinte most rá, szemei, a halállal
 5    I,    VII|       üdvözlé, bűbájos szelíden tekinte rá, szemei telesugárzák
 6    I,    VII|      lenni.~ ~Rudolf csak ekkor tekinte figyelmesebben a „kis unokalyány”
 7    I,    XII|          Konrád erősen fújtatva tekinte körül a szobában, mint a
 8    I,    XII|     falevélnél.~ ~Miklós mélyen tekinte az ifjú szemeibe. Sejteni
 9   II,     XV|    hirtelen felrezzent. Ijedten tekinte szét, mintha először nem
10   II,  XVIII|    Marion kisasszony meglepetve tekinte körül a szoba minden szegletébe,
11   II,     XX| gondolkozott, s ki oly szelíden tekinte rá beszédes kék szemeivel,
12   II,    XXI|       önkénytelenül barátnéjára tekinte, mintha azt kérdezné tőle,
13   II,   XXII|      haláltól. Midőn legelőször tekinte szét tisztult elmével maga
14   II,   XXIV|    aludni.~ ~Rudolf csodálkozva tekinte nejére.~ ~– Ez számkivetés?~ ~–
15   II,    XXV|       ijedten, tétova szemekkel tekinte rá.~ ~– Hiszen nem Flóra
16   II,    XXV|         velök!~ ~Fanny kérdőleg tekinte rá.~ ~– Igen, ha ismerné
17   II,    XXV|        amarántot.~ ~Fanny utána tekinte az elhajított virágnak,
18   II,    XXV|        lett.~ ~Rudolf szótlanul tekinte a nőre, s ez vissza rá.
19   II,   XXIX|  gyermek bölcsőjét; az komolyan tekinte szét e hallgatag férfiarcokon,
20   II,   XXIX|         mindenikre oly komolyan tekinte, mintha tudná jól, hogy