Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                olykor a fülébe; de biz ő nem bánja; volna ugyan négy
  2    I,      I|            nagyot cserdít közé, és még ő haragszik.~ ~Benn a szekérben
  3    I,      I|               inni kérnek tőle, amiért ő azt azután jól megvereti
  4    I,      I|       okoskodni próbált az ellen, amit ő mondott, avagy megszólítás
  5    I,      I|              asztalt odatolva elé, míg ő maga ágyán fekve maradt,
  6    I,      I|         fejedelmi vér volt, és végtére ő is kocsmáros lett. Hát ha
  7    I,      I|                semmihez nyúlni, amihez ő hozzáért! Kocsmáros! Hol
  8    I,      I|               s ki van fizetve az ára; ő azt parancsolta, hogy a
  9    I,     II|              tehát azt az öve mellé, s ő is a csoport közé vegyült,
 10    I,     II|            azután nehány évig, azt tán ő maga sem tudja. A hírrel,
 11    I,     II|             vállalkozó volt a világon. Ő mert nagy összegeket kölcsönözni
 12    I,     II|                a legmagasabbakat bírta ő maga iránt lekötelezni.
 13    I,     II|            legszolidabb játékbankok az ő védurasága alatt állottak,
 14    I,     II|              leghitelesebbek voltak az ő tudósításai, s akármi állt
 15    I,     II|          lefelé a kurzusok, * ha pedig ő vásárolni kezde, szépen
 16    I,     II|           ismét minden papiros.~ ~Néha ő egyedül egymaga maradt kitartó
 17    I,     II|               nyert kitartása által.~ ~Ő maga sem tudta már, mily
 18    I,     II|       emlékeztet Talleyrand-ra, akinek ő csakugyan legnagyobb tisztelői
 19    I,     II|                Én igen jól tudom, hogy ő csaknem a halál révén áll,
 20    I,     II|               mosolygott. Jobban tudta ő azt, mint maga Abellino.~ ~–
 21    I,    III|                oly erősen sietni, mint ő. Végre kitűnt a domb, melyen
 22    I,     IV|        történet alig volna érdekes, ha ő nem mondaná el, s akik utána
 23    I,     IV|     kívül-belől, ha vajon csakugyan az ő kalapja-e; s azután felpróbálva
 24    I,     IV|          fejére, ha vajon csakugyan az ő feje-e az, amire ráteszi.~ ~–
 25    I,     IV|              róla elmondják, miszerint ő a leggazdagabb ember a földön,
 26    I,     IV|             neki, én mellette ültem, s ő oly rigyesen hajtatott neki,
 27    I,     IV|                kutya ellen, úgyhogy ha ő játszaná Aubryban a gyilkos
 28    I,     IV|           gyilkos szerepét, bizonyosan ő harapná meg a kutyát, nem
 29    I,     IV|               betanulva, s így csak az ő eltávozta után fog színre
 30    I,     IV|                 Fripon! * s azt nevezi ő pénznek! Itt van ötvenezer
 31    I,     IV|              pedig nem hal meg, s azon ő magának fűszerszámos boltot
 32    I,     IV|             műbarátok valának jelen, s ő kihúzta belőle magát azt
 33    I,     IV|                 Mi közönség vagyunk és ő színész, mi fizetünk és
 34    I,     IV|                színész, mi fizetünk és ő játszik; ha tetszik tapsolunk,
 35    I,     IV|                volt. – Csak volt! Most ő is mélyen alszik, s tündérhangjai
 36    I,      V|             volt, mint Napóleoné, mert ő nemcsak egy-egy nemzetnek
 37    I,      V|      nevekedése azt, mennyire szerette ő szülőit. Meglehet, hogy
 38    I,      V|              nem érte a tilalom súlya, ő az orosz udvari operánál
 39    I,      V|                 hogy ki lesz utána, ha ő ki fog dűlni. Kereken szemébe
 40    I,      V|             útjában neje művészetének, ő lehetett beteg bátran, lelhette
 41    I,      V|             hát hivasson hozzá orvost, ő úgysem gyógyítja meg; maga
 42    I,      V|           midőn férje halálos beteg, s ő, ha egy percre eltávozik
 43    I,      V|              meghal a férj, haljon meg ő is vele… és olyankor feledve
 44    I,      V|            ingerei nem hatnak szívéig, ő csak azt érzi most, hogy
 45    I,      V|             hogy visszavonulhasson, és ő nem használta azt, hanem
 46    I,     VI|                nem is szükség keresni, ő a maga helyén van; embereit
 47    I,     VI|    Mainvielle-né még nincs felöltözve, ő csak két felvonás múlva
 48    I,     VI|              örök fiatalságé. Emellett ő minden szerepében csak magát,
 49    I,     VI|                sem szereti a színlést. Ő egyenesen buzdítja arra
 50    I,     VI|             kifogytak azok, szolgáltat ő maga anyagot. Egy időben
 51    I,     VI|                levő tagja otthagyta, s ő egyes-egyedül maradt.~ ~
 52    I,     VI|         észrevevé, hogy a vihar nem az ő kedveért támadt, s sietett
 53    I,     VI|             elragadott; nem iparkodott ő szerepének keresztülgondolt
 54    I,     VI|             tenyér visszhangzott, s ha ő letette kezét, elhallgattak
 55    I,     VI|               valami összeköttetése az ő szeparatizmusokkal. * ~–
 56    I,    VII|             helyette komornyikot, mert ő majd ismét vissza fog térni.~ ~
 57    I,    VII|           adott azon városban, melynek ő kegyura, hogy minden fogadóról
 58    I,    VII|              címert, s azok helyett az ő saját palotájára tetetett
 59    I,    VII|        hirhedett művésznő egyenesen az ő palotájába hajtatott be,
 60    I,    VII|             elővéleményt támasztanunk, ő nem tartozott a divatszépségek,
 61    I,    VII|         hozzájárulható hölgyek sorába, ő maga volt a morál és legszigorúbb
 62    I,    VII|              méltónak kell lenni, mert ő szerelmet nem hazudott soha.~ ~
 63    I,    VII|                courtoisie * szegény az ő szeszélyeinek megfelelni.
 64    I,    VII|               indulatokat szenvelgeni, ő az embert kényelmetlen próbákra
 65    I,    VII|           pedig mily könnyű és édes az ő bírhatása!~ ~Ez ád legnagyobb
 66    I,    VII|                kell esni, miszerint az ő emlékét valaki egy szerető
 67    I,    VII|                de a szív zárva örökké. Ő csak szomjat oszt, de nem
 68    I,    VII|           világhoz kellett tartozniok, ő sohasem találkozott velök;
 69    I,    VII|                ki volt azon ifjú, kire ő életét oly könnyelműen rábízta,
 70    I,    VII|           kerülje azon köröket, mikben ő meg szokott fordulni.~ ~
 71    I,    VII|             Egyébiránt én hiszem, hogy ő meg fogja szavát tartani.~ ~
 72    I,    VII|       bátorsága fogadását teljesíteni, ő szolgálhat neki a magáéval,
 73    I,    VII|              tevé ölébe.~ ~Hátha éppen ő az, akit vár. A varázspalack
 74    I,    VII|               kell.~ ~Szegény indu nő, ő nem ismeré azon áldást,
 75    I,    VII|          kezdett dobogni.~ ~5hajadonEz ő!~ ~Leült kerevete egyik
 76    I,    VII|              valaki belépett rajtok.~ ~Ő volt az! Fel sem tekintett
 77    I,    VII|            hölgy, de tudta azért, hogy ő jön.~ ~Hiszen sokszor álmodta
 78    I,    VII|               szarvasbőr kesztyűket.~ ~Ő foglalja el a főhelyet,
 79    I,    VII|        színházban találkoztunk vele, s ő ahelyett, hogy sorba nézné
 80    I,    VII|                 hogy ilyet mondhatott, ő, ki különben a kegyeleteket
 81    I,    VII|         világba távozott fia után, míg ő nem tudott megválni a sírtól,
 82    I,    VII|            érzé maga körül; érzé, hogy ő itt e magányban nincs egyedül;
 83    I,   VIII|            uram senkit sem ismer, mert ő ma nagy hivatalt visel,
 84    I,   VIII|             eresszék azt a bikát, mert ő lesz az első, akit fel fog
 85    I,   VIII|          Márton pünkösdi király, akkor ő pünkösdi palatínus.~ ~Végre
 86    I,   VIII|                a reménynek, hogy hátha ő lesz nyertes! Ki tudja,
 87    I,   VIII|        kalapját elmondja röviden, hogy ő is szerencsét próbálni jött
 88    I,   VIII|               mindenki azt hiszi, hogy ő leend a nyertes; egy paripa
 89    I,   VIII|           nekirugaszkodik ennek is, az ő lova hosszabb, de amazé
 90    I,   VIII|          legény hamarább odaérni, mint ő. Utoljára még az is kisült,
 91    I,   VIII|                és felkészülve várt, az ő lova még egyre ágaskodott,
 92    I,   VIII|           patkói mind összegázolták.~ ~Ő maga észre sem vevé koszorúja
 93    I,   VIII|              fel; elkezdtek kártyázni, ő mindjárt tele marokkal rakta
 94    I,   VIII|             végre Bandi, s hozzáfogott ő is a kísérlethez; egy darabig
 95    I,   VIII|          minden lélek, aki látta, hogy ő egyes-egyedül teszi ki magát
 96    I,   VIII|               alá ugrott, s megmutatta ő is, hogy mi a csikóstempó.~ ~
 97    I,   VIII|             talpig végigveretni, ahogy ő szokott tenni mással, ahogy
 98    I,   VIII|            szokott tenni mással, ahogy ő verte meg nemegyszer egyik-másik
 99    I,   VIII|               azután egész reggelig az ő egészségére ittak.~ ~Kutyfalvi
100    I,   VIII|                az ünnepelt gavallér az ő hajdúja fog lenni; néha
101    I,   VIII|                érdekesebb lesz, ha még ő maga is meglepetik általa.~ ~–
102    I,   VIII|             véltek űzhetni vele, addig ő játszotta ki az egész világot,
103    I,     IX|            ragyogó öltözetben, melyben ő nehéz termetével a legtermészetesebb
104    I,     IX|       ellenzékhez tartozott volna, úgy ő konzervatív leendett, így
105    I,     IX|                mindez nem zavarja meg, ő a legnagyobb zsibaj közt
106    I,     IX|               nekik nagy büszkén, hogy ő meg fog nekik felelni. –
107    I,     IX|                eltávozott.~ ~– Valóban ő volt az – mondák oda alant. –
108    I,      X|             városban egyébről, mint az ő bukásáról.~ ~Élt azonban
109    I,      X|            fiatalabb népet, talán mert ő nem. élvezheti azt, amit
110    I,      X|             mit báloznak annyit, mikor ő el tud lenni egész télen
111    I,      X|               más Mayer leánya, nem az ő testvéreé, hisz ilyen nevű
112    I,      X|               hiányzott Mayeréknál; az ő munkájokon a paradicsomi
113    I,      X|              nekik, hogy milyen boldog ő, hogy becsületes hírnevét
114    I,      X|          felnőtt leányokra), de büszke ő e rongyokra, s kívánja,
115    I,      X|            higgyen abból valamit, amit ő hisz.~ ~– Az nem igaz. Megtudhatja
116    I,      X|                Azok ócska ruhák, miket ő visel; a primadonnáktól
117    I,      X|         merészeljen lépni, amely alatt ő lakik, mert nyakát fogja
118    I,      X|          gyakorolhatja magát benne, de ő nem fogja kérdezni, kinek
119    I,      X|              valamit felőle, csak hogy ő visszautasíthassa a beszédet,
120    I,      X|          hívatnak neki doktort?~ ~– Az ő betegségét doktor nem gyógyíthatja
121    I,      X|              lépett oda hozzá, mintha. ő vétett volna ellene; a leány
122    I,      X|             félreértésekre adott okot. Ő a legnagyobb tisztelettel
123    I,      X|              sáncok közé vannak zárva, ő adhat legérvényesebb bizonyítványokat,
124    I,      X|               sem néz a másikra, hanem ő az olyan dolgokon, amik
125    I,      X|             már tréfálva: – „Mikor fog ő is hosszú öltönyt kapni,
126    I,      X|      polgárleányhoz illő módon. Még az ő lelke romlatlan, még isten
127    I,      X|            magában Mayer. Ez nem elég. Ő azt akarta hallani, hogy
128    I,      X|            olyasvalamit hebegett, hogy ő semmit sem tud.~ ~– Milyen
129    I,      X|            fuldokolt nehány szót, hogy ő ezt sohasem cselekvé.~ ~–
130    I,      X|           kellett neki megtudnia, hogy ő nem becsületes ember; idegen
131    I,      X|              helyének tartják.~ ~Pedig ő azt hitte, hogy ő a legjobb
132    I,      X|                Pedig ő azt hitte, hogy ő a legjobb ember a világon,
133    I,      X|          engedni akarna Teréznek, hogy ő nem akar odamenni, majd
134    I,      X|                Tudta, hogy mindenki az ő arcára néz. Azt is tudta,
135    I,      X|              alatt egy szót sem szólt, ő csak dühét elégítette ki,
136    I,     XI|            eszme nem volt tisztátalan, ő sajnálta testvérét, ki hintóban
137    I,     XI|                  csipkéket viselt, míg ő kézimunkája mellett oly
138    I,     XI|          forint évdíj, melynek feléből ő kettőjük számára nemcsak
139    I,     XI|              gondolva, hogy hátha majd ő nem lesz, maradjon Fannynak.
140    I,     XI|                nője meghalt, megvénült ő is és Teréz is. Teréz sohasem
141    I,     XI|              feledte volna. Ezalatt az ő családja elszegényült, s
142    I,     XI|               családja elszegényült, s ő maga egy külvárosi házba
143    I,     XI|               által készítendőt, miket ő igen gazdagon szokott megfizetni.
144    I,     XI|              egyenes, nyílt támadás.~ ~Ő tehát egy napon, midőn megtudá,
145    I,     XI|              elfogadása által már most ő örökre meg van becstelenítve,
146    I,     XI|             oly szépen éneklendi, mint ő, az ő emlékeért minden évben
147    I,     XI|           szépen éneklendi, mint ő, az ő emlékeért minden évben háromezer
148    I,     XI|             oly ártatlan marad, miként ő volt, az én szeretett, az
149    I,     XI|               e leányzó rokonai, uram, ő gyermekkorától fogva nincs
150    I,     XI|              álnokok cseleitől. Legyen ő művésznő. Ő hangjában oly
151    I,     XI|          cseleitől. Legyen ő művésznő. Ő hangjában oly kincset bír,
152    I,     XI|         mellette látszani, s akkor, ha ő magában bírandja gazdagsága
153    I,     XI|         jótékonyság küldőjeül. Valóban ő is küldi azt, csakhogy az
154    I,     XI|            közeledni sem kíván, hiszen ő figyelmezteti mások incselkedéseire,
155    I,     XI|           maradni.~ ~Rögtön észrevette ő a változást, mely a leány
156    I,     XI|            ültetve azon gondolat, hogy ő magában oly kincset bír,
157    I,     XI|          mondani nénjének, hogy egykor ő gazdagon jutalmazandja meg
158    I,     XI|                vetett rájuk. Nem ez az ő titkos jóltevője?~ ~De azok
159    I,     XI|            éppen ilyen ideált alkotott ő magának! Ez ő! Ez az ő titkos
160    I,     XI|          ideált alkotott ő magának! Ez ő! Ez az ő titkos nemtője,
161    I,     XI|        alkotott ő magának! Ez ő! Ez az ő titkos nemtője, ki nem akarja,
162    I,     XI|               igen, ez alakról szokott ő álmodni, e szép kék szemekről,
163    I,     XI|               Szegény leány! Az nem az ő jóltevője volt. Az Szentirmay
164    I,     XI|             verte ki többé, hogy ez az ő pártfogója.~ ~Kérte, unszolta
165    I,     XI|           szemben.~ ~Ah! Tehát főfő úr ő is. Egyike a haza atyjainak,
166    I,     XI|              Fanny egéből hullott alá, ő egészen mást vélt ott látni.
167    I,    XII|                át még azon az éjjel az ő saját lakóházába, tulajdon
168    I,    XII|              reménytelenül szeretett – ő a leányt, a leány egy mást,
169    I,    XII|           Fanny maga sem ismeré azt, s ő rá nem fog mutatni az utcán,
170    I,    XII|             elég nem szép tőlük, hanem ő gyanítja, hogy Boltay uramhoz
171    I,    XII|               akarja elvétetni Fannyt. Ő bizony nem törődik velök
172    I,    XII|             látszott ismételni fülébe. Ő sohasem gondolkozott azon,
173    I,    XII|             Teréz figyelmét. Őt látta! Ő van itt! Legelső gondolatja
174    I,    XII|         erényes, oly szép legyen, mint ő volt, és oly szépen énekelje
175    I,    XII|               Hallotta-e a lyány, amit ő beszélt?~ ~A mester ezalatt
176    I,    XII|          eszébe, hogy miért nem ütötte ő pofon azt az embert. Ezúttal
177    I,    XII|         észrevehesse, mennyire meg van ő ezáltal tisztelve) ezen
178    I,    XII|              lett volna; de távol volt ő, ki tudja hol, ki tudja
179    I,    XII|                volt valószínű, hogy az ő munkában elfásult kezei
180    I,    XII|          hársfaleveleket a levegőbe, s ő azokat háromszor egymás
181    I,    XII|         zavarba hozni törekedett! Hisz ő a repülő falevelet is lelövi! „
182    I,    XII|            találtatott a lövés után.~ ~Ő nem hallá többé Konrád szemrehányásait,
183    I,    XII|          Konrád pedig azt állítá, hogy ő annyira meg van elégedve
184    I,   XIII|         szállingózván haza.~ ~János úr ő maga annyira szokva volt
185    I,   XIII|               lakik senki más, mint az ő vendégei, cselédjei és kutyái.~ ~
186    I,   XIII|       szüntelen háboríták kedélyét. És ő nem volt azon ember, aki
187    I,   XIII|                gondolatja támadt, hogy ő várost telepít Kárpátfalva
188    I,   XIII|   visszaszökdöstek, ki honnan idejött. Ő maga is rövid időn boldogabb
189    I,   XIII|            napjáig Jancsi maradt.~ ~Az ő kezeinek nyomai legláthatóbbak
190    I,   XIII|      mérföldekre figyelmessé teszi, az ő szerzeménye. A park tele
191    I,   XIII|          mintha e derék ember volna az ő ellenségei között a legelső,
192    I,   XIII|           ember rég milliomos volna az ő helyzetében, az alárendelt
193    I,   XIII|    kisasszonyaikat Bécsben neveltetik, ő pedig alig tudott annyira
194    I,   XIII|            kinek a világon tán egyedül ő adta meg a valódi címet;
195    I,   XIII|         lehetett vele megértetni, hogy ő a méltóságos úr mellé leüljön,
196    I,   XIII|          amennyit behozott.~ ~Állított ő cukorgyárat, de a kotyvadékot
197    I,   XIII|     mennyiséget vett belőle, hogy majd ő abból indigót * támaszt;
198    I,   XIII|               nem kell másforma ember; ő különös gonddal gyűjti az
199    I,   XIII|             Mihálynak írja az úr, mert ő nem minden bolond embernek
200    I,   XIII|              vak hittel kedvesét, mint ő unokaöccsét. Úgy tetszett
201    I,   XIII|             bár alig volt hihető, hogy ő a hozzá küldött levelet
202    I,   XIII|                felhúzva Jancsi úr.~ ~– Ő volt a legelső. Az apja
203    I,   XIII|           egészségére? Hisz nem doktor ő.~ ~– De rossz kedvedben
204    I,   XIII|               az a Lokodi ötödmagával: ő maga, aki vitézeket játszik,
205    I,   XIII|               hogy egy negyedóra múlva ő fog prédikálni ennyi istentől
206    I,   XIII|                nevetni lehet nagyokat; ő cserélte el a legátus *
207    I,   XIII|                el a legátus * könyvét, ő tett szurkot a kántor ülésébe,
208    I,   XIII|       esztendőben egyszer megváltozik; ő már isten kegyelméből a
209    I,   XIII|             okvetlenül el fog jönni az ő névnapjára; lehet, hogy
210    I,   XIII|        kétfelől tartani kellett, imert ő is, mint a lokomotív, csak
211    I,   XIII|                 Mint a Katikára.~ ~ ~ ~Ő úri hírének ne legyen csorbája,~ ~ ~ ~
212    I,   XIII|            Ezúttal mindazt nem találta ő olyan mulatságosnak, mint
213    I,   XIII|             meglepve a nábob örömétől. Ő boszontani vélte őt e hírrel.~ ~–
214    I,   XIII|               őt e hírrel.~ ~– Hol van ő? Hol maradt? Mért hagytad
215    I,   XIII|              házigazdára. Jókedvű volt ő is, orcája ragyogott, bár
216    I,   XIII|               most?~ ~Meg volt rémülve ő is. Midőn az ifjabb Kárpáthyval
217    I,   XIII|           megértve tőlök, hogy ezentúl ő fogja a földi gondviselés
218    I,   XIII|       egyszerre kiadá parancsban, hogy ő a Kárpáthy-uradalmak tiszti
219    I,   XIII|               is elmondhassa ugyanazt. Ő is átment, és gratulált.
220   II,    XIV|             még most a fiatal rouék az ő rovására nevetnek, bár az
221   II,    XIV|             nincs egyéb dolga, mint az ő rászedésén törni a fejét,
222   II,    XIV|          rászedésén törni a fejét, míg ő ostoba legényével, Sándorral
223   II,    XIV|              cserélni vele, mely miatt ő most is nagyot hall, legérzékenyebb
224   II,    XIV|       megértheti ám, ha megtudja, hogy ő apja szép vagyonát eltékozolva
225   II,    XIV|              én neki láb alatt vagyok, ő pedig nekem a nyakamon van.~ ~–
226   II,    XIV|              nekem a nyakamon van.~ ~– Ő azt akarja, hogy meghaljak,
227   II,    XIV|     egyenlőtlen fegyverekkel történik. Ő nekem a minap nevem napjára
228   II,    XIV|                elébb. Most közelget az ő neve napja, én pedig egy
229   II,    XIV|            örökösre marad, és eddigelé ő a törvényes örökös. Szép
230   II,    XIV|          akarom sérteni, ahogy bántott ő engemet; és ez nem lesz
231   II,    XIV|          gondolator fejébe vette, hogy ő világtól irigyelt, ünnepelt
232   II,    XIV|              az? Ha férje sokáig él, s ő hű marad, szomorú hervadás
233   II,    XIV|          könnycsepp esett ki szeméből. Ő is sejté, ő is félt a gondolattól,
234   II,    XIV|               ki szeméből. Ő is sejté, ő is félt a gondolattól, hogy
235   II,    XIV|          szerelmének kevés sikert mert ő is ígérni. Sokszor próbálta
236   II,    XIV|          holtomig, de boldogtalan lesz ő is, én is.~ ~Boltay felsóhajtott,
237   II,    XIV|              szerelem nélkül bizonyára ő sem fogadná el. Most szóljunk
238   II,    XIV|                szeretni, az bizonyosan ő volna, ő, kit önök is szeretnek,
239   II,    XIV|                 az bizonyosan ő volna, ő, kit önök is szeretnek,
240   II,    XIV|               legtöbb keserűségeinket, ő ama templombeli kísértő
241   II,    XIV|            azon gondolatra, mint fogja ő e gazdag úrnak elmondhatni: „
242   II,    XIV|              egymást.~ ~Hol lehet most ő, az ismeretlen – a megnevezhetlen –
243   II,    XIV|               igazán, oly igazán! mint ő tudná szeretni. Nem mondaná
244   II,    XIV|            oltárra.~ ~Miért nem juthat ő ily közel hozzá soha?~ ~
245   II,    XIV|          megnyissák előtte ajtaikat, s ő egy rangban, egy légkörben
246   II,    XIV|                E cél el volna érve, ha ő Kárpáthynak nyújtaná kezét.
247   II,     XV|              szóhoz ne juthasson, amíg ő ki nem beszélte magát.~ ~–
248   II,     XV|                az, ugyebár? Nem nézhet ő az anyjára, szégyenli magát,
249   II,     XV|             engemet szerethetni többé. Ő utálni fog engem.~ ~– Efelől
250   II,     XV|     piperevásárt, az nagyon valószínű; ő bizony csak azt tartá szemei
251   II,     XV|               dolog:~ ~Abellino (ismét ő) az utóbbi idők kudarcai
252   II,     XV|           éppen elég lesz a sikerre.~ ~Ő maga csinálá ki a tervet,
253   II,     XV|      hatvanezer pengő szép pénz, abból ő magának a takarékpénztárba
254   II,     XV|         forinttal jól meg van fizetve. Ő úgyszólván jóltevője lesz
255   II,     XV|                Azzal menté magát, hogy ő mindig ott szokott ülni,
256   II,     XV|               házához hajttatni, azért ő hamarább hazakerül a kertek
257   II,     XV|                 s mire a szekér odaér, ő is otthon lesz.~ ~Alig bírta
258   II,     XV|             végső szükség kényszeríté; ő bizony a kertek alatt elébb
259   II,     XV|            utca végén hallatszott, már ő kint állt a kapuban vendégét
260   II,     XV|              jól is mulassa ott magát. Ő ugyan nem volt az az ember,
261   II,     XV|             szenvedélye volt beszélni, ő elhallgatta éjfélig. Eszerint
262   II,     XV|               hosszú históriát, ami az ő életének története, s melynek
263   II,     XV|           esengve kérte, hogy maradjon ő ott továbbra is.~ ~– Lássa
264   II,     XV|         vigyázni. Gyanította, sejtette ő, mi lappang ez álarc alatt,
265   II,     XV|              hogy érti Teréz célzatát. Ő ilyen magyarázatot adott
266   II,     XV|                bizonyítja azt, hogy az ő elragadtatása e tárgyban
267   II,     XV|             cseléd elkésett valamivel, ő sietett azt felkeresni,
268   II,     XV|            figyelmesebb szemlélő, mint ő, észrevette volna azt a
269   II,     XV|               a két testvére, éppen az ő korában. Ámbár még akkor
270   II,     XV|              is tudom, hogy nem hagyna ő tégedet nyomorúságban, gondoskodnék
271   II,     XV|              derült gondolatai közt, s ő is megtalálta a gyanút,
272   II,     XV|                megy hozzá, ott van ni, ő lett volna vele a szerencsétlen.
273   II,     XV|             volt, hogy ez mégis nem az ő megrontására hozatott fel.~ ~
274   II,     XV|             szándéka volt veled. Mikor ő csak arra várt, hogy nagybátyja
275   II,     XV|              no jó, ha én nem bízom az ő becsületszavában, esküvésében,
276   II,     XV|         becsületszavában, esküvésében, ő kész hatvanezer pengő forintot
277   II,     XV|                letenni a kezembe, s ha ő olyan gyalázatos szószegő
278   II,     XV|            felkelt, és ki is ment, míg ő aludt; hirtelen jókedvvel
279   II,     XV|       cselédnek végezni; megérdemli az ő kedves szép leánya, hogy
280   II,     XV|            torolt vissza, hogy viszont ő is kezet csókolt leányának.~ ~–
281   II,     XV|           Kárpáthy Abellino.”~ ~– Úgy? Ő az? – monda Fanny különös,
282   II,     XV|                    Hiszen, ha megcsal, ő bánja meg, a hatvanezer
283   II,     XV|             szemet, szájat meresztett. Ő nem mondta, hogy el akar
284   II,     XV|               milyen szép alaknak írta ő le Abellinót Fanny előtt. –
285   II,     XV|          Elmegy Boltay mester maga. Az ő lábai jók, egy perc alatt
286   II,     XV|              diadalmaskodó alak; vajon ő volna az? Ej, ej, bizony
287   II,     XV|            istennője. Nem hiába támadt ő fel halottaiból.~ ~– Tehát
288   II,     XV|              úr vagy nagy művész.~ ~Az ő termei, az ő estélyei, az
289   II,     XV|              művész.~ ~Az ő termei, az ő estélyei, az ő reggélyei *
290   II,     XV|              termei, az ő estélyei, az ő reggélyei * szoktak gyűlpontjai
291   II,     XV|         szégyellheti magát senki, mert ő valóban hódol az arisztokráciának,
292   II,     XV|        alkossanak, melyben az anyag az ő szerzemények, csak a művészi
293   II,     XV|              nem szerez meg senkit, az ő estélyein minden a legszigorúbb
294   II,     XV|                úr azt meg nem engedné! Ő büszke a maga renoméjára.
295   II,     XV|              büszke a maga renoméjára. Ő csupán alkalmakat szokott
296   II,     XV|          szerezni összejövetelekre, de ő szerelmet nem szerez. –
297   II,     XV|              még hajnalban elmentek, s ő csak pár óra múlva távozott
298   II,     XV|               nem lehet, jobban ismeri ő már az asszonyi szíveket,
299   II,     XV|           mindegy, azért csak mégis az ő érdeme, az ő fáradsága,
300   II,     XV|             csak mégis az ő érdeme, az ő fáradsága, hogy őt rábeszélte.
301   II,     XV|           tudja, hogy az estély nem az ő pénze ára, ő is tudja jól,
302   II,     XV|             estély nem az ő pénze ára, ő is tudja jól, hogy erről
303   II,     XV|                vén nábob, kinek bőrére ő már annyit kölcsönzött,
304   II,     XV|           Fennimor egy szót sem szólt, ő adott éppen bankot. Néhány
305   II,     XV|       Elgondolni, hogy azon leány, kit ő szerelmével oly kitartón
306   II,    XVI|              neki egyenes kardot, mert ő ahhoz van szokva. Franciaországban
307   II,    XVI|              Fennimor is elhallgatott. Ő is azt gondolta, amit Abellino.
308   II,    XVI|            annál különösebb volt, mert ő nem bírt valami különös
309   II,    XVI|      elcsúszott Abellino válla felett, ő pedig vakon, eszeveszetten,
310   II,   XVII|           vevők szolgálatára; tehát ha ő vásálni megy valahova a
311   II,   XVII|                a maga pénzeért, nem az ő kötelessége az eladó nyelvét
312   II,   XVII|               eladó dolga érteni, amit ő beszél. Ilyenkor tehát,
313   II,   XVII|       megelégedve sorsával? Egy kicsit ő is hadd panaszkodja ki magát,
314   II,   XVII|               neki, fejébe vette, hogy ő a hazának, a közügyeknek
315   II,   XVII|         közügyek számára. Most végtére ő is akadt egy indítványra,
316   II,   XVII|            Varga uramat, hogy tegye az ő nevében, amit jónak és üdvösségesnek
317   II,   XVII|            berendeltetett a kastélyba, ő maga a nagyságos asszony
318   II,   XVII|           fiatal, szemérmes hölgyet.~ ~Ő maga saját személyében felméne
319   II,   XVII|       szőnyegeket vásárolt, mert ámbár ő maga kívülhúzott kordovány
320   II,   XVII|               elkezdett szabódni, hogy ő már lefizette bűneinek zsoldját,
321   II,   XVII|       társulatot értesíteni, miszerint ő maga ugyan, minthogy csúzban
322   II,   XVII|         engedné magát. Aztán adakozott ő mind a fenn megnevezett
323   II,   XVII|            hívott meg. Hiszen most már ő is nős volt.~ ~Fanny remegve
324   II,   XVII|             befejezi egy népes lakoma; ő ott fog ülni mint a ház
325   II,   XVII|           mindenkitől… vajon ki fog az ő egészségeért áldomást inni?~ ~
326   II,   XVII|              furfangos, csalárd rókát. Ő is lovon fog ülni… vajon
327   II,   XVII|                ülni… vajon ki leend az ő lovagja?~ ~Estve a legbátrabb
328   II,   XVII|               cseppig, és meghalni, és ő ne tudná azt meg soha. Őt
329   II,  XVIII|               világ tudja, mint jutott ő e névhez. Egy bolondosnak
330   II,  XVIII|              mazurt és keringőt, ahogy ő.~ ~Egy hosszú, öles gróf,
331   II,  XVIII|       ízetlenek, fajankók ezek mind az ő ideáljához képest, akit
332   II,  XVIII|             Fanny elereszté, és leült, ő azonnal felállt.~ ~– Ugyan
333   II,  XVIII|           Bárcsak más ülne most itt az ő helyén!~ ~Fanny kezébe vevé
334   II,  XVIII|             Mennyi idegen név, akikről ő csak annyit tud, hogy azok
335   II,  XVIII|           hölgyek társaságában úgy fog ő megjelenni, mint aki nem
336   II,  XVIII|              uram bizonyítá, miszerint ő mindenre kész a világon,
337   II,  XVIII|                 amit most kért tőle.~ ~Ő, a legalázatosabb, emberségtudó
338   II,  XVIII|              ilyen őméltósága; és most ő mondjon bírálatot, úgyszólván
339   II,  XVIII|           olyan csekély embernek, mint ő, hogy neveiket kimondja.~ ~
340   II,  XVIII|               fogunk beszélni róla. Az ő arcképe függ kegyed szobájában
341   II,  XVIII|        mutatóujja alá, kik iránt ugyan ő mind rettenetes nagy tisztelettel
342   II,  XVIII|              úgy kívánta ezt, és mikor ő hagymázbeteg volt, azt képzelé,
343   II,  XVIII|      erényekben lehet keresni, azokban ő mind gazdag. Szelídség okossággal
344   II,  XVIII|               pártolójára talál benne, ő ugyan titokban tartja jótéteményeit,
345   II,  XVIII|               Nemcsak azokkal érezteti ő szíve jóságát, akik éheznek,
346   II,  XVIII|              egymáshoz illő párt, mint ő és gróf Szentirmay Rudolf
347   II,  XVIII|          elfoglalva minden szív, midőn ő lelkében a hallottak szerint
348   II,  XVIII|              ah ez nem az.~ ~Hátul jön ő, nagynénje, a tiszteletőr
349   II,  XVIII|        tekintve rá, vajon hogyan tudja ő e bókot viszonozni; biz
350   II,  XVIII|                nagy szükség, hogy akár ő, akár másvalaki a társaságban
351   II,  XVIII|               kisasszonynak, hogy amit ő beszél, az sohasem üres
352   II,  XVIII|              meg, akik hozzáérnek, míg ő szíveskedik fölkeresni még
353   II,  XVIII|             meggyőzte arról, miszerint ő sokkal jobban tudja, hova
354   II,  XVIII|             kellett venni az ilyesmit, ő ugyan vastag és nehézkes
355   II,  XVIII|               Rudolfnak nincsen párja; ő valóságos angyal a szeretetben,
356   II,  XVIII|          megérdemli, hanem azért, mert ő kerubim. Rudolf nem olyan
357   II,  XVIII|            mások által is érezett. Ezt ő jól átgondolta, s örült
358   II,  XVIII|            örült neki, hogy ezen nő az ő keblére borulva zokog.~ ~–
359   II,  XVIII|            rátekintett, kénytelen volt ő is nevetni.~ ~– Óh, ezt
360   II,  XVIII|          emberek annyi jókedvet, mikor ő olyan szorgalmatosan dolgozik
361   II,  XVIII|             volna, ha e két asszony az ő két leánya volna, s hívnák
362   II,    XIX|         tanultak okosabban beszélni az ő jelenlétében, s a divatvitézek,
363   II,    XIX|             felfogni, mit bír nejében. Ő maga is százszorta szebbnek,
364   II,    XIX|                a legszebb rendén ment. Ő már jártas volt az ilyesekben.
365   II,    XIX|              végezni, úgy tett, mintha ő kérdené azt Fannytól: „Ugye,
366   II,    XIX|                azt hihette volna, hogy ő maga az, aki mindenhez ért,
367   II,    XIX|              akkor Fanny barátnéjától. Ő csak hallgatott, ő csak
368   II,    XIX|       barátnéjától. Ő csak hallgatott, ő csak nézte e finom beszédes
369   II,    XIX|              magasztalására, miszerint ő volt az, ki Flórát előtte
370   II,    XIX|           lelkesülten magasztalá, hogy ő már képzeletében is olyannak
371   II,    XIX|                legjobb fegyver ellene, ő bizonyosan erősen fog neked
372   II,    XIX|          beszédeit magasztalják, mikor ő meleg nyilatkozatokra készül,
373   II,    XIX|             tetejéről leszállni. Ezért ő tégedet nagyon együgyűnek,
374   II,    XIX|              érte. A nevetők mindig az ő részén vannak.~ ~– Gróf
375   II,    XIX|               valaki jön hozzád, midőn ő nálad van, s azon valaki
376   II,    XIX|               törni a fejöket, hogy az ő agyafúrt szeszélyeinek titkaiba
377   II,    XIX|            ideáljának képe újra. Tehát ő nincs sehol? Tehát őt nem
378   II,    XIX|                életben többé? Vagy tán ő is ott van e névsorozatban,
379   II,    XIX|               rázta. De igen. Ráismert ő valakire. Csakhogy ez az
380   II,    XIX|               valakire. Csakhogy ez az ő névtelen ideálja volt, kit
381   II,    XIX|             névtelen ideálja volt, kit ő szinte legszebbnek, legnemesebbnek
382   II,    XIX|            lehet virágot tartani, ahol ő van. A vajas szarvastól
383   II,    XIX|            Ahhoz az asztalhoz, melynél ő ül, ne ültess senkit, akinek
384   II,    XIX|                valahol hátad mögött az ő jelenlétében mások rágalmazni
385   II,    XIX|              fog okozni, mert férje az ő jelenlétében is udvarol
386   II,    XIX|                Tehát vannak, kiket még ő is sajnálhat.)~ ~– Bemutatom
387   II,    XIX|             mégsem okulni, mert hiszen ő nem tudott figyelni, nem
388   II,     XX|        mindenkinél maga a háziasszony, ő már mindenkit ismer, tudja
389   II,     XX|            teljesítsék, ami viszont az ő tetszését nyeri meg, mert
390   II,     XX|             esküdött égre-földre, hogy ő ma képtelen lesz ebédelni,
391   II,     XX|          vennünk Gergely gróftól, hogy ő, mielőtt valaki egyet szólt
392   II,     XX|           előtt indítványba tevé, hogy ő a gyűlés részéről hódolatnyilatkozatot
393   II,     XX|       tiszteletben kívánja tartani. Az ő bőrükről volt szó, illendő,
394   II,     XX|              mindenkinek elmondá, hogy ő meg nem foghatja, hogy csepp
395   II,     XX|                mind poharak ürítésében ő volt a társaság hőse. Azért
396   II,     XX|          kezekkel nyúljon hozzá. Tehát ő írja azt! Pestről írta.
397   II,    XXI|             meg a kutyáiknak, hogy nem ő a róka.~ ~A delnők többnyire
398   II,    XXI|           valaki leesnék a lórul, hogy ő megmutathatná, milyen szépen
399   II,    XXI|        nyeregbe ült, s megmutatá, hogy ő sem utolsó a lovaglásban,
400   II,    XXI|              hogy ez a szép asszony az ő felesége.~ ~A bohó Gergely
401   II,    XXI|             lovasokat produkált, pedig ő maga a leggyakorlottabbak
402   II,    XXI|              tőle, vajon ne maradjon-e ő is itt?~ ~Kárpáthy elérté
403   II,    XXI|            ábrándozott egykor, ha most ő – a névtelen ideál – mellette
404   II,    XXI|             Most mutassa meg hát, hogy ő ellenében mit tud!~ ~A róka
405   II,    XXI|           ideig észre nem vették.~ ~Ez ő!~ ~Flóra arca e percben
406   II,    XXI|           halavány, mint a halál.~ ~Ez ő!~ ~Ráismernek mind a ketten.
407   II,    XXI|           Ráismernek mind a ketten. Ez ő. Egyiknek szerető férj,
408   II,    XXI|                De Rudolf utolérte már; ő mindannyi közt a legjobb
409   II,    XXI|           életében e nőt. Mit tudhatja ő, hogy annyiszor találkozott
410   II,    XXI|              hajfürteinek lebbenése az ő orcáját legyinti, és neki
411   II,   XXII|                egész életen.~ ~Mi volt ő, mivé lett most, és mi lesz
412   II,   XXII|          beszélt a világ, mint mennyit ő lelkében reá pazarlott.
413   II,   XXII|             házasok.~ ~Mi legyen akkor ő?~ ~Néma tanúja e boldogságnak,
414   II,   XXII|          szerelmet? Nem megvetné-e azt ő maga is?~ ~Óh, kétségbeejtő,
415   II,   XXII|               nem gondolnak arra, hogy ő e részvétet nem érdemli!
416   II,   XXII|             Kárpáthy azt hivé, hogy az ő keze tán hűvösebb lesz e
417   II,   XXII|             lehete. Neje óhajtja, hogy ő ott maradjon, hogy vele
418   II,   XXII|        kívánatait, s boldog volt, hogy ő nyújthatá neki az orvosságot.~ ~–
419   II,   XXII|               hímzését, olvasmányát az ő szobájába vitte; behítta
420   II,  XXIII|               azután elfeledni.~ ~Most ő Pesten lakik, pompás, elegáns
421   II,  XXIII|        szükségesebb alkatrészét képezi ő annak; amint szavajárása:
422   II,  XXIII|              annak; amint szavajárása: ő amalgamázza * a társadalom
423   II,  XXIII|             Már ez inkább méltán, mert ő majomnak csakugyan elég
424   II,  XXIII|             már Kecskerey úr szokását. Ő minden dehonesztáló megbízást
425   II,  XXIII|                úgy tett, mintha nem az ő kedvéért beszélne, s azért
426   II,  XXIII|          ezalatt felöltözött, legalább ő azt hitte magáról.~ ~– Nos,
427   II,  XXIII|          napfényre lehetne hozni, hogy ő tilos viszonyban él valakivel…~ ~–
428   II,   XXIV|              így volt az Rudolffal is. Ő szeretett otthon igen köznapi
429   II,   XXIV|               tizenkét lovas daliától, ő maga levett föveggel ült
430   II,   XXIV|                férfiút? Mert ok nélkül ő nem szokott fáradni sehova.~ ~
431   II,   XXIV|              lovag egy körfordulóra, s ő egyedül ült ott.~ ~Rudolf
432   II,   XXIV|        Kárpáthyné elenyészik mellette. Ő különben sem az a szépség,
433   II,   XXIV|                ízlések, melyek szerint ő szépség eszménye.~ ~– Valóban;
434   II,   XXIV|             közöttük. Igaz ugyan, hogy ő már ráállt az ajánlatra,
435   II,   XXIV|              kérje nőül a leányt, amit ő kétségtelenül öccse iránti
436   II,   XXIV|                rosszat mondani felőle; ő egy feddhetlen állású delnő,
437   II,   XXIV|               tudni, s látni fogják az ő nejét együtt sétálni azon
438   II,   XXIV|        bizalmasan lenni.~ ~Mit gondolt ő Kárpáthynéval! Miatta lehetett
439   II,   XXIV|          árnyékot fog vetni nejére, az ő imádott, bálványozott nejére;
440   II,   XXIV|           beszél, az sohasem hazudság, ő álhíreket nem költ, hanem
441   II,   XXIV|             világ előtt. A világ előtt ő igen könnyelmű nőnek tartatik.~ ~–
442   II,   XXIV|               nem meri elítélni, addig ő nincs elkárhoztatva. És
443   II,   XXIV|             nélkül?~ ~– Nem ok nélkül. Ő egy csoport üres lelkű ember
444   II,   XXIV|        elaludni.~ ~Az a gondolat, hogy ő most egy könnyeden kimondott
445   II,   XXIV|          kevesebb.~ ~Holnap bizonyosan ő lesz az első, aki megtöri
446   II,    XXV|              volna.~ ~De nem. Azért is ő fogja kényszeríteni nejét
447   II,    XXV|          kedélyeken is diadalmaskodott ő már, ha feltette magában,
448   II,    XXV|               nem törődik az egésszel; ő örül neki, ha neje jól mulat.
449   II,    XXV|               bátran állíthatjuk, hogy ő sem óhajtozott más társaság
450   II,    XXV|             szokatlan magaviselete, de ő nem tartott semmi igényt
451   II,    XXV|               fogalmai voltak e nőről; ő e halványságot, főlecsüggesztést,
452   II,    XXV|            hogy azt az ifjú kezéből az ő kezébe kellett áttölteni,
453   II,    XXV|               a két Indiának, amelyért ő ez apró fekete gyöngyöket
454   II,    XXV|       Lombozata milyen sárga. Szegény. Ő nem találja férjét. Valami
455   II,    XXV|              közönyös dolgokat. Óh, de ő vétkes boldogságot érze
456   II,    XXV|               hogy senki sem tudja, ha ő maga érzi, hogy e boldogság
457   II,    XXV|             tudja annak értékét, de az ő szívét annál nehezebben
458   II,    XXV|                arcain végigomlani, míg ő maga egy karszékbe rogyott.~ ~
459   II,    XXV|             életében. Midőn zokogva az ő keblén függött.~ ~Már most
460   II,    XXV|               szívében égni, mindig az ő zokogó szavai hangzottak
461   II,   XXVI|        bálokról, sem estélyekről, amíg ő vissza nem jött. Ilyesmit
462   II,   XXVI|        tekeasztalokat is odahagyják az ő elmés előadásait hallgatandók,
463   II,   XXVI|              vállat vonított. Bánta is ő, akármi történt Abellinóval.~ ~
464   II,   XXVI|               mintha az egész világ az ő inasaival volna tele, az
465   II,   XXVI|             Csak Kecskerey nem szánta. Ő nem szán senkit, aki szerencsétlen;
466   II,   XXVI|           Rudolfnak igaza volt, s mert ő erkölcsi tekintéllyel bír
467   II,   XXVI|            előtt, hanem azért is, mert ő legjobb vívó és lövő a környékben,
468   II,  XXVII|          gömbölyű ajkait, mintha tudná ő jól, hogy mit akar mondani,
469   II,  XXVII|         összefolyt a világ; nem látott ő senkit, nem hallott semmit,
470   II,  XXVII|                zokogás hallik. Nem lát ő, nem hall ő semmit. Csak
471   II,  XXVII|            hallik. Nem lát ő, nem hall ő semmit. Csak a haldoklóra
472   II,  XXVII|              orvos lecsüggeszti fejét, ő tudja, hogy ez a halál jele.~ ~
473   II, XXVIII|                 De az is megdöbbent az ő alakjától.~ ~Egyik sem ismert
474   II, XXVIII|                 Mással volt elfoglalva ő. A kedves, vidám gyermekre
475   II, XXVIII|                minő jó gazdasszony fog ő lenni egykor!… És midőn
476   II, XXVIII|              azt képzelé, hogy most az ő sima vállán nyugszik feje.~ ~
477   II, XXVIII|               tett az a gondolat, hogy ő meghalt, és én még csak
478   II, XXVIII|       szeretett – és meghalt? Meghajtá ő is térdét ez emléken.~ ~
479   II,   XXIX|               minden úgy maradt, ahogy ő hagyta. Nem ezen szobában
480   II,   XXIX|              magának, hogy hadd járjon ő is, mint a többi cselédség,
481   II,   XXIX|            nagyon drága szó az, ami az ő száját elhagyja, s akármiről
482   II,   XXIX|             maga elől minden gyertyát. Ő tudja, hogy miért.~ ~– Édes
483   II,   XXIX|            földi javakból, miket Isten ő szent felsége kezeimre bízott,
484   II,   XXIX|          virágokat tenyészteni, miket „ő” annyira szeretett, s azokkal
485   II,   XXIX|              fehér pad áll… Ez volt az ő kedvenc helye – suttogá
486   II,   XXIX|              beszélve János –, itt ült ő egész délutánokon keresztül…
487   II,   XXIX|           akarok kitéve lenni, melyben ő volt. Felettem ugyanazon
488   II,   XXIX|          nyugodt, ezt jobban tudja már ő.~ ~– Addig semmi gyászfátyolt
489   II,   XXIX|            legyen minden úgy, ahogy az ő temetésekor volt. Ugyanazon
490   II,   XXIX|            legyen az én koporsóm és az ő koporsója között semmi,
491   II,   XXIX|               mint én voltam. Talán az ő erényeiért megbocsátja az
492   II,   XXIX|          hasonló életet éltek. Mutassa ő meg életével, milyeneknek
493   II,   XXIX|            akarok nyugodva lenni, hogy ő nem ronthatja meg gyermekem
494   II,   XXIX|          sírból kinyújtanám kezemet az ő védelmezésére, oly férfi
495   II,   XXIX|             gyámságot elvállalja.~ ~– „Ő” is így kívánta azt – szólt
496   II,   XXIX|            saját fejére üssön vele. Ha ő névnapomon kibékülés helyett
497   II,   XXIX|          helyett koporsót nem küld, ha ő cselszövényeivel egy ártatlan
498   II,   XXIX|              nem lett volna gyermekem, ő leendett örökösöm. Isten
499   II,   XXIX|          örökösöm. Isten akarta így, s ő hozta magára veszedelmét.
500   II,   XXIX|               lenni. Magát meg nem öli ő, mert a kéjencek nem tudnak
501   II,   XXIX|           hagytam. Második Kiss Miska, ő is jó emberem, ki mindig
502   II,   XXIX|               nyújtá a poharat:~ ~– Az Ő vére mossa le a te bűneidet!~ ~
503   II,   XXIX|               férfiarcokon, mintha már ő is közéjök való volna. János
504   II,   XXIX|             sem evett, és nem ivott.~ ~Ő azt mondá, hogy nem akar
505   II,    XXX|                énekek zendültek meg az ő koporsója fölött is.~ ~Halálának
506   II,   XXXI|              azt jegyzi meg erre, hogy ő ki nem állhatja a virágokat,
507   II,   XXXI|              Hát lehet azt tudni, hogy ő mit miért tett? Ez is mutatja,
508   II,   XXXI|             nem bocsáthatták meg neki. Ő e pillanattól fogva csak
509   II,   XXXI|                fölött igyanak egyet az ő egészségérc; azután jutalmot
510   II,   XXXI|              járjanak csókolózni, mert ő azt nem szereti hallgatni;
511   II,   XXXI|          senkinek se legyen alkalma az ő borának miatta a részegség
512   II,   XXXI|                ne merjen nézni, aki az ő jószágain lakik, s valahány
513   II,   XXXI|        legjobban fogja azt tudni, mert ő körülményesebben ismerte –
514   II,   XXXI|             homlokon nem mutatja, hogy ő maga is egypár milliót vesztett
515   II,   XXXI|           fatális új örökös miatt. Azt ő nagyon restellené, ha valaha
516   II,   XXXI|             kíséretében elmondja, hogy ő egyetlen, feledhetetlen
517   II,   XXXI|    feledhetetlen angyali leányától, az ő gyönyörű Fannyjától, nagyságos
518   II,   XXXI|            hogyan és miképpen láthatná ő meg egyetlenegy reményteljes
519   II,   XXXI|                 milyen kedves gyermek. Ő gyalog is elmegy oda, ha
520   II,   XXXI| legtiszteletreméltóbb rokonoknak.~ ~Az ő jelenléte igen természetesen
521   II,   XXXI|           Amely nap Teréz megérkezett, ő szíveskedett kirándulni
522   II,   XXXI|               hét esztendőkig tartott, ő is ott marad végképpen Kőhalmon –
523   II,   XXXI|           másikban a hallótülök. Hanem ő azért mindig azt hiszi,
524   II,   XXXI|               amíg bennetart; de azért ő most is úgy beszél, mint
525   II,   XXXI|              azt tisztelni szokták, az ő vénsége pedig arra való,
526   II,   XXXI|             hogy azon köröknek, mikben ő boldogabb időkben tónadó, *
527   II,    Veg|                kiengesztelni valót. Az ő botlásai nem hibák, hanem
528   II,     Sz|              ókori görög mitológiában; ő dobta Péleusz és Thetisz
529   II,    Meg|          tollas már komolyabban végzi; ő a tapasztalat, az életismeret
530   II,    Meg|                várkunokat, Oldamurt az ő Dalmájával, valahol a Káspi-tó
531   II,    Meg|               a Magyar nábob kezdődik. Ő találkozott egykor, nagyváradi
532   II,    Meg|             regényem hősnőjévé tegyek. Ő lett a „Fanny”.~ ~S milyen