Kötet, Fezejet

 1    I,      V|          nyíltszívűség, és ez volt valódi jelleme, de ah, a színpadon,
 2    I,     VI|        sírni a színpadon; óh, ezek valódi könnyek voltak, a véghetetlen,
 3    I,    VII|        nyugtalanság volt-e ez vagy valódi szerelem, vagy semmi egyéb,
 4    I,   VIII|         körökben növekedett; holmi valódi betyár fel sem merné itt
 5    I,     IX|        míveltséget megtagadott; ez valódi betyárpropaganda volt, kik
 6    I,     XI|           nyomá kendőjét.~ ~Milyen valódi fájdalom! – gondolá magában
 7    I,   XIII|           tán egyedül ő adta meg a valódi címet; azután meg azt nem
 8    I,   XIII|          Midőn leborult imádkozni, valódi mély áhítat ült minden vonásán,
 9   II,     XV|       művésznők, kiknek társalgása valódi fűszere a vigalmaknak, egypár
10   II,  XXIII| elszégyellnék magukat; az asztalon valódi herculaneumi * bronzcsészében
11   II,   XXIV|      hintóban, s szép, nemes arcán valódi megilletődés látszott. Amerre
12   II,    XXX|         ölelni, takargatni, mintha valódi anyja volna.~ ~Boldog gyermek!~ ~
13   II,    Veg|     visszamenni. Amonnét ma csak a valódi míveltséget s az ősszokásokból
14   II,    Veg|            az ősszokásokból csak a valódi honfiúságot látjuk elfogadva;
15   II,    Veg|        szerepet. Én e két jellemet valódi mítoszi alaknak tartom társadalmunk
16   II,    Veg|          szótára elkészül, melyben valódi értelmű, kifejező és magyar
17   II,    Meg|     Abellino és Fennimor között is valódi esemény.~ ~A mellékalakok,
18   II,    Meg|     lüktető cimpákkal. A harmadik, valódi almapiros arcú, fekete langos *