Kötet, Fezejet

  1    I,      I|                 kapunk másikat pénzért? Én pedig senki fiáért sem koplalok.~ ~
  2    I,      I|            vitatkozást.~ ~– Mindent biz én, nagyságos uram; csakhogy
  3    I,      I|                    Nem az enyimek, mert én csak árendás vagyok a háznál,
  4    I,      I|                 szép, kedves kis állat, én meg nem foghatom, miért
  5    I,      I|            grácia, nagyságos uram! Majd én csak verset írok arra, aki
  6    I,      I|               Vidra. Kapd be ízibe!~ ~– Én, nagyságos uram? – szólt
  7    I,      I|                tréfás úr. – Hát mondtam én, hogy adok száz forintot?
  8    I,      I|                bohóc megharagudott.~ ~– Én meghalok. Én nem vagyok
  9    I,      I|         megharagudott.~ ~– Én meghalok. Én nem vagyok bolond, hogy
 10    I,      I|             félj, epitáfiumodról * majd én gondoskodom.~ ~– Meg is
 11    I,      I|               Hát maga a kocsmáros?~ ~– Én vagyok; hát az úr kicsoda?
 12    I,      I|                  ez engem nem zseníroz; én utaztam Egyiptomban és Marokkóban,
 13    I,      I|                az úr miféle nemzet?~ ~– Én nem itt lakom. Bon Dieu! *
 14    I,      I|              idegen.~ ~– Megkövetem, az én nevem nemes Bús Péter, és
 15    I,      I|               nevem nemes Bús Péter, és én meg vagyok vele elégedve.~ ~–
 16    I,      I|                 és megmondom neki, hogy én ott akarok a szobájában
 17    I,      I|                 a szobájában aludni. És én gentleman vagyok, kit refüzírozni *
 18    I,      I|                 folytatni a mulatságot. Én nem szoktam mulatságot rontani;
 19    I,      I|             szoktam mulatságot rontani; én igaz gentleman vagyok, aki
 20    I,      I|                    Le voilà! * Az éppen én vagyok – szólt az idegen
 21    I,      I|                az apám jókor meghalt, s én elmentem anyámmal Párizsba.
 22    I,      I|           elfelejteni. Nem tesz semmit. Én tudok négerül is. Az nem
 23    I,      I|              külföldön, hogy mihez ért. Én első házat tartottam Párizsban,
 24    I,      I|            elhúztam volna arcomon, s az én rongyos négyszázezer frank
 25    I,      I|                 a többi bolond utána. – Én leszidom őket, ők nem elégesznek
 26    I,      I|          életében valami okosat; amidőn én már éppen az utolsón voltam,
 27    I,      I|           nagybátya, az a gazdag betyár én vagyok, és nem haltam meg.~ ~
 28    I,      I|       Lehetséges volna?~ ~– Az úgy van. Én vagyok az a Kárpáthy János,
 29    I,      I|           egészen másformán írták le az én egyetlenegy onklimat, úgy,
 30    I,      I|                 valaki mondani, hogy az én kedves onklim nem a legderekabb
 31    I,      I|                 uramöcsém, nem szeretem én azt, én már ahhoz vagyok
 32    I,      I|         uramöcsém, nem szeretem én azt, én már ahhoz vagyok szokva,
 33    I,      I|                s most úgy találja, hogy én még élek; már hogyne volna
 34    I,      I|              Hogyan? Nem értem.~ ~– No, én nem akarok évenkénti apanázsért
 35    I,      I|            rajta; a pénz nekem is kell; én is bolondokra költöm, de
 36    I,      I|            hegytől a másikig, de biz az én jövedelmemből sem táncosnékat
 37    I,      I|        elhalaványult. – Mit? Koporsóba? Én?~ ~– Igen, igen; fél lába
 38    I,      I|             kell úgy mérgelődni, hiszen én ráérek, én még fiatal vagyok.~ ~
 39    I,      I|           mérgelődni, hiszen én ráérek, én még fiatal vagyok.~ ~S ezzel
 40    I,      I|            fickók, téglát melegíteni az én kedves onklim lába alá!
 41    I,      I|              kiűztél engem a csárdából, én kiűzlek téged a világból! –
 42    I,     II|             hasonló plaisanteriával * – én öné vagyok egész a pincém
 43    I,     II|                tud nekem mondani, tudok én önnek mondani különbet,
 44    I,     II|                Például – ön tudja, hogy én bizonyos örökséget átvenni
 45    I,     II|            messze elhúzható. Így vagyok én tehát. Képzelje, az örökség,
 46    I,     II|               szinte kezeim között van, én sietek csak átvenni a jószágokat,
 47    I,     II|          Kárpáthy felugorva fektéből. – Én mindenütt azt beszéltem,
 48    I,     II|             kell tudnom az igazat; mert én bankár vagyok. Hanem én
 49    I,     II|                 én bankár vagyok. Hanem én hallgatni szoktam. Előttem
 50    I,     II|                 takargatott szegénység. Én meg tudom mondani minden
 51    I,     II|            harmadik födözeten tölté, de én azért jól tudom, hogy ezeknek
 52    I,     II|                 a legjobban hangzik, de én jobban tudom, hogy szegénynek
 53    I,     II|                 maradhat, s azért, hogy én tudom önnek érzékeny körülményeit,
 54    I,     II|              egész világ tudná azt, mit én tudok, csak én magam nem.
 55    I,     II|                 azt, mit én tudok, csak én magam nem. Ez természetes;
 56    I,     II|             gyógyíttatja magát; azonban én praktikus orvos vagyok,
 57    I,     II|                egy láz, egy meghűlés, s én tehetek gyászt a kalapomra
 58    I,     II|               kétszer annyi összeg. Jó. Én azt is kész vagyok önnek
 59    I,     II|             tréfál?~ ~– Legkevésbé sem. Én kockáztatok egy milliót,
 60    I,     II|               tovább. Nyíltan beszélek. Én sokat adok és sokat veszek.
 61    I,     II|                 rosszabb a spanyolénál; én adok rá amennyit parancsol,
 62    I,     II|                ön ad nekem egy milliót, én adok önnek adóslevelet két
 63    I,     II|                 képzeli?~ ~– Éppen nem. Én igen jól tudom, hogy ő csaknem
 64    I,     II|                 Fölösleges skrupulusok; én nem vagyok nagybátyám iránt
 65    I,     II|                 akkor veszik el.~ ~– Az én bátyámnak nincsenek ideáljai.
 66    I,     II|                 nyújtania számomra.~ ~– Én? biztosítékot? No, most
 67    I,     II|                 magának. Par Dieu! * Az én ízlésem más, ez a monsieur
 68    I,     II|           lelkekkel, de mire használnám én? Ellenkezőleg; én arról
 69    I,     II|            használnám én? Ellenkezőleg; én arról akarom magamat biztosítani,
 70    I,     II|            nagybátyám.~ ~– Találva van. Én tehát nemcsak pénzt adok
 71    I,     II|             elém szabott tilalmait. Óh, én hozzá vagyok szokva az aszkétai
 72    I,     II|               hajamat beillatszereznem. Én sok lélekerővel bírok. Ha
 73    I,     II|           gutaütés.~ ~– Nem tudom, mert én sohasem csináltam olyanokat –
 74    I,     II|           nagybátyám számára csináljon; én tudok gyűlölni, tudok gyűlöletből
 75    I,     II|               annyit mondhatok, hogy ha én azt a fáradságot venném
 76    I,     II|                 kapja vissza. Mit bánom én? Aki utánam jő, tegye be
 77    I,    III|                önök magyarul beszélnek, én is magyar vagyok.~ ~Az ifjú
 78    I,    III|              kirakatban látható, azokat én rajzoltam.~ ~– Miért nem
 79    I,    III|                 embernek tehetségét; de én mégsem maradhatok Párizsban,
 80    I,    III|   mesterembertől nem várnak egyebet; de én azért mégis hazamegyek.~ ~–
 81    I,    III|            Oktalanság biz az, uraim, és én magam sem tudom magamnak
 82    I,    III|               hogy az a nép, amelyik az én nyelvemet beszéli, száz
 83    I,    III|           mérföldnyire * van hozzám, és én nem lehetek közöttük, kiesik
 84    I,    III|            kiesik a könny szememből, és én nem tudom elmondani, hogy
 85    I,    III|             visszatekintve útjából.~ ~– Én valami oly csüggetegséget
 86    I,    III|           másképpen képzeltem magamnak? Én az ermenonville-i virányt
 87    I,    III|              kénytelenek elrejteni.~ ~– Én is igen tiszteletreméltó
 88    I,    III|                 mert nektek még fáj; de én látom, tudom, érzem, bennem
 89    I,    III|               megszorítva –, egyébiránt én azt mondom, hogy mindene
 90    I,    III|                 csak fordított része az én állításomnak; ha fajunk
 91    I,    III|                 a kristály azt mondja: „Én nem olvadok!” és szikrátvet
 92    I,    III|             hogy őket hazahívogasd?~ ~– Én nem tartom azt lehetetlennek.~ ~–
 93    I,     IV|               adtam neki.~ ~– És aki az én redingote-omat * teával
 94    I,     IV|       végigöntötte – szólt a lord –, és én egy pofont adtam neki érte.~ ~–
 95    I,     IV|        szenzitív magyar gróf – és akire én rábíztam, hogy szerelmes
 96    I,     IV|            isten kegyelméből.~ ~– És az én erszényemből – dörmögé Iván.~ ~–
 97    I,     IV|                hisz ez Saint-Michel, az én unokaöcsém!” – kiált fel
 98    I,     IV|                   Már öt perc egyre, és én elkésem – azzal felkeresé
 99    I,     IV|            legyenek irántam irgalommal. Én tudom, mi sors vár arra,
100    I,     IV|                 No várj!” – monda neki, én mellette ültem, s ő oly
101    I,     IV|                 e pont felett. Ekkor az én régi pártfogóném, a szerencsés
102    I,     IV|            türelmetlen hang.~ ~– Uraim, én diszkréciót kérek – szólt
103    I,     IV|                 a diszkréció.~ ~– Ekkor én meglátogatom monsieur Deboureux-t,
104    I,     IV|           ajánlatot tevém neki, hogy ha én rögtön végit szakasztom
105    I,     IV|               felele a derék ember. Jó, én tehát két dolgot kívánok;
106    I,     IV|          homlokára, mintha mondaná: „Az én fejem!”~ ~– Annál jobb,
107    I,     IV|                 mind elcsodálkozva.~ ~– Én rögtön lóra ültem, beszéltem
108    I,     IV|     gorombaságot mondani? Hát úgy nézek én ki, uraim, mint akinek azt
109    I,     IV|                 ön pénznek? Hiszi, hogy én nem tudom megadni kutyájának
110    I,     IV|               hitte, hogy már most majd én fogok városrul városra járni
111    I,     IV|             hanem téged.~ ~– Eh bien, * én teljesítém a föltételt,
112    I,     IV|               meghaladja a költség, azt én fedezem.~ ~Az ifjú óriások
113    I,      V|                 babona, amit mondok, de én azt hiszem, hogy amely gyermek
114    I,      V|                    Nagy, ahol ön nincs. Én istenem, minő gondolat;
115    I,      V|                    Tegyék. Mit gondolok én már vele!~ ~S itt pillantatai
116    I,      V|             nagyobb a hír, mint a való; én nem hiszem, hogy azt tegyék
117    I,      V|                gondolj arra többet.~ ~– Én ne gondoljak rá többet? –
118    I,      V|              keserűn a beteg színész. – Én, aki tudom, mit tesz az,
119    I,      V|          fullánkját érzenéd a kígyónak; én majd csendesen aludjam akkor
120    I,      V|                midőn tudom, hogy te, az én bálványom, az én oltárképem,
121    I,      V|                 te, az én bálványom, az én oltárképem, a szégyenpadon
122    I,      V|                 a szégyen pírját.~ ~– S én addig itt az ágyban fekve
123    I,      V|                rajtam keresztülgázolni? Én! Én magam kihívom az egész
124    I,      V|            rajtam keresztülgázolni? Én! Én magam kihívom az egész világot!~ ~–
125    I,      V|           melyek önt megszomoríthatnák; én bizonyosan mondhatom önnek,
126    I,      V|      Megbocsásson ön kuszált soraimért; én, ki ezeket írtam, egyszerű
127    I,      V|                szólni késztet, az, hogy én is Magyarországban születtem,
128    I,     VI|              Kárpáthyt? Nem látta ön az én barátomat, Iván herceget?
129    I,     VI|                 énekli. – Várjanak! Itt én vagyok a királyné.~ ~A fiatal
130    I,     VI|             kezek működnek, ezek nem az én tapsaim, ez ármány, amely
131    I,     VI|                amely túljár az eszemen. Én e tapsolók közül egy lelket
132    I,     VI|                     Ah uram, nem vagyok én többé nagy ember. – Összetört,
133    I,     VI|                az embergyilkoló tapsot? Én futok.~ ~– Fuss, de sípokért
134    I,     VI|           ismeretlen pofák, s mit tudom én, kinek a parancsára működnek.~ ~–
135    I,    VII|           háztetőre másszék?~ ~– Leszek én! – szólt változatlan arccal
136    I,    VII|             fogja magát önre bízni?~ ~– Én, én! – kiálta hevesen Chataquéla. –
137    I,    VII|               magát önre bízni?~ ~– Én, én! – kiálta hevesen Chataquéla. –
138    I,    VII|            rövid és gyorsan végbemehet. Én elveszem nőül ezt az asszonyt;
139    I,    VII|            Rudolf nem angol. Egyébiránt én hiszem, hogy ő meg fogja
140    I,    VII|            körülállókhoz fordulva –, ha én nem tartom meg, amit ígértem,
141    I,    VII|                tudtam megszólítani.~ ~– Én is sokat gondolkoztam ön
142    I,    VII|               nehézkedett a kötélre. És én nem tehettem többé azt,
143    I,    VII|                  Chataquéla, légy te az én nőm!~ ~A hölgy reszketett,
144    I,    VII|                és válj el tőle azonnal! Én utánad fogok menni, és nőül
145    I,    VII|                mi kerestük önt fel.~ ~– Én tettem volna azt? – szólt
146    I,    VII|             mert holnap már indulunk az én kedves Magyarországomba.~ ~
147    I,    VII|               inkább – felelt Rudolf –, én magam örökös satellite-je *
148    I,    VII|         használhatnának odahaza! Látja, én politikához nem értek, nem
149    I,    VII|               mi hasznomat vehetni még? Én hasznavehetetlen vagyok.~ ~–
150    I,    VII|               Nem úgy, édes Rudolf, azt én jobban tudom. Én ismerem
151    I,    VII|            Rudolf, azt én jobban tudom. Én ismerem az életet, mert
152    I,    VII|               ily szót hallanom. Lássa, én kegyeskedő nem vagyok, de
153    I,   VIII|            Tudom, nemzetes uram, tegnap én is voltam a templomban,
154    I,   VIII|               lovaid?~ ~– Sohse törődöm én vele. Nem én őrzöm, hanem
155    I,   VIII|              Sohse törődöm én vele. Nem én őrzöm, hanem az alattvalóim.~ ~–
156    I,   VIII|                 városnak.~ ~– Jól tudom én azt, hogy ez nem a város
157    I,   VIII|                   Hat esztendeig mindig én maradtam meg pünkösdi királynak –
158    I,   VIII|               Hát? A cigányok húzzák az én nótámat, mikor megindulnak,
159    I,   VIII|                  úgyis odább megyek, ha én győzök, úgyis itt maradok!
160    I,   VIII|              királyság, már az pedig az én kezemben van.~ ~– Úgy? –
161    I,   VIII|                kínálták. – Visszanyerem én még azt a koszorút újra!~ ~–
162    I,   VIII|                  felelt Márton dacosan, én nem vagyok fáradt, sem a
163    I,   VIII|           futtatást indítványoztak.~ ~– Én mindenre kész vagyok! –
164    I,   VIII|           plafonra.~ ~– Magam sem tudom én. Annyit tudok, hogy nagyobb
165    I,   VIII|            Miska. Mit szólnál hozzá, ha én téged még nagyobb úrrá tennélek,
166    I,   VIII|                 nádudvari földesúr.~ ~– Én nem bánom; de nem tudom
167    I,   VIII|              nem bánom; de nem tudom ám én, hogyan kell magamat viselnem,
168    I,   VIII|           ismerni.~ ~– Ha csak ez kell, én kész vagyok rá.~ ~– Mindenüve
169    I,   VIII|              együtt farsangoltak veled. Én ezt igen jó tréfának találom;
170    I,   VIII|               csináljátok meg azt, amit én! Próbáljon valaki úgy, miként
171    I,   VIII|            Próbáljon valaki úgy, miként én, dalolva kiüríteni egy poharat,
172    I,   VIII|           szépen felpödörve bajuszát. – Én nemes Kiss Mihály vagyok
173    I,   VIII|             megcsináltuk a genealógiát, én kifizettem az ezer forintot,
174    I,   VIII|        kihirdették a vármegyén, és most én is nemesember vagyok; itt
175    I,     IX|                 a teremben elmondania: „Én az indítvány ellen (vagy
176    I,     IX|                párthoz tartozik. Mernék én Gergely urambátyám ellen
177    I,     IX|            hajolva beszéltek hozzá.~ ~– Én nem hiszem, míg nem látom –
178    I,     IX|          énekelni.~ ~– Mind régen tudom én azt. Nekem is mondták, hogy
179    I,     IX|                   Hát azt mondta, hogy „Én az alsóház indítványát elfogadom.”~ ~–
180    I,      X|        tisztességes életmódot szerzesz. Én úgyszólván mindenemet odaadtam
181    I,      X|               Milyen jó leányok ezek az én leányaim! – mondá a boldog
182    I,      X|            holott azt a színpadra vivé. Én nem akarom önnek elmondani,
183    I,      X|                mások egy tajtékpipáért, én meg nem adnék érte egy ütet
184    I,      X|               elmondani, amiért jöttem. Én azt kérem – nem, rosszul
185    I,      X|      legkisebbik leányát adja át nekem. Én fel fogom őt nevelni tisztességesen,
186    I,      X|                  még isten kezében van, én holtom napjáig azon fogok
187    I,      X|            ajánlatomat visszautasítaná, én a legfensőbb hatóságokhoz
188    I,      X| kellemetlenségnek lehetne okozója, mert én részemről kész vagyok a
189    I,      X|                miért? Hát nem nevelem-e én őt tisztességesen? Hát lehet-e
190    I,      X|               szememre? Nem úgy bánok-e én leányaimmal, mint a szemeim
191    I,      X|            rossz szót tőlem? Tán bizony én valami országos hírű csaló
192    I,      X|              énfelőlem? Tolvaj vagyok-e én? Rablókapitány vagy hamispénzverő?
193    I,      X|                 tékozlást vethetni-e az én szememre?~ ~Eközben hevesen
194    I,      X|     leánygyermekkel, mint három fiúval. Én bizony nem tagadnám meg
195    I,      X|               ríva fakadtan rebegé:~ ~– Én, kérem alássan, tanácsot
196    I,      X|                azt gondolja az úr, hogy én az úrnak pártját fogom fogni? –
197    I,      X|               hogy süketnek kiabál.~ ~– Én azt hittem – hebegé a boldogtalan
198    I,      X|               legkedvesebbik. Mikor még én az úrék házához jártam,
199    I,      X|             tesz – teremt úgy segéljen! én magam leszek, aki bezáratom
200    I,      X|               rebegé félénk hangon:~ ~– Én nem akarok Terézhez menni.~ ~
201    I,      X|          határozott hangon ismétlé:~ ~– Én nem akarok Terézhez menni.~ ~–
202    I,      X|                    Úgy? Nem akarsz?~ ~– Én itt akarok maradni az anyámnál
203    I,     XI|    szempillantásban. És monda néki: „Ím én neked adom mindazt a hatalmat,
204    I,     XI|                 azt mondja neki: „Nézd, én ezt mind neked adom, ha
205    I,     XI|        boldogságot szerezhetni magának. Én csak egy föltételt kötöttem
206    I,     XI|                marad, miként ő volt, az én szeretett, az én feledhetetlen
207    I,     XI|               volt, az én szeretett, az én feledhetetlen Máriám.~ ~
208    I,     XI|              ismeri az éneklő személyt; én már annyiszor csalódtam
209    I,     XI|             nélkül közeledni valakihez; én e leányzó családjáról a
210    I,     XI|       asszonyságot.~ ~– Íme, asszonyom, én meggyőződtem afelől, hogy
211    I,     XI|               vigyázni kell reá nagyon. Én már megtudtam, hogy titokban
212    I,     XI|            jellemeket is megvakítja. De én feltettem magamban, hogy
213    I,     XI|             utóbbit szívesen előlegezem én, arámnak tett fogadásomnál
214    I,     XI|            másokat boldogíthassak vele. Én kegyednek havonkint átadok
215    I,     XI|                 azt, csakhogy az égből. Én csak egyet követelek; azt,
216    I,    XII|                minden íze reszketett. – Én itt vagyok.~ ~De már ekkorra
217    I,    XII|           szeretem, a munkás polgárokat én nagyra becsülöm.~ ~Boltay
218    I,    XII|                 parancsol uraságod?~ ~– Én Kárpáthy Abellino vagyok –
219    I,    XII|          folytatá amint következik:~ ~– Én önhöz egy egész établissement *
220    I,    XII|           bútormintákat rajzol…~ ~– Nem én rajzolom uram, az első legényem,
221    I,    XII|               Párizsban lakott.~ ~– Azt én nem bánom. Tehát azért jöttem
222    I,    XII|               ne csodálkozzék ön rajta, én polgárleányt veszek valóságos,
223    I,    XII|            különös okaim vannak. Lássa, én különc vagyok. Ez rendkívüli
224    I,    XII|               tagja családomnak különc; én egyszer meg akartam házasodni,
225    I,    XII|                  Ahán, a régi mese!~ ~– Én elvettem volna – folytatá
226    I,    XII|                  de meghalt szegény. És én akkor megfogadtam, hogy
227    I,    XII|             szép, erényes és énekel, és én azt el fogom venni, mármost
228    I,    XII|          egyszerre mind a két tanú.~ ~– Én meg vagyok bízva Boltay
229    I,    XII|             levelet lesimítva kezével – én e számadást kész vagyok
230    I,    XII|                     Nem tréfálok uraim, én tegnap óta címtársa vagyok
231    I,    XII|            szokásos.~ ~– Hisz uram, nem én vagyok a kihívó, hanem önök.~ ~
232    I,    XII|                Mindegy az nekem, uraim; én tudok pisztollyal, karddal,
233    I,    XII|                    Megtörténhetik, hogy én a kihívót lelövöm, s azon
234    I,    XII|           számomra két tanút kinevezni, én elfogadom, bárkik legyenek.
235    I,    XII|                 magyar úrral.~ ~– Igen, én találkoztam – felelt Sándor
236    I,    XII|            levelet. – Tessék elolvasni, én megvárom a választ.~ ~Sándor
237    I,    XII|                    Maustodt! Majd jövök én többször párbajsegédnek,
238    I,   XIII|              ismét mosolygott.~ ~– Majd én is megköszöntöm őt – mormogá
239    I,   XIII|            jószágigazgató –, nem vagyok én azon kitüntetésre érdemes.~ ~
240    I,   XIII|              hátam mögött.~ ~– Megeszem én azt az írást mind, amit
241    I,   XIII|      kilencvenhatezer forintért, holott én az újságokban olvasám, hogy
242    I,   XIII|               hibás állapot, mert ahogy én tudom, akkor nem járt eső,
243    I,   XIII|       haszonbérbe első szóval.~ ~– Mit? Én galíciai embernek, idegennek
244    I,   XIII|           utolér az eső. Sebaj – mondám én –, itt kell lenni közel
245    I,   XIII|                 itt kell lenni közel az én talpadi erdőmnek; vágtassunk
246    I,   XIII|                 szépen sorba. Hát ez az én nagy költséggel ültetett
247    I,   XIII|                 Megint beszél kend?~ ~– Én? Egy szót sem szóltam.~ ~–
248    I,   XIII|              alázatosan:~ ~– Nem vagyok én méltó ezen úri kegyre, lehetetlenség
249    I,   XIII|          társaságában megjelennem, majd én csak holnapután reggel fogom
250    I,   XIII|            jelenleg az országban lakik, én pedig nem akarom, hogy a
251    I,   XIII|      kétszázezer forintot, melyet, amíg én élek, évrül évre meg fog
252    I,   XIII|                 kend!~ ~– Hát mit tudom én, kit vár a nagyságos úr! –
253    I,   XIII|                 van egy szikra is, hisz én csak egy kótyomfitty * hajdú
254    I,   XIII|               kibékülni vele! Mit bánom én. Ölelgessék egymást! Ha
255    I,   XIII|                móringolnak, * sem bánom én. Engemet nem bántott a jámbor,
256    I,   XIII|               dudai * esperes, az, akit én ki nem állhatok.~ ~– No
257    I,   XIII|               vele; elég az hozzá, hogy én ki nem állhatom.~ ~– Hát
258    I,   XIII|                Isten jóvoltából kívánom én kegyelmednek, a nagyságos
259    I,   XIII|                 feleségének.~ ~– De már én megőrzöm! – monda Marci
260    I,   XIII|                 ma este el fog küldeni; én is elhoztam volna, de lovon
261    I,   XIII|             elballagva. – Nem szaladtam én az inszurrekció * óta; még
262    I,   XIII|            azután jó rokonok leszünk, s én nyugalommal térhetek Istenhez.”~ ~–
263   II,    XIV|               elhervadni és mondhatni: „Én hervasztottam el!”~ ~Ha
264   II,    XIV|            neked akkor, majd ha ráuntam én!”~ ~Nem ez-e az élet?~ ~
265   II,    XIV|             birkózni hívja.~ ~– Igenis, én vagyok az, nem tagadom.~ ~
266   II,    XIV|              hangzású nevet mondjak ki: én vagyok Kárpáthy János… Csak
267   II,    XIV|              már a szájára akadt. Tudom én azt, hogy az nem engem illet,
268   II,    XIV|              hogy nem is fog hozni.~ ~– Én is azt kívánom, de hiába,
269   II,    XIV|               szép leányról van szó. Az én öcsém azon dicséretes szándékot
270   II,    XIV|         elcsábítsa.~ ~– Tudom, uram. De én is vigyázok.~ ~– Ön, jó
271   II,    XIV|             hímes pillangók közül, mert én nemesember nem vagyok, én
272   II,    XIV|               én nemesember nem vagyok, én párbajt nem fogok víni,
273   II,    XIV|                Megbocsásson jó barátom, én nem szoktam unokaöcsémnek
274   II,    XIV|                pletykázás végett jöttem én ide, hanem erre engem jól
275   II,    XIV|              kiszámított terv vezérelt. Én jobban gyűlölöm ezt az embert,
276   II,    XIV|              lakhatott volna holtig, és én nem háborgattam volna önt,
277   II,    XIV|              nekem halálos ellenségem – én is az vagyok neki. Ez atyafiságos
278   II,    XIV|                 eltékozolva most már az én bőrömre is szedett föl egypár
279   II,    XIV|            milliót párizsi üzértől. Így én neki láb alatt vagyok, ő
280   II,    XIV|                 akarja, hogy meghaljak, én pedig nem egyezem bele;
281   II,    XIV|               közelget az ő neve napja, én pedig egy koldusbotot fogok
282   II,    XIV|                 ön dolga, nem az enyim, én asztalosmester vagyok, nem
283   II,    XIV|               és megérti végig; így ni. Én azt akarom, hogy Abellino
284   II,    XIV|           várjon halálom órájára, és ha én meghaltam, ne őrá szálljanak
285   II,    XIV|              sírni, hanem tombolni fog! Én meg akarom őt fosztani ettől
286   II,    XIV|          fosztani ettől az örömtől.~ ~– Én adjak tanácsot, uram?~ ~–
287   II,    XIV|                 Ön csak hallgassa, amit én beszélek.~ ~– Másfél millió! –
288   II,    XIV|          keresztet fog végighúzni, mert én őt a vérig, a szívig akarom
289   II,    XIV|               nem lesz egyéb, mint hogy én megházasodom…~ ~Itt megállt
290   II,    XIV|           gondolatnál újra kezdek élni! Én nem vagyok bigott ember
291   II,    XIV|           kivetve minden lépten-nyomon. Én meg akarom hiúsítani e léha
292   II,    XIV|              fogja felkeresni – s ez az én házam.~ ~– Hogyan, uram!~ ~–
293   II,    XIV|            házam.~ ~– Hogyan, uram!~ ~– Én nőül kérem öntől gyámleányát.~ ~–
294   II,    XIV|                  ön a bibliai nábob. De én tudom, uram, hogy a gazdagság
295   II,    XIV|                gazdagság nem boldogság. Én ismertem egy szegény leányt,
296   II,    XIV|              vonták ki mint öngyilkost, én gyámleányomat boldoggá akarom
297   II,    XIV|      általánosan, ahogy ön mondá, de az én védencem kivétel leend.~ ~–
298   II,    XIV|                 ellopják azt tőle. Íme, én nem kívánom, hogy gyámleányát
299   II,    XIV|               azt mondja rá: „Nem!” úgy én megnyugszom válaszában,
300   II,    XIV|             elhallgatunk e dologról, és én nem fogok vele többet alkalmatlankodni.
301   II,    XIV|                 gondolkozol másról?~ ~– Én? Miről gondolkoznám?~ ~–
302   II,    XIV|                ahhoz mit szólsz, hogyha én neked egész üzletemet át
303   II,    XIV|               át nekem?~ ~– Mert látod, én már meguntam a bajlódást,
304   II,    XIV|              Látod, ilyen ravasz vagyok én. Fáradság nélkül akarok
305   II,    XIV|           szükség osztoznunk.~ ~– De ha én úgy akarom. Látod, nekem
306   II,    XIV|              leánynak, hallod-e szívem, én szeretlek, el tudlak tartani;
307   II,    XIV|                Vagy jobban szereted, ha én kérem meg helyetted? Én
308   II,    XIV|                 én kérem meg helyetted? Én azt sem bánom, leszek szívesen
309   II,    XIV|                 mester. – Vénebb vagyok én már, mint az apám. Majd
310   II,    XIV|           menjen be most Teréz nénihez, én addig futok a vacsorát elkészíteni.~ ~
311   II,    XIV|               de boldogtalan lesz ő is, én is.~ ~Boltay felsóhajtott,
312   II,    XIV|                 hagyjam el önöket soha. Én itt akarok örökké élni,
313   II,    XIV|            nagynéném örömére szentelni; én nem óhajtok önöktől megválni,
314   II,    XIV|                senki nőül kérni, akiért én önöket elhagyjam.~ ~– Mégis,
315   II,    XIV|                akkor azt mondta, hiszen én nagyapád lehetnék, s most
316   II,     XV|                 nem beszélte magát.~ ~– Én vagyok az a szerencsétlen
317   II,     XV|                 baja.~ ~– Óh, uram, óh, én kedves uram, maga derék,
318   II,     XV|               szerencsétlen anya vagyok én. Óh, óh, Boltay úr, maga
319   II,     XV|               napokat kellett megérnem! Én Istenem, én Istenem! Mire
320   II,     XV|           kellett megérnem! Én Istenem, én Istenem! Mire hagytál meg
321   II,     XV|                beleugrott a Dunába; bár én is utánaugrottam volna akkor!
322   II,     XV|                 csakugyan mégis sok. Ha én el akarnám azt az iszonyatot
323   II,     XV|              iszonyatot mondani, ami az én házamban naponta történt,
324   II,     XV|               úri módon? Azt a ruhát is én vettem, ami most rajta van.
325   II,     XV|             volna, mindent mi vettünk!” Én csak elszörnyedtem, uram.
326   II,     XV|            bánnotok anyátokkal, ez-e az én keserves fáradságaimnak
327   II,     XV|              előadást.) Ezt érdemlettem én annyi keserves álmatlan
328   II,     XV|               koldulni pedig nem tudok, én csak azt tudom, hogy elébb-utóbb
329   II,     XV|           bizony egy cseppet sem vagyok én éhes, inkább el vagyok keseredve,
330   II,     XV|                 keseredve, annyit eszem én különben is, mint a madár,
331   II,     XV|              madár, csak annyit tesz az én evésem az asztalnál, mintha
332   II,     XV|                minden jóságainál az, ha én valaha az én lelkem Fanny
333   II,     XV|          jóságainál az, ha én valaha az én lelkem Fanny lányomnak egy
334   II,     XV|              megvénülve,… legalább csak én láthatnám őt még egyszer –
335   II,     XV|               még egyszer – nem kívánom én, hogy vele beszélhessek,
336   II,     XV|              személy, de majd kibékítem én őt magával.~ ~– Óh, uram,
337   II,     XV|                     Óh, uram, nem várom én, hogy engem Teréz magához
338   II,     XV|               magához emeljen, elleszek én mellette mint szolgáló,
339   II,     XV|           továbbra is.~ ~– Lássa Teréz, én nem tehetek róla; örülnöm
340   II,     XV|             rossz szívemnek kell lenni. Én is szégyenlem, rosszul esik,
341   II,     XV|             Tarts titkot egy ideig – az én kedvemért!~ ~Fanny megfogadá,
342   II,     XV|               megtudta valahonnan, hogy én gazdag férjet kapok, s azért
343   II,     XV|         csatlakozik hozzám, tudva, hogy én majd magammal viszem. Önzés.
344   II,     XV|               azt mondhatja valakinek: „Én szeretlek”, akit nem szeret,
345   II,     XV|                  Fázol te Fáni?~ ~– Nem én – rebegé a leány összehúzódva
346   II,     XV|             lázban volna.~ ~– De fázol, én hallom, a fogaid is vacognak
347   II,     XV|               meg akarja azt tudni.~ ~– Én nem tudom, mi lelt? – szólt
348   II,     XV|                lelt? – szólt Mayerné. – Én sem tudok aludni, egy cseppet
349   II,     XV|               mert rájuk sem nézett, de én azért szerettem, mert tőle
350   II,     XV|               mint aminőnek festik.~ ~– Én az ilyen beszédeket meg
351   II,     XV|            Kérdezte, hogy hová lettél. „Én nem tudom uram – mondék –,
352   II,     XV|                 rózsakoszorú közepében. Én sajnáltam a szegény embert,
353   II,     XV|              azt mondta, hogy no jó, ha én nem bízom az ő becsületszavában,
354   II,     XV|            remek leánynak adta, mint az én Fánim…~ ~– Jó éjszakát,
355   II,     XV|           leányom. Jaj be boldog vagyok én, hogy melletted lehetek.
356   II,     XV|         melletted lehetek. Engedd, hadd én csináljam meg a kávédat.
357   II,     XV|                csináljam meg a kávédat. Én már tudom, hogyan szereted;
358   II,     XV|             bolonddá tenni magát. Ez az én igazi leányom.” – gondolá
359   II,     XV|                  Ez igazán törökül van. Én sem értem. Nézze ön!~ ~S
360   II,     XV|         kegyednek örömet szerezzek.~ ~– Én pedig, uram, fogadom – szólt
361   II,     XV|          hiszitek, hogy ez az estély az én költségemre megy? Csalatkoztok.
362   II,     XV|               asztalnál, hadd kísértsek én is szerencsét!~ ~Fennimor
363   II,     XV|            hazudtolta meg a közmondást, én megyek azt kettős szerencsémmel
364   II,     XV|                aranyommal tartozol.~ ~– Én? – kérdé Abellino ingerülten.~ ~–
365   II,     XV|              hagytam benn a tételt.~ ~– Én nem vettem észre.~ ~– Ah,
366   II,    XVI|             régen vége volna mindennek! Én a szívébe akarok szúrni,
367   II,    XVI|               szúrni, a szíve közepébe! Én látni akarom meghalva.~ ~–
368   II,   XVII|                 nekem egy látogatással. Én már voltam az ön jószágán
369   II,   XVII|               Köszönöm uram – felele. – Én innen alig mozdulhatok dolgaim
370   II,  XVIII|               által szépnek neveztetik. Én részemről nagyon boszontónak
371   II,  XVIII|            maradjon ülve, vagy különben én is felállok.~ ~– Pedig nem
372   II,  XVIII|               akkor magát hozta. Lássa, én úgy örülök, mikor önt látom.~ ~
373   II,  XVIII|               előtt zárjam el szívemet? Én tudom, hogy nehéz, nagyon
374   II,  XVIII|                 az ismeretlen világban. Én nem tehetek róla, hogy önt
375   II,  XVIII|                 határtalan kegyelme, és én kimondhatatlan boldognak
376   II,  XVIII|               csekély embernek, mint az én személyem, olyan nevezetes
377   II,  XVIII|             lett volna olyan kegyes, az én szegény házamnál lenni?~ ~–
378   II,  XVIII|          csekély észrevételeket, mikkel én az elém adott kérdésre felelni
379   II,  XVIII|             maga adja a legjobb példát; én valójában csak egy úrnőt
380   II,  XVIII|                bizony régi per már, még én akkor fiatal voltam, alig
381   II,  XVIII|            vessünk véget a pernek, hogy én menjek nőül Kárpáthyhoz,
382   II,  XVIII|                is vén ember volt, mikor én a te idődben voltam, de
383   II,  XVIII|                 a te idődben voltam, de én nem adtam el magamat gazdagságért,
384   II,  XVIII|             hangon fülébe súghatni:~ ~– Én régen óhajtottam kegyeddel
385   II,  XVIII|              aligha emlékezik valaki, s én hajlandó vagyok attól tartani,
386   II,  XVIII|              kormányozhatásának titkát, én megmondom nekik; ültessék
387   II,  XVIII|            körökben megjelenésem előtt. Én igen egyszerű emberek közt
388   II,  XVIII|                  Senki. Megvallom, hogy én sem. Óh, énbennem sok kellemetlen
389   II,  XVIII|                 volt, nagyon régen, még én akkor igen fiatal, mondhatni
390   II,  XVIII|            Fanny valót mondott.~ ~– Óh, én tudom azt jól, hogy ön jótékony
391   II,  XVIII|               de e jótét nagyságát csak én tudom, csak én érzem.~ ~
392   II,  XVIII|           nagyságát csak én tudom, csak én érzem.~ ~Az indulat beszédessé
393   II,  XVIII|               ön engemet!~ ~– Ah Fanny, én már önt nevén szólítom,
394   II,  XVIII|                 többé semmit, hát akkor én itt maradok nálad egy egész –
395   II,  XVIII|           számító, milyen ravasz vagyok én!~ ~Ah, ezen ismét nagyon
396   II,  XVIII|                 János úr. – Engem uccse én csak a kocsikerekeket szoktam
397   II,  XVIII|                hogy „Régen volt már az, én még akkor gyermek voltam!”~ ~
398   II,    XIX|           Könnyű a férjnek azt mondani, én holnap vagy egy hónap múlva
399   II,    XIX|                 viszi; ha rajtam állna, én bizonyosan a hölgyeken kezdeném.~ ~–
400   II,    XIX|               mindig sakkban tartja őt; én próbáltam, és sikerült. –
401   II,    XIX|                 Nem találod ki?~ ~– Nem én! – szólt Fanny egészen elhalaványodva.~ ~–
402   II,    XIX|             lelkű fiatalember. Legalább én legszebbnek tartom őt az
403   II,    XIX|              Azt ugyan jól teszed! Csak én tudnék úgy az emberekre
404   II,    XIX|               emberekre figyelmezni, de én le nem tudnék egy embert
405   II,    XIX|                   Vénülj csak meg, mint én.~ ~Ezen természetesen nagyon
406   II,     XX|               tenyésztését óhajtják, és én mindezeket nagyon helyeslem,
407   II,     XX|            vannak pártfogó egyesületek, én egy oly állati személyzet
408   II,     XX|            nevetni kezdtek.~ ~„– Uraim, én nem frivol tréfából beszélek.
409   II,     XX|             sorsa emelésében, melyet is én e következő pontokban látok
410   II,     XX|           részvények ára mennyi legyen. Én magam elvállalok ezer részvényt. (
411   II,     XX|         megkívántató telket és épületet én bármelyik jószágombul ingyen
412   II,     XX|               pénztárából, azt a hiányt én magam fedezem.”~ ~János
413   II,     XX|             álló nagy férfiúnak –, hogy én önre haragszom? Igen komolyan
414   II,     XX|                 ezt már velem mások is. Én asszonyokkal szerelmeskedni
415   II,    XXI|           szenvedélye különben ragadós; én még nem ismertem embert,
416   II,    XXI|               lovagló Kárpáthyhoz –, ha én önnek volnék, nem tartanék
417   II,    XXI|          tartasz engem jó lovasnak?~ ~– Én elhiszem, hogy az, de tegye
418   II,    XXI|                nem haragszik ezért rám, én úgy féltem önt.~ ~János
419   II,    XXI|               tartva azt kérdé:~ ~– Hát én ne féltselek téged?~ ~Fanny
420   II,    XXI|             bajuszát.~ ~– Majd vigyázok én rá! – monda Szentirmayné,
421   II,    XXI|                hangnyomatékot vetve az „én”-re, miután észrevette,
422   II,   XXII|             lovának neveznek, azon ülök én; ne jöjj mellém!”~ ~Mit
423   II,   XXII|               volnál boldog, nem volnék én boldogtalan!”~ ~A forró,
424   II,   XXII|              Egyébiránt nem tudja, hogy én most megyek, nem akartam
425   II,   XXII|            leszek elégedve vele. Lássa, én már előre gondoltam magamban,
426   II,   XXII|              semmit sem óhajtasz, akkor én igen-igen szerencsétlen
427   II,   XXII|          halmozá el.~ ~– Mivel érdemlem én ez örömöt, e jóságot, tetőled?~ ~
428   II,  XXIII|           majmokból lett az emberi faj. Én azt állítom, hogy az ember
429   II,  XXIII|             ismét vissza e birodalomba, én hősöm, én trubadúrom? –
430   II,  XXIII|                e birodalomba, én hősöm, én trubadúrom? – kérdé Kecskerey. –
431   II,  XXIII|          engemet, barátom? Kémed vagyok én neked, ki a családok titkaiba
432   II,  XXIII|                 feleletet.~ ~– Bánom is én, akármit csinálnak tőlem
433   II,  XXIII|                amerikai széken. * ~– Ha én azt be tudnám bizonyítani,
434   II,  XXIII|                    barátom. Látod, hogy én ruinált * ember vagyok;
435   II,  XXIII|               öltött.~ ~– Édes barátom. Én meg nem foghatom, miért
436   II,  XXIII|               ezeket nekem? Úgy nézek-e én ki, mint aki ilyen dolgokban
437   II,  XXIII|                 kikérem magamnak. Bánom én; csinálj amit akarsz. A
438   II,  XXIII|           kezébe; de nekem hagyj békét, én gentleman vagyok és sem
439   II,   XXIV|          teljesítni neje óhajtását?~ ~– Én nem mondtam senkinek, hogy
440   II,   XXIV|              nem mondtam senkinek, hogy én óhajtok Pesten lakni.~ ~(
441   II,   XXIV|                Csak annyit mondott:~ ~– Én nem hiszem, hogy mi Pestre
442   II,   XXIV|            lélegzete, midőn azt mondá: „Én nem hiszem, hogy Pestre
443   II,   XXIV|             nagyon is érzéki.~ ~– Nono; én nem kívánom, hogy nőm kedveért
444   II,   XXIV|            belőle, s Abellino ellenének én voltam a segédje.~ ~– Ah
445   II,   XXIV|                 fogadta el. Hanem ezzel én világért sem akarok semmi
446   II,   XXIV|      kifűzéséhez fogott.~ ~– Nem volnék én e munkára alkalmas? – kérdé
447   II,   XXIV|               közül –, tudja-e ön, hogy én önre haragszom?~ ~Az mindenesetre
448   II,   XXIV|      érdemesített, hogy hozzám szóljon, én mindig készakarva arra jártam,
449   II,   XXIV|          pamlagra.~ ~– Tudja-e ön, hogy én kénytelen voltam önre igen
450   II,   XXIV|                kell megmondanod. Látod, én haragszom, s azt mondják,
451   II,   XXIV|                No igen. Te légy komoly, én pedig tréfás; de nem megfordítva,
452   II,   XXIV|                de nem megfordítva, hogy én kérdezek tőled valamit,
453   II,   XXIV|                meséket. Fogadjunk, hogy én kitalálom, mi bajod.~ ~–
454   II,   XXIV|               félteni.~ ~– Mikor látod, én úgy szeretlek! Bálványozás,
455   II,   XXIV|           imádjon, úgy tiszteljen, mint én, hogy még gondolatban se
456   II,   XXIV|           tartson oly együgyűnek engem. Én tudok mindent; tudom, Fanny
457   II,   XXIV|                 azt is tudom, hogy amíg én e nőnek kezét kezemben tartom,
458   II,   XXIV|               vállat voníta. – Bánom is én. Inkább legyen az egész
459   II,   XXIV|            igazságtalan énirántam, mint én legyek igazságtalan egy
460   II,   XXIV|          többivel nem törődöm.~ ~– S ha én is annak tartanálak?~ ~Flóra
461   II,   XXIV|             mondta:~ ~– Jól van Rudolf. Én bebizonyítom előtted, hogy
462   II,   XXIV|          megvetsz, haragszol rám, pedig én téged oly régen és oly nagyon
463   II,    XXV|              mire visszajövök. De akkor én diktálom a békét.~ ~Flóra
464   II,    XXV|        akarnának hátramaradni tőle.~ ~– Én szeretem a virágokat – rebegé
465   II,    XXV|                s megindulva rebegé:~ ~– Én Istenem!~ ~Most már valóban
466   II,    XXV|              tartóztatva többé. – Mikor én naponta azon imádkoztam
467   II,    XXV|                lássam meg többet, mikor én kerültem azt a helyet, ahol
468   II,    XXV|              ismét találkozánk? Ah, már én akkor sokat szenvedtem ön
469   II,    XXV|            Boldogabb lesz-e ön ezáltal? Én boldogtalanabb lettem, mert
470   II,    XXV|              szilárd szóval mondta:~ ~– Én most esküszöm Önnek azon
471   II,   XXVI|              hoz.~ ~– Hát mit csinál az én kedves jó öregem?~ ~– Hiszen
472   II,   XXVI|              megismerni és megölni.~ ~– Én egész bizonyossággal tudom,
473   II,   XXVI|            rajtam bosszút állhasson. De én kitudom, hogy ki az! Kitudom,
474   II,   XXVI|             elcsodálkozva.~ ~– Az, hogy én férfi vagyok, és nem engedem,
475   II,   XXVI|                 nőt rágalmazzanak, akit én tisztelek.~ ~Ez nagy szó.
476   II,  XXVII|                 más szobába.~ ~– Miért? Én szeretek itt lenni. Legalább
477   II,  XXVII|                 beszélnek.~ ~– Igen, de én meg nem akarom, hogy odabenn
478   II,  XXVII|              tanították még:~ ~– Isten. Én Istenem. Légy irgalmas nékem.
479   II, XXVIII|          csárdába, mely az útfélen van, én addig egyet fordulok. Egy
480   II, XXVIII|        szükséges, jó barátom. Nem félek én.~ ~Azzal leszállt az idegen
481   II, XXVIII|                adj át két agarat nekem, én az erdő felől megkerítem
482   II, XXVIII|       Szentirmay úr – szólt szelíden –, én azon kézműves vagyok, kihez
483   II, XXVIII|             halottakat szabad szeretni. Én szerettem e nőt, szeretem
484   II, XXVIII|             ifjút.~ ~– Maradjon ön itt, én egyedül hagyom. Itt a temetőn
485   II, XXVIII|              velem.~ ~– Köszönöm, uram, én is megyek; már elvégeztem,
486   II, XXVIII|            gondolat, hogy ő meghalt, és én még csak közel sem lehettem
487   II,   XXIX|                hogy eljöttél. – Rudolf, én olyan különösen érzem magamat.
488   II,   XXIX|           nevezzem, nem lelem helyemet. Én halálomat érzem. Kérlek,
489   II,   XXIX|                 mondj ellent. Nem félek én attól; vágyódom utána. Olykor
490   II,   XXIX|                elrepült volna mellette. Én tudom, mi az. Kétszer éreztem
491   II,   XXIX|       felkeresnem. Másutt, másutt fogom én őt felkeresni, más szobában
492   II,   XXIX|               legyen azon, mint volt az én kezeimben rajta! Végrendeletemet
493   II,   XXIX|                itt ezen a földön. Ez az én kívánságom.~ ~Itt megállt
494   II,   XXIX|             közfalat, hogy ne legyen az én koporsóm és az ő koporsója
495   II,   XXIX|             hogy fiam jobb legyen, mint én voltam. Talán az ő erényeiért
496   II,   XXIX|                  amit ellene vétettünk, én és őseim és azok mind, akik
497   II,   XXIX|               használjam a másik felét! Én azt akarom, hogy fiam boldog
498   II,   XXIX|                  Hatalom? Egyik sem az. Én bírtam mindezt, és nem voltam
499   II,   XXIX|              sorokat leírni, ügyvéd úr. Én az isten ítélőszéke előtt
500   II,   XXIX|               fogja őt, jobban, mint ha én a sírból kinyújtanám kezemet
501   II,   XXIX|                 neki, mint lettem volna én, s ha nem fogja is őt szerethetni
502   II,   XXIX|                szerethetni jobban, mint én szerettem, de szeretni fogja
503   II,   XXIX|               Légy anyja gyermekemnek!” Én nem felejtettem azt el.
504   II,   XXIX|             felejtettem azt el. És most én mondom teneked! „Légy atyja
505   II,   XXIX|                 Isten és a haza, miként én is megbocsátom! De tettető
506   II,   XXIX|         törekszik, sohasem lettem volna én e derék hajadon férje, kit
507   II,   XXIX|             őseim nyugszanak, s melyben én is nemsokára nyugodni fogok,
508   II,   XXIX|                 nemesebb, eszesebb kor. Én csak annyi jót tehetek,
509   II,   XXXI|               menyecske, s kaptam volna én oda a házhoz, fogadom, hogy
510   II,   XXXI|           mellére ütve Csenkő Laci.~ ~– Én is, én is! – kiáltának valamennyien.~ ~
511   II,   XXXI|                 Csenkő Laci.~ ~– Én is, én is! – kiáltának valamennyien.~ ~
512   II,   XXXI|            kérdezé, kit gyászol.~ ~– Az én feledhetetlen angyali leányomat,
513   II,   XXXI|     feledhetetlen angyali leányomat, az én gyönyörű Fannymat, nagyságos
514   II,   XXXI|          Kárpáthy János úr hitvesét, az én szívemtől szakasztott gyermekemet.~ ~
515   II,   XXXI|         Kárpáthy úr, alásszolgálója. Ha én ezelőtt húsz esztendővel
516   II,    Veg|                  csupa epizódokból áll. Én magam sem találok számára
517   II,    Veg|              azután nem adtam szerepet. Én e két jellemet valódi mítoszi
518   II,    Veg|          őszintén megvallani, miszerint én a végletekig vitt purizmust *
519   II,    Veg|               művemet, s ami hibáit még én nem ismerem, legyenek szívesek
520   II,    Veg|                 Tanulni nem szégyen, és én szeretem tudni halottaimról,
521   II,    Meg|           Megköltés”: ez megint új szó. Én csináltam. Azért csináltam,
522   II,    Meg|               bizonyosra működik.~ ~Hát én a galamboktul vettem a példát.
523   II,    Meg|            álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.~ ~Első kísérletemnél,
524   II,    Meg|              letűnt a láthatárról, s az én fantáziám is kivándorolt
525   II,    Meg|                 első eszmecsíra, amiből én a Magyar nábobot megköltöttem.~ ~
526   II,    Meg|               az az eszmém támadt, hogy én ezt az őseredeti magyar
527   II,    Meg|                a kettő élő alak volt, s én nem tartottam jó ízlésnek
528   II,    Meg|               közt, sokkal jobban, mint én tudtam volna.~ ~A párizsi
529   II,    Meg|               kellett megrajzolnom. Azt én háromszor is megpróbáltam,
530   II,    Meg|                 ismerte az egész világ, én is ismertem. Hírhedett szépségek
531   II,    Meg|        legmélyebb titkába.~ ~– Barátom, én feleségül veszem a szép