Kötet, Fezejet

 1    I,      I|         kuttog a poéta? – kiálta összevissza; pedig ott áll mellette
 2    I,     IV|    zavarodott lett, hogy mindent összevissza cselekedett, kést adott,
 3    I,    VII|    beszélni; tanul jót, rosszat, összevissza; tizenhattól húszig ábrándozó,
 4    I,   VIII| hengerült le, s a kiálló köveken összevissza zúzta minden porcikáját,
 5    I,      X|       befészkelte magát valamely összevissza bonyolult ügybe, azt annyira
 6    I,   XIII|   vacsora lesz az ebédből, s úgy összevissza talál dícsérni Isten fülei
 7   II,    XIV|        mester kezét, otthagyá őt összevissza zavart gondolatai martalékául.~ ~
 8   II,     XV|      Ugyan asszonyom, mit beszél összevissza! – pattant fel jámbor nehezteléssel
 9   II,     XV|         kellett engedni, hogy őt összevissza ölelje. Rögtön, azonnal
10   II,     XV|          pillanatában még minden összevissza zavartan lebegett eszmélete
11   II,     XV|   Abellino nem állhatá meg, hogy összevissza ne ölelje a duennát, amit
12   II,  XVIII|       örömében alá és fel kezeit összevissza dörzsölve, hogy szinte táncba
13   II,     XX|       öröme volt a kedves nőnek, összevissza csókolá a helyet, hova a
14   II,   XXIV|       karjaival, s számtalanszor összevissza csókolá arcát, ajkait és
15   II,    XXV|     kétkedve rázta szép fejét, s összevissza csókolá férjét, s még azután,
16   II,   XXVI|        örömében, gyönyörűségében összevissza csókolá érte férjét.~ ~ ~ ~
17   II,  XXVII|       szúrós, tövises bajuszával összevissza csókolá piros két orcáját,
18   II,   XXXI|        de Jérusalemig. *~ ~A sok összevissza bonyolult esetnél nekiszabadult