Kötet, Fezejet

 1    I,      I|    kezében a gyeplűt; akkor aztán nagyot cserdít közé, és még ő haragszik.~ ~
 2    I,      I|      méltóságteljesen ásított egy nagyot, azután megvakarta kegyelmes
 3    I,      I|       végighúzá annak orcáján. Az nagyot dörmögött rá: „Ne izéljen
 4    I,     IV|          pianisszimóban irtóztató nagyot ásít, hogy a közönség könnyebbvérű
 5    I,     VI|        valaki a harmadik karzaton nagyot és cifrát ásítani, végignyúlva
 6    I,     VI|             Az ember mond sokszor nagyot, amiről tudja, hogy úgysincs
 7    I,    VII|           szíveiben. is.~ ~Rudolf nagyot sóhajtott, mintha azt kérdené
 8    I,   VIII| sivalkodással, mert most mindjárt nagyot fognak lőni kettőt.~ ~Két
 9    I,   VIII|       lépésnyire voltak, hirtelen nagyot durrantott ostorával az
10    I,   VIII|            s mintegy kihívó jelül nagyot pattantott karikás ostorával.~ ~
11    I,     XI|           A leány munkájához ülve nagyot sóhajtott. Teréz jól tudá,
12    I,    XII|      megrepedt, s egész életén át nagyot fog hallani.~ ~Nagyothallani!
13    I,   XIII|           a szabóra, hogy „Zsebet nagyot!” Lembergi szemfényvesztő
14    I,   XIII|      ijedjen a nagyságos úr, mert nagyot fognak kiáltani, amikor
15   II,    XIV|        vele, mely miatt ő most is nagyot hall, legérzékenyebb részére,
16   II,     XV|           nem mosolyodó képpel, s nagyot húzva azon a legelső „ú”-
17   II,     XV|          úr eszerint „kerítő”, az nagyot vétene az illedelem szabályai
18   II,   XVII|       érzé már magát, hogy szinte nagyot lélegzett, midőn az utolsó